Szabad Magyarság, 1958. március-december (3. évfolyam, 1-39. szám)
1958-04-13 / 3. szám
8. oldal SZABAD MAGYARSÁG 1958 április 13 A magyar kultúrának az amerikaiakkal és általában a művelt nyugattal való minél szélesebb megismertetése is fontos érdeke a szülőhaza felszabadításáért küzdő magyarságnak. Erre alkalom nyílt utóbb a chicagói nemzetiségi ünnepségen is, amikor a tanfelügyelőség felkérésére lapunk ismert cikkírója, dr. Nagy Frigyes tartott angolnyelvű előadást a magyar kultúráról. Az előadás angolnyelvű szövegét kis rövidítéssel szintén közöljük. Előadásában sajnálattal utalt arra, hogy 56-os szabadságharcunkat letiporták segítség hiányában és hiába haltak meg annak a nemzetnek szabadsághősei, amely a világnak annyi kiváló tudóst, írót, művészt, felfedezőt, sporttehetséget, olimpiai bajnokot adott. Népi táncaink, népművészetünk, gyümölcs és bortermelésünk, mezőgazdasági kultúránk is világhíres.. A rendelkezésre álló rövid idő kereteibe beleszorított annyi konkrétumot, amennyit lehetett. Egyebek közt megemlítette, hogy a rádió elődjét, a telefonhírmondót, mely központilag látta el Budapest szórakoztatását, hírszolgálatát, először ott állították fel. (Magyar volt a feltalálója: Puskás Tivadar, Edison egyik kitűnő munkatársa. A szerk.) 1896-ra, a Milleniumra készült el a földalatti villamos Budapesten. (Ez volt az európai kontinens, első földalattija, s csak tíz évvel előzte meg a londoni Metropolitan földalatti. A new yorki sem idősebb. A szerk.) Utalt a filmművészet, a technika, atomtudomány, a képzőműtertszet és a zene ismert magyar világnagyságaira. Nem múlik el ma sé nap, hogy az amerikai rádió, vagy televízió állomások ne játszatták Liszt, Bartók, Lehár, Kálmán,Kodály, Dohnányi stb. kiváló szerzeményeit. (Utóbbi amerikai zenei főiskola, egyetem tanáraként működik most is. A szerk.) Az amerikai koncertéletben is élen szerepelnek magyar karnagyok, így a chicagói filharmonikusok vezetője Reiner Frigyes, a clevelandinak Széll György, a mineapolisinak Doráti Antal, a philadelphiainak Ormándy Jenő. Ennek az előadásnak a konzekvenciája is az, hogy mi magyarok büszkék lehetünk származásunkra, bárhol éljünk a világon. Azzal fejeződött be az előadás — melyet figyelem és tetszés kísért, — hogy Magyarország a levert szabadságharc után most passzív háborúját vívja a kommunizmus ellen, s kifejezte azt a reményt, hogy a nyugat segítségével eléri szabadságát- művészet Angol nyelvű előadás a magyar kultúráról A CHICAGÓI BUJDOSÓ MAGYAR ÍRÓK ESTJE A chicagói Magyar Színház Irodalmi Szakosztálya első bemutatkozása alkalmával, meglepő sikerű estélyt rendezett a megtelt North Side Auditóriumban. A műsor előtt az est rendezője, a chicagói magyar színtársulat igazgatója üdvözölte a megjelenteket, aztán bemutatta és felkérte előadása bemutatására, Burján Gyula tanárt, aki az idén érkezett Szerbiából. Burján Gyula hivatkozva az irodalmi művek örök értékére és állandóságukra (hiszen Tróját is az irodalomban fennmaradt adatok alapján fedezte fel az újkor), az összeomlásunk, megcsonkításunk ideje utáni örökbecsű költői művek igazságát visszatükröző költeményekkel bizonyította, hogy a keresztény alapon álló összefogás tudja kivívni a szabad magyar hazát. Kezdte Erdély költőjével, Reményik Sándorral, akinek: Nagy magyar télben picike tüzek c. költeményét, Berény Imre szavalta el és Mécs László: Hiszek a vérszerződésben c. versét. Tolnai Dezső, Wass Albert “Adjátok vissza hegyeimet” c. üzenetét tolmácsolta. Egyik fénypontja következett az estnek: “Délibáb a ködben”, melodráma, írta és zenéjét szerezte: Soproni Bálint, azaz dr. Fiedler Kálmán, a chicagói magyar színház tehetséges igazgatója, az est rendezője. Előadták: dr. Fiedler ., Ágrólszakadt kir. herceg IRTA SOMODY ISTVÁN II. A pillanatnyi várakozás alatt, amíg a kulcs megfordul a zárban, s az ajtó nyílik, arra gondolok, milyen lesz a találkozás a kir. hereceggel, akivel más, kellemesebb körülmények között találkoztam utoljára. Az ajtó nyílik. Néhány lépést teszek feléje. Aztán, mikor meglátom a belépőt, meglepetten visszakozom s félhangosan megjegyzem: — Sajnos nem a fenség jött... József Ferenc kir. herceget otthon minden újságolvasó ember ismerte képeslapokból, filmhíradókból. Magam, mint újságíró ezen felül személyes érintkezésből, felsőházi ülésteremből, folyosóról, sok társadalmi, művészeti eseményről. Nem emlékszem pontosan, mikor láttam utoljára, — egyidőben beteg is volt, — s a német megszállás, 1944. március óta édesapjával visszavonult a közéleti szerepléstől. Néhány éve, mikor utoljára láttam, délceg, nyúlánk, barnahajú férfiú volt, s római arcélű, borotvált arcával ötvenen aluli koránál jóval fiatalabbat mutatott. Az elegáns, délceg, barna József Ferenc belépését vártam, érthető tehát, hogy csalódottan léptem vissza, amikor helyette botra támaszkodó, hajlott, kissé püffedt, mégis gyűrött arcú, széltől zilált, lobogó fehérhajú öreg férfi lépett be. Megjelenését lompossá, ágrólszakadtá tette a rajta lógó, majdnem fehérré fakult világosszürke esőköpeny, amelynek röpködő lebernyegyei mesealakokra, a Garabonciás-diákra, vagy Lumpácius Vagabundusra emlékeztettek. • , Annál nagyobb volt meglepetésem, hogy amikor csalódott megjegyzés kíséretében visszaléptem, a nevelőnő így szólt a belépő ismeretlen öreg férfihez: — Fenség, budapesti vendégek érkeztek... Még mindig azt hiszem, hogy tévedés van a dologban. Amikor azonban a következő pillanatban arcát profilban látom, ráismerek. A törődött, galambősz öregúr azonos a nemrég még daliás, fiatalos, barna József Ferenccel. A régi életünk megsemmisítésével járó borzalmas idők úgy látszik úgy megviseltek valamennyiünket, hogy régi ismerősöknek is be kell mutatkozniok. A nevelőnő szavára élénken kapja fel ősz fejét a kir. herceg. Szomorú arca felderül, szemében fény csillan, amikor felénk fordul és látható örömmel nyújtja kezét. Emlékszik-e még rám?— Oh, hogyne..., hogyne... jöjjenek, beszélgessünk, — és már terel is bennünket az egyik szobába — milyen jó is hazai arcokat látni, látogatókkal is magyarul beszélni... A várkastély szobájának falán néhány értékes festmény és Hohenzollern családi kép. Az ablak előtt hatalmas, fekete zongora. Nagyméretű keményfa-garnitúra öblös karosszékeiben foglalunk helyet. A kir. herceg garabonciás köpenyét le se veti, hanem szorosan maga köré csavarja. Előrebocsátom: nem akarjuk zavarni az ebéd rendjét, de, ha megengedi, ebéd után visszajönnénk kissé hosszabb beszélgetésre. — Az nagyon jó lesz, — válaszolja, — fél kettőre jöjjenek vissza. Megígérjük. Még néhány szó. Menekülésükről kérdezem. Izgalom fut az arcán, feláll, széttárja karjait, — a garabonciás köpeny kétoldali része szárnyakként úszik utána — és így mondja: — Csak a gyerekeinket és a puszta életünket tudtuk megmenteni... Semmim sincs... Leül. A lebegő köpeny újból összecsukódik. Kijelentése után most már a garabonciás köpeny nélkül is, ágrólszakadt magyar királyi herceg a sigmaringeni várban... Szomorú. Néhány szavunk a sajnálkozásé. Sorstársak vagyunk. Több emlék merül fel. Egyik rádióelőadásomra emlékszünk, melyben a Citadellával kapcsolatosan szó volt a vezetésével működő Fürdőváros Egyesület szép terveiről is, amelyeket megbeszéltünk. — Emlékszem... És hova jutottunk?... Fürdővárost akartunk, — sokan gáncsoskodtak, — és fürdőváros, gyönyörű Budapest helyett lett belőle — romváros. * A délutáni beszélgetés során sok kérdés kerül szóba, de most csak néhányat említek, így szóba jön az édesapja védnökségével a budai állandó színház létesítésére folytatott mozgalmunk is. — Felépítjük még a budai színházat, — szól a kir. herceg, — bízzunk ebben. — Adja Isten. Csak az a baj, hogy most Budán nemcsak egy színházat kell felépíteni, hanem, jóformán egész Budát. — Bízzunk mégis . . . Gyenge hangjában azonban kevés a meggyőződés, és még kevesebb a meggyőző erő. Édesapjáról beszéltünk előbb, hozzá térek vissza. Mikor találkoztak utoljára? — Édesapámat nem láttam 1944 októbere óta, több mint másfél éve. Két éve súlyos beteg voltam, attól tartottak az orvosok, hogy megbénulok. Lábaim még most is gyengék. (Úgy látszik ez is hozzájárult megtörtségéhez.) 1944 március 19. után (ekkor következett be a német megszállás) visszavonultam mindentől. Kimentem Alcsútra, ott folytattam tudományos munkát. Az orosz előretörés következtében 1944 őszén a harcok egyre közeledtek hozzánk. Féltettük a gyerekeket és szeptemberben a legfontosabb élelmiszerekkel és ruhákkal kiküldük őket Ausztriába. Novemberben már harminc kilométerre megközelített bennünket a front. Az ágyudörgéstől aludni se lehetett. Feleségem nem bírta idegekkel. Számomra sem volt könnyű elviselni. Az első világháborúban részt vettem, kint voltam a fronton. Az más. Ott férfiak, hadseregek küzdenek egymás ellen, a fegyverropogást, ágyudörgést is megszokja az ember. A doberdói pergőtűz sem volt gyerekjáték, de az mégis más volt, mint esténként nem tudni elaludni az ágyudörgéstől, s látni idegeskedő, rémüldöző asszonyokat ... Ez szörnyű. Kálmánná és zongorán kísérte dr. Fiedler Kálmán. Simon Miklós a győri színház v. tagja szavalt. Utána első bemutatóját hallottuk Chicagóban a pályázaton díjazott Marschalkó Lajos műnek a Nándorfehérvári himnusz c. költeménynek, melyet dr. Nagy Frigyes zenésített meg. Előadták: Kokli Erzsébet és zongorán kísérte a szerző, dr. Nagy Frigyes. A mű dícséretét a bíráló bizottság megpecsételte, mi csak a művésznő mélyen átérzett szép énekét dicsérhetjük. Dr. Nagy Frigyes, aki már otthon elismert zeneszerző volt, és itt az amerikai menekültek hálaadó himnuszával nemzetközi elismerést nyert, ez újabb Himnusszal is nagy sikert ért el. Márk Éva Tollas Tibor versét szavalta, majd Rácz Márton hegedűművész Liszt, Bartók és Fiedler műveket játszott. Zongorán kísérte Hukváry Jenő. Matyasovszky Zojka színművésznő szavalatával ért véget a sikeres műsor, melyet hanglemezre vettek és a szórvány magyarság részére készséggel adnak rendelkezésre. Dr. Fiedler Kálmánhoz lehet fordulni ebben az ügyben 917 W. Diversy Priv. Chicago 17, Illinois. dr. Szilágyi Ferenc LANA TURNESt, a nagysikerű filmsztár nemrég egyik kiemelkedő filmjével kapcsolatosan szerepelt sokat, most kilépett a színházi rovat hírei közül és a bűnügyi szenzációk központjába került, miután fiatal leánya az ő védelmében megölt egy embert. Erről más helyen számolunk be. Itt arra kívánunk utalni, hogy az eset hasonlóságot mutat legutóbbi átütő sikerű filmje, a Peyton Place történetéhez. Ott filmbeli leánya barátnője követ el gyilkosságot a merénylő férfi ellen, s ennek tanulsága hozza vissza hozzá leányát. Ez ugyanis szakított vele, mikor megtudta, hogy nem volt törvényes apja, s nem volt hajlandó elfogadni az anya mentségét. Barátnője tragikus esete döbbentette rá, hogy elfogadhatja anyja mentségét. Amíg filmbeli leánya időlegesen elfordul tőle, addig valódi leánya anynyira mellette volt, hogy (megmentésére) élni is tudott érte. Történelmi regényünk A magyar emigráció egyik legismertebb írója, lapunk novellistája, a nagysikerű Árva Magyar János Két állomás között Az út vége c. regények kitűnő szerzője. Füry Lajos legújabb, eredeti regényének folytatólagos közlését megkezdi a Szabad Magyarság. Az érdekes történelmi regény címe: Az ördög lakomája Történik Magyarországon, 1944-ben és 1945-ben. A “lakoma” résztvevői, illetve a regény szereplői: az ejtőernyős szovjet partizánnő, az 1919-es káposztás kora, a földalatti mozgalom, a Magántisztviselők Köre, a Stílus könyvtár púpos könyvtárosa, a Gyermekbarátok Köre, a köztemető sírásója, a süketnéma piaci munkás, a félkegyelmű utcai költő, az epilepsziás sintér, a Török-utcai nyilvánosház több lakója, szökött katonák, fegyencek, s a Körösi-úti elmegyógyintézet kiszabadult ápoltjai. A második világháborús öszszeomlás után ezek a figurák szerzik meg a szovjetszuronyok árnyékában a hatalmat és kezdik el terroruralmukat, ők ítélnek egy ország, s egy nép felett. Ezek lesznek a letiport magyarság kínzói, Moszkva kiszolgálói. Szomorú, hogy az izgalmas regényt nem az írói fantázia találta ki, hanem a szörnyű élet, a magyar tragédia termelte ki — a valóságban. A regény közlését rövidesen megkezdjük. LÁZÁR JÓZSEF tanár: Ősmagyar kultúrtörténeti adalékok Azelőtt AKKÁD városa volt a székváros, mai nyelven Fehérvár. Sumer legősibb elnevezése DILMUN volt, mai magyar nyelven DÉLSZAK, DÉLTÁJ, DÉLHAD. A magyar uralom fenállott kb. 2.100- ig, tehát kerek 400 évig. Akkor elűzték a GYAR-dinasztiát az AMORITÁK, egy másik szemita törzs Ábrahám rokonságából való. A Gyar-dinasztia és hívei a HITTITA nevű birodalomba menekültek észak felé és az URUMIA és a VAN nevű tavak közt megállapodtak ideiglenesen, majd a rokon ALÁNOK közé költöztek a KAUKÁZUS hegység európai oldalára és MAGYAR-VÁR nevű híres várost építették ott, melynek romjai ma is láthatók. Közben sokan szétszóródtak a mai IRÁN területén, s különböző magyar nevű községeket alapítottak. De a barbár ALÁN-barátság nem volt ínyére a finomabb ízlésű sumir-magyaroknak, s ezért észrevétlenül megszöktek Magyar-Vár vidékéről észak-kelet felé, ahol találkoztak a sumir és saját ugorfaju rokonaikkal, s minthogy szellemileg sokkal fejlettebbek voltak, uralkodni kezdtek felettük. Így került vissza ÁRPÁD apánk őse Sumerból az URAL tájékára, s onnan az ismert után a KÁRPÁT- medencébe. Egyes kútfők szerint az ÁRPÁD-ház nem is volt tiszta ugorfaj, hanem hunn keveredésen kívül hamita vérrel is vegyült, mert tagjai évszázadokon át megjárták ÉSZAK-AFRIKÁT is. Az ősi arcképfestés stílusa naturalista irányzatú művészet számba ment és az ásatások során újra napfényre került sumir arcképek feltűnően hasonlítanak a ma élő japán típusokra. Aki hirtelen rátekint SHUBAD (Subácska) Ur városbeli sumir királyné Kr. e. 2700 év körüli időből fennmaradt arcképére, önkéntelenül japán nőt lát benne. Ha pedig hosszabb ideig tanulmányozza, logikusan következtethet mongol származásra.