Szabad Magyarság, 1959. január-december (4. évfolyam, 1-50. szám)

1959-03-08 / 10. szám

12. oldal SZABAD MAGYARSÁG 1959. március 8 Kommunista karriervadász hazafias mezben A “Detroiti Újság” 1959 II. 13-i számában cikk jelent meg “Király Béla Detroitban” címmel, melyet “A Szabadságharcos Szövetség” és a “Volt Politikai Foglyok Szö­vetségeinek detroiti csoportja írt alá. Tekintettel arra, hogy a cikk Király Bélát, az emigráció legkont­­roverb­álisabb alakját óhajtja a detroiti magyarságnak mint “áldo­zatos” és “becsületes” munkát vég­ző magyar hazafit bemutatni, kénytelenek vagyunk ehhez a saját részünkről némi kiegészítést hoz­záfűzni. Király Béla, mint vezérkari szá­zados gyakran volt látható 1945- ben Kőszegen 10 cm. széles árpád­sávos nyilas karszalaggal Beregffy Károly, a Szálasi kormány had­ügyminisztere oldalán. Mint mi­niszteri osztályfőnök, a párthadse­reg felállításának leghevesebb szó­szólója volt, mindazonáltal ott ma­radt Kőszegen, hiszen valakinek át kellett adni Jurisich végvárát az oroszoknak. Csodálatos módon nem a Kisgazda Párt, vagy mondjuk a Szoci Demokrata Párt tagja lett, hanem jó orral azonnal a Kom­munista Párté, s így nem csoda, hogy a néphadseregben hamarosan alezredes, sőt ezredes lett, amikor a legnépszerűbb magyar katonákat, Szombathelyi, Hindy, Beregffy, Jány, Feketehalmi Czeidner tábor­nokokat kivégezték a politikusok százaival együtt. A magyarországi vörös hasereg kiképzési csoportfőnöke és vezér­őrnagy lehetett-e valaki, aki a kommunista pártnak nem tett óriá­si szolgálatokat? Ezekről sokat olvashattunk az utolsó két évben. Király Béla börtönbejutása ne tévesszen meg senkit, az ugyan­olyan lebukás volt, mint Rajk Lászlóé, Péter Gáboré, Pálffy- Österreicheré, vagy Beriáé, Malen­­kové, Molotové, stb. A “Hungárian Freedom Fighter” 1957 júniusi számában “Major Ge­neral Béla K. Király: Statement” cím alatt olvashatjuk: ”...as soon as I realized the great importance of­­the October events, I joined the Hungarian IIevolution”. Ennél ta­lálóbb jellemzést erről a karrier­vadászról senki sem adhatott vol­na, mint amit itt ő saját maga mond. Szóval csak akkor csatlakozott a magyar “forradalomhoz” (talán szabadságharchoz, Király szds. ur ?) amikor rádöbbent, hogy az októberi események átgázoltak az ő múltján. Mellesleg ekkor már Király Bé­la régen szabadlábon volt, de csak a szabadságharc győzelme után, az utolsó napokban lett a nemzetőr­ség és Budapest városparancsnoka, ahol is, a kimenekült szabadság­­harcosok szerint, a legjobb esetben semmit sem csinált, mert sokan állítják, hogy szabotálta az ellen­állás megszervezését. Csak természetes, hogy sikerült neki kimenekülnie Nyugatra, Ki­rály Bélákat nem szoktak kivé­gezni. S ha már itt volt, termé­szetes, hogy a másik “szabadság­­harcos”, a vén fogatlan oroszlán Kéthly Annával és a hadbíró szá­zadosból fővárosi polgármesterré előléptetett Kővágó Józseffel marxista alapon megalkották a “Magyar Bizottság”-ot, mely Ki­rály Béla detroiti előadása sze­rint “nem csúcsszerve az emigrá­­ciós magyarságnak”, hanem, “mint világszerte (?) ismert kül­képviseleti szerv, tárgyal a szabad államok vezető politikusaival a leg­jobb tudása és szándéka szerint a magyar kérdés megoldásáról...”. Hát ez az, ami nekünk nem tet­szik Király úr, mert sem Ön, sem Kéthly nekünk nem garancia sem “tudás”, sem jellem, se a “szán­dék” szempontjából, hogy ez a ma­gyar népnek a legjobb jövőt ké­szíti elő. Sőt. A magyar nép és mi vele együtt nem értünk egyet az önök titoizmusával, marxizmu­sával és atheizmusával. Horthy tiszt — Szálasi kormány minisztériumi osztályfőnök, népi­demokratikus vezérőrnagy — (Rá­­kosi-Róth szolgája), szabadsághar­cos nemzetőrségi parancsnok — nemkülönben marxista külügyér és Free Europe kitartott, ez a ka­nyargás itt nem csoda, ha a sza­badságharcosok nagy többségét szembeállította Király Bélával s az US-ban élő Turáni András, Szere­­dás Jenő, dr. Szentmiklósi Gyula, dt. Dömötör Tibor stb., nem akar­nak semmi közösséget vállalni Ki­rály­ Bálával. (De a szabadsághar­cos Világszövetség se, melynek el­nökét is meg akarta buktatni.) Hogy a szabadságharcosok közt áldatlan harc folyik, annak egyet­len oka Király Béla és az általa kezelt Free Europe pénz, amely­lyel destruál. Érthető ezek után, ha a volt kommunista párttag, is­tentagadó, titoizmusa miatt bör­tönbe kerülő Király Béla kijelen­tette: “A szabadságharcosok és a régi emigráció között az egység el­képzelhetetlen.” Az ősmagyarok az árulókat négyfelé vágták, Ocskayt lefejez­ték, Görgei Arthur az áruló Zichy gróf őt főbelövette; az emigráció becsületes nemzeti érzésű tömegei tartoznak önmaguknak annyival, hogy nem pont Király Bélát akar­ják vezetőik közt látni. Király Béla első látogatása az USA-ban a Klár szerkesztésében megjelenő “Az Ember” c., Göndör- Strausz Náthán alapította vörös újságnak szólt, mely a felforgató tevékenységet kifejtő orgánumok­­hivatalos amerikai listáján szere­pelt. “Sapienti sat” — a többit a józan gondolkodású nemzeti érzé­sű, vallásos alapon álló detroiti magyarságra bízzuk. Az idézett cikk végén tett össze­hasonlításhoz — Király Béla és Tollas Tibor tevékenysége között — csak azt fűzzük hozzá, nem hisszük, hogy Tollas Tibor ennek a párhuzamba hozásnak túlságosan örülni fog. Az “AFABN” Kereszt és Kard Mozgalom” Detroiti Magyar Oszálya. Egy gép szárnyra kel Vitéz HEFTY FRIGYES (46) Végre! Úgy érzem, nem vagyok szerénytelen, ha azt hiszem, rászolgáltam, hogy megduplázott első és másodosztályú ezüst­érmeim után ebben is részem le­gyen. A legénység, és a tisztikar sorain alig hallható morajlás, a meglepetés és elismerés ált­ja suhant végig, de Strohschneider már erre is jelentős pillantással ad kifejezést nemtetszésének. A század első arany vitézségi érme kerül átadásra, s ez bárhol bensőséges és hangos ünneplésben jutna kifejezésre. Most kísérteties a parancsnok kíméletlen és indo­kolatlan zordságának visszhangja. Kiveszi dobozából az érmet, melyet még az ősz uralkodó, I. Ferenc József képmása ékesít s a háború előtti idők 100 koronás aranyérmének mintájára, 22 ka­rátos aranyból készítettek. A dobozban elhelyezett tű­vel vitézségi érmeim elejére kellene felerősítenie, ehelyett közelebb lép s idenyujtja: — Itt van, — aztán remélem, egy darabig békét hagy nekem. . . Ennél fényesebb beszéd kíséretében még aligha nyújtották át a legmagasabb kitüntetést. Strohschneider kezet se fog, csak ujját sapkájához üti és sarkon fordul. Pillanatok alatt megfagy a díszben álló század han­gulata. Azt hiszem, taglóval sem ülhettek volna főbe ered­ményesebben. Kábán nézek a vadember után s az arany­érem megrezzen kezemben. Aztán Strohschneider meg­áll egy pillanantra. Visszapillant s tekintete találkozik alárendeltjeivel. Tétova léptekkel elém jön s hirtelen kezét nyújtja. Nincs eg­y szava s megint elfordulni készül, mikor na­gyon erőltetetten, vállán keresztül visszaszól: — Übrigens — gratuliere! — Danke gehorsammst! Alig jutott néhány lépés távolságra, a szomszéd század parancsnoka intésére a napostiszt lelépteti a századot. Pillanatok alatt vállukon vagyok s úgy do­bálnak fel háromszor, hog­y nagy gondom a drága el­ismerést kézben tartanom. Mintha mindenki átérezné velem a méltánytalan­ságot, kezemet szorongatják, vállaimat veregetik s ez a szívből jött együttérzés kárpótol a keserű pillana­­tokért. Este rögtönzött együttléten az ünnepelt helyett Risztics János csiccsent be alaposan s alig tudok ki­térni rábeszélési kísérletei elől, hogy azon mód ruccan­junk le Triestbe, ahol a frontmegletti élet nélkülözött örömei várnak. De a kávéház zsölyéjénél jobban csábit az ágy öle, s nem az álom, de az emlékezés nyugalmára vágyom. Sí-Másnap bevonul uj századparancsnokunk, Háry László százados. Teljes a magyar együttes. S uj fe­jezete kezdődik életünknek. Frontáttörés Harmadik éve tart már ez a rumli, ötször kértem szabadságot, a papám is szaladgált az Arsenálban, hiába. Most megint nem kapok, mert a németek befejezték felvonulásukat s felrámolják ezt az istentelen karsztot, addig, meg se mozdulhatunk, mert készenlétben vagyunk egész héten át — ömlik a panasz áradata csoportunk fullajtárjából, mintha sereghajtó szerepe létkérdése len­ne a század harcképességének. Még lamentálna, de megakasztom: — Ha olyan nagyon vágyódsz szabadságra, add el a soros utadat, aztán eltűnhetsz egy napra Proseccoból. — Mit fizetsz? — Húszat! — Jó! De nem lírában, hanem koronában! Két perc alatt kész volt az alku. Frontlíra helyett “jó” 20 koronával váltottam meg Smekal bajtársamtól azt a jogot, hogy soros útját átvéve, én nyugtázhassam a talián repülők malaszttal teljes üdvözleteit. De mi nem telik ki egy ambiciózus ifjú titántól! Ahogy diákkorban egyesek bélyeg­et, mások cserebogarat, vagy lepkéket, én ellenség feletti repüléseket gyűjtök. Csereberével s ha nem megy másként, pénzzel. Egész gázsim megváltásokra megy. Mások többször ennyit adnának, ha nem kellene ide kijönniök, én fize­tek érte, hogy több kockázatot vállaljak. — Bolondság? Talán. De iszonyúan érdekes és egy kicsit izgalmas is ez a versenyfutás. “Flugfresser” lettem — ez is élet­cél. .. Számolok, mint a kisfiú karácsony előtt. — Még háromszor kell aludni... már csak két utat kell tennem, a mai után még­ egy,­­ aztán kereken 200 ellenség feletti repülésem van! Ezt a repülést nap­lómban pirossal fogom jelölni. És ha megint meg kell váltanom, negyven koronát adok a jubiláris repülésért. Csaknem három órai út után szokatlanul fáradtan térek haza. Máskor lélegzet-visszafojtva teszem le a gépet a reménytelenül köves talajra, most futóművem rugóitól várom a leszállásnál való átejtés felpuhítását. Wagner műmester veszekszik, de mert nem kap vá­laszt, odaböki: — Tudja, hogy egyelőre nem repül tovább? — Hogy-hogy? — döbbenek meg kijelentésére. — Riszticcsel együtt két nap pihenőre megy, — mondja engesztelőn, — jobb lesz, ha nem hajszolják a repüléseket, mert ezen az átkozott kőplatón megették már az összes tartalék kerekeket. — Hurrá!. . . Szabadság!. . . Lélekszakadva futok szállásunkra. Feledve fáradtsá­got, soros utat, — öt perc alatt már meg is beszéltük az ügyet. Egy búcsúpillantás a Hermadára, ahol egy második San Michele poklában állják hőseink a mind tűrhetetlenebbé váló olasz nyomást, aztán már csak a Via Ponte del Rosso “piccola fanciulla”-i járnak eszünk­ben. Még a Triest feletti Opicináról aláereszkedő sikló tempóját is lassúnak találom, hogy mihamarább ott ülhessünk a Caffe Stella repülő törzsasztalánál, ahol nem kopog a Spad gépfegyvere és a gránátok süvöltése helyett Cavaradossi áriáját élvezhetjük a Capella di Vincenzo előadásában... Egészen szép az élet! Lassan ránk sötétedik, de még mindig csak Mar­cella csacsogását hallgatjuk. Nyugtalanul figyelek, dél óta sejtem, hogy most indul az offenzíva. Kilenc óra körül egyszerre megzörrennek az abla­kok és egyenletes, tompa mozgás zaja szűrődik a hang­versenyző zenekar muzsikáján át. — Idrovolante — vizirepülőgép — emeli ujját ajkai elé Marcella. — Pergőtűz — ugrok fel én és Riszticcsel együtt futólépésben sietünk le a kikötőbe. Dante poklának Inferno jelenete fut éppen. Me­­fisztót a háború démona alakítja s acsarkodó, vad düh­vel ontja kénköves tüzét. A díszletek tervezője csodás hátteret varázsol 30 kilométer távlatába. (Folytatjuk) VESZEK ! ELADOK! CSERÉLEK! Magyar könyveket és bélyegeket. Kérjen díjmentes árjegyzéket! Magyar­ és külföldi bélyegek a katalógus ár 50 c/ó­jáért. L. DEBRECZENI, magyar könyv- és bélyegkereskedő, 42—11 Ithaca Street, Elmhurst 73. N. Y. * Elismerés a magyar csendőrnek New Brunswickról Írják a Sza­bad Magyarságnak: A m. kir. csendőrség 78. szüle­tése napját a new­ brunswicki csendőr bajtársak ismét lelkesen megünnepelték. Az ünnepség ■szentmisével és Istentisztelettel kezdődött. A Szent László róm. kat. templomban Pius Atya, míg a Református templomban, Nt. Kósa András emlékeztek meg elismerő szavakkal hős csendőreinkről. U­­tána az Egressi vendéglő külön­termében gyülekeztek a csendőr- és honvéd bajtársak, családtagjaik­kal és barátaikkal. Horváth Sándor baj­társ üdvö­zölte a vendégeket és bajtársakat. Beszédében annak az óhajának a­­dott kifejezést, hogy a legközelebbi csendőrnapot már Budapesten a Böszörményi­ úti csendőrlaktanyá­ban szeretnék megünnepelni. Ezután Zalántay János csőd­ezre­des méltatta a nap jelentőségét és kérésére a közönség egy perces néma felállással adózott az idegen­ben elhunyt és hősi halált halt csendőr bajtársak emlékének. Ebéd Után Pius Atya a csendőr­ség tagjait mint jellemes, öntuda­tos és bátor hazafiakat jellemezte. Párhuzamot vont az 1945 és 1956- os ítéletek között. Amíg 1945-ben a csendőröket és számtalan ma­gyar hazafit, a gyűlölet és bosszú alapján a magyar nép ellenségei végeztették ki, addig az 1956. ok­tóberi szabadságharcban a hírhedt ÁVO felett tényleg a magyar nép ítélkezett. Bodnár Gábor az amerikai cser­kész szövetség vezetője rámutatott arra, hogy a csendőr-baj­társak vol­tak azok, akik az emigrációban 1945. után a magyar cserkészek megszervezésében úgy erkölcsileg mint anyagilag a legszebb példát mutatták. Vasvári Zoltán, az AFABN- Ke­reszt és Kardmozgalom n. v. főtit­kára a bolsevista aknamunkára fi­gyelmeztette a közönséget nagyha­tású beszédében. Horváth Sándorné, Kürthy Zsu­zsa “Kassa énekel” című verset szavalta átérzéssel és könnyeket csalt a hallgatóság szemébe. Hor­váth Sándor a Szabad Magyarság­ból felolvasta vitéz Ághy Zoltán cső.­ezredes cikkét s egyúttal a nemzeti emigráció legerőteljesebb, angol-magyar nyelvű harcosa, a Szabad Magyarság előfizetésére buzdította a közönséget, aminek eredménye azonnal megmutatko­zott 12 előfizetővel. (A megjelen­tek nagy része eddig is a lap tá­borához tartozott.) Az ünnepségen mintegy 120-an vettek részt, nemcsak régi és sza­badságharcos, hanem másodgene­rációs magyarok is. Ennél szebb és ékesebb bizonyíték a magyar csendőrség mellett nem is szólhat. Ez bizonyítja legjobban, hogy a kakastollasok még mindig a ma­gyar nép szívében élnek és akkor lesz boldog, újra a magyarság, ha vagyona és álma felett a magyar csendőrség őrködik. A rendezésért elismerés illeti meg Horváth Sándort és Földes Domokost. A. H.

Next