Szabad Ifjuság, 1956. július-október (7. évfolyam, 154-250. szám)

1956-08-26 / 201. szám

A SZEMTANÚ ÚTI JEG­YZETE: védighajóitama Strll?1rS ri.fl|TI|!lB!SS! Mint er Rotor. 1856 egyik ködös délutánján, a Times londoni szerkesztőségében a követ­kezőket írta: „Szuezi-csatorna! Fantazmagória! Egy év alatt befújja a homok.” A csatornát nem fújta be a homok, de 1956. július 26. délutánján, Alexandria főterén Ibrahim, a Felszabadító Pasa szobra előtt elhangzott egy mondat, amely az angol világbirodalom rész­vényeseit jobban megrázta, mint száz évvel ezelőtt a Times cikke. A Szuezi-csatorna Egyiptomé lett. Szuez.. .. Suez Canal..­­. Szalad a távíró­állomások szalagjain, hangzik a rádiók mik­rofonjában és ordiva kiabál az újságok első oldaláról. Ma a Szuezi-csatorna kérdése be­hatolt a brazil gaucho otthonába és beszéd­téma Hammerfest mólóján is. Dehát menjünk magunk is végig a csatornán. A Földközi-tenger felől érkező hajók fi­gyelő matrózai Port Said előtt nem úgy kiálta­nak, mint ahogy ez szokás, hogy „Föld”, ha­nem a mikrofonok közük az egész hajóval, hogy „Már látom Les­­sepset”. A Földközi-ten­ger kékesszürke hullá­maiból csillogón emelke­­dik ki a csatorna hul­lámtörő gátja végén álló hatalmas, 75 méteres szobor. A körülbelül 250 méter széles hullámtörő­­gát­folyosón futnak be a hajók Port Saidba, a Szuezi-csatorna kapu­jába. A szoborról egyébként egy angol és egy egyiptomi szólásmondás járja a tengerészek között. Az egyik — angol szerint — Lesseps hívogatóan int kezével, mintha mondaná: „Gyertek a csatornán!” Az egyiptomiak szerint Lesseps kézmozdulata félremagyarázhatatlan. Azt mondja: ,,Ide a pénzt!” Az egyiptomiaknak igazuk van, hiszen éveken keresztül az egyip­tomi területen fekvő csatorna tízmillió angol font összegű profitját a Csatorna Társaság részvényesei tették zsebre. A tízmillióból pedig csak néhány százan gazdagodtak. De kövessük tovább a kikötőbe befutott hajót. Én az egyiptomi csatorna-felügyelet motorosán utazom (a „kis” motoros — 12 méter!) — onnan figyelem az eseményeket. A súlyos horgonyláncok dübörögve, vizet fröcs­kölve fúródnak be a tenger fövenyébe, nem kis riadalmat okozva a vidáman ficánk­oló delfi­nek­­között. Ilyenkor aztán a tenger­, a lehor­gonyzó hajó körül, valósággal feketéink buk­fencező, fújtatva menekülő delfinektől. Arab árusok kis csónakjai ringatóznak és veszik körül a hajó­ jövevényt, s a világ minden nyel­vén kínálják a világ minden áruját. Amikor másodszor Port Saidban jártam — csupán az érdekesség kedvéért megemlítem — az egyik árus bősz igyekezettel kínálta az általa török­nek vélt kávéfőzőt, melynek alsó fedelén sze­rényen húzódott meg a felírás: MADE in Hun­gary — Ferunion. A kihaló középpontjában magasodik a co­lonial stílusban épített, fehérfalú, többo­szlo­­pos, zöldtetős Navy House. Ez az épület volt az államosításig a Csatorna Társaság hatalmá­nak jelképe. Két és fél hónappal ezelőtt leke­rült róla az angol zászló, most pedig a Csa­torna Társaság kék-sárga zászlója helyén is az egyiptomi zöld félholdas, csillagos lobogóba kapaszkodik az enyheséget hozó mediterrán szél. Amikor augusztus 8-án ott jártam, azon a napon jelent meg a News Chronicle-ben egy cikk arról, hogy nem engedik be a külföldi újságírókat a kikötő területére. Farkas András barátommal lépteinket a zajló, zsibongó Rue Hamil Pasa úton a Navy House bejárata felé irányítottuk. Közben angolul, oroszul, fran­ciául, németül, dánul az árusaik tömkelege kínált napszemüveget, szudáni elefántcsont papírvágó kést, eredeti egyiptomi szobrokat, sőt meg is esküdtek, hogy a szobrok többezer évesek (ha nem is többezer, ée több napos volt mindegyik. Kitűnő hamisítványok!) A nagy üzletek ajtajaiban mosolyogva haj­longtak és megpróbáltak betessékelni bennün­ket a „köszönőemberek”. Némelyik úgy festett, mint egy tábornok, a sok aranysújtástól ra­gyogó piros, kék, vagy zöld egyenruhában. A házak ablakaiból pedig szünet nélkül dús hang­­zuhatagban özönlött ki a ritmikus, európai fül­nek kissé szokatlan keleti zene és ének. A­­Warr House kovácsoltvas kapuja előtt két egyiptomi katona áll. Igazolványokat! — mondják. Odaadjuk útlevelünket és a Tájékoz­tatási Osztály levelét. Az arab elolvassa, majd mosolyogva kitárja a vaskaput. „First door to left.” Az első ajtó balra — mondja. A kapu melletti kis épületben Juszef ben Juszef, az egyiptomi kormány kirendelt ellenőre fogad. Érdeklődünk, milyen a forgalom a Csatornán? Van-e valami zavar? „Nothing — semmi. Za­var csak Londonban van, a részvényesek fejé­ben” — mondja és kimutatást tesz elénk. Augusztus 8-ig, tehát az államosítás óta eltelt 12 nap alatt 260 hajó haladt át a Csatornán, köztük 125 angol és francia, öklével ráüt a papírra. „Ez a pénz már az egyiptomi népé." Közöljük vele, hogy egy angol, vagy francia alkalmazottal szeretnénk beszélni. Felvezet bennünket a Navy House hatalmas épületébe. Vastag szőnyegek, három méteres tölgyfaajtók, faburkolatú szobák. Az egyik szobá­ba benyitunk, csak úgy találomra. Itt dolgozik D. McL. raktárfőellenőr, nemzetisége angol, kérte, hogy nevét ne írjuk meg. „Hogy bántódásom volt-e? — válaszolja kérdésünkre. — Egyálta­lán nem volt, sőt nyu­godtan dolgozhatunk to­vább. Egész őszintén azt is meg kell vallanom, hogy nem én akarok, elmenni, ha­nem London szándéka, hogy hazarendel. Hogy miért? Ez már politika és nem üzlet. Az pedig nem az én dolgom. De nyugodtan dolgozhatok itt akár ezer évig is.” Azt hiszem, ez elég meggyőző némely lap másfajta híreszteléseivel szemben. Milyen m­ a­­­natorna ? Pesten máskép kép­zeltem. Körülbelül 180—200 méter széles, 18— 20 méter mély, nyílegyenesen haladó víziút. A Csatorna partján állandóan berregnek a kot­rógépek motor­jai, mert a nagy ellenség, a Szahara — mint ahogy az arabok mondják — állandóan küldi homokvitézeit a víz nadályai ellen. Hatalmas sudár pálmafák jelzik Ismailiát. Itt van a Csatorna „kitérője”. Ide futnak be a Port Said felől érkező gőzösök, majd innen haladnak tovább a hajnali órákban a Vörös­tenger felől érkező hajók. Kísérőm rá­mutat a lámpafényben úszó Ismailiára. „Látja, itt volt az angol történelemnek talán legsötétebb két éve. Hány ártatlan ember pusztult el, míg az angolok innen kivonultak!” Ismailia rohamosan fejlődő fiatal város. A Csa­torna-parton gyors ütemben egymásután épül­nek a 8—9 emeletes házak, az Elolui körtéren a pálmafáktól övezett parkban a brit kőorosz­lán kissé értetlenül bámul a körülötte zajló életre..­­ A kim motorom a felkelő nap sugarainál in­dult Szuez felé. Nincs szebb, mint amikor a Szahara sárgás homokjából kibukkan a hatal­mas, izzó afrikai napkorong. (Igaz, hogy a hő­mérő higanyszála 28-ról azonnal 36-ra ugrik.) Ismailiától olyan a Csatorna, mintha a homo­kon futnánk tovább, jobbról, balról a termé­ketlen sivatag árasztja forró lehelletét. Majd egy óra után megcsillannak a napfényben a Shell, a Pegazus és más nagy olajtársaságok ezüstszínű olajtartályai. Szuez! A Vörös-tenger kapuja. A város hasonló Port Saidhoz, modern épületek övezte tengerpart, ahol a 8—10 eme­letes házak váltogatják egymást a kis arab házakkal. Autók, hajók, halszag,­­meleg, zaj — ez a szuezi paletta, az első pillantásra. Végigutaztam a Csatornát. Azt a víziutat, melyről az egész világ beszél. S már Budapes­ten voltam, amikor azt olvastam, hogy Anglia haza szándékozik hívni révkalauzait. Hamid ben Mohammed, egyiptomi rév­kalauz búcsúszavai jutottak önkéntelenül is eszembe, melyeket a szuezi mólón mondott: „Londonban azt hiszik, hogy mi csak kiásni tudtuk a Csatornát. De láthatta, hogy a forga­lom zavartalan. Tehát megállunk a magunk lábán.” Így igaz. Egyre erősebben állnak saját lá­bukon. Ágics István Beszéltem Helmy Bahd­at Badawy-val, a Szuezi Csatorna Társaság t­úl egyipto­mi igazgatójéval. És akivel már nem tudtam találkozni. Jacques Georges Picot, a régi igaz­gató. W WW: • W?.V K*V-J !■ A részvényesek dühöngenek ... de a hajókaraván halad .. * Nyugati jelentések szerint csaknem bizonyos, hogy Nasszer nemmel válaszol a nyugati hatalmak javaslatára Átadták Egyiptomnak a Dulles-tervet A világsajtó érdeklődésének homlokterében most természe­tesen Egyiptomnak a nyugati javaslatra adandó válasza áll. A legkülönbözőbb nyugati la­pok egyértelműen azt vallják, hogy szinte bizonyosra vehető az egyiptomi köztársaság elnö­kének negatív válasza. Wilton Wynn, az AP tudósítója ezt jelenti Kairóból: bár hivatalo­san még nem közölték, de Nasszer számos alkalommal sejtetni engedte, hogy nem fo­gadja el a nyugati tervet. Egyiptom ugyanis a leglénye­gesebb kérdésben, a csatorna nemzetközi igazgatásában vál­tozatlanul élesen szemben áll a nyugati hatalmak elképzelé­seivel. Egy jottányit sem mó­dosult az egyiptomi népnek az a szilárd elhatározása, hogy egyszer és mindenkorra a sa­ját kezébe veszi a csatorna irányítását. HRUSCSOV: Egyiptom támadás esetén nem állna egyedül A Román Népköztársaság moszkvai nagykövete csütör­tökön fogadást adott a ro­mán nemzeti ünnep alkalmá­ból. A fogadáson N. Sz. Hruscsov, az SZKP Köz­ponti Bizottságának első titkára hosszasan elbeszélgetett a szuezi kérdésről külföldi dip­lomatákkal, különösen Mau­rice Dejean francia és Wil­liam Hayter angol nagykö­vettel. Az AFP és az AP egy­behangzó moszkvai jelenté­se szerint Hruscsov kijelen­tette, hogy „amennyiben Egyiptomot támadás érné, az arabok nem állnának egy­edül. Ez igazságos háború lenne az arabok számára és ön­kéntesek is jelentkeznének.“ Mit tehet a Nyugat az egyiptomi „nem“ után? Az AP tudósítója rendkívül érdekes elemzést ad arra vo­natkozóan, amit szerinte Nasz­­szer elutasító válasza után a Nyugat tehet. Wynn négy vál­tozatot képzel el, s ezek a kö­vetkezők: 1. A nemzetközi ellenőrzést elejtő kompromisszumos terv elfogadása. 2. Katonai erő alkalmazása. 3. Gazdasági nyomás. 4. Visszahívni a csatorna működtetésében részt vevő brit és francia révkalauzokat és műszaki szakembereket, s ezzel „bebizonyítani”: Egyip­tom nem képes egyedül igaz­gatni a csatornát. A legvalószínűbbnek min­denesetre az látszik, hogy a Nyugat a Wynn­ szerinti 4. va­riációt fogja igénybe venni, azaz minden eszközzel meg­akadályozza — elsősorban szakemberei visszavonásával — a csatorna további normális üzemeltetését. A sokat vitatott révkalauz­­kérdéssel kapcsolatban a lapok nagy figyelmet szentelnek Egyiptom bonni nagykövetsége egyik szóvivője által elhang­zott kijelentésnek, amely sze­rint meglehetősen nagyszámú német jelentkezett eddig, hogy révkaluzként alkalmazzák az államosított Szuezi-csatorna Társaságnál. A szóvivő azt is közölte, hogy számos folyamod­­vány érkezett a többi ország révkalauzaitól is. A folyamo­dók nemzetiségét Egyiptom nem tekinti szempontnak a fel­vételnél, csak azt veszi figye­lembe, hogy milyen az illetők szakmai tudása és gyakorlata. Anglia elzárja a Fehér Nílust? Természetesen nemcsak az AP tudósítója, hanem sok nyugati lap szemleírója is találgatja a lehetséges nyugati megtorló eszközöket. Az egyik legfantasztikusabb gondolat kétségtelenül a Liverpool Post cikkírójának agyából pattant ki. Hangsúlyozza, hogy Anglia egyik hatásos módszere az le­het, ha elzárja Egyiptom elől a Fehér-Nílus vizét. Talán nem kell különösen hang­súlyozni, mennyire a legsöté­tebb gyarmatosítás korszakába illő ötlet ez. A legtöbb közép­­iskolás is tudja, hogy Egyiptom mezőgazdasági, tehát lényegé­ben gazdasági élete az öntözé­ses rendszeren alapszik és az ország vérkeringése valósággal megbénulna, ha a zsilipek le­zárásával Nagy-Britannia meg­fosztaná Egyiptomot az „él­tető“ víztől. A szuezi kérdéssel kapcsola­tos diplomáciai tevékenység egyébként változatlanul élénk. Washingtoni jelentések sze­rint Eisenholver elnök előre­láthatólag a jövő hét elején tanácskozik Dulles külügymi­niszterrel a szuezi válságról. Megbeszélésük tárgya nem le­het kétséges. Fő céljuk nyil­vánvalóan valami terv kidol­gozása lesz arra az esetre, ha Egyiptom kereken visszauta­sítaná a londoni értekezlet többségi javaslatait. Londonból jelenti a Magyar Távirati Iroda, hogy Menzies, Ausztrália miniszterelnöke átnyújtotta az egyiptomi nagy­­követségnek az amerikai ter­vet tartalmazó dokumentumot. Menzies kijelentette: „Szeret­ném, ha a legközelebbi na­pokban választ­­kapnánk.. Nem vitás, hogy ez a vá­lasz napokon belül valóban megérkezik. Más kérdés, hogy mit tartalmaz majd? .. . Az IBUSZ a következő újabb társasutazásokat szervezi : Fekete tengeri hajd­út 21)n­ap Indul 1956. szeptember 14-én Részvételi díj: I. osztály 5 752 50 Ft II. osztály 5 073 50 Ft turista osztály 3 920 50 Ft IIi. osztály 3 594 50 Ft MARIENBAD 11 nap Indulási napok: IX. 5, 15, 25. Részvételi díj: 2 075 Ft KARLOVY VARY 11 nap Indulási napok: IX. 10. 20. Részvételi díj: 2.073 Ft TATR­ALOMNIC 11 nap Indul: IX. 11. 21. Részvételi díj: 1.881 Ft TÁTRA­LOM­NIC turista elhelyezés 9 nap Indul: IX. 29. Részvételi díj: 1 188 Ft Áldana­ hajóút 6 nap Indul: IX. 24. Részvételi díj: I. osztály 1 301 Ft II. osztály 1 168 Ft III. osztály 1 075 Ft turista osztály 694 Ft Jelentkezni lehet az IBUSZ budapesti és vidéki irodáiban. A Német Kommunista Párt betiltása után Jogi, politikai zűrzavar a bonni köztársaságban Leon Davicso, a jugoszláv Politkas berlini tudósítója je­lenti: A Német Kommunista Pár­tot betiltó bonni kormánynak az a fő érve, hogy alkotmányon alapuló jogi lépésről van szó, kezd gyengülni és meginogni az első gyakorlati rendőri in­tézkedések végrehajtásával egyidejűleg. A Nyugatberlini Tanács úgy döntött, hogy az alkotmánybíróság ítélete nem vonatkozik e több részre osz­tott város nyugati övezetére, mert Berlin szempontjából még mindig érvényes a négy­hatalmi státus. Érdekes, míg Északrajna- Vestfáliában a kommunistákat megfosztották mandátumuktól, Alsó-Szászországban továbbra is végezhetik azt a munkakö­rüket, amelynek betöltésére megválasztották őket, azzal a feltétellel, hogy többé nem ne­vezik magukat kommunisták­nak. Kiküldött munkatársunk telefonjelentése Példás szervezés, kitűnő hangulat az NDSZ-kongresszus előestéjén Prága, augusztus 25. Prága ezekben a napokban a diákfiataloké. Vasárnap kez­dődik meg a Nemzetközi Diák­­szövetség IV. kongresszusa. Azt hiszem, a bibliából köz­ismert bábeli zűrzavar semmi­ség volt a nyelveknek és nyelvjárásoknak ahhoz a bősé­géhez képest, amelynek a Slo­­vansky Dumban lehettünk ta­núi, a­hol a Prágába érkezett diákküldöttek az ebédjüket fogyasztják. A fehérkabátos, feketenadrágos pincérek úgy­szólván minden küldöttet más­más nyelven kénytelenek meg­szólítani. Mindenféle színű arc­cal, mindenféle öltözettel lehet itt találkozni. Az ebédlő képe mintegy bizonyítéka annak, hogy a diákok nemzetközi együttműködése és barátsága kiszélesedett az utóbbi eszten­dőkben. Arra lehet számítani, hogy ez érezteti majd hatását a kongresszuson is. Szombaton Prágában sajtó­­értekezletet tartottak, amelyen Pataki János, B. Maroch, a szervező bizottság tagjai és má­sok ismertették a küszöbön­­álló kongresszus feladatait. A kongresszuson az alábbi fő kérdések kerülnek megvita­tásra: a diákmozgalom egysé­gének erősítése, az ösztöndíjak kérdése, a­ diákság kulturális élete, a diákok nevelésének és művelődésének kérdései, egész­ségügyi kérdések, valamint a gyarmati és függő országok diákságának helyzete. A prágaiak vendégszeretete egyébként elragadó. A kong­resszus küldötteit a Fucsik park nagy diákszállójában he­lyezték el. A tágas, ízlésesen berendezett, kényelmes szobák tele vannak napfénnyel és rendkívül otthonosak. Az em­ber önkéntelenül is arra gon­dol, hogy öröm lehet a tanulás, a munka ezekben a helyisé­gekben. A magyar delegáció helyét az úgynevezett B épü­letben jelölték ki, ahol az an­gol, francia, izraeli, lengyel, belga és az ausztráliai küldöt­tekkel fogunk együtt lakni. Csató István A tizennyolc éves kapitány Mint már jelentettük, három kanadai fiatalember életveszé­lyes vállalkozást hajtott végre sikerrel: egyszerű tutajon át­szelték az Atlanti-óceánt. Ké­pünkön: a tutaj parancsnoka, H. Beaudot, a mindössze 18 esztendős, de tengeri medvé­hez méltó szakállal rendelkező kapitány. SZABAD IFJÚSÁG 1956. augusztus 26.

Next