Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-30 / 22. szám
Szabad A MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZÓK HETILAPJA Bratislava, 1970. május 30. Ara 1,— KCs XXI. évfolyam, 22. szám. Katicabogár „Kati-Kati-Katicabogár, ide röppen, tenyeremre szállj Г Így ujjong a pöttöm, kis gyerek, megcsókolják tavaszi szelek. „Kati-Kati", visszhangzik a rét, és a gyerek kinyújtja kezét, tenyerében cikázik a fény, huncut mosoly villan a szemén. „Ne félj tőlem, Katicabogár, züm-züm, gyere, szalagomra szállj, Kati vagyok én is, bogaram, mesélek, de ne légy szótalan.“ „Kati-Kati", visszhangzik a rét, békedalnak hallom ütemét, „Kati-Kati", mondják a hegyek, s Katikával együtt nevetek. Keszthelyi Zoltán A legifjabb nemzedéket ünnepeljük Június első napja — Nemzetközi Gyermeknap. A legifjabb nemzedék ünnepe széles e világon, megkülönböztetés nélkül, beszéljen akármilyen nyelven, akár fehér, akár barna a bőre. A gyermek a legdrágább kincs, dk az élet folytonos megújítói, festő rózsabimbók, őket ünnepeljük, a gügyögő, csacsogó, csetlő-botló emberpalántákat. Bennük látjuk a jövő megannyi technikusát, mérnökét, professzorát, tudósát. Azokat ünnepeljük, akik jelenleg még csak tipegnek, vagy önfeledten labdát kergetnek a réten, de holnap már az eget ostromolják. Ám addig sok víz lefolyik még a vén Dunán, a sebes Garamon és az örökké nyugtalan Vágón... A gyermeknevelés feladata addig is a szülőkre és a társadalomra hárul. Örömet és gondot jelent az új nemzedék felnevelése. Ha a gyermek járni tanul, ez kimondhatatlan boldogság a szülőnek ... De a gond nyomban társnak szegődik. Szocialista államunk az örömet szaporítani, a gondot pedig csökkenteni igyekszik. Gyermeknevelő intézményeket hív életre (bölcsődék, napközi otthonok), s teszi ezt azért, hogy ily módon is könnyítsen a dolgozó családanyák helyzetén. Napi néhány korona ellenében bátran, nyugodtan bízhatják gyermekeiket szakavatott óvónőkre, akik gyermekszeretetükkel is kitűnnek. Ez mind szép és jó! Sajnos azonban, kevés az olyan mezőgazdasági nagyüzem, amely eleget tenne ezirányú társadalmi küldetésének. Pedig adódna rá mód és lehetőség. Tisztelet a kevés kivételnek — bizonyos fokú késlekedés, érdektelenség tapasztalható e téren. Kevés a szövetkezeti napközi- gyermekotthon, és még kevesebb a bölcsőde. Helyénvaló lenne, ha a szenei, felsőpatonyi és más szövetkezetek példája követőkre találna. Ezekben a közös gazdaságokban már öt-tíz éve intézményesen törődnek a legkisebbek nevelésével, viselik gondjukat. Kiké legyen a kezdeményező szó? Elsősorban a nőtanácsé, no meg a gyermekes anyáké. Azoké, akik tevékenyen kiveszik részüket a közös munkából. De az ilyen hasznos kezdeményezésért azt hiszem egyetlen szövetkezeti vezetőt sem marasztalna el a tagság. Más a helyzet a gyermeknyaraltatás esetében. Sokkal leleményesebbek, példamutatóbbak a szövetkezetek. A sok közül is magasan kitűnik a dunaszerdahelyi szövetkezet. Az év nyarán mintegy ötven gyermeknek teszi lehetővé, hogy három hetet úttörőtáborban töltsenek, s országútvilágot láthassanak. Általában elmondhatjuk, egészséges az ifjú nemzedék. Pirospozsgásak, jól tápláltak, tiszták, csinosak a jelen kor gyermekei. Nem tizedeli őket járvány, rút betegség. De ... Kevesebb lehetne a gyermekét gyászoló anya, ha többet törődnénk gyermekeink nevelésével. Hány balesetről, gázolásról, vízbefúlt, vagy tűzhalált halt gyermek tragédiájáról számol be a tévé, a rádió és a sajtói Ne engedjük, hogy vigyázatlanságból, merő nemtörődömségből a jövő ígéreteit a kérlelhetetlen halál kaszálja le. A Nemzetközi Gyermeknap örömünnep. Ezen a napon juniálisokat, szabadtéri gyermekműsorokat rendeznek sokhelyütt. Gyermek, szülő és pedagógus együtt vigad ilyenkor. Ám az öröm, a vigalom tetőfokán emlékezzünk meg azokról az indokínai gyermekekről is, akik talán éppen ebben a pillanatban hagyják el az iskolapadokat, s bombázógépek vijjogásától halálra rémülten keresnek menedéket a hevenyészett fedezékekben. Az imperialisták által elindított és mindjobban terjedő szennyes háború bérencei nem válogatnak: legyilkolnak felnőttet, vagy halálfélelmében az anyja szoknyájába kapaszkodó gyermeket. Elég a vérből, az öldöklésből és a pusztításból! Rettegés, halálfélelem helyett az öröm, a boldogság rózsája viruljon minden gyermekarcon szerte a világon 1 -nk Lapunk tartalmából: 3. oldal: Szocialista verseny az öntözőberendezések kihasználásáért. Inž. J. Balach 9. oldal: Kommentárunk: Árkérdés és tájékozottság. 12. oldal: Benedek Elek: Egy menyasszony naplójából. h eszmei egység megszilárdításának útján Az utóbbi két-három év eseményeit vizsgálva arra a következtetésre jutunk, hogy ezek az események eléggé széles rétegek világnézeti és főleg gondolkodásmódbeli megosztottságára vezethetők vissza. Hogyan is lehetett volna, hogy a revizionista és szocialistaellenes propaganda olyan jelentékeny tömegeket mozgasson meg, ha az emberek egy nagy részének gondolkodásában nem rejtőztek volna a szocializmussal és a párt politikájával szembenálló lappangó nézetek. Ilyen nézetű emberek voltak, és ma is vannak, öncsalás lenne ha általában nem informált, vagy félrevezetett emberekre hárítanánk a felelősséget. Tagadhatatlan, hogy ilyenek is akadnak, és nem is kevesen, de hogy a szocialistaellenes elemek agitáció! olyan könnyen tért tudtak hódítani és tömegeket nyerni, sőt egy részüket aktivizálni, ennek feltétlenül mélyebb okai vannak. Husák elvtárs a Rudé Právo-nak adott interjújában így tette fel a kérdést: „Hogyan lehet azt megmagyarázni, hogy olyan pártban, mint a mi pártunk, amelynek sok évtizedes harci hagyományai vannak, amely a nép nemzeti felszabadító harcát a Februári Győzelemig vezette, a tagok jelentős része húsz év után félre hagyja magát vezetni hamis frázisokkal? Erre csak egy válasz adható. A párt tagságának jelentős hányada nem tette magáévá és nem tette gondolkodásának kiinduló pontjává a társadalom fejlődésére és ezzel kapcsolatban a kommunisták feladatára vonatkozó marxi-lenini tanításokat, hanem az új társadalmi rendbe magával hozta a kapitalizmusban felvett nézeteit és gondolkodásmódját, a kispolgári szűklátókörűséget, a burzsoá nacionalizmust, a pénz és a magánvagyon szolgai imádatát, a közösség érdekeivel szembeni közönyösséget stb. A nacionalizmusról, mint terhes örökségről külön kell szólni néhány szót. A burzsoáziának, mint uralkodó osztálynak hosszú ideig és sok országban még ma is a nemzeti összetartozás és a közös nemzeti sors jelszavával sikerült elterelnie a figyelmet az osztályok létezéséről, az osztályellentétekről azzal, hogy igazságtalan gazdasági és társadalmi helyzetük oka nem az osztályelnyomás, hanem valami kikerülhetetlen adottság, vagy más nemzetek ellenséges magatartása. A szocialistaellenes és ellenforradalmi agitáció a nemzeti hagyományok összetartó erejét emelte ki, hogy ezzel tagadja a munkásosztály összefogásának történelmi jelentőségét. Felnagyította a nemzeti hagyományok és a polgári beállítottságú nemzeti vezetők érdemeit, dicsfénnyel övezett olyan egyébként érdemes személyiségeket, akik a legjobb akarattal sem sorolhatók a társadalmi haladás fáklyavivői közé. A sajtóban helyet kaptak olyan írások, amelyek a szocialista hazafiságra való nevelés helyett a kritikátlan hurránacionalizmust, a nemzeti öntudattal párosult önismeret helyett a nemzeti felsőbbrendűséget, ezen felül más nemzetek lebecsülését igyekeztek beoltani az olvasók tudatába. Talán még az egyoldalú nacionalizmusnál is veszélyesebbek azok a kispolgári nézetek, amelyek a párttagok nagy részét és a párttal mindig szembenálló volt polgári rétegeket még ma is uralják. Hogy ilyen nézetek fennmaradhattak, sőt meggyökerezhettek, ennek egyik fő oka, hogy 1948 februárja után tömegesen vonultak be kispolgári, osztálytudattal nem rendelkező tömegek a pártba, amelyek terhelve voltak polgári nézetekkel, nacionalista és vallási előítéletekkel, és a köztársaságban együttélő más nemzetek és nemzetiségekkel szembeni bizalmatlansággal. 1948 februárja után több mint 900 000 új tag került a pártba, minden politikai előkészítés nélkül. Voltak, akik megtalálták a helyüket, de legnagyobb részük nem tudta leküzdeni polgári nézeteit. Itt meg kell állnunk egy pillanatra. Szeretnénk néhány mondatban megközelíteni a „kispolgár“ szó fogalmát. A tipikus kispolgár saját érdekeit fölébe helyezi a közérdeknek, bátortalan és óvatos, főleg pedig ravaszul taktikázó az állásfoglalásban, lehetőleg nem kötelezi el magát semmilyen irányzat mellett, egyedüli vágya a meggazdagodás, élete fő célja saját fogyasztóképességének emelése és az alkotómunka csak ennek eszköze. Műveltsége felületes, látóköre szűk, kulturáltsága — bár ő magasra értékeli — alacsony, látszatra vakbuzgó, hite azonban csak álarc, lényegében erkölcstelen, vagy morálisan képmutató. Hajlamos a formalizmusra és ezzel a bürokráciára is. A kispolgár nem foglal állást, kivárja, hogy melyik fél győz, és akkor aztán olyan tettetett lelkesedéssel áll a győztes mellé, mintha az az ő ideáljait képviselné. Ilyen elvileg és erkölcsileg ingatag elemek kerültek be a pártba, és tömeges beszüremlésükkel állandóan szűkült a szilárdan osztálytudatos tagság százalékos részesedése. A párt képtelen átformálni ezen elemek világnézetét már azért sem, mert a párton belüli nevelés teljesen formális volt, bemagolt tételekre épült, nem volt kapcsolatban az élettel, ezért nem is bírt agitatív átütő erővel. Nem bizonyított, hanem merev igazságokat deklarált. Milyen könnyű volt aztán az ilyen ingatag világnézeti alapokon álló embereket a tetszetős jelszavakat hirdető pártellenes agitációnak saját céljai számára megnyerni. Lenin nehezebb és hosszabban tartó folyamatként jellemezte az emberek tudatának átformálását, mint magát a forradalmi hatalomátvétel aktusát. A pártban most folyamatban lévő igazolványcsere fő célja, hogy megtisztítsa a párt sorait az olyan egyénektől, akik a szocialistaellenes nézetek hordozói, akiket a konjunktúra, önző érdekeik kielégítése vitt a pártba, akik a tagsági díj fizetésén kívül nem hajlandók teljesíteni az alapszabályokban foglalt kötelezettségeket. Az igazolványcsere és az ezzel kapcsolatos beszélgetések célja tehát helyreállítani és megszilárdítani a párt eszmei egységét. Az igazolványcserével azonban még nem ért véget a párt belső elvi megszilárdításának munkája. E cél optimális megvalósítása a megmaradt párttagok alapos, tudományos színvonalon álló politikai nevelésén áll vagy bukik. E tevékenységben a nevelésre hivatott káderek kiválasztása és munkájuk ellenőrzése a legfontosabb feladat. Olyan párttagokat kell e feladattal megbízni, akik erre hivatottak, akik a legnehezebb időkben is megállták a helyüket, példamutatásukkal megnyerték az emberek bizalmát és megbecsülését, a munkában és egyéni életmódjukban betartják a szocialista erkölcs normáit. A vizet prédikáló és bort nyakaló látszatkommunistáknak nincs hitelük az emberek előtt, mert nincs mögöttük a becsület és az őszinteség aranytartaléka. —ep—