Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-04 / 18. szám
SZABAD FÖLDMŰVES. í 1985. május 4. Lángok a porondon Hamisítatlan áprilisi nap volt: az egyik pillanatban meleg tavaszi napsütés aranyozta be a házak szürke tömbjeit, a másikban borzongatóan hűvös szél fütyült végig a park fái között, s a ki tudja honnan előkerült barátságtalan felhők még egy váratlan „zuhanyt“ is kilátásba helyeztek. Minderről azonban nem voltam hajlandó tudomást venni, miközben fütyörészve ballagtam úticélom, a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Mezőgazdasági Műszaki Középiskola épülete felé. Jókedvem olka, őszintén bevallom, elsősorban az volt, hogy az említett iskolában egy kétségkívül kellemes riport-téma várt: a lányok spartakiád-gyakorlatának megtekintése. Ráadásul, ahogy mondani szokás, „biztosra mentem“, ami annyit jelent, hogy már jó előre megtudakoltam a próba pontos idejét Gaál Mária testnevelő tanárnőtől, a Я [UNK]ако [UNK]1а vezetőjétől. Így csak azon lepődtem meg, mi tagadás, kellemesen, hogy védencei a tiszteletemre a teljes fellépési „szerelésben“ vonultak fel, ami már önmagában is üde látványt volt. A mintegy ötven csinos kislány a tornaterem szélén elhelyezett padokra kuporodva várta, hogy a Mikóczi Tibor pedagógus vezette fiúcsoport befejezze a gyakorlatot, s tartozom az igazságnak annyival, hogy a srácoknak ettől kezdve a fél szemük még a legnehezebb gyakorlatok közben is az alacsony lócákon volt... Én viszont kötelességtudóan arra használtam ki ezt néhány perces halasztást, hogy elbeszélgessek a lánycsoport gyakorlatvezetőjével, Gaál Máriával. — A serdülő lányok ezekben gyakorlatát a napokban — de mondhatnánk hónapokat heteket, is — nem kevesebb mint tizennyolcezer-hétszázhúsz középiskolás tanulja Szlovákiában. E közel húszezer fiatal titkos vagy bevallott célja természetesen Prága, a strahovi Evžen Rošický stadion. Nekünk is ez a végső célunk, s ha az esélyeket illetően az imént tettem már egy árnyalatnyi megkülönböztetést, abban is színt kell vallanom, hogy nekünk bevallottan Prága a célunk. Erre köteleznek a hagyományaink is, ugyanis lánycsoportunk a legutóbbi négy spartakiádon minden alkalommal ott volt a legjobbak között. — Meglehetősen nagy létszámú csoporttal, összesen hetvennégy tanulóval gyakorolunk — folytatja. Ez három teljes, tizennyolc tagú egységet jelent, és kereken húsz — tehát még mindig egy bő csoportra való — a „tartalék“. A lányok másodikosok és s elmondhatom, harmadikosok, hogy annak idején — tavaly októberben — valamennyien önként jelentkeztek. Most már több mint hét hónap szorgos munka áll mögöttünk, melynek során átlagosan heti háromszor két órát gyakoroltunk. S hogy nem eredménytelenül, azt az is bizonyítja, hogy a március végén megtartott kerületi osztályozó bemutatón csoportunk a legjobb osztályzatot kapta. • Az imént említette az iskola hagyományait. Cinnek, személy szerint, milyen „spartakiád-múltja“ van? — A komáromi (Komárno) gimnázium tanulójaként jutottam el először Prágába, ami a következő spartakiád során, bratislavai főiskolás éveimben ismét sikerült. S amint már említettem, innen, vezetőként, eddig négyszer sikerült védenceimmel eljutnunk az országos bemutatóra. Még annyit tennék hozá, hogy az idén az egyik járási gyakorlatvezető is vagyok a serdülő lányok kategóriájában. — Mi ennek a gyakorlatnak a legfőbb jellemzője? — A legrövidebben talán így válaszolhatnék: a harmónia és a szépség. A negyedórás gyakorlat — a fiúkéval ellentétben — nem igényel különösebb fizikai állóképességet, sem akrobatikus képességeket. Sokkal inkább a művészi tornához, vagy az úgynevezett dzsesszgimnasztikához hasonlítható; a kellékei, elsősorban a szalagok is, szintén az ilyen elemeket kívánják hangsúlyozni. Egyszóval: tipikusan „nőies“ gyakorlat, amelynek elsődleges célja a természetes női báj, illetve az azon alapuló mozgáskultúra továbbfejlesztése. A fiúk időköziben befejezték próbát, de természetesen eszük ágában sem volt kivonulni, most ők ültek le a tornatermet szegélyező hosszú padokra, s tán még egy autóbusz-csatlakozást is hajlandóak voltak feláldozni, hogy láthassák a lányok gyakorlatát. Azok pedig azonnal birtokukba is vették a szabaddá vált terepet, mindenki egy pillanat alatt megtalálta a maga helyét. Gaál Mária csendet intett, s aztán a fekete korongra helyezte a lemezjátszó tűjét. Néhány másodpercnyi feszült mozdulatlanság, aztán a felhangzó zene első ütemére egyszerre hullámzanak meg a színes sorok, lendülnek meg a karok, s a parkett élni, virágozni kezd. A kitűnően megszerkesztett zene ritmus- és dallamfordulataival tökéletes összhangban rendeződik át újra és újra az élő kaleidoszkóp: az egyenes sor ívesen meghajlik, majd szabályos körré formálódik; néhány kecses mozdulat után mozaikjaira esik szét, de máris kész a fegyelmezett, szabályos négyszög, s belsejében egyszerre bomlanak ki a szalagok hosszú selyemkígyói. Laikus szememnek a látvány tökéletes, mégis azon gondolkodom, miként mászhatnék fel fényképezőgépemmel a mennyezet magas vastraverzeinek egyikére, hogy egységesebben láthassam az egészet. Végezetül mégis a biztonságosabb anyaföldön maradok, s mászás helyett félszemmel Gaál Máriára sandítok, vajon az ő arca mit árul el? Nem tagadja meg pedagógus voltát, csak annyira elégedett, amennyire egy gyakorlatvezetőnek a felkészülés utolsó stádiumában elégedettnek szabad lennie, alig néhány héttel a körzeti, majd a járási bemutató előtt. Éles szeme a látszólag tökéletes harmóniában, is észrevesz egy két apró kisiklást, és a „tettest“ máris figyelmezteti néhány tárgyilagos szóval. Avatatlan és avatott szemnek egyaránt nyilvánvaló azonban, hogy a gyakorlat egészében megy. Az apró fogyatékosságok, amelyek „testközelből“ láthatóak, egy stadion nézőteréről már észrevehetetlenek lennének, nem is szólva a televízió képernyőjéről... Nem véletlenül kapott a dunaszerdahelyi lánycsoport a kerületi osztályozón „egyes“ minősítést. A zene hangjaiból érezni, hogy ez már a finálé, s valóban: néhány másodperc múlva szép pózba lendülve mozdulatlanná merevedik a színes leánykoszorú. Kattant a lemezjátszó, a gyakorlat véget ért. A mozaik egy pillanat alatt felbomlik, s a lányok csoportokba verődve értékelik magukat és egymást. Magamhoz intek hármat közülük: — Kezdjük mondjuk ezzel: szívesen csináljátok? — Igen! — válaszolják kórusban, aztán a másodikos Panyik Júlia veszi át a szót. — Amikor a tanár elvtársnő tavaly október elején táborozni kezdett a spartakiádra, én az elsők között jelentkeztem. Azóta rájöttem, hogy ez távolról sem csupán szórakozás, hanem kemény munka, de nem bántam meg. Jó így együtt gyakorolni, érezni, hogy minden alkalommal kicsit jobban megy, és izgalommal várni az „igazit“, a körzeti és a járási bemutatókat... — Én ehhez csak azt tenném hozzá, hogy erre a mozgástöbbletre nagyon is szükségünk van — fűzi tovább a szót a harmadikos Czinege Éva. — Az az igazság, hogy épp eléggé le vagyunk terhelve a tanulással, a szakköri foglalkozásokkal, sokan még az utazással is; kinek van még kedve ráadásul tornászni, bármennyire is „vonalairól“, sőt az egészségéről van szó? Éppen ezt biztosítja számunkra a spartakiád gyakorlása, mégpedig könnyed, szórakoztató formában; a hét hónap alatt úgy megszoktuk a heti három próbát, hogy nekem bizonyára hiányozni fog. De legfeljebb tornázom tovább, önszorgalomból — teszi hozzá mosolyogva. — Abban egyetértek Évivel, hogy nagyon sokat jelent ez a „plusz“ mozgás, de én mégsem ezt említeném az első helyen — kapcsolódik a beszélgetésbe a szintén harmadikos Gróf Anna. — Nemcsak arról van szó ugyanis, hogy többet mozgunk, hanem elsősorban arról, hogy hogyan! Ez a gyakorlat kimondottan a szép mozgásra, a helyes testtartásra tanít bennünket, és én éppen ezt tartom a legfőbb erényének. Erre tulajdonképpen csak most, vagyis harmadszorra jöttem rá — mosolyodik el —, ugyanis eddig már kétszer „csináltam“ a spartakiádot. Igaz, mindkétszer gyerekként, másodikos, illetve hetedikes alapiskolás koromban. S mind a kétszer eljutottunk Prágába! — teszi hozzá, jogos büszkeséggel. — Akkor nemcsak neked, de az egész csoportnak sem kívánhatok szebbet: legyél ott harmadszor is! VASS GYULA A CSEMADOK Központi Bizottsága mellett működő Szőttes népművészeti dal- és táncegyüttes április 12-én mutatta be a bratislavai Nová scéna színpadán a Hej, révész, révész ... című ünnepi műsorát. Az előadást óriási érdeklődés előzte meg, a belépőjegyek már lapokkal korábban elkeltek, s a mintegy százötven pótszék is az utolsó darabig gazdára talált. Magáról a műsorról csak annyit, hogy méltó volt az együttes szép hagyományaihoz. kultúránk Népdal- és néptánclegszebb gyöngyszemei elevenedtek meg a színpadon, tökéletessé csiszolt előadásban, arányosan képviselve hazánk valamennyi magyarlakta tájegységét. A színpompás, stílustiszta népviseletek is nagyban hozzájárultak az előadás sikeréhez, amely így egészében egy felejthetetlen estét eredményezett, s bebizonyította, hogy a vezetésben és részben tagságban is megújult csoport továbbra is tartja eddig elért magas művészi színvonalát. —ss • * • Szálkán (Sálka) már évek óta aktív kulturális élet folyik, ami elsősorban a helyi szervezetének CSEMADOK köszönhető. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a községben működő menyecskekórus a napokban az első díjat szerezte meg a Tavaszi szél... népdal- és folklórverseny körzeti fordulójában, s így a járás legjobbjai között szerepelhet majd az érsekújvári (Nové Zámky) járási döntőben. Majerszky Márton zyrév portréja Egy-egy község kulturális életének minősége nagymértékben a népművelő munkáján múlik. Szövetkezeti klubok esetében, ahol az anyagiak viszonylag több lehetőségeket biztosítanak, ez a megállapítás még helytállóbb. A falu kulturális életének keresztmetszete hűen tükrözi a kultúráért felelős személy talpraesettségét, szervezőkészségét, illetve nemtörődöm hozzáállását, a tisztségéhez való kényszer viszonyulását. Kétségtelen, egy fecske nem csinálhat nyarat, egy lelkes ember önmaga nem rázhatja fel tespedtségéből a környezetét, ha társtalanul, segítő kéz nélkül hangoztatja vélt vagy valós igazát... De: egy ember is állíthat maga mögé tömeget, ha a kezdeményezés a gyújtópontból sercen, ha a fellobbanó szikrát a bántó szelektől féltő kezek védik, ha egyegy elképzelés nemcsak akadályba ütközik, hanem kivitelezését támogatják is... A gyújtópont, az ötletserkentő az ilyen esetben is legtöbbször a népművelő. A leírtakat évek óta vallom, valóságként viszont csak a napokban volt alkalmam először tapasztalni, miután elbeszélgettem Hinzellér Lászlóval, a szőgyéni (SvodínJ, Csehszlovák—Szír Barátság Eísz működési klubjának vezetőjével. — Ezerkilencszázhetvennyolc májusában adták át az új, korszerű művelődési házat, s azóta dicsekvés nélkül állíthatom, pezsgő kulturális élet folyik községünkben. Gondolom, mindezek bizonyítására elég, ha megemlítem: fél év alatt átlag 250 akció zajlik le a kultúrház falai között, vagyis biztosított az épület „kihasználtsága“ — mondja, elnéző mosollyal enyhítve a pici stílustalanságot. Amikor afelől érdeklődöm, milyen rendezvényeket fed az elhangzott adat, megtudom, hogy a klubdélutánok, rendszeresek előadássorozatok folynak a legkülönbözőbb témakörökben, kiállításokat szerveznek, táncmulatságokat rendeznek, ott tartják rendszeres összejöveteleiket az énekkör tagjai, a fényképészeti tanfolyam résztvevői, ott tevékenykedik a hangos híradó stábja ... „Gondolom, ezek természetes rendezvények valamennyi klubban“ — mondja Laci, mire kénytelen vagyok megrázni a fejemet... — Említenék pár olyan rendezvényt is, amelyek talán valóban nem általánosak. A Slowkoncerttel kötött szerződés értelmében Bratislavából rendszeresen érkeznek hozzánk művészek s nevelő koncerteket a adnak, például legutóbb a népzene kialakulásáról, amely összhangban volt az alapiskola tantervével. A Nyitrai Bábszínházzal szintén szerződést kötöttünk, mondhatom, ők is régi ismerősként jelennek meg községünkben, hiszen minden műsorukkal vendégszerepelnek nálunk. Várjuk, mikor készülnek el újabb összeállításukkal, hogy azt is bemutathassák óvodásainknak, kisiskolásainknak. A felnőttek számára komoly zenei koncerteket szervezünk — a Szlovák Filmharmónia tagjai látogatnak hozzánk. Természetesen a MATESZ mindkét társulata is jár községünkbe. És a környék CSEMADOK-szervezeteinek amatőr színjátszóit is szeretettel fogadjuk ... Csodálattal, szinte elbűvölve hallgatom a lelkesedéstől túlfűtött, csillogó szemű fiatalembert, aki már a jövőt, elképzeléseit, megvalósítandó terveit sorolja: — Zenetanfolyamot nék szervezni; előzetes szeretfelméréseim szerint hetvenöt az érdeklődők száma ... Sütő-főző és szabó-varró tanfolyam is üdvös lenne, már régen volt. Tapasztalataim alapján állíthatom, hogy ezek a tanfolyamok eredményesebbek, ha a hallgatók еду-két héten át naponta találkoznak, mint amikor hé* napokig, eltart... Jó lenne az Érsekújvári Mové Zámky) járási Galériával is felújítani a kapcsolatot, vállalnám a vándorkiállítások szervezését. Az alapiskolák és a SZISZ-tagok részére a táncház létrehozása, a folklórcsoport tevékenységének a felújítása is serkentőleg hatna a kultúrával szemben még közömbös emberekre. Célom: a község lakosainak szellemi gyarapítása. — Bevezetőben említette, hogy rendszeresek a klubdélutánok. Milyen formában szervez, milyen programot biztosít a megjelenteknek? — Az alapiskola mellett működő Petőfi Sándor Pionírcsapat segítségével ezeket az összetett szervezet tartalmú aktuális politikai-irodalmi-táncos-játékos vetélkedőket. Nagy népszerűségnek örvendett „Riporter kerestetik“ vetélkedő, a amelyet magnóra rögzítettünk. Kedvelt a „Kapcsoltam“ című vetélkedő s a „Játék a betűkkel" nevű szellemi torna. A „Zenefotó" szintén oktató jellegű. E utóbbi játék alkalmával tizenhárom, egy-egy perces komoly és könnyűzenei betét lejátszása után ellenőrzöm a válaszíveket, s a telitalálatot el* ért versenyző hanglemezt kap. Klubdélutánjainkon rendszeres az ismeretterjesztő, valamint a rajzfilmvetítés is. Nemegyszer maguk a gyerekek jönnek öt* letekkel. Egyébként klubdél* utánt hetente tartunk, teadél* utánra havonta kerül sor. Laci, nehogy monológja ön* dicséret-jelleget öltsön, hirtelen másra fordítja a szót: — Kétségtelen, hogy munkámat a Nemzeti Front tömegszervezetei is segítik. A legaktívabbak a CSEMADOK, Nőszövetség, a Honvédelmi Szövetség alapszervezetének, valamint a nyugdíjasok klubjának tagjai. A járási népművelési intézet dolgozói szakmai segítséget nyújtanak, és erkölcsi támogatást kapok természetesen szövetkezetünk vezetőségétől, mindenekelőtt Kovács Ferenc mérnöktől, szövetkezetünk elnökétől.’ Ha egy-egy ötlettel, elképzeléssel kopogtatok nála, elutasító válasszal még nem bocsátott utamra ... Kívánom, sok ilyen megértő, segítőkész elnök és Hinzeller Lacihoz hasonló ügybuzgó kultúrmunkás kerüljön szövetkezeteink, kulturális intézményeink élére, hogy az anyagi felemelkedés mellett szellemiekben is gazdagodhasson falvaink dolgos népe. Pénzes István тттт [UNK] [UNK]тт [UNK] [UNK]лтт/т//тттт [UNK]/мпт [UNK]т/мт [UNK]п/ттт/м/ттл J