Szabad Magyarság, 1959. január-december (4. évfolyam, 1-50. szám)
1959-03-29 / 13. szám
ADDRESS: 216 WEST 18th Street, New York 11, N.Y. Szabad FREE HUNGARIANS AMERICAN - HUNGÁRIÁN NEWSPAPER MAGYARSÁG VÉGVÁRUNK • ÉLETREHIVTA: FT. GALAMBOS JÓZSEF Vol. 4 ÉVF. No. 13. SZÁM NEW YORK, N. Y., 1959. március 29. vasárnap ÁRA: 20 c. Csendes húsvéti fohász Írta: DR. RÁTTKAY KÁLMÁN — Uramatyám! —, ki trónolsz a csillagok végtelen világa fölött, igazgatod az Universum csodáját, — csak úgy, mint egy kis parányi bogár útját, — engedd, hogy e csendes nagypénteki fohász elérje trónusod és megpihenjen annak lábánál. .. Tudom, ma húsvéti himnuszt kellene énekelnem, együtt a világ millió harangjával! A Feltámadás égi győzelmét kellene hallelujáznom a bűn és halál fölött! De lásd Uramatyám, belőlem, az esendő kis emberből ma sem többre, sem szebbre nem telik. “De profundis” száll Hozzád e különös húsvéti fohász. Parányi szolgád ma nem hallja a millió harangok szavát,, s nem látja a Feltámadás piros zászlai alatt a körmenetek sokaságát. Mert én megálltam a nagypénteknél, s évek óta tovább nem jutottam. . . mint akit megvert a varázslat, s kővé meredtek lábai . .. Két látó szemem, amit Te adtál Uram, — csak egyre visszanéz ma is arra az utolsó határkőre, amelyet félemberöltő előtt láttam utoljára, — akkor is Husvétnak előestéjén. És két fülem, amit Te teremtettél hallásra Uram, — csak egyre visszafelé figyel ma is: mily hangokat hoz felém a kósza márciusi szél? Onnan felől, ahol akkor a szívemet hagytam... De hogy is hallanám a húsvéti halleluját? És miként is láthatnám a körmenetek zászlóerdejét, amikor azon a határkövön túl ma mély sírt ásnak tizenkét rablók és koporsót ácsolnak száz részeg martalócok ? Egy ártatlan népnek, amelynek én fia vagyok, — eltéphetetlenül, végzetesen és halálig elkötelezetten! Ha fülembe forró ólmot öntenének, mint egykor Vazulnak öntetett István a magyarok királya, — én akkor is csak a tizenkét rabló trágár gúnykacaját hallanám. És ha két látó szememet még ma kiszúrnák a száz részeg martalócok, én akkor is csak a koporsó ácsolását hallanám . . . Onnan a határkövén túlról, ahol három folyó ölelkezik egybe és három halom magasodik Feléd. Mert az a kicsi darab, maradék föld az én Hazám! Elmulhatatlanul és végzetesen elkötelezetten... Békétlen szolgád ismeri, óh Uramatyám, a Te nagy törvényedet! Egyik kezeddel áldasz, a másikkal sújtasz. Az élet rendjét Te így rendeled. De honnan tudjam én, az esendő ember, miért sújt mindig a két kezed, ha árva fajtám sorsát formálod? Ha nem jobb is másoknál, — de vallom, semmivel sem rosszabb. Megsüvegeli a harangszót és kereszttel szegi meg verítékkel munkált kenyerét. Becsüli az Életet, amelyet a Te ajándékodnak tart és vállalja a halált, ha ez az ára az életnek. Mások vére Sem hullott gazdagabban, sem a verítéke: miért sújt mind a két kezed az Atyám, ha fölöttünk ítélkezel? Mily nehéz itt alázatosnak és megbékéltnek lenni. .. Lásd Uram, az utolsó világégés is szörnyű vámot vetett erre a népre. Százezer katonája idegen mezők jeltelen temetőjében, többszázezer a hontalanságban és sok tízezreket a keleti haláltáborokba küldöttek a tizenkét rablók. Roppant áldozat ez egy maroknyi néptől, amely nem kereste és kezdte e világégést. Mások vetette tűz szikrája pattant a mi kis hajlékunkra és abban benneégett utolsó falat kenyerünk. . . És most kérdem Tőled Uram: ha vétkeztünk, miért nem elég e mérhetetlen áldozat? És kérdjem Tőled Uram békétlen lélekkel, — vajon boldogabb lesz ez a boldogtalan Föld, ha a tizenkét rablók és száz martalócok elföldelik ezt a koporsót’ — beletemetve abba, ami még megmaradt magyarnak e szörnyű kataklizmában. .. ? Ma ezért a megmaradt, kicsike hagyatékért esedezünk Hozzád, jóh Atyánk! És hogy végeszakadjon az örök magyar Nagypéntek törlesztésének. És hogy köszöntsön végre a feltámadást Halleluja a hármas halom és három folyó országába is. Hogy legyen végre áldott (folytatás a 2. oldalon) Macmillan megingatta Eisenhowert ? Az elnök maradéktalan helyállást és a szovjet agresszióval szemben harcot hirdetett, csúcstalálkozóra csak előzetes eredmények után hajlandó — Kruscsev eddigi követelésein is túlment, Macmillan mégis engedményt csikart ki? — Pedig a nyugat földi ereje se marad a szovjeté mögött Dr. Csepella József, előző lapszámunkban megjelent kiváló írása, valóban jól volt időzítve. Annak végére, Eisenhower elnök rádió és távkép szózata tette a felkiáltójelet. Közvetett módon bizonyítva, hogy nincs okunk kételkedni saját politikai érettségünkben. Sem Horthy Miklós, sem Szálasi Ferenc nem volt német rajongó, de azt a harcot, melyet Trianon kényszerített reánk, meg kellett vívnunk. Azzal a vörös-szláv fenevaddal, mely részben alig lakott, 14 millió négyzetkilométert kitevő területéhez, a “tökéletes” roosevelti “reálpolitika” jóvoltából, Csonkamagyarország 94.000 négyzetkilométerét is hozzá rabolhatta. (Többek között.) Eisenhower elnök említett szózata közben, az előkészített térképen, megjelölte azt a jelenleg Szovjet megszállás alatt lévő német területet, melyet elfoglalás után, a politikai okok miatt Sztálinnak (a “good uncle Joe”-nak) átadtak. Montgomery tábornagy állításai így valónak bizonyultak. Ez azonban nem Eisenhower tábornok bűne, hanem azé az úgynevezett “liberalizmusé”, mely Rooseveltet még ma is politikai hősének tekinti. Yaltában rosszul osztozkodtak. Erre jobb tanú (vádló) nem kell, mint a jelen. A közeledő harmadik világháború, melyet Roosevelt, az osztozkodás közben, akarva, vagy nem akarva, előkészített. Ha nem akarva, akkor “reálpolitikája” irreális politika volt, — államfői képessége pedig képtelenség. Mikor majd a világ népeivel együtt, mi is harcba indulunk, zászlónkon, az angyalos címer mellett, ragyogjon ott az a magyar igazság is, melyet a “tőkés reálpolitika” 40 éven keresztül sárba tiport Bátor elnöki szózat Eisenhower elnök rádió és távkép szózata, valóban államfői volt. Bátor hangja, bennünket is büszkeséggel töltött el. Bár a súlyosan beteg Dulles külügyminisztert nagyrabecsüljük, Eisenhower elnök közvetlen és önálló megnyilvánulásában inkább magunkra ismerünk, őszinte melegséggel kívánunk tehát neki minden jót. Azzal a kéréssel, hogy a nagy nemzet elhivatottságáról, nyugati kötelezettségeiről soha meg ne feledkezzék, ígérjük, hogy a nemzeti veszély órájában, tehetségünkhöz és hangunkhoz mérten, teljes támogatást adunk. Ha valaki, — mint Eisenhower elnök, a mai erkölcstelen és züllött korban, reményt keltő nagyságot mutat, a világban szétszórt magyarság lelkese- Communist Line in USA Advances 1958 by RICHARD CARDINAL C USHING Archbishop of Boston | nation of the American people has so far halted the recognition of Red China, there is a trend — reported by such an important business paper as the Wall Street Journal — toward such a step. This trend is evident among happenings, especially by letting down restrictions on a number of items involved in trade of our alleged allies with the Mao-Tsetung régimé. This progress of the Communist line in our country now advanced by Mikoyan’s visít (and the items I mentioned are only the most outstanding, of that line) should immediately cause us to pause friends of the Communist Party friends of hte Communist Party III. 8. ) That a number of American business leaders and certain American business circles are now singing the praises of Soviet Russia, thereby drowning out the cries fór help and sympathy of the Hungárián people. In effect we turnéd away from the Hungárián revolt and permitted it to be crushed by the Red Army. 9. ) That funds from the United States are still going to bolster the Communist regimes of Gomulka in Poland and Tito in Yugoslavia, thus keeping, alive the hopes of the Communist Party here that the United States will subsidize “all the socialist countries”. as the Communists here ürgéd as early as 1946. 10.) That, while the determiand non-Comniunist “transmission (finnt.. Page 2.) MONTGOMERY SPEAKS HIS MIND A Review of “The Memoirs of Field-Marshal The Viscount Montgomery of Álaméin K. G. By COLONEL RONALD WARING, former member of the British High Command. II. Montgomery has been criticised fór over-cautiousness, bút this is unreasonable. It was his job to win battles, and this he did. Logically, he did nőt move until he was convinced that he had the matériái means with which to win. It was no part of his duty to gamble or to take chances, Nor does the fact that he had considerable superiority of matériái at Álaméin detract from the Victory. Within weeks of assuming command of the 8th Army a new spirit was stirring. Montgomery believed that the troops required nőt only a Master bút a Mascot, and he deliberately set about fulfilling this second requirement himself. Thus, in an incredibly short space of time, “Monty” became identified with the 8th Army. The fact that he enjoyed the limelight, that he deliberately focused it on himself, does nőt invalidate the truth that there was a need fór it. Where before the dominant figure in the desert war had been General Bőmmel, and the question asked by the troops had been, “What will Rommel do next to us?”, now it was rather, “What will Monty do to the Germans (Cont. Page 2.)