Szabad Földműves, 1955. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1955-01-02 / 1. szám

1955. januá­r 2. ŕllá«fív«s Ott állok én is a csatában Katonáid közt századom! Csatázok verseimmel.. . egy-eg­y Harcos legény minden dalom Talán még soha senki nem fogal­mazta meg ilyen pontosan a pár­tosság elkerülhetetlenségét, a költé­szet célját, mint Petőfi Sándor fen­tebbi néhány sorában. Bátran, félre­érthetetlenül kimondta, hogy a köl­tészet nem öncélú nem elég, ha csu­pán szép, csengi) rímekkel teli, lük­teti­ ritmusú. Mind a költészet, mind minden művészet célja a haladás, az örök emberi eszmények, a szabadság szolgálata kell hogy legyen. Mi haszna a díszes köntösnek, ha hitványságot takar, a csengőbengő szavaknak, ha nem a szabadságot hirdetik? Petőfi Sándor több mint száz esztendővel­ ezelőtt meghirdette a könyörtelen harcot a rabszolga­tartók, az elnyomatás minden formá­ja ellen. Harcol karddal és lanttal — mint maga mondja — a szabad­ságért s harca — mindnyájunk har­­ci — kimenetelén mit sem változtat az, hogy kora ifjúságában elpusztul az elnyomók elleni küzdelemben. Harca tovább folyik, ma is, és ő is velünk harcol, mellettünk áll, „csa­tázik verseivel.” Petőfi Sándor, a legnagyobb ma­gyar lírikus 1823 január 1-én szüle­tett Kiskőrösön. Édesapja előbb Fél­­egyházára, majd Szabadszállásra köl­tözött s a fiatal költő lelkébe mind­örökre belevésődtek a magyar sík­ság képei. Gyermekkorát viszonylagos jólétben töltötte, családjának nem voltak anyagi gondjai s szülei ipar­kodtak fiúknak gondos nevelést nyúj­tani. Iskolába adják, azonban szerte­­len természete Petőfit az egyik hely­ről a másikra sodorja. Tizenöt esz­tendős korában kerül Selmecbányára, ahol már megmutatkozott művészi hajlandósága sajnos nem éppen a legjobb irányban. Az eddig szorgal­mas fiú elhanyagolja tanulmányait és egyre a selmeci német színházat látogatja. Sem édesapja, sem szűk­­látókörű nevelői nem ismerték fel nyugtalansága igazi okát — művész­­természetét, csupán a zabolátlan, rossz útra tért diákot látták benne A részvétlenség láttán otthagyja az iskolát és elindul az érvényesülés felé, Pestre — gyalog. Előbb a világot jelentő deszkákon akar kitűnni, de nem jut szerephez. Beáll katonának, előbb Ausztriában, majd Horvátországban szolgál. 1841- ben azonban súlyos betegen kórház­ba kerül és elbocsátják a hadsereg­ből. Innen Pápára megy a kollégium­ba, majd Kecskemétre és Pozsonyba. Egyidejűleg kezdetét veszi tulajdon­képpeni költői pályafutása is. Ho­­va­tovább mind több verse jelenik meg nyomtatásban. Így a János vitéz, a Cipruslombok és a Szerelem gyön­gyei. Mégegyszer felvakítja a színpad csillogása, egy vándorszinész társu­lattal bejárja az országot. A nélkü­lözéstől kimerülve érkezik vissza Debrecenbe 1843-ban s a nagyalföldi városban rettenetes telet tölt. 1844- ben felmegy Pestre, ahol a nemzet koszorús költője Vörösmarty Mihály felismeri tehetségét, pártját fogja és keresztülviszi, hogy a nemzeti kör kiadja verseit. Ezentúl is gondosko­dik róla, megismerteti Vahot Imrével és Petőfi a Pesti Divatlap segédszer­kesztője lesz. Megélhetése biztosítva van, nagy munkásságot fejt ki s a következő évben már az egész or­szág ismeri nevét. 1846-ban a lány édesapja ellenke­zésének dacára feleségül veszi Szend­­rey Júliát. Feleségével együtt Pesten él s lázasan várja, érzi, jövendöli j világot átformáló nagy napok eljö­vetelét: „Véres napokról álmodom. Mik a világot romba döntik. S az ó világnak rom­/pín Az új világot megteremtik. Csak szólna már, csak szólna már. A harcok harsány trombitája, A csatajelt a csatajelt Zajongó lelkem alig várja! 1848 március lö-én Petőfi Sándor Nemzeti dala a szabad sajtó első terméke. A költő úgy érezte, hogy elkövetkezett ,a végső leszámolás ide­je, megírja királyellenes verseit. Irodalmi munkásságán kívül fegy­verrel is szolgálja hazáját, 1848 őszén már százados. 1849-ben Bem seregé­be lép, aki őrnaggyá nevezi ki és hadijelentések és tudósítások vitelére használja fel. Jellemző Petőfi nagy­ságára, hogy Bem, aki csak hevenyé­szett német fordításban ismerte a költő verseit, oly nagyra értékelte tevékenységét, hogy minden lehető módon óvta őt a veszedelemtől. 1849 július 31-én a segesvári csa­tában nyoma vész. Halála híre még az általános gyász napjaiban is nagy megdöbbenést kelt Évtizedekig vár­ják vissza, azt hívén,­ hogy fogságba esett álhírek érkeznek és terjednek róla, a nemzet nem tudja elfelejteni üstökösként kihunyt nagy költőjét. * » * Petőfi lelke mélyéig forradalmi lélek. Forradalmárrá tette kora, a vándorlása közben elszenvedett sok nyomorúság az érvényesülésért foly­tatott hosszú küzdelem s mindenek­előtt tisztánlátása, igazságérzete, a­­mely megmutatta neki a leigázott, kizsákmányolt köznép emberhez mél­tatlan helyzetét. Szertelenül csapon­gó, példátlan képzelete eléje vetíti azok képét, akik harcoltak az elnyo­matás ellen, a szabadságért, ott látja magát is a feltámadott elnyomottak táborában, ahogy a végső leszámo­lásra indulnak. Nem dicsőségre áhí­tozik, csak közkatonája akar lenni a világszabadságnak, látomásaiban meg­jelenik előtte az ő és sok más „köz­katona” halála árán is diadalmasan előrenyomuló, legyőzhetetlen vörös néphadsereg. Eléje vetül az izzó vas­trónon ülő Dózsa György képe, akit bár megöltek, de lelkének, akaratá­nak, céljainak örökösei vannak, az eszmét nem lehet megölni. * * * Napjainkban, amikor fel akarják tá­masztani a fasiszta nyugatnémet had­sereget, mikor az elnyomók érdek­­szövetsége újra támadásra indul min­den emberi érték ellen, különös súlyt, jelentőséget nyernek Petőfi Sándor versei. Hitet öntenek belénk, megingathatatlan bizalmat, hogy igaz­ságunk, ügyünk legyőzhetetlen, mert a nép, a tömegek, ügye és az igazi hatalom a „víz árjának”, a népnek, a tömegeknek ereje. .......Tombold ki, te , özönvíz, Tombold ki magadat. Mutasd mélységes medred, S dobáld a fellegekre készült tajtékodat: Jegyezd vele az égre örök tanúságúl: Habár fölül a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a viz az úr! BABOS LÁSZLÓ PETŐFI SÁNDOR --------------------------------- ★ ★ ★ -------------------------------­ itBÉÉflÉMÍHK «■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]«■ [UNK]e Lakodalom van a mi utcánkban Deák Sándorék fulvarában sürög­­forog az asszonynép. Szép fehérre meszelik a falakat, tisztára súrolják a lócákat, stb. Szörnyű pusztítást visznek véghez a baromfiak között. Sőt még a kövérre hízott disznót sem kíméli m­eg az éles kés. Deák Pista, a vőlegény már három hete búcsút vett legénytársaitól. Már nem vesz részt csintalanságaikban, meglett embernek érzi magát. Még a nyár folyamán megtartotta volna a lagzit, — örök hűséget esküdött volna Petrik Zsuzsának — de ami­kor szándékát közölte apjával, hát biz’ az keményen rárivallt­. — Most erre nincs idő! Itt az ara­tás. Ez a legsürgősebb munka. En­nek elvégzése után lehet csak róla szó. Majd akkor lehet „dinom-dá­­nom­"ozni. Tehát emiatt maradt, el a házasság későbbre. * # * De térjünk a tárgyra, a lakodalom napjára. Első, aki a lakodalmas ház­nál megjelenik, az Macska. Őt sze­melte ki a ház népe a násznagyi tisztre, mert ő tud a legjobban rig­­musolni. S bizony nem is lakodalom az, ahonnét Kovácsvágáson Macska hiányzik. . . . Kint az udvaron gyülekezik már a násznép. Beszédük tárgya egyedül az új pár. Főképpen a nász­nagy nem fogy ki a magasztalások­­ból: — Nincs derekabb fiú hét faluban a vőlegénynél, mag különb meny­asszony Zsuzsikánál. — Ilyen és he­­omló dicséretek váltják egymást. Mi­re elérkezik az esküvő ideje, olyan jókedv fogja el a vendégsereget hogy apraja-nagyja összeveri bokáját, úgy istenigazábul. Közben kurjongatnak, s dalolnak. . . Persze a muzsikusok sem hiányzanak. A zenéjük — no meg az ital — olyan hangulatot te­remt, hogy a fiatalság nyomban tánc­ra perdül, a­ zenészek fokozott hév­vel rángatják vonóikat. Legszebb a lakodalomban — Pis­ta, a vőlegény. Új, pörge kalap van kerekded fején. Mellén két ökölnyi nagyságú bokréta díszeleg. Macska násznagy megelégedéssel szemléli az új párt. Arcáról leolvas­ható a gondolat, amely a fejében motoszkál: — íme, a harmincadik pár, akit összehoztam az év folyamán. Most jön azután a fennakadás, Pistától megkérdezik, hogy hány éves. Persze a vőlegény a feltett kér­désre hamarjában válaszolni sem tud. E helyett zavarát igyekszik leplezni. Most az egyszer Macska sem segít neki. .. De a vőlegénynek kisvártat­va eszébe jut, hogy a múlt évben volt sorozáson, így hát 22 éves le­het. Zsuzsi is tudja: anyja tizen­nyolcszor fehérített vásznat születése óta a patakban. A tréfálkozás, tere-fere után­­ a vendég­sereg helyet foglal a terített asztaloknál. Persze az asztal­főn Macska ül, a násznagy. Az „eszem­­iszom" elejét a „Rozmaring-vers" vezeti be s aztán jön a csirke-, ka­csa-, tyúkleves. Természetes, hogy az étkezést a közkedvelt Macska kez­di meg. A legszívesebb fogadtatás­ban a töltött­ káposzta részesül, majd gyors egymásutánban túrós csusza, paprikás csirke, nyárson sült liba, stb. következik. A násznép jól tudja, hogy az állatok egy része nagyon szeret úszkálni. Tehát gondoskodtak arról, hogy a haláluk után is „kivégzett’’ állatkák úszkálhassanak — ezúttal borban. Végre az asztalra kerül még: herő­­ce, lepece, puffadt vajas, zsíros po­gácsa, melyekre szintén csúszik a jó borocska. Köszöntések sora következik. Az új házaspárnak sok szerencsét és bol­dogságot kívánnak életútjukra. Az eszem-iszom végetértével a lakodalom legfőbb része, a tánc kerül újra sor­ra. De először gyorsan kihordják az asztalokat, ágyakat, hogy helyet csi­náljanak a táncolóknak. Fölharsan a muzsika ... a zenészek olyan talp­­alávalót húznak, hogy még az öre­gek is táncra perdülnek. A násznagy is összecsapja bokáját, s táncba vi­szi Zsuzsit, az új menyecskét. Vilá­gos virradatig tart a tánc, a mula­tozás s csak utána oszlik szét a ven­dégsereg. . . . Déltájban ismét összegyűlik a násznép egy kis utó-lakodalomra. Ezt is Macska násznagynak kell be­fejeznie. Erélyes hangon kijelenti a ház gazdájához intézve a szót. — „Kötelességünket megtettük, amit­ adtatok — szerencsésen meget­tük”. TÓTH MAGDA, a rozsnyói egészségügyi is­kola tanulója. 9 r Újévi köszöntő Öreg esztendeinek az utolsó jár-ja Vidám, derűs arccal új lép a nyomába. Új évben új tervet kovácsol az ember. Városokat épít példás csoda-renddel. Új évben új célok, új eszmék születnek. Sziklás hegyoldalba csemetét ültetnek. Erős munkás kezek régi és új arcok Munka csataterén vívnak dicső harcot. Közös akarattal tör népünk előre, Hatalma rejlik az egyesült erőben. Küzd, épít országunk, apraja és nagyja. Egyre szilárdabb lesz jobblétünk alapja. Bányász és vasöntő, szövőlány és paraszt Lelkes munkájával új életet fakaszt. Élettelen helyen város, falu épül kérges kezek nyomán, hazánk arca szépül. Számunkra az új év, új sikerek­­ éve, Örömmel és bízva tekintünk eléb i Kezünkben munka ég. szivünkben ; békeláng ■ Építünk s Őrködünk a béke várfalán. ; Nyugaton ássák az új háború s sáncát. ; Feloldják vérszomjas oroszlánok S láncát, I Hogy bőszült haraggal ellenünk ■ törjenek­­ S a mi újra éled, mindent megöljenek. : De hiába! Tervük örökre terv marad!­­ Ezermilliónyi szívben egy akarat. ! Még ma is él bennük háború emléke : S azért egy a céluk: legyen a világbéke. ■ Legyen hát az új év alkotások éve ■ Viruljon ki benne a világ reménye • Szeretet kék ege nézzen a világra ! Nyíljon ki a béke hófehér virága­ : TAMÁS VINCE. Még szorgalmasabban az új évben Lapunk legutóbbi számában fog­lalkoztunk levelezőink munkájá­val Azonban helyszűke miatt nem tudtuk valamennyi levelezőink te­vékenységét értékelni, így, ha nem is olyan terjedelemben, mint ahogy azt előzőleg tettük, megemlékezünk mindazon levelezőnkről, akik szorgalmukért s jó munkájukért dicséretet érdemelnek. Rados Pál, a besztercebányai kerületben mint Csemadok kerületi oktató működik. Fiatal, tehetséges, a boldogabb jövő hasznos építője. Beszámolóit mindig a legfontosabb problémákról írja. Bubenkó Imre méhészlevele­ző. Első levelét Liptóváraljáról az egy­éves méhésziskolából írta. Az isko­lában tanultakat a tolnai állami gazdaság buzitai részlegén haszno­sítja. Köpöncei Lajos, az ipolysági já­rási nemzeti bizottság mező­gazda­sági osztályán mint szövetkezeti oktató dolgozik. Elfoglaltsága mel­lett ír a szövetkezet életéről, az el­ért eredményekről és a hiányos­ságokról. Judin Dániel, a fülei Csemadok járási titkára. Leveleiben rámutat a jól­ és a kevésbé jól működő kulturcsoportok munkájára. Nagy Bertalan, pelsőci méhész. Hosszú idő óta összegyűjtött tapasz­talatait igyekszik leveleiben átadni a fiatalságnak, a köznek. Még több szorgalmas levelezőnk nevét sorolhatjuk fel, mint Kraj­­csovics Ferdinánd, Haraszty János, Máté Pál, Smid János és sok más nevét, akik leveleikkel igyekeztek lapunk tartalmát gazdagítani és a falu szocializálását elősegíteni. Az új évben minden hónap vé­gén értékeljük levelezőink munká­ját, hogy ez által is fejlődjenek és jobb munkára serkentsük őket.­­ Igyekezzenek tehát minél többet és jobbat írni, hogy az értékelésnél mindannyiuk nevét az elsők közé sorolhassuk. Sikeres irodalmi vitaest Udvardon így segít a jó könyv .. . DECEMBER MÁSODIK FELÉBEN a „Slovenská kniha“ nemzeti vállalat a helyi tömegszervezetekkel karöltve irodalmi vita­estet rendezett. Udvar­don — érsekújvári járás e népes köz­ségében — megvitatták Galina Nyiko­­lajeva: „Az aratás” című Sztálin-díjas regényét. A vitaestet a régi mozihelyiségből átépített új kultúrházban tartották meg. A község lakosai igen nagy számban — közel ötszáz főnyien — jelentek meg. A vitaestet Mackó Fe­renc EESz-elnök nyitotta meg. Az ifjúság tréfás kultúrműsora után Mártonvölgyi László ismertette „Az aratás“ irodalmi és gyakorlati jelen­tőségét. Kihangsúlyozta, miért nélkü­lözhetetlen olvasmánya a falu dolgo­zóinak e könyv, éppen most, amikor a szövetkezetek 3 éves fejlődési ter­vük elkészítésével foglalkoznak. A KAPITALISTA MÚLT romjain Ud­vardon ígéretesen fejlődik, erősödik az EFSz, Bortnyikov, a fent említett könyv egyik főhőse pedig a második világháború alatt megsemmisült kol­hozt kelti új életre, így Udvardon „Az aratás“ nemcsak lebilincselő ol­vasmány — a szocialista-realista iro­dalom egyik remekműve , de útmu­tatóul is szolgál a falu szocialista építéséhez, segít a bonyolult kérdések megoldásában. A „Slovenská kniha” helyesen vá­lasztotta meg a vitaestek kiindulási helyét. Ugyanis ismeretes, hogy a községben működik Szlovákia egyik legnagyobb EFSz-e. S most, amikor a moszkvai értekezlet felhívta figyel­münket a háborús veszélyre, amikor fokoznunk kell a békeharcot, csak jó szolgálatot tehetnek az ilyen vitaes­tek. E vitaestek során megismerhet­jük a szovjet emberek lelkivilágát, lángoló hazaszeretetét és hősies el­szántságát, hogy kommunizmust építő­­ hazájukat a nyugat minden mester­i­kedésével szemben megvédik. * A VITÁBAN ELSŐNEK Mackó Fe­renc szólalt fel. Rámutatott arra, hogy az udvardi szövetkezet tagjai nagyobbrészt elolvasták a megvitatan­dó könyvet, ami nagymértékben segí­tett munkájuk hiányosságainak eltá­volításában. Ezután párhuzamot vont a könyvben szereplő „Május 1” kolhoz és szövetkezetünk munkája között. — Szövetkezetünk — mondotta — négy éve alakult meg. De bizony vol­tak nehéz napjaink is, akárcsak a „Május 1” kolhoznak. Különösen az állattenyésztés és a takarmányalap biztosítása körül voltak bajok. Ekkor felidéztük a kolhozelnök feleségének, Ardotyának a személyét, aki a kolhoz állattenyésztését a nők bevonásával rendbehozta és az elsők közé kerül­tek. — Mi is nekiláttunk — folytatta — s ma már ott tartunk, hogy állatte­nyésztésünk mintaszerű. Míg két év­vel ezelőtt egy silógödör megtöltése is lehetetlennek látszott, ma már minden silógödröt megtöltöttünk. Lesz bőven nedvdús takarmány állataink részére. Azt is bátran elmondhatják az ud­vardi szövetkezetesek, hogy az őszi mélyszántással sem adósak a földnek. NAGYON TETSZETT a könyv olva­sóinak, mint alakul át a vadvirág Froszka a kolhoz egyik legjobb dol­gozójává. Példaképük Alsósa, aki éle­tét adta a munkáért. Azt sem felej­tik el, hogy a mások hanyagsága miatt kellett meghalnia. Nagy hatást gyakorolt még a szö­vetkezet tagjaira Vaszilissza anyó példája, akiben olyan erősen gyökeret vert a kollektív eszme, hogy a neki felkínált bárányt sem fogadta el — mert hiszen ahogy Vaszilissza anyó mondotta: — „Az én házam a kol­hoz“. Schuman Emília, a helyi nőbizottság elnöknője rámutatott arra, hogy mi­lyen példát meríthetnek a nevezett regényből a szövetkezet nőtagjai. Fel­idézte Ksztusa példáját, hogy és mint érte el kitartó munkával, az új mód­szerek alkalmazásával a „Dumka” ne­vű tehénnél a tejhozam csúcseredmé­nyét. — Udvard dolgozó női — fejezte be Schuman elvtársnő felszólalását — példaképüknek látják „Az aratás" női alakjait, a szovjet nőket. Értékes hozzászólással gazdagította a vitát többek között Danisz István elvtárs is, aki Bortnyikov törhetetlen hitét és kitartását jellemezte. * MÍG A VITA FOLYT, a „Slovenska kniha“ dolgozói a magukkal Ьо [UNK] [UNK] könyvújdonságokból kisebb kiállítást rendeztek. A vitaesten résztvevők közül többen értékes könyveket vá­sároltak. A vitát Mártonvölgyi László érté­kelte. Örömmel állapította meg, hogy az előadás és a vita értékes felszóla­lásokat eredményezett. Ladányi József

Next