Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-09 / 23. szám
16 A veterán emlékezése A 30 évvel ezelőtt alakult Caloveci (Megyeres) Efsz-nek BERECZ Pál is alapító tagja volt. Kezdetben a növénytermesztésben dolgozott, később az elnök helyettese, majd közös gazdaság elanöke lett. A későbbi időszakra így emlékezik: A fejlődés mai fokán szinte hihetetlennek tűnik, miként gazdálkodtunk 30 évvel ezelőtt. Márpedig a valóságot letagadni, nem lehet. Hiányzott nemcsak a gépi felszerelés, hanem munkaerő is híján volt. Akkor pedig csak másfélezer hektár volt a közös földterületünk. A munkaegység tervezett értéke 12 korona volt, de ennek csupán a felét tudtuk kifizetni. Mi lett a következménye? A tagok jelentős része hátat fordított a közösnek, s az iparban talált jobb megélhetést. S épp ebben az időszakban, 1957-ben választottak elnökké. Ezt a tisztséget 1961-ig töltöttem be. A szóban levő elnök, a mezőgazdásszal és a csoportvezetőkkel idejében felismerte, hogy munkaerő-gondjaikon csakis a gépek enyhíthetnek. Sajnos, erre nem jutott elegendő pénz. Mit tehettek? Ötszáz hektárnyi földterületet megművelés céljából átadtak a Balványi (Bálvány) Állami Gazdaságnak. — A megmaradt ezer hektáron próbáltuk a termelést fejleszteni, megszilárdítani a munkafegyelmet. Nap mint nap kerékpáron jártam a határt, a munkák menetéről saját magam igyekeztem meggyőződni. Örömmel töltött el az a tudat, hogy 1961-ben már 20 koronát tudtunk munkaegységenként kifizetni. Amikor az elnöki tisztségről leköszönt, utána a sertéstenyésztésben dolgozott. Itt is bebizonyította, hogy hozzáértéssel, becsületes munkával jó eredmények érhetők el. Jó munkája legfelsőbb elismeréséül kiváló munkáért állami kitüntetésben részesült. Már a harmadik választási időszakban a hnb képviselője, s egyben tanácstag. Szabad idejében a köztereket gondozza, téli időszakban pedig a községgazdálkodási üzem fűtője. A községfejlesztést, a különböző rendezvényeken való részvételt ma is szívügyének tartja. További jó egészséget, alkotómunkát kívánunk Berecz Pál elvtársnak! A. J, A SZÁZAS CSÜCSKE ... A megállóban vártam. Egyszercsak valaki veregetni kezdte a karomat. Alacsony, borvirágos orrú, őszes hajú férfi nézett rám. — Uram, a zsebéből pénz lóg ki! — mondta kedélyesen, miközben egy százas kivillanó csücskére mutatott. — Ah! Valóbanl... Nagyon köszönöm, hogy szólít — válaszoltam. Tudja gyermekkoromtól fogva itt élek — folytatta az idegen —, tapasztalt öreg csibész vagyok és nem akarok pont egy környékbelitől... Ugye, érti?! — S a mondanivalóját egy jellegzetes kézmozdulattal illusztrálta. —! Sőt, inkább még figyelmeztetem is! Ёn is figyelmeztetni szeretnék mindenkit! Jobb, ha már most megigazítják a kilógó bankjegyeket, mert igaz, vannak még rendes, öreg csibészek, de hátha legközelebb már nem lesz módunkban köszönetet mondani. M. G. SZABAD FÖLDMŰVES Majmolás Tizenéves kislány Ismerősöm mutatja boldog örömmel új karóráját. Márkás szerkezet. Csillogó fémcsat erősíti csuklójához. A fémcsaton három idegen szó. —• A fiamtól kaptam ajándékba, de nem tudom, mit jelent ez a felirat. Fordítsa már le —1 kérlel kedvesen. Nézem a szálkás betűket: „I love You!“. Kislány [UNK]— mondom — ez azt jelenti, hogy szeretlek én, vagy szabadabban? szeretlek. A kislány elpirul. — Hát ezt nem merte magyarul megmondani az a fiú? Vagy azt hiszi: így, angolul hangzatosabb, hatásosabb? Biztos vagyok benne, hogy — hasonló esetben —■ egy angol ifjú, nem magyarul vall szerelmet szive választottjának... (-) AZ APRÓPÉNZ NEM PÉNZ? Tuska Erzsébet Mostován (Hidaskürt) szállt fel az autóbuszra. — Galántára kérek egy jegyet! — mondta a sofőrnek, s pénztárcájából 10 húszfillérest emelt ki; ezt még apróbbal egészítette ki három koronára. — Azt az aprót vigye el a templomba, mert én el nem fogadom — szólt az autóbuszvezető. — Már megbocsásson, templomba nem járok — válaszolt az ötven év körüli asszony —, azt hiszem, az aprópénz is pénz... Kell, vagy nem kell? Közben a lent várakozó utasok már idegeskedtek: — Mi lesz? Meddig várjunk még...? A buszvezető mi mást tehetett, elfogadta az aprópénzt. Mert hiszen, az is pénz! Legfeljebb több időbe kerül, amíg a szolgálat befejeztével összeszámolja. Krajcsovics F., Galánta A szavak mikor válnak tettekké? Napjaink legégetőbb problémája: a környezetvédelem. De vajon mit teszünk annak érdekében, hogy a szavak tettekké váljanak? A komárnói (Komárom) vasútállomás felé vezető főút mentén például lebontottak egy lakóházat, de az udvaron felhalmozott szemetet, törmeléket a mai napig sem szállították el. Sőt! Mi több, a „jó példán“ felbuzdulva, a környékbeliek is ide hordják a háztartásban felgyülemlett szemetet. S ami mindennek a teteje: még a város műszaki szolgálatának dolgozói is tetézik a főútvonalon naponta összesöpört hulladékkal. Mindezt ott, ahol naponta több ezer ember elhalad. Kérdezzük: vajon mit tesznek az illetékesek annak érdekében, hogy a környezetszennyezőket felelősségre vonják? Vagy könnyebb beszélni, mint cselekedni, rendet tartani...?! Kép és szöveg: Andriskin J., Komárno • TERMŐFÖLD VÉDELEM. A lavicei (Léva) járás összesen 1151 négyzetkilométeren terül el, melyből 115 ezer hektárnyi a mezőgazdasági földterület. A járás állami- és pártszervei különös gondot fordítanak a földvédelemre, amely jó eredmények eléréséhez vezet. Legutóbb háromnapos szemináriumra került sor: a 170 résztvevő a földvédelem kérdéseivel foglalkozott. (Cimmermann) • ÚJ 100 DÍNÁROS. A nemzeti bank új 100 dínáros jugoszláv címletű bankjegyet bocsátott forgalomba. A bankjegyek ismertetőjele, papírja, formátuma, szám- és hátoldala, valamint színe azonos az eddig forgalomban levő 100 dínároséval. Az eddigi 100 dínáros bankjegyek törvényes fizetőeszközként továbbra is forgalomban maradnak. • „A BOR“ SIKERE: A CSEMADOK Bušincei (Bassá) Helyi Szervezetének színjátszói két ízben nagy sikerrel mutatták be Gárdonyi Géza: A BOR című színművét. Dicséret a színjátszóknak, valamint Varga János iskolaigazgatónak , a darab rendezőjének. (Budai J.) • IDŐJÁRÁSKUTATÁS. Szovjet kutatóhajók egy csoportja elindult a kenyai Mombasa kikötőből, hogy részt vegyen az Arab-tengeren abban a nemzetközi időjárás kutató programban, amelynek feladata, hogy tanulmányozza a monszunok kialakulásának mechanizmusát. A MONEX-79 elnevezésű kísérletsorozatban nyert adatok alapján a kutatók hosszú- és középtávra szóló modelleket készítenek a különböző országok időjáráselőrejelzése számára. 6 [UNK] • MÉG AZ ARATÁS ELŐTT. A mostovai (Hidaskürt) VÖRÖS CSILLAG Efsz-ben 570 hektáron termelnek lucernát, 270 hektár terméséből szénát, illetve szenázst készítenek, a többiből pedig lucernalisztet, spelletet. Az első kaszálat betakarítását a legkorszerűbb (NDK-gyártmányú) gépsorral végezték. Arra törekszenek, hogy a második termést is még a gabonabetakarítás megkezdése előtt begyűjtsék. (kfg) • SZAKOSZTÁLY ALAKULT. Mint a Magyar Távirati Iroda jelentette, Magyarország népgazdaságának egyik legnagyobb energiafogyasztója a mezőgazdaság, s az élelmiszeripari üzemek. Ezért az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesületen belül mezőgazdasági energiagazdálkodási szakosztályt hoztak létre. • HAGYOMÁNYÁPOLÓK: A Nószövetség hronovcei szervezete színvonalas kultúrműsort rendezett. A legfőbb cél az volt, hogy felelevenítsék a régmúlt idők helyi népszokásait, népi táncait, köztük a Leánykérés damásdi módra című összeállítást, stb. A siker elérésében jelentős része van Hm Čiarová Máriának, a helyi szervezet elnökének, valamint a hagyomány ápolást szívükön viselő szereplőknek Már több helyre kaptak meghívást. (Bényi Z.) • PUSZTÍTÓ CIKLON. Több mint 350 halálos áldozata van az indiai Andhra Pradesh és Tamil Nadu államok part menti területein pusztító ciklonnak. Százezer ember vált hajléktalanná, s csaknem 22 ezer hektárnyi földön pusztult el a termés. Az anyagi kár a becslések szerint meghaladja az 590 millió dollárt. (Népszava) • GONDOSKODÁS AZ ERDŐKRŐL. A Levicei (Léva) Erdőgazdaság dolgozói példásan teljesítették az ötéves tervidőszak három évének feladatait. Népgazdaságunknak 50 500 folyóméter fát termeltek ki, s fakiviteli tervüket is példásan teljesítették. (G. M.) 1979. június 9 JÚNIUS kelte 6. p. nyugta 6. p. kelte 6. p. nyugta 6. p. Június 11 Hétfő BARNABÁS DOBROSLAVA 3 47 19 41 20 27 4 56 Június 12 Kedd VILLA ZLATKO 3 47 19 41 21 21 5 54 Június 13 Szerda ANTAL ANTON 3 46 19 42 22 08 7 01 Június 14 Csütörtök VAZUL VASIL 3 46 19 42 22 48 8 12 Június 15 Péntek VID VIT 3 46í 19 43 23 24 9 26 Június 16 Szombat JUSZTIN BLANKA 3 46 19 43 23 56 10 40 Június 17 Vasárnap ALIDA ADOLF * 3 46 19 44— 11 53 |OGOS KÍVÁNCSISÁG Szeretném, de megmondaná, hogy a kicsimnek ki az apja? Rímes kétsorosok RECEPT Ha nem használ a Super Pyrin, nézzen végig „szuper“ Pirin. KÖLTÖNŐ Faragtam rémes rímeket, szerettem híres hímeket. ELÉGEDETLEN Kiss Eszter aggályos — férje csak esztergályos. SÓHAJ Az alvázadat, kicsi, megirigyelhetné sok kocsi. (bodzsár) AJÁNLAT ÜZLETBEN Ha pattanásig feszítette az ideghúrt, Pult alatt feltétlenül használjon Radepurt. a jó „falat1 MEGOLDÁS Jóska, mit főzzek neked Metéltet. Ahhoz túl kevés liszt van Akkor csináld rövidebbre ebédre? Itthon AZ ÉRVELÉS CSÚCSA — Mit mondott az orvos? — kérdezi a férj hazatérő feleségét. — Azt mondta, hogy valami baj van az anyagcserémmel. Tehát értsd meg, hogy mindenáron meg kell vennem azt az új ruhaanyagot... AHOGY VESSZÜK A legnehezebb hangszer a zongora, Ön zongoraművész? Nem. Szállítómunkás va n zarvaTÁR ¥ATYETEI Elek Tibor karikatúrája. . «rumi III l III lllil IMII I I'I 'Hillll'riilliiiHH—И Г1 Ihn llliilllflMI —IHIIIi»II|III I I HHi r^iMWlliliinilioHililt i.níitl' ЫИ» I : 1 SZABAD FÖLDMŰVES «•» Kiadja az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma a PRIRODA Könyv- és Lapkiadó nemzeti vállalatban. — Főszerkesztő Pathó Károly. — Szerkesztőségi titkár Kádek Gábor. «— Szerkesztőség és kiadóhivatal: 89127 Bratislava, Krížkova 9. — Telefon: főszerkesztő és titkárság 475 08 — telefonközpont Index: 49 630 472 41 — Belső vonalak: mezőgazdasági osztály 10, propaganda osztály 55. — Nyomja a Západoslovenská tlačiarne, n. v. Svornost üzeme. Bratislava, Odborárske nám. 3. — Terjeszti e Posta Hírlapszolgálata. — Előfizetéseket felvesz minden postahivatal és postai kézbesítő. — Külföldre megrendelhető: PNS, ústredná expedície dlače 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48. — Előfizetési díj egy évre 52.— Kčs, fél évre 26.— Kčs. — A szerkesztőség kéziratokat és fényképeket nem őriz meg és nem küld vissza. A lap nyilvántartási száma: SÜTI 11/6.