Szabad Magyarság, 1959. január-december (4. évfolyam, 1-50. szám)

1959-05-03 / 18. szám

16. oldal Nem mondunk le az évezredes Nagy-Magyarországról A magyar fiatalok bécsi csoportja lapunkhoz Mindenekelőtt hálásan köszön­jük lapjuknak, a “Szabad Magyar­­ság”-nak részünkre küldött szá­mait. Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy önök is azt a keresztény nemzeti szellemet hirdetik, amely­nek érdekében mi, Ausztriában tartózkodó fiatalok is szeretnénk harcolni. A mi bajtársi közösségünk kb. fél évvel ezelőtt alakult, túlnyomó­részt diákfiatalokból, azzal a cél­lal, hogy minden tőlünk telhetőt elkövessünk Hazánk felszabadítá­sának elősegítése, és a nemzeti gondolat terjesztése érdekében. A “Szabad Magyarság” egyik számában egy cikk jelent meg “A költő útja, üzenete” címmel (írta: L. Koósa Antalné) Kecskési-Tollas Tiborról, a “Nemzetőr” egyik szer­kesztőjéről, aki tengerentúli orszá­gokban körutat tartott. Meggyő­ződésünk, hogy a cikk a legna­gyobb jóakarattal és a legtisztább szándékkal íródott, mégis szeret­nénk ezzel kapcsolatban néhány megjegyzést tenni. A forradalom után Tollas Tibort eszményképünknek tekintettük és nagy lelkesedéssel terjesztettük a “Nemzetőr” újságot. Később a­­zonban sajnálattal kellett tapasz­talnunk, hogy Tollas Tibor és tár­sai anyagi okokból egyre inkább nemzetidegen körök befolyása alá kerülnek és egyre inkább elka­nyarodnak a forradalom igazi esz­méjétől és irányvonalától. Szemrehányásainkra a “Nem­zetőr” szerkesztői azt mondták, hogy ezt csupán taktikai okokból teszik, azonban ez a “taktikázás” később már igen elfajult. Ekkor elszakadtunk a “Nemzetőr”-től, a­mire válaszul “fasisztának”, “ná­cinak” neveztek minket, mivel nem voltunk hajlandók Nagy-Magyar­­országról és a koronás címerről lemondani, és mert nem voltunk hajlandók olyan személyekkel e­­gyüttműködni, akik a mi szemünk­ben nem tekinthetők magyaroknak és akik — a jövőben épúgy, mint a múltban — csak ártani akarnak nekünk és a nemzeti eszmének. Nem vonjuk kétségbe, hogy Tol­las Tibor több évet volt börtönben, annál súlyosabb hiba azonban az, hogy épen azoknak a nemzetidegen elemeknek a szolgálatába állt, akik közvetve, vagy közvetlenül az ő börtönbe kerülésének, és oly sok becsületes magyar ember szenve­désének okozói voltak. A legmesszebbmenőkig helyte­lenítjük egyik magyarnak a másik magyar elleni áskálódását és ne­künk is leghőbb vágyunk, hogy mielőbb megvalósuljon a Keresz­tény­ Nemzeti Tábor egysége. Eb­ben a táborban azonban nincs he­lyük olyanoknak, akik anyagi ér­dekeiket többre becsülik, mint egy eszme tisztaságát és a magyar nemzet érdekeit! Tisztában vagyunk azzal, hogy Király Béla, és a többi idegen­bérencek szándékosan igyekeznek szembeállítani egymással a régi és az új emigrációt. Mi, az 1956-os forradalomban aktívan részt vett, magyar fiatalok azonban kijelent­jük, hogy a mi célunk 1956-ban igenis ugyanaz volt, amely cél ér­dekében apáink is harcoltak 1919- ban és 1914—45-ben. Kijelentjük to­vábbá azt is, hogy Tollas Tibor és a hozzá hasonló személyek min­ket, a forradalomban részt vett Egy gép szárnyra kel Vitéz HEFTY FRIGYES (53.) Tegnap óta az én esetemen mulat a század. Talál­gatások özöne röpköd a levegőben, hasonló esetben mi­ként jártak volna el. Persze, feltételezve, hogy “Dédre f­­el” keverednek bele, mert a Bergben még ezek után sem bízik senki. A vita mind hevesebbé válik. Már csak következetes­ségből is kötöm magam a Berghez. Addig szapuljuk egy­más gépét, míg Háry százados kettévágja a csomót. — Ne szájaljatok! Mars fel a gépekkel, Risztics, U­dvardy, Takács D­ Ill­el, Hefty a Berggel. Lássuk, ki jut lövéshez! Tíz perc múlva a levegőben vagyunk. Nem megyünk 500 méter fölé, hogy alant minden mozdulatunkat meg­figyelhessék. Egy kis kihívással kezdem. Nekimegyek Riszticsnek s orra előtt rántom fel a Berget. Több se kellett a “komának”. Hogy még őt ingerelje valaki!... Rögtön megfordul és hajszolni kezd. Az üldö­zésbe bekapcsolódik Udvardy és Takács is. Kezdődik a tánc. Lentről nézve hallatlanul érdekes lehet a “párharc”, amit hárman vívnak egy ellen. Koleidoszkópszerű válto­zatossággal peregnek az összecsapások, amelybe lassan úgy belemelegszik mindegyik fél, hogy Risztics és Ud­vardy egyszer hajszálon múlt, hogy össze nem ütköztek. Nincs egyetlen pillanat sem, melyben egyenesben vol­nék. Most nem szabad, de nem is lehet mérlegelni. A hajszolt vad minden nyaktörő ugrásra kész, hisz életéről van szó. Megdöbbenésre sincs időnk, amint sok­szor úgy suhanunk el egymás mellett, hogy szinte való­színűtlen, mert nem repül szerte mind a két gép. Egyik fordulóból a másikba vetem a Berget, de nem fejetlenül, hanem ahogy az egymást váltó támadók előli kitérés kívánja. Most van alkalma a támadóknak keresztbe lőni uta­mat, míg nem figyelhetem őket, mert tudom, hogy a legesélyesebb hossztengelyemen támad s minden lövése gépemet hosszában hasogatja meg, mig a többinek csak egyes lövésre adódik lehetősége. Risztics percről-percre dühösebb, mert eddig egyet­len másodperce sem volt, melyben tüzet nyithatott volna. Uudvardy alkalmas pillanatot les, Takács rácsapásokkal kíséretezik. Nem figyelem már a gépek helyzetét, s egyetlen cé­lom, hogy az alant álló bíráink egyöntetűen állapíthas­sák meg, hogy ellenfeleimnek nem sikerült befogniok. A Berg valóban csodásan fekszik a fordulókban. Többnyire túldöntött fordulókat kell végeznem, — szin­te érthetetlen, mint tudjuk magunkat magasságvesztés nélkül tartanunk, — fel és le alig változik helyzetünk 40—50 métert. Motorom szakadatlanul teljes gázzal fut, a magassági kormány rúd­ja úgy mozog, mintha katlan­ban szilvalekvárt kavarnának... Egy egy közvetlen veszélytől mentes pillanatban meg­próbálok magam is támadásba menni, de már csak össze­ütközés veszélyével lehetnék kezdeményező. Főleg a ra­vaszul operáló Udvardy riogat, mert támadása mindig akkor ér, mikor legkedvezőtlenebb a helyzetem. Az őrületes hajszába úgy beleéltem magamat, h­ogy néhányszor önkéntelenül megnyomom a gépfegyverek billentyűit,­­ hol a jobb, hol a balt, időnként mindkettőt egyszerre. Szerencse a többieknél is, hogy előrelátó fegy­vermesterünk még a behúzó hevedert is kirakta gépeink­ből, nehogy a küzdelem hevében valóban elsüljön vala­melyik bősz csatár géppuskája. Csak akkor hagyom abba a szédítő forg­olódást, mi­kor váratlanul magamra maradok. Most veszem csak észre a fellőtt rakéta füstjét, amely leszállást parancsol. Még lihegünk kicsit, amint félkörben állunk Háry százados előtt. Parancsnokunk derűsen ugrasztja ellenfe­leimet: — Micsoda emberek vagytok — hát még lövéshez sem tudtatok jutni? — Nos, jól elbánt veletek Hefty!... Vegyétek úg­y, mintha egy Spád hagyott volna faképnél hármatokat — és nagyot nevet a megnyúlt ábrázatokon. Persze, hogy komoly harc esetén megkísérelték vol­na, hogy tervszerűen támadjanak ketten egyszerre, hogy mig, egyik elfoglal, a másik sót hinthessen a madárka farkára s nem kétséges, hogy egy idő után mégis csak lehoztak volna. A nagy összecsapás sikerére büszke vagyok, “ellen­feleim” engesztelhetetlenül dühösek. De két nap alatt sikerült őket kibékítenem. Mert az ő boruk kifogyott s az én tartalékolt Ver­­mouthomnak csodatevő varázsa van... A levegőben ott lógnak minkét oldalon a megfigyelő ballonok, h­a nyugodtan lebegő légzsákok kosarában va­lóságos hírszolgálati iroda árulja el a legálcázottabbnak hitt állások féltve őrzött titkait. Napok óta Brandi asszonyságnak udvarolunk. Kísé­retébe szegődünk s lám, a kacér dáma szíves örömmel fogadja közeledésünket. Ott legyeskedünk körűlé, amig csak be nem fejezte munkáját, — akkor még elkísérjük hazáig s úgy adjuk át szorongó családjának. Gépem szárnyain állok s éppen a tartalék tartály fel­töltését ellenőrzöm, mikor az ügyeletes felém szalad. — Gyorsan. Gyorsan tiszthelyettes úr — az 59. század g­épe startolt már, őt kell kisérnie a Montello fölé. — Az imént szálltam csak le, még vizet kell tölte­­nünk — menjen talán addig a Magers... — Nem tudom — itt a parancs. Átveszem a telefon értesítést, — a kísérethez név­­szerint engem kérnek. Ez bizony nem kétséges, — mennem kell. Tulajdon­képen büszke lehetek, hogy egyenesen személyemhez ra­gaszkodnak. — Indulás! Coneg­lianonál csatlakozom a hatalmas Brandenbur­gihoz, amely első köreivel felettünk suhant el, hogy ma­gához csalja kísérőjét. Amint megpillant, irányt vesz a Piavenak. Még el sem értük a folyót, máris feltűnnek vetély­­társaink. Ez már nagyfokú féltékenység. Negédesen züm­mögnek a Nervesa hidak felett s kacéran pillantgatnak a hófehér szárnyú Brandi felé. Ámde ezúttal hiába kinálgatja az acélkék Nieuporl karcsú derekát s kelleti bájait a Brandenburgi felé, mert az annál szorosabban húzódik hozzám. És nem figyel annak az ezüstszürke, daliás Hanriot­­nak közeledtére sem, amelyik olyan arogáns fölénnyel szemtelenkedik hozzánk, hogy kénytelen vagyok a Brandi megfigyelője, Kresadló Ferenc főhadnagy felé figyelmez­tetőül néhány lövést leadni, hogy a foszforcsíkokra fel­figyelve, fotokamrája mellett részesítse némi figyelem­ben saját gépfegyverét is. Felettünk felhők kóvályognak,­­ ez aggaszt kissé, kétfelé nehéz szemmel tartani a légteret, mert felülről még előbb érhet meglepetés. Látom, hogy Kresadló gépfegyve­rénél áll, — intek neki, hogy vigyázzon, — előbb a Han­­riot kell elzavarnom. Éppen elértük a folyót, — a Hanriot nekifohászkod slik. Úgy jön nekem, mintha le akarna gázolni. Villám­­gyorsan pillantok a Nieuport felé... éppen bebújik a fel­­hőbe, a Hanriot pedig anélkül, hogy egyetlen lövést kül­dött volna, elhúz felettem s eltűnik társa után egy alá­csüngő felhőgomolyban. (Folyt.) SZABAD MAGYARSÁG 1959. május 3. REMÉNY A tavasz már ott vibrál a leve­gőben, de még makacsul küzd vég­zete ellen a tél. Dúl a harc az ide­genbe szakadt magyarság testében is. Izzik a gyűlölet. Vádak és átkok pattannak , kinn rügyek, az éledő természet csodái. Az ember eltűnő­dik. Kik vívták két év előtt csodála­tos küzdelmüket az elnyomók ha­dai ellen, ugyanennek a nemzetnek fiai? .. . Március idusán egymás­sal szembenálló csoportok külön­­külön ünnepelnek, a magyarok zö­me távolmarad, múlt csalódások keserű szájízével. S beszélnek az okosok, újsághasábokon és vendég­ekben, kommunizmusról, kapitaliz­musról, “harmadik” útról. Demokrácia, Szabadság, Emberi Jogok — puffognak a jelszavak, s teljes a fogalomzavar. Halvány sejtelmük sincs arról, hogy a sza­bad társadalom nem más mint szabad, azaz félelemmentes, nagy­lelkű egyének közössége. S hogy az emberi jogokhoz az emberi köteles­magyar fiatalok e csoportját nem képviselhetik és a mi nevünkben nincs joguk nyilatkozatokat tenni! Befejezésül hálásan köszönjük a csoportunkról szóló megemléke­zést a “Szabad Magyarság” már­cius 22.-i számában. ígérjük, hogy ezután is minden tőlünk telhetőt el fogunk követni a keresztény­nemzeti eszme terjesztése érdeké­ben. Tiszteletteljes üdvözlettel a nem­zeti érzésű magyar fiatalok bécsi csoportja nevében: Eszterhás Nándor főcsoportvezető Karsay Gyula munkás-csoportvezető Radó István diák-csoportvezető­ségen át jutunk el. És hogy a de­mokrácia megvalósíthatatlan, míg a “demos”, a nép éretlen. Jövőt akarnak építeni azok, akik a múltat nem értik. Szálasi, egy halott államfő törvényes vagy törvénytelen voltán rágódnak, de az nem fáj nekik, ha az egyetlen örökérvényű törvény, a szeretet törvénye elsikkad, ítélnek és át­koznak, mint az irányított nyu­gati sajtó, mely Hitlert átkozza ma is, tizennégy évvel elpusz­títása után, s semmi pozití­vumot nem tud, nem akar szembe­állítani az istentelenség legújabb formájával, a “kommunizmus”­­sal. Képtelenek eljutni a megértés elemi fokára, mely mindenkiben gyarló embert lát s egy-egy új eszmében Isten társadalom­formáló kezét. Képtelenek a történelem­ből levonni a tanulságot, hogy gyűlöletből nem fakadhat kibonta­kozás. A sötétben botorkálnak, új utakat keresve, és nem látják a vakító-fehér utat, mely kétezeré­ves, mint a kereszténység. Szomo­rú, szomorú kép. A másik oldalon a nyugati államvezetők díszcsapa­ta, Macmillan rettegve futkos fű­­höz-fához, mióta kipuhatolta a nagy K. terveit. Kanada miniszter­­elnöke a százszor nevetségessé vált UN “berlini” szerepének lehető­ségével és reményével kecsegtet. Amerika elnöke pedig új Genfre készül, s Kruscsev rendezi a cir­kuszt. Ráthy Végh: “Az emberi buta­ságok története” című könyvébe új fejezet kívánkozik. De a tavasz s a diadalmas élet allelujája ott vibrál a levegőben. Leskowsky Zoltán Szemet—szemért! Nehéz napok járnak felderítőinkre. Olasz offenziva készül s most minden perc drág­a. Néhány óra alatt je­lentős csapatmozdulatok, szállítások, táborozások történ­hetnek, s egy percre sem hagyhatjuk a túlsó oldalt fi­gyelmen kívül. Egymást váltva, valósággal őrséget repülnek a frontszakasz századai. Jönnek-mennek a rajok, mintha staféták futnának az első vonalak és a repülőtáborok között. OLVASD, TERJESZD A SZABAD MAGYARSÁGOT! Magyar könyvesbolt és kölcs­önkönyvtár 20. Monroe St. Passaic, N. J. | A magyarság közkedvelt bevásárló helye, ahol 1 magyar : 1 könyvritkaságok, 1 műszaki könyvek, | szakácskönyvek, -- imakönyvek, 1 DAL, 1 TÁNC, 1 OPERA, 1 OPERETT és­ jaz angol nyelvtanfo­j­­­lyam hanglemezei, 1 | önműködő­ lemezjátszók, 1 rövidhullámú világvevő rádiók, televíziók, ZEISS IKON fényképezőgépek, 1 magyarbetűs: H A L D A OLIMPIA írógépek,^ | és számtalan más cikk | 1 kedvező részletfizetésre vásárolható. 0Postai rendeléseket díjmentesen szállítunk. 53 k­glA Szabad Magyarság árusító és] § előfizetésének felvevő helye. ]

Next