Szabad Hazánkért, 1953 (1. évfolyam, 1-11. szám)
1953-10-01 / 9. szám
hogy a mi kettőnk boldogságáért harcolsz. Igaz? — Azért is — bólint rá Gábor. — Meg azt is mondtad, hogy a nő ugyanannyi, mint a férfi. Igaz? — folytatja Vica komolyan, s hogy a fiú erre is bólint, kivágja a következtetést nagy harciasan. — Hát akkor nem igazság az, hogy a mi kettőnk boldogságáért csak te harcolsz egyedül! — De Vica ...! — Azt is mondtad — folytatja a lány, cseppet sem zavartatva —, hogy az írások a kerítéseken, meg a házak falán és a röpcsik — azok is a harchoz tartoznak. Igaz? — Igen, de ... — próbálkozik Gábor a lányból feltörő vihar ellen, azonban hiába. Vica újra elkapta tőle a szót. — De miért ne csinálhatnám én ezeket? Miért? Vagy azt hiszed, hogy én nem tudok olyan betűket festeni? Vedd tudomásul, hogy olyan szép írásom van ... — és ezzel már elő is ránt kebléből egy teleírt irkalapot. — Tessék. — Gábor, Gabi, Gabikám, Gabsika! — olvassa rajta a fiú. — A betűket nézd! Megteszi? Hm? — Szépek, nagyon szépek! — hagyja rá tetszéssel a fiú és magához vonja a lányt. De Vica most nem hagyja csókkal befogni a száját üti a vasat. — Ugye segíthetek? Ne félj! Futni is tudok mint a nyúl és igaz, a nyelvem jól felvágták, de ha te azt mondod: „erről szót sem!” Egy hangot nem csikar ki tőlem senki emberfia! — Majd arra is sor kerül, hogy tegyél te is. — Majd, majd! Azt mondod, azért töröd magad, hogy szabadok legyünk. Mert ha szabadok leszünk, boldogok leszünk. De úgy látszik, neked nem sürgős a mi boldogságunk! Nem is szeretsz te igazán! Igen, igen! Ha igazán szeretnél, hagynád, hogy én is segítsek siettetni a ... a boldogságunkat! — Jól van no, kedves! Majd megbeszéljük. A NAP már rég otthagyta a hegyeket. A fekete este pedig a fák között osonva mind feljebb és feljebb kúszott. Sötét leplével egyforma ruhába öltöztette az imént még tarkabarkán kérkedő hegyoldalt. A szél is nekibátorodott, félrevonta a felhőfüggönyt és az éj színpadán megjelentek a csillogószemű virgonc táncosok. Egyenként szökdeltek évezredek óta megszabott helyükre, mígnem közébük tört gonosz képével a fancsali hold, s kajánul vigyorogva hátrább taszította őket. — Lassanként mennem kell — szólalt meg Gábor. — Mit üzen apád? — Mához egy hétre este nyolckor Molnáréknál — kezdi Vica szószerint apjának üzenetét — megbeszélést tartanak. Előadó kell, ötvenet dobott az utcára Prinz. Kovács Pétert ajánlja ő és ... — Pszt! — fogta meg a vállát Gábor. — Hallod? — s hogy Vica értetlenül nézett rá, hozzátette. — Kutyák! — A holdat ugatják! — mondta Vica természetes hangon. — Nem! — rázza a fejét Gábor és feszülten figyel. — Mi az? No? Kedves? — kérdezi Vica aggódva, hogy a fiú szótlanul pisszegve fülel. A kutyaugatás csakugyan fokozódik és erősödik és közeledik és ... és nemcsak egy, nem is kettő, hanem ... nagyon sok lehet. Vica ijedten bújik Gáborhoz. De a fiú hirtelen lehajlik, összekapkodja a kis kosarat, a kezébe nyomja és alig hallhatóan, de nagyon határozottan mondja. — Eredj, Vica! Gyorsan! Kerítenek! — Kutyákkal emberre? — hitetlenkedik Vica és tapodtat sem mozdul. — Ne bámészkodj, kedves! Menj, szaladj! — és tuszkolja elfelé. — Ha velem találnak ... Nem értesz? — Nem megyek. — Vica úgy áll ott, mint a cövek. — Azonnal menj! Arra! Mondd, hogy gombát szedni voltál! És nem ismersz engem, soha nem is láttál. Vica csak most kezdi érteni, mi készül, miért csaholnak egyre vészesebben a kutyák, micsoda veszély fenyeget. De ahelyett, hogy fokozódna ijedtsége, egyre nyugodtabb, egyre határozottabb lesz. — Gyere te is! Arra felfelé! — Már nincs idő. — Ismerem a járást. — Ne, nem. Egyetlenem! Menj! Ha szeretsz ... — Bajban vagy és én magadra hagyjalak? Soha! — APÁD VÁR. Várja az üzenetet. No, kedves Vicám! — s hogy a kérlelés nem használ, szerelmes féltéssel, dühös gorombán rivall rá — Takarodj! Ostoba! — Ne kergess el — kérleli Vica lépést sem tágítva. — Vica, kedves, a kedvemért! — Szeretlek, Gábor, nagyon szeretlek — és átöleli, úgy átfonja, mint aki sohasem akarja elereszteni. A kutyák egyre közelednek. Csatolásukat hallani köröskörül. Ugatá- Nem nehéz a számtan, ha édesapa is segít.