Szabad Magyarság, 1959. január-december (4. évfolyam, 1-50. szám)

1959-03-22 / 12. szám

12. oldal SZABAD MAGYARSÁG 1959. március 22 magyarságának küldöttei megkoszorúzták a new yorki Kossuth-szobrot. Épígy megkoszorúzták Kos­suth szobrát, s a magyar em­lékműveket Clevelandon, s minden városban, ahol ilye­nek állnak, megtöltötte a hatalmas termet. A műsor azzal vette kezdetét, hogy a zongora kíséretet is kitű­nően ellátó Pongrácz István zon­goraművész a Rákóczi-indulót ját­szotta, mialatt a színpadra felvo­nult a magyar asszonyok, leányok, férfiak, tánc­csoportok magyar ru­hás, színpompás sora cserkészek­kel, s a zászlótartókkal. Az amerikai himnuszt Fodor Györgyivel, a magyar himnuszt pedig Kátay Mihállyal az élén éne­kelte a közönség. Megnyitó imá­jában dIt. Ladányi Zsigmond ref. lelkész az elvesztett magyar sza­badság visszanyerésére kérte Isten áldását. A közönséget a kerületi elnök, Hattayer József köszöntötte. Ezután Ibos Béla alelnök, mű­sorvezető egymás után jelentette be a változatos műsorszámokat. Serényi István nagy hatással sza­valta el Petőfi Nemzeti dalát. Fo­dor Györgyi, a kiváló operaénekes­­nő “Magyar miatyánkja” és más dalai magas művészi színvonalat jelentettek. Kondor Mariska szá­mai a magyar népdalt képviselték. Dr Bebek Tibor, a republikánus párt new yorki magyar tagozatá­nak vezetője, aki amerikai egyete­meken tart külpolitikai előadáso­kat, angolnyelvű ünnepi beszédé­ben méltatta 48 és 56 szabadság­­harcának jelentőségét. Hangsúlyoz­ta, hogy a politikai, vallási, egyéni szabadság egy, é­s ha ezt az egységet megbontják, ha a szabad­ságjogok egyike elvész, a többi ve­szélyben forog. A zsarnoksággal megalkudni nem lehet. Hogy a szabadságot visszaszerezhessük és megtarthassuk, szükség van a tel­­jes magyar összefogásra is. Sötét felhők tornyosulnak Berlin körül és lehet, hogy a közeljövőben a mi szabadságunk is veszélybe kerül. A Szózatot szavalta el Fekete Ica, majd a szabadságharcosok és politikai foglyok nevében Kapun Eduard beszélt, akit otthon 1956. okt. 30-án az Uránia-filmszínház­­ban tartott gyűlésükön a kommu­nisták volt politikai foglyainak szervezete elnökévé választott. Részletesen ismertette, s fejtegette 48 és 56 eseményeit, ezek jelentő­ségét. Utalt arra, hogy a modern tiranusok fejét nem korona, hanem ideológiai zagyvaság jellemzi. Most a párt molochja emészti kíméletle­nül nemzetünket. A vörös csillagos antikrisztus vért, verítéket, ideget emészt, s hibbant mániákusai nyo­morítják, pusztítják fajtánkat. Erőss Éva, a v. m. kir. operaház táncművésznője az “Éljen a ma­gyar” című tánckompozíciót adta elő rendkívül nagy sikerrel. Mun­kácsi Piri szavalata után Kapin Aranka magyar dalai, s tánccso­portja táncai, majd Kátay Mihály székely dalai és a Rapszódia Népi Tánccsoport kitűnő előadása kel­tett tetszést. Ft. Slezák Imre záró­imája és a Kossuth-nóta fejezte be a lelkes, sikeres ünnepséget. Open Letter to Vice President Nixon Mr. Richard Nixon, Vice President of tlie United States of America, Dear Sir: Today free Hungarians through­­out the world commemorate fhe llOth anniversary of the Hungári­án Fight fór Freedom of 1848—49. On this remarkable occasion pléase allow rae to address myself to you who have shown so much helpful understanding fór the Hungárián cause. Hungary’s heroic struggle fór her liberty and indepence was fought under the leadership of Louis Kossuth who won sympathy and morál support of the United States of America. Unfortunately Hungary’s Freedom Fight was defeated with the help of the same dictatorial power which crushed in blood the nation’s historic uprising in 1956. Thus Louis Kossuth’s century old prophecy became a tragic realty: Russian imperialism in the form of Bolsevism and intérnatiohaí Communism grew to be the wold’s most terrible menace. Today Hüngaryans, — as did Alexander Petőfi, the famous Hungárián poet on the first March 15th in 1848 — pút question: “Shall we remain slaves or to be free?” VVe hope that the West and especially Washington’s freedom­­lóving hátion together with her prudent Leaders will give a satis­­factory answer to this question of the many millión slaves behind the Írón Curtain. Very restpectfully yours, Chairman of the Group The Hungárián Veterans’ As­­sociation of Canada (MHBK.) Az MHBK kanadai Az MHBK kanadai főcsoportja, melynek jelszava: “Tollal, verejték­kel­., ha kell vérrel dolgozz faj­tádért, Rab-Magyarország felsza­badításáért” — az 1848-as szabad­ságharc évfordulóján fenti angol­nyelvű levelet intézte Nixon alel­­nökhöz. Ebben jelzi, hogy a sza­badságharc 110 éves fordulójáról emlékezett most a magyarság. Utal arra, hogy Kossuth amerikai útján kimutatta az itteni nép Magyar­ főcsoportja Nixonhoz ország és hősei iránti elismerését. Sajnos az 56-os szabadságharc ugyanattól a túlerőtől bukott el, mint a 48-as. Utal Kossuthnak az orosz imperializmus veszélyéről tett jóslatára. Petőfivel most nem­csak mi, hanem a rabnépek milliói teszik fel a kérdést: rabok legyünk vagy szabadok ? Nem kétséges, hogy a nyugat, s Washington Amerikája szabadsággal felel. A new yorki ünnepség egyike volt a legnagyobb szabá­sú Március idusa-ünnepségeknek a new yorki, amely a Hunter College hatalmas dísztermében zajlott le szombaton este az Amerikai Ma­gyar Szövetség keleti kerületének rendezésében. A világváros és a környező városok magyarsága Egy gép szárnyra kel Vitéz HEFTY FRIGYES (47.) Egy pillanatra bizsergető izgalom fut át rajtam: — nem látom még, saját, vagy ellenséges gépek-e? Néhány percig Velence irányában repülnek, de mire túlértek Gradon, visszafordulnak. Most megpillantom ol­dalukat, — a jellegzetes magasított oldalkormányon fe­kete kereszt. Föléjük húzom a Berget s erős bedőléssel fordulok utánuk, mig szabad balkezemmel integetek ne­kik. Az L. 72 Lohner hydroplán orrán zsebkendő villan,­­a közös üdvözlés s máris rajta ülök a Gradót a Belve­­d­errel összekötő töltésen, melyet Bevillaque magasságá­ban néhány nap előtt, nagy darabon a tengerbe omlasz­­tott egyik vízigépünk 100 kilós bombája. Belig­nánál jobbra fordulok, már itt füstöl előttem a repülőtér felgyújtott pilóta­ lakása, felrobbantott han­ gárja, melyet kitűnő álcázása folytán csak a naplemente hosszú árnyékában sikerült fotografálnunk. Húsz méter magasan körözök a repülőtér felett. Alant látszólag minden csendes, de a hangárok s a rombadőlt lakóház között alakok mozognak. Újabb kör alatt meggyőződöm, hogy polgári személyek,­­ néhány férfi, asszonyok, gyerekek bámulnak meglepetten a vas­­keresztes gép felé. A repülőtérnek alig nevezhető hosszanti leszállómező közepén bombavágta lyukak, a hangárok felöli fronton szerte-széjjel szórt törmelékek, de az Aquileia felőli út mentén sima rézsáv kínálkozik leszállásra. Pillanatok alatt határozok. Megrántom géppuskám ismétlő karját, minden rendben van. Benzinórám 5 litert mutat, motorom kitűnően fut. Elveszem a gázt s egy pillanattal később könnyedén gurulok idegen földön. Az olaszok, élükön egy piros jambósapkással, las­san mozognak előre, aztán tanácstalanul megállnak. Az életükben először közelről látott fekete keresztet bámul­ják. Várják, mi fog történni. Felgurulok a használhatónak ítélt sáv felső pere­méig s biztonság okáért be is állok startirányba. A motort tovább járatom, oldaltáskámból kiemelem t­zlö­­vetű Mauser pisztolyomat s kiugrom a gépből. Az olaszok még mindig ott állnak, de azonnal ész­­reveszem, hogy a pirossapkás eltűnt közülük. Körül­pillantok, nincs-e valaki a gép közelében, de a talán 50 lépésre húzódó, derékmagasságú kőkerítésig semmi nem mutatkozik. Tudom, hogy ha most nem vagyok óvatos, könnyen meglepetés érhet. Most háttal állok a gépemnek s a beszállásnál az olaszoknak fogom hátamat mutatni. Felemelt pisztollyal, határozott léptekkel megyek az emberek felé s ekkor látom, hogy néhánnyal megszapo­rodtak. Pillanatig, gondolkodom, van-e értelme ennek a kockázatnak, hiszen több irányból megrohanhatnak, fegy­verük is lehet, az asszonyok keze kötényük alatt van... Nem túl kalandos ez a vállalkozás? De ha meg­kezdtem, be is kell fejeznem. Egy másodpercig farkasszemet nézek a csoport élén álló öreggel, aki komoly, határozott arcvonásaival egyál­talán nem árult el félelmet, aztán pisztolyomat leereszt­ve, lassú léptekkel megyek a füstölgő romok felé. Most már dacos akarat hajt, megnézni mindent s bizonyítékot vinni magammal jelentésem mellett. Habo­zás nélkül lépek be az ajtón. Visszapillantva látom, hogy az olaszok megindulnak gépem felé.. . Ez megint megzavar. Ha csak egyetlen részét megsértik a viszony­lag gyenge kormányfelületnek, már képtelen vagyok ha­zatérni. Ki-kipillantva a folyosó ablakán, sietve nézek be a kiszakadt ajtójú szobákba. A falakon relikviák, tört propellerből fényképkeret, az asztalon Chiantis üveg. Látszik, hogy menekülésszerűen távoztak innen. Az egyik szoba felett tábla: Commandatura. — Be­nézek, iratok tömege szerte-széjjel, a sarokban amerikai íróasztal, redőnye betörve, a széken nyitott kis vaslá­­dikó. Talán kézipénztár, üres, de a széken kis ezüst féllirás. Zsebreteszem. Talizmán. Az ablak felöli fal hosszában rajzszeggel odaerősí­tett fényképek. Gyors mozdulattal szedem le őket s du­gom kabátom hajtása alá. Az ablakpárkányon motor­mágnesből készült öngyújtó. Éppen fel akarom emelni, mikor meglátom, hogy egy alak odakint a propeller kö­rül botorkál. — Attenzione! — ordítok ki az ablakon, de a járó motorom kipuffogójának zaja valószínűleg elnyomta hangomat. Az alak ott lebujik a szárnyak alá s valamit felvesz a földről. — Kő — villan át agyamon, — ha a propellerbe dobja, foglyuk vagyok! Nagy lendülettel felugrom az ablakra s onnan a földre. Egy tégladarab szélét érintem sarkammal s az bokacsontomnak pattan. Éles fájdalom nyilai a lábamba, de nem törődhetem vele. Futólépésben, pisztolyommal hadonászva sietek a Berg felé. Az emberek észrevesznek s hátrahúzódnak. A piros jambós megint nincs közöttük. — Avanti!... avanti!... — intek erélyesen a han­gár felé mutatva az olaszoknak, akik sietve térnek visz­­sza előbbi helyükre. Motorom elolajosodik — fut át rajtam a gondolat. Fellépek a törzsre s rövid “gázfröccsel” megjáratom a motort, mely minden köhintés nélkül felveszi a fordu­latszámot. Felléleszem. Jó volna már beszállni, mert benzin­órám nullán áll, igaz, hogy ferdén álló helyzetben az óra aligha is mutathat többet. Érzem, hogy izzadok, mert mind világosabban mu­tatkozik, milyen ésszerűtlenül nagy kockázatot vállal­tam. Benzinem már alig lesz elég hazáig, s a tengeren át lég­vonalban is 40 km.-re vagyok állomásomtól. Itt elég egy ellenséges mozdulat s lehetetlenné válik visz­­szatérésem. De... és ez a “de” nem hagy nyugton. Dolgavégeztelenül menjek el? Onnan a 100 lépésre lévő, füstölgő hangárból idelátszik egy Savoya Verduccio megroppant váza, — ezt a masinát meg kell néznem közelebbről s hoznom valami emléket onnan is. Már éppen indulni akarok, mikor az az érzésem, mintha valami piros foltot láttam volna megvillanni... mintha valaki az alacsony kőfal mögött lehajolva futna gépem felé. Egyszerre észbe kapok. Vigye az ördög a hangárt, még végül itt maradok. Gyorsan bedobom magam az ülésbe, az évet bekötni se időm, se kedvem. Belököm a gázkart s 60 méter után felkapom a Berget. Jó darabig nyomom egyenesben, aztán éles fordulóval suhanok a repülőtérnek. Irány a kőfal hosszában. Már messziről megpillan­tom a vörössapkást. A fal tövében térdel, puskát irányit felém. "— Hát így vagyunk? Éles szögben, húzott fordulóval kapom fel a gépet, aztán le a gázt a zuhanórepülésben neki a vörös jam­­bónak. Két másodpercre nyomom csak meg a billentyű­ket, t alant 8—10 foszforcsík vágódik a fal tövébe. A vörössapkás felugrik, aztán mint egy zsák zuhan vissza. A pirosság végigömlik rajta... Partizánok nem ellenfelek, számukra nincs kegyelem. Póttartályom nem hagyott cserben, de a begurulás­­nál már csuklik motorom s megáll. Szerelem lihegve forgatja a csavart,­­ hiába. Leszedjük a motorburkola­tot s billegetjük a porlasztó szivókáját. Hiú erőlködés. Még a vezetékben sem volt többé egy csepp benzin. — Harminc másodperccel később már csak a Karszt re­­ménytelen kősíkjára szánhattam volna le. * San Lorenzo nyomasztó emléke még sokáig kisért. Nem sokkal később feltűnően szép olasz leányt ismertem meg. Első találkánk utolsó is lett... Vörös jambója volt! (Folytatjuk) Magyarlakta városok ünnepségei A clevelandi Magyar Segély és Közművelődési Egyesület nagy sikerű márciusi ünnepségén vitéz Kovács Gyula altábornagy, a Fel­szabadító Bizottság alelnöke mon­dott hatásos ünnepi beszédet. La­punk más helyén ezt egészben kö­zöljük. Baltimore-ban az ottani magyar­ság közös rendezésében a Szt. Ignacius rend kultúrtermében már­cius 14-én este zajlott le szép már­ciusi ünnepség, melynek szónoka Füry Lajos író volt. A fiinzi magyar egyesületek márciusi ünnepségén Vasvári Zol­tán, az AFABN Kereszt és Kard­mozgalom ügyv. főtitkára volt az ünnepi szónok. A 48-as események méltatása és az 56-os hősi kiállás­sal való összehasonlítása után vá­zolta a magyar emigráció felada­tait. Az ünnepségre még visszaté­rünk. A newarki ref. magyar egyház NII. Eár Kovács Ferenc rendezésé­ben vasárnap délután tartotta már­ciusi ünnepségét telt ház mellett. Nagy sikerrel szerepelt a műsoron az MHBK Erkel-énekkara is. Az ünnepség részleteire még szintén visszatérünk. Pittsburghban az egyletek és egyházak rendezésében a Hazel­­wood-i Magyar Házban tartottak vasárnap nagyszabású szabadság­ünnepséget. Az ünnepség szónoka Füry Lajos író volt. Kellemes Húsvéti ünnepeket kivánnak a “Szabad Magyarság” előfizető és olvasó táborának Hausel Lajos és Családja 4143. Woodbridge Ave, Cleveland 9. Ohio. Kellemes Húsvéti ünnepeket kivánnak a “Szabad Magyarság” előfizető és olvasó táborának Szilvási Szilveszter és Családja 8927. Buckeye Rd. Cleveland 4. Ohio.

Next