Szabad Ifjuság, 1950 (1. évfolyam, 1-45. szám)
1950-09-15 / 30. szám
1950 szeptember 15. $7 Af*/rnii^f is 4 cr Munkaversenyben hazánk ifjú építői Vasutas ifjúmunkások az őszi csúcsforgalom sikeréért Vasutasaink nagyszerű harcban állnak az őszi csúcsforgalom lebonyolításáért. Az ország élein megrakott szerelvények futnak, a mozdonyok homlokán az ötszázkilométeres és a kétezertonnás mozgalom táblái. Az előkészítés nagy munkájában derekasan kivették részüket a fiatalok is. A Budapest-Ferencváros állomás DISZ-szervezetének tagjai vállalták, hogy a csúcsforgalom megindulásakor átlagteljesítményüket száztíz százalékra emelik, az 500-as és a 2000 tonnás mozgalomba két brigáddal kapcsolódnak be, hosszúlejáratú versenyszerződést kötnek s a szervezet taglétszámát tíz százalékkal emelik. Szeptember első hetében a politikai nevelőmunka eredményeként a rendezőpályaudvarokon dolgozó ifjúmunkások átlagteljesítménye 120,7 százalékra emelkedett. Az 500 kilométeres és a 2000 tonnás mozgalomban két teljes, csak fiatalokból álló vonatkísérő, személyzet vesz részt. A két brigád az úgynevezett körvasúton és a szénvonatokon dolgozik. A fiatalok elhatározták, hogy a most szolgálatba lépő lányok bevonásával még egy harmadik, vegyes vonatkísérő brigádot szerveznek. Két kocsirendező ifjúmunkás, Major Béla és Varga 11. Pál a szerelvények gyors, hibátlan összeállításáért sztahanovista oklevelet kapott. A fiatalok kemény harcot vívnak a még megbúvó ellenséggel. Faliújságuk leleplezte a rendezőben folyó suttogó propagandát. A most szolgálatba lépő lányok ellen indított alattomos támadást is sikeresen verték vissza. Eredményeik, jó munkájuk következménye, hogy a Budapest-Ferencváros állomás DÍSZ szervezetének taglétszáma már húsz százalékkal emelkedett. A DISZ-titkár járjon élen a termelésben is „Az őszi forgalom legjobb dolgozója” címért folyó versenyben résztvesz az Északi Járműíjavító M. Vill. a. műhelyénekminden ifjúmunkása. A versenyfelhívás elfogadása óta szép eredmények születtek. Micskó János ifjúmunkás sztahanovista rugókovács brigádja az elmúlt héten száztizenöt százalékos eredményt ért el. Mozdony-rugólapokat kovácsoltak, a brigádon belül jól felosztották a munkát, így egy nap alatt százhuszonhárom darab rugólap helyett százötvenet készítetek el. Husztra elvtárs ifjúsági brigádja is 105 százalék felett termel állandóan. Huszár Lajos ifjúmunkás esztergályos az elmúlt héten átlag 193 százalékot teljesített. Vannak azonban még fiatalok, akik nem zárkóznak fel a jóltermelő ifjúmunkások mögé. Ennek oka nagyrészt a műhely DISZ-szervezetének hiányosságaiban található. Ágoston József esztergályos, a DISZ titkára sem mutat jó példát a termelésben, néha még a 100 százalékot sem éri el. Nem biztosítja a verseny nyilvánosságát, így aztán az Ifjú Gárdisták sem tudják, hol a szűk keresztmetszet, hol van szükség fokozott felvilágosító munkára. Most a legfontosabb feladat az, hogy a DISZ agitációs munkájának megjavításával mozgósítsa a fiatalokat vállalásuk túlteljesítésére és a DISZ vezetői termelési eredményükkel mutassanak példát. Miért nem veszik át a nagyüzemek a Kismotor és Gépgyár újítását Horváth Elek elvtárs, üzemünk edzőműhelyének művezetője, 1949 december 14-én benyújtotta javaslatát újítási irodánknak a gyorsacél-forgácsoló szerszámok nitrálására vonatkozóan. Újítását bejelentette a nehézipari minisztériumban és a Tervhivatalban is. Féléves utánjárásának eredményeképpen Magyar Közlöny 1950 június 11-i számában megjelent az Országos Tervhivatal elnökének rendelete, amely szerint ,,a gyorsacél-forgácsoló szerszámok előállításával foglalkozó vállalatok, valamint gyors acél-forgácsoló szerszámokat használó mindazok a vállalatok, amelyek nitrálásra alkalmas berendezéssel rendelkeznek..." — kötelesek két hónapon belül az újítást bevezetni. Elvtársak! A kéthónapos határidő augusztus 11-én lejárt. Ennek ellenére a Hofherr-gyárból még ma is üzemünkbe hozzák nitrálásra a szerszámokat. Úgy tudom, a Ganz Vagonban, a Villanyban, a Lángban, a Forgácsoló-szerszámgyárban hasonló a helyzet — annyi különbséggel, hogy ezek az üzemek még hozzánk sem fordulnak segítségért. Pedig tudjátok, mit jelent ez az újítás? A MOM-nál, ahol az újítást már bevezették és kiértékelték, évi százezer forint megtakarítást mutattak ki. Az újítás nagy jelentősége ellenére sok helyen nem is foglalkoznak ezzel a kérdéssel, sőt, a nehézipari minisztérium sem ellenőrzi megfelelően a rendelet végrehajtását. Ifjúmunkások, DISZ-bizottságok! Ragadjátok magatokhoz a kezdeményezést! Kutassátok fel, hogy üzemeitekben mennyiben hajtották végre a rendeletet, vagy melyik íróasztal fiókjában akadt el ez a nagyjelentőségű újítás. Gergely József, a Kismotor- és Gépgyár DISZ-titkára mz Délelőtt még az úttörőknél dolgozott, kiment a Szilágyi Erzsébet általános iskolába, utánanézett a dekorációnak, segített a pajtásoknak, hogy az iskolát szépen feldíszítsék az évnyitóra. Ebéd után levette a vörös nyakkendőt. Meghatottan, elgondolkozva hajtotta össze, búcsúzott tőle. „Éppen, most egy éve viselem" — gondolta. „ Azután fehér úttörő ingére, a "tanulás érdemrend" fölé gondosan feltűzte azt a kis piros-fehér-zöld zászlót, vörös csillaggal a közepén, amelyet olyan féltve őrzött már napok óta: a Dolgozó Ifjúság Szövetségének jelvényét. Szeptember másodikén délután Beke Mária DISZ-tag lett. A kis jelvény már rajta volt az évnyitón, amikor először lépte át a II. kerületiTextilipari Technikum kapuját. Középiskolába jár. Sokat jelent ez. Azt jelenti, hogy napról-napra többet tanul, közelebb jut céljához, hogy textilmérnök legyen. Azt jelenti: A Párt ifjúsági szervezete tagjaként dolgozhat, építhet, hogy néhány év múlva talán tagjelöltje lehet a Pártnak . .. Marika egy pillanatra ránéz a DISZ-jelvényre és úgy érzi, elég erős lesz, jól megállja majd a helyét. Az úttörőcsapat, a két Ságvárizászlós mátyásföldi úttörőcsapat nevelte öntudatos, jótanuló pajtássá. Kedden az osztálygyűlés osztálybizottsági tagnak választotta. Ivádi Sándor, a DISZ-vezetőség egyik tagja magyarázta meg a feladatokat: ____ _.. — Te szerkeszted a faliújságot, te vezeted a dekorációs munkát! — mondta. S nem csak erről beszélt. Elmondta azt is, hogy az osztály bizalmát ki kell érdemelnie. — Példát kell mutatnod a tanulásban, lelkiismeretesen kell munkádat végezned. Marika magabiztosan felelte: — Nem fogtok csalódni bennem! Minden igyekezetemmel rajta leszek, hogy jól dolgozzam, Marika minden tíz perce foglalt. Dekorációs anyag után szaladgál, jó rajzolót keres, a faliújságcikkeket beszéli meg, közben pedig figyeli az osztályt, milyen kérdések vetődnek fel, miről kell írni a faliújságban. „Tanulópár, tanulókör, fegyelem, MHK, dekoráció”, — kis füzetében már sorakoznak a cikkötletek. — Aki valami hibát követ el, azt alaposan megbíráljuk majd a faliújságban — magyarázza Ivádi elvtársnak. — Már az első számban írni fogok Szabó Éváról, aki kémiai órán evett. A dekorációs anyag még nem érkezett meg, nem lehet elkészíteni a feliratokat. A tervek azonban már csiszolódnak: „Erre a falra az Ifjú Gárda-képsorozat kerül. Vagy inkább másik képet tegyünk ide?” — Sok gondja van egy dekorációsfelelősnek, sokat tervezhet, sokat gondolkozhat a munkáján, ha jól akar dolgozni. Pár nap múlva elkészül az I./a. faliújságja, feldíszítik az osztályt. És a fehér úttörőingen vidáman csillog a kis jelvény: Beke Marika nemcsak névleg, de valóban tagja a DISZ-nek! Korányi Erzsébet 7 JÓ TANKÖNYVEK - JOBB TANULÁS Pártunknak, a VKM munkájáról hozott határozata leleplezte a minisztériumban működő ellenség aknamunkáját, tankönyv szabotázsát. Leleplezte, hogy a régi rend hívei, a tankönyvek késedelmes megjelentetésével, rossz, túlzott követelményekkel fellépő, ideológiailag sokszor zavaros tankönyvekkel meg akarták nehezíteni a középiskolás diákok munkáját. Idén már a Párt által kijelölt helyes úton indult meg a tankönyvkiadás. Elmondhatjuk, hogy a forgalomban lévő 171 -féle középiskolai tankönyv javarésze ideológiai, szakmai és pedagógiaiszempontból egyaránt megfelelő. A százhetvenegy tankönyv megírása, szerkesztése és kiadása nem csekély feladatot jelentett az illetékes szervek számára. Egyetemi tanárok, tudósok, elismert szaktekintélyek és gyakorló tanárok közös erőfeszítéseként születtek meg új tankönyveink. A tudós és tanár munkaközösségek számára a szovjet tankönyvirodalom tanulmányozása, tapasztalatainak alkalmazása jelentette a legnagyobb segítséget. Szovjet tankönyvek mutattak példát a marxista-leninista szemlélet következetes alkalmazására, az elmélet és gyakorlat, a tudomány és termelés szoros összefüggésének feltárására. Az elmúlt év tapasztalatai bebizonyították, hogy az „egységes középiskola” elve, amely valóságban az általános gimnázium hegemóniáját támasztotta alá, csődött mondott. Idén az általános és szakgimnáziumok tankönyvei a közismereti tárgyakban (magyar, történelem, orosz stb.) sem egyformák, hanem alkalmazkodnak az iskolák különleges követelményeihez, a heti óraszámhoz, a diákok érdeklődéséhez. Tankönyveink az eddiginél sokkal inkább hangsúlyozzák az illető tárgy tanulásának célját, szerepét a gyakorlati életben. A technikumok fizikai könyvében ezt olvashatjuk: „Újítani, eszközöket tökéletesíteni csak az tud, aki szakmáját a gyakorlatban és elméletben egyaránt jól ismeri... Aki tehát igazi jó szakember akar lenni, annak el kell mélyednie szakmájának elméleti kérdéseiben is és az azzal kapcsolatos természettudományi tárgyak tanulmányozásában.” A középiskolák eddigi tantervéből csaknem teljes egészében hiányzott a biológiai oktatás. Most, hogy iskoláinkból véglegesen kiszorítottuk a klerikális reakció tudományellenes, idealista szemléletét és nevelési elveit, diákjainknak megvan a lehetőségük arra, hogy a materialista természetfelfogásnak, a valóságnak megfelelően ismerjék meg a természetet. Tankönyveink is hangsúlyozzák: egyedül a fejlődés elvén álló természetfelfogás biztosítja, hogy az ember a természetet saját építőmunkájának szolgálatába állíthatja. Ennek a szempontnak figyelembevételével állattankönyvünkben például külön fejezetet szentelnek a szerzők — az embernek, mint az állatvilág átalakítójának. A természettudományok mellett az irodalmat, történelmet is először tanulhatjuk következetesen marxista-leninista szellemű, haladó tankönyvekből. Az általános gimnázium elsőosztályos magyar könyve Petőfi, Ady, József Attila, Móricz Zsigmond és Gorkij műveivel és korával foglalkozik, de gazdag részleteket közöl a szocializmus országának irodalmából is. A felső osztályok irodalomtörténeti könyvei a világirodalom történetével összefüggésben, népünk általános szabadságharcának szerves részeként tárgyalják a magyar irodalom fejlődésének egyes korszakait. A kiválogatott szemelvények, hozzájuk fűzött elvi színvonalú magyarázat és értékelés egyaránt bizonyítják, hogy „Irodalmunk története a haladás ■ügyéért, a reakció ellen vívott hosszú harcnak tükre, a népmilliók küzdelmének művészi ábrázolása, amelyet ismerve, még jobban, még lelkiismeretesebben végezzük el nagy feladatainkat.” Az új tartalomnak megfelelően tankönyveink formája és módszere új. Történelemkönyvünk először ad nagyobb helyet az irodalmi idézeteknek, — így 1848 értékelésénél — először közli az egyes fejezetekhez az ajánlott olvasmányok listáját. Több fejezetcím, alcím, kép és rajz könnyíti meg a tankönyvek anyagának eredményes feldolgozását, jó tanulásunkat. Mindössze egy hete kerültek forgalomba az új könyvek, de a diákok — akik közül többen még a megjelenés előtt, mint kijelölt tankönyvbírálók véleményezték a tankönyveket, máris nagy örömmel forgatják azokat. Benedek Zsuzsa, a textilipari technikum II. éves diákja, nemcsak saját, de sokezer diáktársának véleményét is tolmácsolja levelében: „Köszönöm Pártunknak, köszönöm az elvtársaknak azt, hogy az idén végre rendes tankönyvhöz jutunk és viszonzásul ígérem, hogy a könyvben tanultakat teljes egészében elsajátítom és ezzel hozzájárulok jobb szakismeretemmel az ötéves terv megvalósításához és a szocializmus építéséhez.” Földes Anna Rosszul dolgozod! a DISZ : a tököli gépállomás fiataljai lemaradtak az őszi munkák előkészítésében Szerte az országban befejeződtek a gépállomásokon az őszi talajmunka sikerét biztosító gépjavítások, szántási szerződéskötések és megkezdődött az őszi szántás vetés. A tököli gépállomás DISZ- fiataljai — kevés kivétellel — nem vettek részt a szerződéskötési agitációban. Szombat délutánonként, vasárnaponként inkább táncolni, mint szerződést kötni mentek, így a gépállomás őszi munkáját csak ötven százalékban biztosították. Hibák voltak a gépjavításokkal is. A két fiatal szerelő, L. Szabó István és Barát László például úgy javította meg az egyik traktort, hogy néhány kilométer járás után szétment a csapágy. Hibák vannak a munkafegyelem, az öntudat terén is. A szelektorozók közül Haga Imre 10 óra alatt alig 250 mázsát szelektorozott, pedig jó minőségi munkával ennyi idő alatt 600 mázsát is kényelmesen lehet szelektorozni. Mindezek a hibák és hiányosságok úgy adódhattak elő, hogy a DISZ-szervezet nem törődött a fiatalokkal, nem nevelte öntudatra őket. Néhányan, az öntudatosabbak érezték, hogy nem mehet ez így tovább! Változtatni kell ezen a hanyag nemtörődömségen! Az ő indítványukra gyűlést hívtak össze, új vezetőséget választottak, most, az őszi munka megindulása előtt. A vezetőségválasztás felélesztette a fiatalok felelősségérzetét. A szombati üzemi értekezleten valamennyi fiatal tervének túlteljesítését, további szerződéskötéseket vállalt, hogy a gépállomás munkája 100 százalékban biztosítva legyen. Most, az őszi munka megindulásakor már valamennyien párosversenyben dolgoznak. Mészáros János, az új DISZ-elnök a szigetszentmiklósi határban szánt. Ő volt az első a fiatalok között, aki versenykihívást tett. De még mindig vannak olyan fiatalok, akik nem igyekszenek jól megszervezni munkájukat. Vörös István gépe még hétfőn tíz órakor is üresen állt kinn a tököli termelőcsoport udvarában. Szombaton uoryan kihúzatott már, de akkor sem szerszámot, sem üzemanyagot nem vitt ki. Áll a gép és ő most vételez üzemanyagot, szerszámot a gépállomáson. A húszkilós üzemanyagtartályt Bagyi Péter segédtraktoros cipeli két kilométernyire a géphez. Mennyivel könynyeb lett volna szombaton a traktoron kihozni a szerszámokat, az üzemanyagot, Vörös István meg akarja nyerni Dudás Sándorral szemben a versenyt, de ahhoz jó munkaszervezés is szükséges. Öntudatos, jó munkával, az üresjárat és üzemanyagfogyasztás további csökkentésével kell a tököli gépállomás fiataljainak kiköszörülniük azt a csorbát, amit az őszi munkák előkészítésében elkövettek.