Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1974-10-26 / 43. szám

1974. OKTÓBER 26. XXV. évfolyam, 43. szám. Ara: 1,— Kčs Szabad Földműm Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi M­inisztériu­­mának hetilapja Szocialista hazánk dolgozó népe október 28-án ünnepli a Csehszlovák állam születését, az államosítás és a nemzetek, valamint a nemzetiségek föderációs rendezé­sének évfordulóját. Bizony nehéz és göröngyös volt az út, amíg idáig eljutottunk. Ismeretes, hogy az 1918-at követő években a burzsoázia cselszövése miatt a dolgozó nép nem jut­hatott hatalomhoz. Az imperializmus segítségével az Osztrák-Magyar Monarchia romjain egy olyan burzsoá köztársaság jött létre, amelyben a kizsákmányolók tej­ben-vajban fürödtek, a nincstelenek ezrei pedig előbb­­utóbb kénytelenek voltak kivándorolni. Н [UNK] a munkások és parasztok nagyobb darab kenyeret követeltek, a ka­pitalisták bérencei a tömegekbe lőttek. Vér folyt Kosú­­tin, Vráblén, Moston és más városokban, falvakban is. A dolgozó nép érdekében egyedül Csehszlovákia Kom­munista Pártjának tagjai szólaltak fel és 1936-ban a Banská Bystrica-i konferencián előterjesztették Szlová­kia iparosításának tervét is. A jól végzett munka érzésével ünnepelünk A párt célkitűzései csak akkor valósulhattak meg a gyakorlatban, miután a szovjet hadsereg elűzte a fa­siszta betolakodókat hazánk területéről és kedvező fel­tételek nyíltak egy olyan rendszer létrehozására, amely­ben nem lesznek többé kizsákmányolók, és azok rendel­keznek majd,a javakkal, akik azt létrehozzák. A dol­gozó nép sorsának jobbrafordulásáért folyó harc azon­ban még nem ért véget. A kizsákmányoló osztály ma­radványai puccskísérlettel akarták megakadályozni azt, hogy népünk hozzákezdjen a szocializmus építéséhez. Végül is a párt vezetésével 1948-ban a munkások és a parasztok ragadták magukhoz a hatalmat és az ő kép­viselőik kerültek az új kormányba. A munkásosztály fiai a múlt hibáin okulva mind politikai, társadalmi, mind gazdasági szakaszon következetesen harcoltak a szocialista termelési viszonyok létrehozásáért. A gyárak és a földbirtokok államosításával, valamint a földreform részbeni megoldásával a kizsákmányolókat megfosztot­ták gazdasági hatalmuktól.­­Az 1968-as föderációs rendszer megteremtésével pe­dig a két nemzet, valamint a nemzetiségek jogait is törvényesítették. Az elmúlt időszak azt bizonyítja, hogy a szovjet tapasztalatok alapján végrehajtott közigazga­tási rendezés hozzájárult a dolgozók alkotó kezdemé­nyezésének nagyobb méretű érvényesítéséhez. A párt vezetésével dolgozóink sikeresen konszolidálták nép­gazdaságunkat és a lakosság életszínvonala évről-évre magasabb. Rohamosan javulnak a dolgozók élet- és­­ munkakörülményei. Újabb és újabb ipari központok lé­tesítésével fokozatosan több munkalehetőséget biztosí­tunk mindazok számára, akik a szocialista alkotómun­kából tevékenyen ki akarják venni a részüket. Örömmel állapíthatják meg, hogy az idei év kilenc hónapjában sikeresen kamatoztattuk a szocialista rend­szer adta­ előnyöket. Lelkes dolgozóink a termelési ter­vek túlteljesítésével járultak hozzá hazánk népgazdasá­gának további szilárdításához. Lényegesen fokozódott a munka termelékenysége, ami azt jelenti, hogy többet és olcsóbban termelünk. Az ipari termelés a múlt év hasonló időszakához viszonyítva 9,3 százalékkal na­gyobb. Különösen sikeresen teljesítették feladataikat a gép- és kémiai ipar, valamint a fogyasztási és élelmi­szer cikkeket gyártó üzemek. A népgazdaság egyes szakaszain a tervezettnél jóval több gépet és gépi be­rendezést kaptak. Mezőgazdasági üzemeink gépparkjai például ma már több mint 139 ezer traktorral, 18 ezer kombájnnal és 6200 különböző terményeket begyűjtő géppel rendelkeznek. Ezzel az óriási gépparkkal jó minőségben készítik elő a talajt, gyorsan dolgozzák be a földbe a műtrágyát és színvonalasan végzik a gyom­irtási és növényvédelmi munkálatokat. Ennek köszön­hető, hogy idén földműveseink soha nem látott nagy hozamokat értek el gabonafélékből. Földműveseink hazafias kötelességérzettel túlteljesítették gabonaeladási tervüket és előreláthatólag 573 ezer tonna szemeskuko­ricával, közel 39 ezer tonna burgonyával, 480 ezer tonna cukorrépával, 1 millió 270 ezer tonna silókukoricával termelnek többet, mint a múlt évben. Lényegesen foko­zódott a gyarapodó állatállomány hasznossága, s ennek következtében lelkes földműveseink 600 ezer tonna hús­sal, 14,7 millió liter tejjel és 27,1 millió darab tojással adtak többet a közellátásnak a tervezettnél. Az évfordulókat tehát a jól végzett munka érzésével ünnepeljük, joggal mondhatjuk, igazán sokat tettünk azért, hogy szocialista hazánkban egyre szebb és jobb körülmények között éljenek az emberek. Sikereinket ma már világméretben is elismerik, mert ezek kézzel­foghatóak, konkrétak és arról tanúskodnak, hogy több szakaszon a világcsúcsokat ostromoljuk. A dolgozók rendkívüli nagyméretű kötelezettségvállalásai napról­­napra jobban elősegítik a munkatermelékenység foko­zását. További jó munkával járulnak hozzá ahhoz, hogy a felszabadulás háromtizedes évfordulóján hazánk még jobban megerősödjék. Szabad élet a Dukla alatt AZ IPAR ÉS A MEZŐGAZDASÁG DINAMIKUS FEJLŐDÉSE A Duklai-hágón keresztül érkeztek hazánkba az 1. ukrán front 38. hadosztályá­nak és a Ludvík Svoboda hadseregtábornok által irányított csehszlovák katonai egy­ségek harcosai. Véres küzdelem árán itt nyílt meg szabadságunk kapuja. Most, hogy tisztelettel és há­lával emlékezünk mindazokra, akik harminc évvel ezelőtt éle­tüket áldozták, s akik fegyver­rel a kezükben megalapozták a szabad holnapot, néhány mon­datban felidézzük a Dukla alatt elterülő 38 ezer lakosú svidníki járás múltját. Az itt élő nép gazdasági és szociális helyzetére évszázado­kon át a nyomor, a munkanél­küliség nyomta rá bélyegét. Ennek tömeges következménye volt a kivándorlás. Sokan tengeren túl­­ keresték a jobb lehetőséget a megélhetésre. — Hála a CSKP helyes gazda­ságpolitikájának — emlékszik vissza Jozef Grfts mérnök, a svidníki r­b elnöke —­­a felsza­badulást követő években lehe­tőség nyílt arra, hogy­ a Dukla alatti vidék népe hozzáláthatott a háború okozta károk követ­kezményeinek felszámolásához és a boldogabb jövőjének épí­téséhez.­­ — Mi volt az első komolyabb építkezés? — érdeklődöm Gras elvtárstól. — A felszabadulást követően az első építkezés Ludvík Svo­­­boda elvtárs kezdeményezésére kezdődött el, mégpedig Svidni­­ken egy barakk-kórház. Majd ezt követte egy ,,TBC“-pavilon építése és később Stropkovón felépült egy új poliklinika. Az ötvenes évek után a járásunk­ban gomba módjára nőttek az új egészségügyi létesítmények. Például jelenleg két poliklini­ka, 11 körzeti, két üzemi egész­ségügyi központ működik a já­rásban. Most egy kétszáznegy­ven ágyas új kórház épül Svid­­níken. A svidníki járásban 1945Hg alig hatvan embernek volt mun­kalehetősége, ma az új ipari létesítményekben több mint 4800 ember talál munkalehető­séget, de ha felépül az új élel­miszeripari üzem, akkor újabb 1500 embernek nyílik munka­­lehetőség. 1960-tól 1970-ig az ipari termelés 190 százalékkal emelkedett, a munka termelé­kenysége pedig 50 százalékkal. A svidníki OZKN ruhagyár ter­mékei külföldön is keresett árucikkek. Ma a különböző gyermekkonfekciót Szovjetunió­ba, Kuvaitba, NDK-ba, Ausztriá­ba és Nagybritanniába expor­tálják. A stropkovi TESLA tele­fongyár termékeinek legna­gyobb megrendelője a Szovjet­unió, csak az idén 150 ezer te­lefont exportálnak. Jozef Gras elvtárstól a járás beruházási építkezései felől ér­deklődtem. — Elöjáróban szükségesnek tartom elmondani, hogy járá­sunk 850 négyzetkilométer, te­rületen két várost és­ 97­­ közsé­get foglal magába. Talán keve­sen tudják az országban, hogy járásunknak nincs vasútvonala. Ezért a tömeges személyszállí­tást naponta ötvennégy autó­busz látja el, 34 autóbuszvona­lon. Ezért a jövőben a tömeges személyszállításnak a kiszéle­sítésére nagy gondot fordítunk. Az ötödik ötéves tervidőszak­ban több mint egymilliárd ko­rona értékű beruházásra kerül sor járásunkban. A három év alatt a fejlesztési alapból már 600 millió koronát beépítettünk. Jövőre az egész járásunk úthá­lózatát portalanítjuk. A felsza­badulás előtt járásunknak se mozija, sem­ könyvtára nem volt. Jelenleg tizenegy mozi, egy járási. Öt körzeti könyvtár­­működik és minden községnek van helyi népkönyvtára. Az utóbbi években több óvodát, bölcsődét, negyvenöt különböző iskolát építettünk. Míg 1945- ben százhuszonkét tanterem állt rendelkezésünkre, ezek száma az idén háromszáztízre emelkedett. Az utóbbi években jelentősen fejlődött a mezőgazdaság is, amelyben jelenleg több mint négyezer ember dolgozik. A já­rás mezőgazdasági földterülete 43 874 hektár, amelyből 21176 hektár a szán­tó. Az erdő 50185 hektár. A sok erdő és hegy közti törpe mezőgazdasági üze­mek szocialista átépítése nehéz feladatok elé állítja a szakem­bereket. Az 1973. január 1-én megalakult erdő-, mezőgazda­­sági üzem 5700 hektár mező­­gazdasági földterületen gazdál­kodik. Michal Jančura elvtárstól, a jmt főmérnökétől megtudtuk, hogy a járásból 1960-ban 11 millió liter tej került a közel­látásra, tavaly már több mint 25 millió liter tejet értékesítet­tek. Az évi tojástermelés eléri a 21 millió darabot. A járásban 1970-ben a bruttó mezőgazda­­sági termelés értéke 195 millió korona volt, az idén már 212 millió koronával számolnak. A mezőgazdasági dolgozók havi keresete eléri a 2500 koronát. És ez már jelent valamit. Jelentős, átgondolt beruházá­sok segítségével további roha­mos fejlődés várható a svidníki járásban a mezőgazdasági ter­melés szakaszán is. Befejezésül elmondhatjuk, hogy Svidníken október hatodi­kén méltóképpen emlékeztek meg a hősies harcok jubileu­máról. Illés Bertalan Az államosítás óta iparunk a gépek százezreit gyártotta az átszervezett mezőgazdaságunk részére, s az utóbbi években az egyes növények termesztését, korszerű gépsorok segítségével komplexen végezzük Persze az ilyen mostoha időjárásban, mint ezen az őszön van, a régebbi típusú gépekkel könnyebben lehet „mozogni“ az elázott talajon. A Felvétel a gellei határban készült, ahol Kockás Dezső, a traktor irányítója, Szalai József, Ferenczi Zoltán és Olajos Tibor kisegítők a búzát vetik. Fotó: —tt— SZAKMELLÉKLET: KERTESZE? Kis KISÁLLAT­TENYÉSZTÉS A kertészkedők, a gyü­mölcs és szőlőtermesz­tők, valamint a kisállat­­tenyésztők tanácsadója Méhészet Vadászat Halászat TOVÁBBI CIKKEK A diákok segítsége aranyat ér • Még van javítani való Az emberről való gondoskodás m Az ökonómiai eszközök céltudatos kihasználásával a gazdálkodásban mutatkozó indokolatlan különbségek eltávolításáért Lüktet a cukorgyár szíve Kevesebb háztartási balesetet • Nagyszabású, színvonalas rendezvények

Next