Szabad Magyarság, 1958. március-december (3. évfolyam, 1-39. szám)
1958-09-14 / 24. szám
10. oldal Ország – Világ• Magyar látogatók a repülőgép anyahajón A san diegói AFABN-szervezet ötven tagja Gács Anna titkár vezetésével látogatást tett San Francisco kikötőjében az amerikai hatalmas repülőgép-anyahajón, a Benningtonon. A látogatók közt számos szabadságharcos is volt. Valamennyiek számára nagy élményt jelentett az óriás-anyahajó megtekintése. Érdekes, hogy e látogatásról a hajó sajtóinformációs szervezete értesítette a Szabad Magyarságot s fényképfelvételt is küldött, mely a csoportról a hajón készült. (Sajnos, a képen szereplő személyek nem volnának felismerhetők, ezért közlésétől eltekintettünk.) Az angol nyelvű hivatalos levél így számol az antibolsevista magyarok látogatásáról: Az amerikai veteránok szervezete, a Légion, amely a legerősebb antibolsevista szervezetek egyike, Chicagóban tartotta több napon át konvencióját. Sok érdekes, kemény antibolsevista beszéd hangzott el. Preston J. Moore, az új elnök követelte, hogy Amerika a hidegháborúban menjen támadásba, itthoni defetista, romboló, alattomos társutas erőit pedig küszöbölje ki. Ezek egyebet se tudnak, mint hátrálni az ellenség előtt. Ha nem akarjuk elveszíteni szabadságunkat, akkor ezért harcolnunk kell. * Az ausztriai Traiskircheni magyar tábort meglátogatta a lélekgyógyász világkongresszus 300 résztvevője. Tiszteletükre a Philharmonica Hungarica, amely a közeljövőben amerikai körútra készül, hangversenyt adott. A vendégek nagy elismeréssel fogadták a hagversenyt, majd megtekintették a tábor műhelyeit. Velük volt Hermer belügyminiszter is, aki elmondotta nekik a tábor történetét. * Halálos autóbaleset érte Clevelandon Szűcs József fiatal mérnököt, szabadságharcost. Esti sötétben, nagy esőben az egyik hídon történt a szerencsétlenség. * Angol nyelvi továbbképzésre tanfolyamokat hirdet a New York University. Délutánonként 2-8 között lehet beiratkozni az egyetemen. Washington Square North. * A Amerikai Magyar Református Presbiteri Szövetség új elnökéül a ligoneri közgyűlésén dr. Haller Istvánt választotta meg. A lelépő Király Imre örökös tb. elnök lett. * A genfi nemzetközi atomkonferencia egy ideig nyugodt légkörben folyt, amikor azonban az ame San Francisco, California Augusi 11, 1958 Special to Ihe Free Hungarians NEW YORK, N. Y. Fitty Hungarians írom San Diego, members of the "American Friends of the Antibolshevist Block of Nalions, Inc." ioured the attack aircrafl carrier ÜSS BENNINGTON on Sunday, Augusi lOth. The visitors rode ship's small boát írom the Fleet Landing to the giant carrier moored at North Island. Many of these Hungarians have been living in this country since December 1956. As freedom íighlers they came over to the United States áttér the anti communist revolution in Hungary in 1956. The tour was organized by Mrs. Anne M. Gacs, secrelary of the San Diegan branch of the AFABN. rikai küldöttség egyik tagja, Dr. Williard Libby a további atomrobbantásokat kívánta a gazdasági termelés érdekében, a szovjet delegáció vezetője, Dr. Vasilij Jemeljanov hevesen rátámadt azzal, hogy a további fegyvergyártás érdekében szólt, tehát Amerika katonai okokból akarja folytatni a robbantásokat.* Szent István és országát méltatta a szenátus záró ülésén William Proxmire wisconsini szenátor, ezután hangoztatta, hogy a történelmi szerepet betöltő népek és így a magyar nép függetlenségének megóvása Amerika fontos feladata. Sürgetni kell a NN határozatának végrehajtását a szovjet csapatok kivonulására és a szabad választásokra vonatkozóan. Végül a szenátus nevében kifejezést adott annak a reményének, hogy Magyarország mihamarabb megszabadul az embertelen kommunista uralom alól. * Dulles külügyminisztert múltkori Rio de Janeiro-i útja során halálos veszély fenyegette. Elfogtak egy kommunistát, aki bevallotta, hogy bombával akarta megölni Dullest, és csak azért nem dobta rá a bombát, mert Kubicsek elnököt sajnálta. Itt említjük meg, hogy Dullesnak a Dél-Amerikai Magyarok Szövetsége emlékiratot adott át, amelyben a magyarországi embertelen vörös terror megszüntetését sürgette.* A Harlemi Jótékony Egylet piknikjét rendkívül nagy sikerrel tartották meg Kovács Regina díszelnöknő és Fülöp Irma elnöknő vezetésével. A kedvezőtlen idő ellenére rengetegen keresték fel a pikniket és tették lehetővé, hogy az egyesület sok rászorulón segítsen. SZABAD MAGYARSÁG 1958. szeptember 14 | Az ismeretlen Mindszenty íg élet és korrajz — írta: Hj Maróthy-Meizler Károly x 11 ü A könyv kapható a Szabad Magyarság Kiadóhivatalában a $ 3.90 ár beküldése ellenében. — A könyv || szép kötésben jelent meg. ||| Franciaországi olvasóink figyelmébe: Franciaországi megbízott: Almasy et Cie, Paris, XI. 5. Rue de Charonne. Tel.: Vol. 72—87. C. C. P. 7380—06.. Előfizetés Párisig légiszállítással félévre 2400 Frank A hágai nemzetközi jogász bizottság tiltakozása A hágai nemzetközi jogászbizottságtól Norman S. Marsh vezértitkár most küldte meg a Szabad Magyarságnak a bizottság általunk már korábban jelzett határozatát, melyben tiltakozott a magyarországi kommunista vérengzések ellen. Eszerint a jogászbizottság nyilatkozatot adott ki Nagy Imre és társai kivégzése alkalmából. E nyilatkozat eredeti angol szövegét lapunk más helyen közöljük. A nyilakozat megállapítja, hogy a magyar hatóságok olyan időt választottak a kivégzések megtörténtének közlésére, midőn a világ el volt foglalva más válságokkal, pl. Cyprus, Lebanon, hogy ily módon a figyelmet csökkentsék. A közölt halálos ítéletek és súlyos szabadságvesztés büntetések nem az egyedüli és kivételes példái a Magyarországon folyó politikai bosszúnak. A magyar vörös kormányzat a politikai bosszú-tárgyalások sorozatát rendezte az év folyamán. Május 6.-án megkezdődtek a tárgyalások egy egész sereg ügyvéd ellen. Az eredményt eddig nem hozták nyilvánosságra. Megállapítja a nyilatkozat, hogy csak a világközvélemény határozott és állandó nyomása tudja elriasztani a magyar hatóságokat a politikaibosszú folytatásától és növelésétől, melyek sértik az igazságosság és az emberiesség alapelveit! Ezzel kapcsolatban elsősorban az ügyvédek kötelessége ez ellen felszólalni és a magyar kormányzatot arra kényszeríteni, hogy a civilizált nemzetek által elfogadott bűnügyi eljárási szabályok szerint gyakorolják az igazságos ítélkezést. Szűnjék meg a vizsgálat nélküli, hosszú ideig tartó fogvatartás, a titkos tárgyalás, melyen a bíróság kormányzati nyomásra ítélkezik. Szüntessék meg az alapvető védelmi jogok megtagadását, a kegyetlen és bosszún alapuló ítélkezéseket, mert mindezek aláaknázzák az igazság és törvényes eljárás hagyományait. Szerkesztői üzenetek P. A. New York, N.Y. “Reminiscences” örömmel vettük le. értesítését a készülő angol könyvről, ahogy örülünk minden magyar kultúrmegnyilvánulásnak, s különösen olyan dokumentációs könyvnek, amely a sok hazugsággal szemben a valót tükrözi. Szívesen teszünk eleget kívánságának. Előbb azonban szeretnénk a kérdésről személyesen is beszélni. Kérjük, szíveskedjék felhívni, vagy felkeresni a szerkesztőségben. E. M. Toronto, Ont. Canada. A küldeményt köszönettel nyugtázzuk. Csak a helyhiány késleltet. A prózát se hanyagoljuk el, különösen, mikor az évforduló közeleg. Ft. Cs. L. Canada: Köszönjük b. sorait új állomáshelyéről és örülünk, hogy ezzel az egyetemi terv is sikerül. Ezernyi feladattal való túlterhelésünk akadályoz a levélírásban. Arra a vidékre nem jutottunk el, délen jártunk. Reméljük a kettős elfoglaltság mellett is jut némi idő írásra. Várjuk, — az évfordulóra visszaemlékezést is, — s az átdolgozott régire is sort kerítünk. Az átutalásra vonatkozó kérdésünkre is kérjük szíves válaszát. M. F. Montreal, Canada. Az osztrák kormányhoz szóló beadványt nemzeti szempontból helyeseljük. Az új szöveg jön mihelyt lehet. Sport Úszó Európa-bajnokság Ebben az évben Budapesten rendezték meg az úszó Európa-bajnokságokat. 23 ország úszói vettek részt a versenyekben. A magyar színeknek nem nagyon kedvezett a szerencse, de a szerencsén kívül valami baj van a tudással is? Mint minden sportágban, úgy az úszásban is valami érthetetlennek látszó visszaesés mutatkozik. Addig, amíg a “régi gárda” teljes kifejlődésében egymás után aratta a győzelmeket, a kommunista rezsim mellét döngette, s a “kollektív” sport diadalát zengte. Most, hogy az eredménylista előkelő helyeiről letűnt a magyar név, remélhetőleg nem a “reakció” az oka ? Elismerjük, hogy ma is vannak jó erők, hiszen a magyar erőtartalék kimeríthetetlen, de nem tudnak az első vonalba emelkedni, s ennek talán a politikával fűszerezett sportszellem az oka. (A szeminárium nem jó edzés a bajnoksághoz.) Egyes magyar eredmények a következők: Dobay Gy. a 100 m gyorsúszásban 57.5 mp.-es idővel 3. helyezést ért el. Takács Katalin a 100 m. női gyorsúszásban 1:07,8 perces idejével a 8., Zságot Irén a női műugrásban 117.09 ponttal az 5., Katona József a 400 méteres gyorsúszásban 4:43,5 perces idejével az 5., a 200 méteres pillangóúszásban Várszegi 2:27,5 perces idővel 5., Tumpok, a többszörös bajnok és rekorder 2:29,9 perces idejével csak a8. helyet tudta elérni. Az egyetlen Európa-bajnokságot Újvári László szerezte meg eddig a magyaroknak a férfi műugrásban. A vízipóló küzdelmek során Magyarország csapata Belgium ellen 7:0 (4:0), Hollandia ellen 5:1 (2:0), Nyugatnémetország ellen 8:4 (3:2) arányban győzött, s a legjobb négy közé jutott. Egyéb sporteredmények Budapesten megindult az 195859. évi I. osztályú bajnokságért a küzdelem. Az elmúlt héten két fordulót bonyolítottak le. Az első forduló eredményei: Vasas—Újpesti Dózsa 3:0 (2:0), MTK—Ferencváros 1:0 (0:0), Győr—Bp. Honvéd 0:0, Miskolc—Szombathely 3:0 (2:0) Csepel—Dorog 2:0 (2:0), Diósgyőr —Tatabánya 2:1 (1:1), Salgótarján—BVSC. 3:1 (1:0). A II. forduló eredményei: Ferencváros—Újpesti D. 4:2 (3:0), Vasas—Csepel 2:1 (1:0), MTK.— —Győr 2:0 (1:0), BVSC.—Tatabánya 1:0 (0:0), Bp. Honvéd—Salgótarján 1:1 (1:0), Diósgyőr—Miskolc 0:0, Szombathely—Dorog 2:1. EMIGRÁCIÓS SPORTHÍREK New Brunswikon a HAAC, első csapata a North Haledon első csapata ellen 4:2 arányban győzött. Az Atléta Klub II. csapata a North Haledon II. csapata ellen 8:0 arányú győzelmet szerzett. Clevelandi Szabadságharcos S. C.— —Croatia S. C. 6:0 (2:0), Clevelandi Szabadságharcos S. C.—Trenton “B” N. J. 3:0 (1:0), Youngstown Hungária—Trenton “A” 6:2, G. B. U.—Columbus Petőfi 4:3. A lengyel White Eagles csapata 5:1 (2:1) arányú súlyos vereséget mért a Torontói Hungária csapatára. Az olimpiai bajnok Gyarmati Dezső az ugyancsak olimpiai és többszörös világrekorder feleségével, Székely Évával — mint már megírtuk — viszatért Magyarországra A MTST. Gyarmatit 1959. dec 31-ig minden sporttevékenységtől a nemzetközi szerepléstől örök eltiltotta. A távolkeleti háborús krízis (Folytatás a 2. oldalról) A pénzzel tömött vörös gyalázkodó ellen azonnali eljárást követelünk. A Supreme Court ama döntése, hogy a hazai kommunisták, vagy társutasok útlevél kérelmét a kormányzat meg nem tagadhatja, kezd beérni. Hammarskjold NN főtitkár a 3 napos kairói látogatásáról tájékoztatót nem adott ki, így Nasserrel és Fawzi külügyminiszterrel folytatott tárgyalásait homály fedi. Kairóból, Izraelen keresztül Irakba, onnan Lebanonba, végül ismét Jordánba repül. A kairói minta szerint valószínűleg e tárgyalásokról sem ad ki tájékoztatót. (Kérjük olvasóinkat őrizzék meg türelmüket.) Véres kommunista zavargások Párisban De Gaulle tábornok, az alkotmányreform népszerűsítése érdekében a párisi Place de la Republiquen beszédet tartott. A beszéd befejezte után véres kommunista zavargások törtek ki, melyeket a rendőrség szétvert. Piere Mendes Francé, a liberális körök által “francia Messiásnak” “elkeresztelt” volt miniszterelnök (bár Középkeletről származik, kerülő utakon, Spnyolországon keresztül szivárgott be a kifakult Gloire hazájába) a kommunistákat támogatva, a reformterv ellen erős propaganda tevékenységet fejt ki. A nemzeti irányzatot szolgáló alkotmányterv ugyanis szembehelyezkedik a vörös és rózsaszínű internacionalizmussal. Mendes De Gaulle bukását jósolja és azzal vádolja a generálist, hogy az algíri problémát megoldani nem tudta és hogy csak “egy kis csoport algíri ejtőernyős kényszerítette a francia népet De Gaulle megválasztására.” Mendes támadása a külföldi sajtóban is igen nagy figyelmet keltett, viszont Franciaországban teljesen hatástalan volt. Az algíri Yunta egyik vezető egyénisége, León S. Delbecque, új pártot alapított. A katonai Yunták tagjai bejelentették csatlakozásukat. E jobboldali párt, a közeli válsztásokon, alkotmányreformot támogató, de gaulista programmal indul. B. F. I JULIETT MAGYAR NŐIFODRÁSZ [É| tartóshullám specialista fi mindenféle kozmetika p H Tulajdonos: Mrs. Kovács p H 1219 First Ave., near 66th St. Phone: REgent 4-7862 fi