Szabad Ifjuság, 1956. július-október (7. évfolyam, 154-250. szám)

1956-09-01 / 206. szám

A tű fokáról és az újságírás megbecsüléséről A tudakozó szobában, az RM Művek I. kapujánál leg­alább ötvenen szoronganak. A hangzavar bábeli. A három telefon után egyszerre harminc kéz ugrál, íme, most egy férfihang, az ingerültségtől már szinte eltorzult hangon így kiabál: „Kérem, reggel óta itt va­gyunk egy négytagú bizottsággal a Vízügyi Főigazgatóság­tól, hogy a kért kutakat engedélyezzük. Mikor engednek már be végre?... Küldjék le a kapucédulát...” Félóra múlva sorra kerül az újságíró is. Előkoto­rássza sajtóigazolványát és reménykedő mosollyal nyújtja a zárt tolóablak mögött üldögélő, arcát rúzsozó, dundi portás­lánynak. „Belépő van?” — kérdi ő, korát meghazudtoló ko­morsággal. „Nincsen. Újságíró vagyok, tessék az igazolványom.” Egy pillanatra érdeklődés villan a szemében, aztán gyorsan kihúny. Félretolja az igazolványt és kérlelhetet­lenül válaszol: „Az igazolvány nem elég. Tessék feltelefonálni az illetékesnek.” Azzal becsukja az ablakot. Beállok a telefonra várakozók népes csapatába. Alig háromnegyed óra alatt beszélhetek az „illetékessel”, aki megígéri, hogy azonnal küldi a belépőt. Megint várni kell, s ezt mind kevesebb türelemmel viselem el. Egy portás bácsi csupa férfi-szolidaritásból, no meg a sajtó iránti érdeklődésből, megkönyörül rajtam és telefonál X. elvtársnőnek. — Kicsoda? ;:: Újságíró?;:: Csak várjon nyugod­tan ... hallom a telefonból. Nem folytatom, mert amit elmondtam, az az újság­írók régóta vajúdó, komoly problémája. Az újságíró munkaterülete a gyár, a kutatóintézet, a bírósági tárgyalóterem, a miniszter és a főosztályve­zető szobája. De, hogyan lássa el megfelelően a munká­ját, ha minden kapuban vele szemben gyakorolják az „éberséget”, ha fontos társadalmi hivatásának betöltését végtelen várakoztatással nehezítik? Vak lennék, ha azt mondanám, hogy valamelyes ja­vulás nem tapasztalható. Hiszen közismert, hogy koráb­ban egyes szektás tekintélyféltők, magasra kapaszkodott bürokraták azonos rendelkezésekben „védték” a gyára­kat az újságíróktól és­­ a kémektől. Ma már nem lehet az újságírót távoltartani a törté­nések színhelyétől. Azzal a többnyire következetes harc­cal, amelyet a magyar sajtó vív a szocialista demokrácia kiszélesítéséért, a júliusi határozat megértéséért és meg­védéséért, lapjaink eddig nem ismert tekintélyt és olva­sottságot vívtak ki maguknak. Most a szó szoros értelmé­ben milliós tömegek követelik, hogy tájékoztassuk őket mindenről, ami ebben az országban történik. Ezt nincs joga senkinek megakadályozni. Sok szó helyett, hadd javasoljam a Minisztertanács­nak a következő, rövid határozat meghozatalát: „A Magyar Újságírók Országos Szövetségének hiva­talos igazolványával ellátott újságírók a mai naptól üzemek, vállalatok, intézmények, hatóságok stb. (a honvédelmi érde­kűek kivételével) területére belépni jogo­sultak — minden külön belépő cédula nélkül.” Ilyen határozat birtokában könnyebben átjuthat majd a bezárt kapukon az újságíró, mint a tű fokán a tévé. Reméljük, így lesz. FANTASZTIKUS REGÉNY ♦ ÍRTA: GÁCSI SÁNDOR ♦ (fi) — Milyen kár, hogy nincs lámpánk! — sóhajt Kati. — Amivel bevilágíthatnánk az utat! Ilyet, úgy látszik, nem terveztek a Kék Villámra. — Lehet, hogy terveztek, csak nem tudunk ráakadni. Peti tálalt. Kiderült, hogy meglehetősen jól főz. És nagy­szerű találékonysággal érzi a módját farkasétvágyuk kielé­gítésének. KÉT NAPIG JÓFORMÁN SEMMI KÜLÖNÖS NEM TÖRTÉNT. Laci a műszereket vizsgálta. Kati morzejeleket adott a Földre és fényszóró után kutatott a rakéta testé­ben. Peti a strobioszkóppal szórakozott és fényképfelvéte­leket készített a gömbalakú mindenségről. Együgyű számí­tásokat végzett, hogy a csilla­gok közötti távolságokat meg­állapítsa. Munkája annyi ha­szonnal járt, hogy elütött vele egy teljes napot és egy egész délutánt. Egyszer ugyan különös por­felhőt látott, amely néhány másodpercig szinte elfátyoloz­ta a csillagokat. De mire ész­bekapott, már el is hagyták a különös jelleget. Mindenesetre odatelepedett a strobioszkóp mellé és önként vállalt mellette felügyeletet.­ — Nem csodálkoznék, ha a légüres tér nem is lenne any­­nyira üres! — jegyezte meg tréfásan. — Csak hát a sötét­ben minden tarka tehén fe­kete! Rövidesen kiderült, hogy eb­ben a mondásban van is némi igazság. A harmadik nap esté­jén ugyanis arra lettek figyel­mesek, hogy apró kopogások és nagyobb megrázkódtatások érik a Kék Villám testét. Iz­gatottan figyelték az új jelen­séget. Gyors egymásutánban is­métlődtek az ütődések. Vala­hányszor egy-egy dörrenés hallatszott, mindannyiszor úgy érezték, mintha a rakéta irányt változtatott volna. A külső burkot hátborzongató jégeső verte. Mintha valaki kisdobon pergetne borsót. Nem sokkal később Peti sö­tét rohanó testet észlelt, ép­pen a Kék Villámmal szem­ben. Hatalmas volt, felmérhe­tetlen és beláthatatlan töme­gű, alig vált ki a mély fekete homályból. Megrendülve várták a ta­lálkozást. De a találkozás elmaradt, mert a bolygó nem velük szembe, hanem mellettük rohant. Mint­ kihűlt fekete vakföld. Felszínét hegyek és mélyedések borították. Semmi kétség! Valamelyik naprendszer távoli bolygója. Sötét arcára gyéren hull az ismeretlen nap fénye. No, de a kopogás? ... Talán meteor­darabok? Bekerülve az isme­retlen bolyó bűvkörébe, egy­re nagyobb sebességgel ro­hannak a bolygó felé? Az izgalomtól és az iszm­­rt­­len, titokzatos világ feltűnésé­től egyszerre megforrósodnak a percek. A strobioszkóp oly kö­zel hozza a sziklás, hegyes te­rületet, mintha a következő pillanatban már neki is zu­hannának. De az egyik mű­szer lassan kileng. Száz-két­­száz kilométer között leng. Minden bizonnyal ez méri a környező testek távolságát, s ez a távolság nem csökken, hanem egyenesen növekszik. Igen, igen... nő... nő!­­- mű­szer mutatója kifelé fut - ská­lából! A gyerekeken némi meg­könnyebbülés vesz erőt. Sze­rencsésen elkerülték. Ha meg­gondolják, rosszabb is követ­kezhetett volna ebből a talál­kozásból. De egyben el is ke­seríti őket az a tudat, hogy végre szilárd pont közelében voltak és a Kék Villám még­sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Miért nem lépett működésbe az automatikus le­szálló berendezés? Miért, nem tette le a gépet erre a hát­borzongató égitestre? Megfejthetetlen rejtély. És ez a rejtély egyre érezhetőb­ben ereszkedik a gyerekek ke­délyállapotára. Miért... miért?, is Katinka gyanúja röviden ennyi: a kopogás és irányvál­toztatás — az irányváltoztatás és leszállószerkezet nem mű­ködése között határozott össze­függés van. Ebből parázs vita támadt. Peti azt állította, hogy egy ilyen tökéletes berendezésnél szó sem lehet egyszerű hipo­tézisről. Mert mi az összefüg­gés a kopogás és a leszállás között? Talán azért nem mű­ködött a szerkezet, mert a bolygó körül szintén légüres a tér. Laci viszont azt vetette el­len, hogy ezek szerint addig repülnek, amíg levegős bolygót nem találnak? Mire való ak­kor az oxigéngyár? Lehetet­len, hogy a tervezők figyelmét ilyen ellentmondás egyszerűen elkerülte. — Akkor viszont az én fellek­vésem igaz — erősítette Ka­tinka. — Az se biztos. Csak való­színű. — Hát ha valószínű, akkor dobjuk félre a teljesen valószí­nűtlent! Pellg teljesen az. Nyil­vánvaló, hogy a leszálló­szer­kezet működését olyan erők akadályozták, amelyek kima­radtak a tudósok számításából. — Meteorhullás megesik a Földön is. — Persze. De a tervezők nyil­ván nem számíthatták ki pon­tosan, hogy az esetleges össze­ütközés milyen erővel hat a rakéta eredeti irányára? Leg­alább kilencven fokkal tér­tünk el barátocskám! — Annyi nincs. Esetleg het­ven. (Folytatjuk) „ SZABAD IFJÚSÁG“ 1956. szeptember 1. SZOMBAT Így kell felszállni... ...a kötélhágcsón a helikopterre, Varsóban, a repülés napján, a helikopterek bemutatóján készült a felvétel. Kedves Illetékes Elvtárs ! TV- em ismerem önt, s­e le-l-­ veire —, amely önt ke­resi, Illetékes Elvtárs —­ cí­met sem írhatok, így a sajtóra bízom e néhány sort és re­ménykedem: megtalálja önt, akit több mint másfél hó­napja — egyetemen, miniszté­riumokban, személyzeti osztá­lyokon — hiába kerestem. Arra kérem, ha eljut önhöz e levél, ne tegye félre! Mert amiről szó lesz benne, jóllehet Önnek csak „ügyet” jelent, de nekem — nem túlzás — az életet. Egyetemi hallgató vagyok, júniusban végeztem az Eötvös­­egyetem könyvtáros szakán. Tervekkel, vágyakkal, hivatás­­tudattal és ambícióval — igen, így vártam a napot, amikor majd utolszor lépek ki az egyetem kapuján, s rám is vár az Élet, a munka, amelyről az egyetemen oly sok szó is esett... Aztán eljött a nagy nap ... az elhelyezés és úgy látszott minden a legnagyobb rendben megy. Azzal bocsátottak el: az Agráregyetem Könyvtárá­ban, Gödöllőn már vár rám a munka, örültem, hiszen Gö­döllőn lakom. Ami ezután történt azt nem részletezem. Az Agráregyetem nem foga­dott el, mondván: ők mást kértek, ragaszkodnak hozzá. Keressek állást máshol... Egyetemünkhöz hiába for­dultam. Ekkorra már min­denki szabadságra ment... Magam kezdtem állás után járni. Másfél hónapig men­tem, kopogtattam, kértem — hiába! Mindenütt megértettek, mindenütt méltányoltak és mindenütt tanácsoltak — egy újabb fórumot. S mindenütt megígérték, erejükhöz mérten támogatnak, ha én magam tu­dok állást szerezni. Most már elég volt. Aki se­gíteni akart, annak „nagy ügy” voltam, aki meg tudna, annak — úgy látszik — kicsi. Az egyetem mit sem tesz már, négy évig helyet adott, meg­tanított a szakmámra, elkül­dött egy állásba, amely szá­momra nem létezik — s most itt állok egyetemi végzettség­gel, állás nélkül, annak a 600 forintnak a maradékával, ame­lyet az egyetem — helyzetem­re való tekintettel — adott, néhány nappal ezelőtt. Ezért kerestem és keresem önt, Illetékes Elvtárs! Nem lehet igaz, hogy így indítsa­nak egy fiatalt útnak, s­em lehet igaz, hogy az én ügyem­nek mindig másutt van a fó­ruma, mint ahol éppen kere­sem, és nem lehet igaz, hogy több mint tízesztendős tanulás után, egyetlen fillér nélkül, járjak állás után. Illetékes Elvtárs! Tárnok Gabriella IV. c. könyvtárszakos halig. •­ Szerkesztőségünk ú­­y véli, az illetékesek válaszolnak majd Tár­nok Gabriella nyílt levelére. De félvén attól, hogy nem kerül meg az illetékes, ezúton ajánljuk e so­rokat Nábrádi elvtársnak, az Ok­tatásügyi Minisztérium főelőadó­jának, Világihy elvtársnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorának és az Agráregyetem könyvtárvezetőjének figyelmébe. Táviratban köszönte meg Iskander Mirza, Pakisztán Iz­­lám Köztársaság elnöke Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének Pakisztán független­­sége kilencedik évfordulójára küldött üdvözlő táviratát. SZOVJET ÚJSÁGÍRÓKÜL­­DÖTTSÉG érkezik Bécsbe szeptember közepén az osztrák szövetségi kormány meghívá­sára. Jugoszláviáról indul előadássoro­­zat a TTIT és a Kulturális Kap­csolatok Intézete rendezésében. A filmvetítéssel kí­sért előadásokat minden csütörtö­kön 18 órakor a Dorottya u. 8. alatt tartják. Bemutatták a legújabb bá­nyász műszaki propaganda filmeket a VI. magyar bányász­nap ünnepségeinek keretében pénteken délelőtt a budapesti Toldy Filmszínházban. Bányásznapi köszöntő a rádióban A bányásznap alkalmából va­sárnap 8.15 órakor Czottn­er Sán­dor bánya- és energiaügyi mi­niszter a Kossuth-rádióban kö­szönti a bányák dolgozóit. Utána hangversenyt közvetít a rádió a bányászok tisztelet­ére. Újabb röntgen­­berendezéssel ellá­tott autóbusz ké­szül az Ikarus­ban. A tervek sze­rint az új autó­busz a bányavidé­keket járja majd, ahol szilikózis­szűréseket végez­nek. Kiállítást rendez Budavár visszafoglalásának 270. évfor­dulója alkalmából a Hadtörté­nelmi Múzeum, amelyet vasár­nap, szeptember 2-án délelőtt 10 órakor nyitnak meg. CANNESBAN szeptember 15 — 19-ig tartják a reklám- és propa­­gandafilmek fesztiválját, amelyre 25—30 ország filmgyára és rek­lámvállalata küldi ki legújabb reklámfilmjeit. A magyar Szikron Filmgyár három exportfilmet, az ORION hőpalack, a MODEX ruha és a MOM ébresztőóra reklám­filmjét, az Állami Hirdető Vállalat pedig a Vastömegcikk Értékesítő Vállalat alumínium filmjét, és az Állami Biztosító ,,Az ördög nem alszik” című tűzvédelmi és biz­tosítási propagandafilmjét küldi a fesztiválra. Több mint 300 diszista vett részt jutalomkiránduláson a DIMÁVAG Gépgyárból, a nyár folyamán. A LAKÁSKÉRDÉS megoldá­sának segítésére akció­bizottsá­got alakított a­ Hazafias Nép­front budapesti bizottsága. A Magyar Vöröskereszt közleménye A Vöröskereszt Egyesületek Ligája útján az Amerikai Egyesült Államok kormánya kukoricát, gabonát, babot és vajat, összesen 15 800 tonna terményt adományozott árvíz­károsultjaink részére. Az adomány szétosztását, amelynek első szállítmánya hazánkba érkezett, a Magyar Vöröskereszt megkezdte. A segélyosztásnál a Magyar Vö­röskereszt képviselőin kívül jelen van a Vöröskereszt Egye­sületek Ligájának képviseleté­ben Svájcból hazánkba érke­zett L. Willimann úr. IDŐJÁRÁS. Várható időjárás: Délnyugat felől növekvő felhőzet, legfeljebb egy-két helyen kisebb eső, mérsékelt déli-délkeleti szél, a nappali felmelegedés kissé fo­kozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 23—26 fok között. A hagyományos „híres napo­kat” az idén is megrendezik Kecskeméten. Az ünnepi hét szeptember 30-tól október 6-ig tart. FELVÉTELT HIRDET az Állami Artistaképző Iskola az 1956 — 57-es tanévre. Felvételre jelent­kezhetnek azok az általános isko­lai fiú- és leánytanulók, akik a 11. életévüket betöltötték. A fel­vételi vizsgát szeptember 4-én és 5-én tartják délelőtt 10 és dél­után 4 órakor, V. kerület, Arany János utca 34. szám alatt. Az idei salzburgi ünnepi já­tékok csütörtökön Mozart Figaro házassága című operájá­nak előadásával véget értek. Az első nemhivatalos becslések szerint 90 000-en vettek részt a rendezvényeken. RÉGI ÚTVONALÁN — a Moszkva tér és a Clark Ádám tér között — közlekedik ismét hétfő­ Társadalmi bíróságok alakul­tak Nógrád megyében 13 bá­nyaüzemnél. FIGYELEM! FIGYELEM ! Gyilkost köröz a rendőrség A fővárosi rendőrség egy hét óta megfeszített erővel dol­gozik a XIV. kerületben, az Erzsébet királyné úti 142-es postahivatalban történt fegyve­res rablás és gyilkosság ügyé­­ben. A lakosság bejelentései alapján is számos fontos adat birtokába jutott a rendőrség. Az eddigi nyomozás alapján megállapítást nyert, hogy az ismeretlen tettes 1956. augusz­tus 23-án háromnegyed 2 és 2 óra között követhette el a bűncselekményt. A gyilkos 11 000 forintot rabolt el és cse­lekményét nyolc lövéssel haj­totta végre. Az egyik áldozat, Nagy Józsefné, 67 éves takarí­tónő, a kórházban történt ki­­hallgatása alkalmával elmon­dotta, hogy ő látta a tettest és személyleírást is tudott róla adni. Eszerint a gyilkos sze­mélyleírása a következő: kö­rülbelül 25—30 évesnek látszó, 175—178 centiméter magas, ékeskanyarcú, sötétbarna, hát­rafésült hajú férfi, aki a szó­­banforgó időben szürke-fehér­­fekete aprókockás pepitaszerű zakót viselt. A tettest egy másik személy is látta, aki a kérdéses időben a postahivatal­ban járt. E tanú szerepe rend­kívül fontos, mert felismeri a gyilkost. A bűnügyi osztály birtokába a legutóbbi napok­ban olyan adatok kerültek, amelyek a bűnügy felderítése tekintetében igen nagy fontos­ságúak. A rendőrség a továb­biakban is számít a dolgozók jó szándékú bejelentéseire ab­ban a vonatkozásban, hogy ki látott valakit a jelzett időben a helyszínen, vagy annak kör­nyékén, vagy tud-e valaki bár­mit az ismeretlen tettesre vo­natkozólag. Telefonszám: 123— 456. 15—00 mellékállomás. Határsértés­i taxival Július 12-én négy fiatalember: Varga János 20 éves alsógödi elektroműszerész, Babella Antal 24 éves váci könyvelő, Virág Imre 20 éves váci géplakatos és Saj­tos István 21 éves váci lakatos útnak indult Budapestről, hogy az ország nyugati részén határ­­átlépést kíséreljen meg. 13-án a reggeli órákban érkeztek Keszt­helyre, majd onnét Hévízre men­tek, onnét pedig gyalog­útnak indultak Pacsa felé. Itt a késő esti órákban felkeresték Horváth László taxisofőrt, hogy vigye el őket Zalaegerszegre. Azzal a szándékkal indultak el Pacsáról, hogy a kocsi vezetőjét ártalmat­lanná teszik. Mint a vallomásuk­ból kiderült, taxival akartak el­jutni a határig. Néhány kilomé­teres autóút után Varna a hátsó ülésből egy üvennel fejbevágta a kocsivezetőt, akinek az ütés kö­vetkeztében betört a feje. Ezután Babella vette kezébe a volánt, azonban a kocsival nem messze tudtak menni, mert kiderült, hogy közülük egyik sem tud rendesen kocsit vezetni. Amikor a sofőr magához tért, visszaültették a vo­lán mögé, de agyon­lövéssel fe­nyegették, ha szökni mer. A gép­kocsi vezetője végülis — nem volt mit tennie — vezette az autót a megadott útvonalon. A körmendi Rába hídnál azonban, ahol a ha­tárőrség megállásra szólította fel őket, kiugrott a kocsiból. A rabló­banda egyik tagja a lábát a gá­zon tartotta és így sikerült nekik a taxival tovább haladniok. Nem jutottak azonban messzire. Mivel nem tudtak rendesen vezetni, el kellett hagyniuk az autót, s a ha­tárőrség egy búzatáblában még aznap éjjel elfogta a négy taxi­rablót. A zalaegerszegi járásbíróság ítélkezett felettük. Varga Jánost 6 évi, Babella Antalt és Virág Im­rét öt és fél­ öt és fél­­ évi, Saj­tos Istvánt pedig ötévi börtön­büntetésre ítélte. A bíróság köte­lezte a vádlottakat a gépkocsin esett kár megtérítésére. . És ahogyan a raszoló elképzeli Tessék mondani, jól megyünk erre a Rottenbiller utcába?

Next