Szabad Földműves, 1988. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)

1988-02-05 / 5. szám

16 Mindennapi kenyerünkről A frissen sü­lt kenyér illata lebben áz emlékeimen. Fekete kendős Öreg­asszonyok, fürge, pirosarcú menyecs­kék vitték a pékhez a szakajtóban vagy kétfülő kis vesszőkosárban a sü­tnivaló kenyeret. Tiszta, vászon szakajtó kendővel letakarva úgy szo­rították magukhoz, mint a csecsemőt. Az udvari kemencék olyanok voltak, mint egy kis ház, vagy egy kis temp­lom — torony nélkül. Örültek is mindazok, akiknek ilyen kemencé­jük volt... Emlékszem, a kemencében nemcsak kenyeret sütöttek. Mielőtt a kenyér bekerült a forró­­ kemencébe, nálunk szokás volt lángost sütni, amit a kö­vetkezőképpen készítettek. Nagy­anyám egy cipóra való tésztát lángos formájúra nyújtott, majd a széleit kissé felgyűrte, megkente tepertős zsírral és meghintette köménymag­gal. Aztán a sütőlapátra, s onnan a kemencébe tette. A ropogósra sült lángost aztán frissen köpült vajjal és íróval fogyasztottuk. A család min­den tagjának jutott egy lángos. Nagyanyám kenyérsütés előtt, este, beáztatta a kovászt. Aztán hajnalban bedagasztotta, hogy jól megkeljen a tészta. Mikor a tészta szépen megkelt, kiszakította, és gombóc alakúra for­málva a szakajtóba helyezte tovább kelni. Kíváncsian lestük, mikor sül meg a barnáspiros, fényeshasú, puha, fehérbélű kenyér. Kenyér a tejhez, kenyér a leveshez, kenyér és szalon­na. Mert ugye ez volt akkoriban a falusi ember reggelije, uzsonnája. S addig volt jó, amíg a szalonna tar­tott. Ahol sok volt a gyerek, nagy volt a család, bizony nyárra elfogyott a sonka, a szalonna, s maradt a ke­nyér. Kenyeret ettünk a gyümölcshöz, de ettük a jó hazai kenyeret csak úgy pusztán, minden nélkül is. A kenyérsütés ünnepnapot jelentett a családban, hogy tudtunk örülni négy-öt frissen sült kenyérnek! Illa­ta bejárta a környéket. Mindenki tud­ta,­ melyik szomszéd mikor süti a kenyeret. Legyen is meg mindenkinek a min­dennapi kenyere! Mert akkor érté­keltük csak igazán, amikor kifogy vagy már híján van.­­A kenyér érték, amelyhez kemény munka árán jut az ember. Tisztelni, becsülni kell, mert a kenyér életet jelentett és jelent ma is. Ezért hát ne könnyelműsködjünk, és ne pazaroljuk mindennapi kenye­rünket! NAGY MIHÁLY Lelkes hagyományőrzők A Csemadok százdi (Sazdice) — mintegy 130 tagot számláló — alap­szervezete, Kozák Gyula elnök veze­tésével az élenjáró alapszervezetek közé tartozik a Lévai (Levice ) járás­ban. Tevékenységükért már többször kaptak dicséretet és elismerő okleve­let a járási szervektől. Sikeresen működik Itt a héttagú clterazenekar, melyet Borka László Irányít. A hét citerező — Borka Lász­ló, Gyü­rki Csaba, Ozsvald József, Pásztor Vilmos, Skrinyiar Vilmos, Szabó Róbert és Sznyida Zoltán — a Tavaszi szél... X. központi döntőjén arany minősítést is ért el A hagyo­mányőrző fiatalok szüleiktől és nagy­­szüleiktől tanulták a citerázás művé­szetét. Nem is eredménytelenül... A százdi éneklőcsoport is fellép külön­böző versenyeken és rendezvényeken. Repertoárjukat nógrádi, honfi és mát­­ra-alji népdalok képezik. A színjátszócsoport tagjai pedig szí­nes esztrádműsorral szerepeltek a környékbeli falvakban A téli hóna­pokban egész estét betöltő színda­rabot próbálnak. A szervezet tagjai aktívan részt vesznek a társadalmi munkákban is. Belányi János Jó hírnévnek a Vamocsai (KomoSa) Vöröskereszt szervezet — melynek élén Marián Garban körzeti orvos áll — jó hír­névnek örvend az Érsekújvári­­ Nové Zámkyi járásban. Tavaly a legtöbb figyelmet a bal­esetek megelőzésének szentelték. E célból öt előadást valós­ítottak meg. Hozzájárultak ahhoz, hogy a község­ben hetente kétszer rendeljen a gyer­mekorvos és hogy számos idős ember számára állandó egészségügyi szol­gálat legyen biztosítva. Faluszépítés­re, az egészségügyi központ környé­ örvendhetnek a kének rendbehozására és az új bevá­sárlóközpont építésére társadalmi munkában 400 órát fordítottak Az idős embereket pedig rendszeresen látogatták és segítették gondjaik megoldásában. A szervezet a jövőben a különböző rendezvények, előadások szervezése mellett tovább szeretné bővíteni a véradók, valamint a politikai és egészségügyi szaklapok olvasóinak számát. Társadalmi munkában 700 ■ órát szeretnének dolgozni. Pavel J. Plavec Városfejlesztési tervek Szepsiben [Moldva nad Bodvou] a városi pártbizotség 2. számú utcai szervezetének nyilvános taggyűlésén Ivan Sokolovský mérnök, a vnb el­nöke, egyebek között a városfejlesz­tés jelenével és jövőjével foglalko­zott beszámolójában. Kiemelte, hogy a távlati tervek szerint az ezredfor­duló végére megkezdik a Lenin ut­ca kiépítését. A díjnyertes városren­dezési terv alapján a roskadozó há­zak helyére modern lakóházakat épí­tenek. Igyekeznek megtenni a szük­séges és megfelelő intézkedéseket, hogy a késésben levő 16 tantermes alapiskolát idén augusztusban át tud­ják adni rendeltetésének. A nyolcva­nas évek végén szeretnék megkezde­ni a kultúrközpont és a fedett uszo­da építését. Mindehhez szükséges az üzemek, intézmények hozzájárulása, mert jelenleg csak a kellő pénzesz­közök felével rendelkeznek. „Z“ ak­ció keretén belül tavaly megkezdték az új bölcsőde és óvoda létesítését, megkezdték a sportpálya lelátójának átépítését és folytatták a „Kanyargós“ nevű gyalogút kiépítését. Elengedhetetlenül szükséges a ter­vek megvalósításához a lakosság al­kotó társadalmi munkája. Köteles Gábor .SZABAD FÖLDMŰVES Egy dolgoskezű munkásnő Gergő Terézia a Farnadi (Farná) Efsz fejőnője, a Kiváló munkáért ál­lami kitüntetés birtokosa. Két éve a köztársasági elnök a nemzetközi nő­nap alkalmából fogadta őt a prágai várban. Ezekre a pillanatokra mindig szívesen emlékszik. Ottjártamkor er­ről és még sok mindenről beszélget­tünk. Harminc éve végzi ezt a férjével, és mindig az elsők munkái között végeznek a fejéssel. A fejésen kívül az állatok etetése, gondozása is az ő munkakörébe tartozik. Gergő Terézia szereti és szívesen végzi munká­ját. Elmondotta, hogy szabadidejében a háztartási munkák mellett sokat foglalkozik a falu fejlesztésének, szépítésének kérdéseivel. Gyakran szervez különböző társadalmi mun­kákat. Legutóbb például az egész­ségügyi központ építésére toborzott embereket. Gergő Terézia tizenöt év­enb-kép­­viselő, a Nőszövetség egyik alapító tagja a faluban, tagja a Vöröskereszt helyi szervezetének és a Jednota Fo­gyasztási Szövetkezetnek is. Szerinte a becsületes munka mindig meghozza a várt eredményt, az elégedettséget. Ezért érdemes nap mint nap fáradoz­ni és lelkesen dolgozni. —belányi— Már az érettségire készülnek Az Érsekújvár­ (Nové Zámky) Köz­­gazdasági Szakközépiskola negyedi­kes, idén végzős diákjai a közelmúlt­ban szintén megtartották a végzősök hagyományos ünnepét, a szalagavatót. A szalagok átadását gazdag kultúr­műsor követte, melyben felidézték az elmúlt négy év eseményeit is. Ma már az érettségire készülnek, az érettségi tételeket böngészik, ta­nulmányozzák Zalaba Zsuzsanna A felvétel a kultúrműsor után készült 1383. február 5. A HOLD FÉNYVÁLTOZÁSAI Első negyed: Л Holdtölte: (Ф) Utolsó negyed: Újhold: Kit köszöntsunk névnapján ? Nap Hold FEBRUÁR kelte nyugta kelte nyugte ép ép ópóp Február 8 Hétfő ARANKA ZOJ­­ 07 02 16 55 22 58 08 58 Február 9 Kedd ABIGÉL ZDENKO 07 01 16 57 -------- 08 12 Február 10 Szerda :ELVIRA­­ GABRIELA 06 59 16 58 00 10 09 32 Február 11 Csütörtök MARIETTA DEZIDER 08 58 17 00 01 28 09 58­­ Február 12 Péntek LÍVIA, LÍDIA PERLA 06 58 17 02 02 44 10 34 Február 13 Szombat ELLA, LINDA ARPÁD 06 54 17 03 03 58 11 24 Február 14 Vasárnap BÁLINT VALENTÍN 06 53 17 05 05 02 12 32 \ A postás csönget. A lakásból kutya­ugatás hallatszik. A postás tovább csenget, majd dörömbölni kezd: — Galagonya úr, hagyja abba az ugatást. Most nem számlát hoztam, hanem ajánlott levelet. A bíró kérdezi a vádlottól:­­­ Miért nem akarja kihasználni az utolsó szó jogát? — Mert nincs értelme. Amit el akartam mondani, azt az ügyvédem elmondta, amit pedig el akartam tit­kolni, azt az ügyész mondta el. Amerikai milliomosnők csevegése: — Mary drágám, nekem csodálatos háziorvosom van. Ajánlom neked is! -A Ugyan, nekem nincs semmi ba­jom! — Ne fél­, doktor Black majd ta­lál valamit... Megkérdi a vendég a felszolgálót: — Árulja már el, legyen szíves, miért van itt minden asztalon művi­rág a vázában? — Tetszik tudni, mi vegetáriánus étterem vagyunk, és az igazi virágo­kat mindig megették a kedves ven­dégek. A férj és a feleség egy turistacso­porttal bemegy a Louvre-ba. Ott az­tán a férj valósággal gyökeret ereszt egy női aktszobor előtt, aminek csu­pán egy fügefalevél a ruhája. Olyan sokáig áll, hogy a feleség végül is rászól: — Na, mire vársz? Hogy ősz le­gyen?­­— Nemcsak, hogy nem loptam el azokat a nyulakat, bíró úr, de nem is láttam őket. — Van rá tanúja? — Csak nem gondolja, hogy ami­kor elmegyek nyulat lopni, tanút is viszek magammal? Sarad ПИвитв Ш [UNK] [UNK] [UNK]СТ [UNK]ДМ 1 [UNK] [UNK] 11ДИ»1КДАП 1Пт­ [UNK]Т 1 [UNK]ТТП [UNK]И Az SZSZK MeZőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuménak hetilapja a mezőgazdasági nagyüzemek vezetői és dolgozói részére Főszerkesztő: BARA I.ÁSZLÓ mérnök Helyettes főszerkesztő CSIBA LÁSZLÓ Szerkesztőség: SZS 79 Bratislava Krttkova 8. Telefon: főszerkesztő és titkárság: 473—08. telefonközpont: 472—41. Kiadja: PRIROOA Könyv- és Lapkiadó n. v. 813 34 Bratislava Kris­­kova 8. Nyomta: Západoslovenské tlačiarne 812 82 Bratislava, Dolbo­­ránka nám. 1. Terjeszti: Postai Hírlapszolgálat Előfizethető bármely postahivatalnál ás kézbesítőnél Külföldi megrendelések: PNS. Csírád* ná expedícia a dovoz dlaca 013­81 Bratislava Guftwaldovo nám. 8. Előfizetési díj: egy évre 52.— KCs fál évre 28.— KCs ^ szerkesztőság kéziratokat ás fényképeket nem őriz meg ás nem kérd vissza vndes:­­9 838 A lap nyilvántartási száma: FÓTI 7100

Next