Szabad Magyarság, 1958. március-december (3. évfolyam, 1-39. szám)
1958-09-14 / 24. szám
1958. szeptember 14 SZABAD MAGYARSÁG 9. oldal A Szabad Magyarsághoz írják A kommunizmus elleni harc hősei Kedves Szabad Magyarság! Sajnos, csak példányszámonként Veszem lapjukat, mert a legnagyobb sajnálatomra a minimális életstandard nem engedi még meg, hogy előfizethessek. De egy tény, hogy egyetlen számot el nem mulasztok megvenni, mert 12 éve nem volt magyar betű, magyar lap, ami anynyira a miénk lett volna, mint a Szabad Magyarság. A szabadság földjén nemcsak az igazi szabadságot, de valódi, eredeti magyar ízű lapot is adott a sors kezünkbe. Szomorú, hogy csak itt Amerikában, de öröm mégis a menekült lelki magányban. Nagy támasz és segítség, mert érzéseink szerint írják, a mi mondanivalónkat teszi nyilvánossá és meg van az az érzésünk, ilyen formában még komolyabban eljut azokhoz kérésünk és panaszunk, akik segíthetnek. Hiszek ebben és ezért megnyugtató. De szép az a nagy munka is, amit a magyarok összefogásáért tesz itt Amerikában egyedül a Szabad Magyarság. Kimondhatatlanul fontos munka ez, mert nemcsak az 1957-ben ideérkezettek a fontosak, hisz a kommunizmus elleni keresztes hadjáratnak számtalan régebbi hőse volt és van. Jómagam is az elmúlt II. világháborúban 4 évet töltöttem el, melyből 2 év frontszolgált volt és csak az orosz fronton. Nem adhatjuk oda, akik akkor katonák voltunk, az évek gyötrelmeit, kínjait, szívet markoló csalódásait. Tradíciókat, kereszténységet és kultúrát, családot és Hazát féltő nagy akarattal teli áldozat volt az. Tizenkét év fasiszta megbélyegzés követte ezt, melyből több év börtön és a forradalomig tartó állandó rendőri felügyelet. A kommunisták fasisztáztak otthon és meglepő, hogy itt bizonyos helyekről ugyanilyen hangokat kell hallani. Kérem, tegyék szóvá, ne akarják mindig mások, idegenek, intézni, megoldani, de pláne jellemezni a speciálisan magyar dolgokat. Soha nem kértünk erre senkit és a magyarság valamennyi szabadságharca az ilyenek ellen volt. Ne szóljanak bele kozmopolita emberek a mi dolgunkba, akiknek olyan mindegy volna, hogy Bukarest, Páris, vagy New York a születési helye. Ha véletlenül Budapest volt, hát azért még nincs joga okvetlen és pláne elfogult kritikához. Nemcsak 1956 szült szabadságharcosokat, de magyar történelmünk végig és azok hősei, titánjai életükkel szerezték meg a magyarságnak, a hazánk berendezkedésének jogát. Nem kérünk mi magyarok ügynököket és idegeneket, akik részére Magyarország legfeljebb egy kávéház emlékét jelenti valahonnan Pestről. Nekünk Magyarország szent fogalom, egy föld, ahol évezredes sírjainkat, hőseinket és elődeink vérét érezzük, őrizzük halálos akarással, mert legdrágább nekünk a világon. Nem tudja ezt más megérteni, csak a magyar rög szülötte, és ezért hazátlan a magyar, bárhol is él, akármilyen jó körülmények között. Csak a magyar ember tud révetegen elmerengeni, akaratlanul könynyezni, ha ezt a szót hallja: Haza és Szabadság. Ez a kettő tehát a mienk, magyaroké, és ebbe a magyar soha nem engedett beleszólni. Nem engedhetjük tehát, hogy bárki is kihasználja ezt a maga anyagi lehetőségeinek elősegítésére. Továbbá nem engedhetjük meg mi, 1957-ben ide kijött szabadságharcosok, hogy történelmi múltunkat bárki is megcsúfolja és meghamisítsa. A magyarságnak több, mint 1,5 millió emberébe került a kommunizmus elleni harc, és az mind hős volt, egytől-egyig, nem csak 1956-ban. Jobban hiányzik minden kis hely lapjukban nekünk, akik magyar szóra vagyunk szomjasak, mint hogy ezekkel az idegen elemekkel való vitára pazarolnák. Van egy jó magyar közmondás, hogy mi nem hallatszik a menyországba. VÁGHELYI ENDRE 1957-ben kijött magyar Az ördög lakomája Regény írta FÜRY LAJOS (17.) Tamara felsikolt. — Mahren folytatja. — Itt nem maradhatsz Tamara, erről nem akartam beszélni neked. Soha nem fogják elhagyni ,majd ha megállapodunk valahol, akkor ezt a kérdést is tisztázzuk, én gondoskodni fogok rólad Tamara, mindig,... Mahren szavait nagy csend követi. Tamara már nem sír, csak néz ki az ablakon. A kövezeten napok óta dübörögnek a megvasalt német szekerek, fogatolt tüzérek és vonatoszlopok. A kisgyerek anyjához megy és az öregasszony a sarokban sopánkodik sírva. Éjjel nappal tart a visszavonulás. Messsziről jönnek, délről, Krímből, a Kaukázusból, de nem látszik rajtuk a fáradtság. Nem látszik, hogy egy háborút vesztett hadsereg. Rendben, fegyelmezetten, szünet nélkül áramlik viszszafelé az óriási hadsereg-gépezet. Néha milic alakulatok, a Vlasszov hadsereg egy-egy festői csoportja, tevékkel, kivont görbe kardokkal és zászlókkal, néha parasztkocsik menekülőkkel tarkítják a menetet. Mint egy óriási katonai parádé zeneszó nélkül, szótlanul, némán, csak a lovak patkói csattognak és a megvasalt, nehéz szekerek kerekei dübörögnek a rázós, agyonkoptatott kövezeten. Mahren sürgeti Tamarát. Jól gondold meg Tamara, hogy mire kérlek, itt nem maradhatsz, ezt az egész területet a Dnyeperig kiürítik, láthatod, csak a szállító oszlopok, kórházak, javítóműhelyek jönnek vissza, a páncélosok, meg a tüzérség, itt a Dnyeper jobb partján építik ki majd a védelmi állásokat, amig az új fegyverekkel meg nem indul az új támadás orosz ellen. Az angolokkal meg fogunk egyezni, nyugaton már tárgyalnak és akkor egy kettőre vége lesz az orosznak és vége lesz a háborúnak. Akkor, ha akarsz viszajövünk majd Kievbe, de most menni kell innen, mert itt pokol lesz nemsokára. Tamara még mindig nem szól, csak az ablakon át néz ki az utcára. Mahren az ajtóból szól vissza. — Este majd átjövök még, holnap reggel itt lesz a teherautó, amit akarsz, mindent elhozhatsz ... Tamara sokáig sír. Még este énekelt a rádióban, pedig már a huzalokat szerelték és bontották ki a falból, úgy kellett a kábeleken keresztül lépkedni, de a katonaműsor változatlan jó volt, és semmit nem lehetett érezni, azt sem, hogy néhány óra múlva már, az egész adó autóra rakva, települ át Zsitomirba. Sokáig beszél ezen az esten anyjával, meg Nádjával. Aztán reggel, amikor a ház előtt megáll a nagy teherautó és a német katona jön a csomagokért, sírva csomagolni kezd. Anyja nem akar jönni. Ő nem megy ebből a házból sehova már, csak a temetőbe. Neki nem csinálhatnak semmit már. Itt marad, sír és segít csomagolni Tamarának. Tamara mégegyszer szétnéz a lakásban, karján a gyerek és megöleli az anyját. A német katona szótlanul áll az ajtóban. A szomszédok gyűlöletes szemmel mérik végig, a búcsúzó asszonyt. A nagy autó felhördül, aztán nekiiramlik a város felé. Tamara a gyerekével együtt sokáig sír. Még akkor is, amikor az autóoszlop kikanyarodik az országútra Zsitomir felé és még látszanak a kievi házak, a tornyok, aztán egyszerre csak minden elvesz egy kanyar után. Végeláthatatlan hosszú autósor rázódik, egyenletesen, zökkenés mentesen, mint egy hatalmas óramű, viszszafelé. Nádja az ajtóban találkozik Ggyeduskával. Az öreg rosszalólag csóválja a fejét. — Hát mégis csak elment a Tamara, kár volt, nagyon kár érte, szép derék asszony, nagyon megfogja bánni amit tett, Nádja megfogja az öreg kezét. — Dehát Ggyeduska, mért, mi baj lehet, a háború elől mentek el és a gyerekét, magát akarja, óvni, élni akar békében... Az öreg elkomolyodik és a hangja reszket. — Nye cháráso ... Ez minden és erről többet nem beszélnek. — Nádja, azt hiszem, hogy hamarosan búcsúzunk, mert neked is menned kell. A magyar kórház csomagol és Proskurovba mennek, az már egészen a magyar határnál van. Majd holnap, munka után megvárlak, holnapra már többet tudunk. Doszvidányja Nádja. A meleg nyárvégi estében messzire hallatszik a szekerek dübörgése. Estére már Zsitomirból hallják Tamarát énekelni. Mintha kissé reszketne a hangja. Nádja is, meg az öregasszony is, sír a konyhában. — Te is elmegy nemsokára Nádja, és én olyan egyedül maradok, minek is élek még, annyi mindenen keresztül, mentem már, minek is tartogat tovább a Jóisten engem ... A rádió vidám muzsikája betölti a csendet. XV. Ködös, hűvös reggel van amikor Nádja a kórházhoz ér és meglepődve látja, hogy nagy teherautókra rakodnak. Már napok óta beszélték, hogy nemsokára a kórház is menni fog, de azért, nem mutatkozott semmi mozgolódás. Olyan hírek is jöttek, hogy a német védelmi vonal megszilárdult és a Dnyepernél építik ki az új állásokat. Nádja azonban tudta Ggyeduskától, hogy a németek teljesen kiürítik Kievet. Most mégis váratlanul érte a csomagolás. Alighogy átöltözik ,máris hívják az irodába, Erzsébet nővérhez. — Üljön le Nádja, beszélnem kell magával. Meg kell mondanom, hogy kellemesen csalódtam magában, azok után, amiket hallottam ... Erzsébet nővér, szépen, tisztán beszél németül és Nádja minden szavát érti, jobban érti, mintha egy német mondaná. — ... A kórház elmegy Kievből nyugatra, ezt már bizonyára tudja és látta, hogy készülődnek, az alkalmazottak, akik a kórházzal akarnak jönni, korlátozott számban jöhetnek, sajnos azonban magát nem tudom vinni vádra, mert elsősorban csak azokat vihetem, akik már régebben itt vannak. Maga csak most jött, aztán nem is ismerem még úgy ... szóval arra kérem, hogy ezért ne haragudjék, de mondom, túlságosan sokan jelentkeztek a régebbiek közül, nem is számítottunk arra, hogy ennyien jönnek nyugatra, hiszen érthető ez, de ha maga is nagyon akarna jönni, menjen a németekhez, adhatok néhány ajánló sort és az Arbeitsamt azonnal beosztja valamelyik kórházszerelvényhez, igen nagy szükségük van ápolónőkre, akarja? Vagy pedig nem megy el Kievből és itt marad? Nadja sokáig nézi a szépvonalú, idős asszonyt, aki még mindig leplezetlen gyűlölettel bánik vele. — Köszönöm szépen Erzsébet nővér, de nekem, nem is kell az ön támogatása, sem az ajánló sorok... Erzsébet nővér felemeli a fejét. — Nem kell megsértődnie Nádja, most háború van, ez itten katonaság, itt mindenki parancsra csinál mindent, maga is, én is. Most elmegyünk innen és én átadhatom magát a németeknek, figyelmeztetem valamire tádja, hogy ha nem tudná, ha maga elveszti a munkáját és azonnal nem jelentkezik, baja lehet, ugye tudja ezt és a németek nem sokat teketóriznak, hanem akkor elviszik munkára messzire Németországba, azért mondom, hogy jobb, ha önként jelentkezik és megy hozzájuk még most... Nádja szája széle megremeg. — De azt tessék megmondani, Erzsébet nővér, hogy mért küld engem a németekhez, amikor én tudom, hogy lett volna még hely nekem is, hiszen a Kyra, aki a konyhán dolgozik,akkor jött, amikor én, mégis bent van a szállítmányban, a Sura utánam jött jóval, az is bent van és Zsena, meg a Valja, különben is a Misa visszalépett, mert nem tett be engem a helyébe ... Erzsébet nővér szigorú arccal áll fel az Íróasztal mögül. (Folyt.) Ingyért odaadnám ... A hitem pedig nem eladó, sem pénzért, sem dicsőségért, sem senki könnyes kék szeméért! El nem adó száz palotáért, magáért az egész földért, sem hétpecsétes kutyabőrért. De, ha jönne egy koldus s kérné... — kétség ül a cserepes ajkán — hát — annak ingyért odaadnám! Alföldi Géza Válaszúton A hegy gerincén ért az alkony. Közöttünk két nagy óceán: vizeink Kelet és Nyugat lejtőin keresnek utat s én állok az idők falán. Nézem, mint Pompei pusztulását az utolsó hű katona. Partunkat mossa mindkét tenger, a magyar így marad az ember ha nem tartozik sehova. Tollas Tibor KANADAI MAGYAR TRAGÉDIÁK Kanadai magyarok tragédiáiról kapunk hírt. Közülök Szalai Lajos, aki a szabadságharc után került Ontario területére, autó kerekei alatt halt meg, amikor a delhii dohánygyárba igyekezett munkahelyére. Ugyancsak Ontarioban, Kenorában lakásán megölték Burda Istvánt, aki szintén tavaly került Kanadába. A gyilkosság gyanúsítottját elfogták. Egy másik újkanadas magyart, az ontarioi Londonban élő Salamon Pált pedig gyilkosság gyanúja címén letartóztatták. Mrs. Joyce Alexander megölésével vádolják. A vád szerint Salamon, aki szintén megsebesült, dulakodás közben lőtte agyon az aszszonyt. Ne csak olvasd, — Terjeszd is a SZABAD MAGYARSÁG-ot Világmárkás DOXA ÓRÁK Farkas Ferenc óhazai órásmesternél New Brunswick N. J. 102 French Street.