Szabad Művészet, 1948 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1948-11-01 / 11-12. szám
Olyanféle előfutára a népi realizmusnak, mint az irodalomban Tolnai Lajos. Mednyánszky Lászlónak (1852—1919) Justh Zsigmond lehetne litterátus analógiája, (még családilag is rokonok voltak ehhez a hasonlósághoz). Az öreg báró, pedig előbb kezdte Tornyainál, inkább csak működésének végefelé készített megdöbbentő tanúsítványokat a tragédiás figurákról, külvárosi részletekről, lumpenproletárokról, hadszínterekről, meggyötört és szenvedő katonákról. Bár a természetelvűség legokosabbja olcsó fanyalgással Mednyánszky beteges hajlamait jelölte meg szociális érdeklődése indítékául, modelljeinek kifejező megfestése, fejtanulmányainak jellegzetessége mégis a festői ábrázolás csúcsait közelíti meg. Ecsetjei nyomán élő egyéniségek jelentek meg gyűjteményeinkben, olyan hús-vér alakok, akiknek karakterük, élettörténetük van, mindegyikük egy-egy terjedelmesebb beszélyt hozott magával a létfenntartási küzdelmekről, az esettség és elveszettség okairól. Törvényszerűnek kell tartani, hogy realista elődeink arcokon, fejkompozíciókon, portrékon kezdték forradalmaikat és fejlesztették alkotóerejüket, így humanizálták megint hivatásukat, megtöltötték tartalommal ez egyre desztillálódó formákat, a mértani elemekre szegényedő festői eljárásokat. Az emberszabásúvá nemesedő művészetnek, mint ahogy a szovjet filmeken is megfigyelhető, nincs hatásosabb nevelője egy tekintet, egy homlokredő vagy arckifejezés lelkiismeretes megelevenítésénél. Nagy Balogh János (1874—1919) is arcmásaiban és anyja portréiban kereste meg mestersége értelmét. Hagyatéka úgy néz ki, mintha kizárólag csak részletekkel foglalkozott volna. Mintegy félezer képes grafikája a készülődés jellegét viseli. Szoba-konyhás proletárlakását leltározta, a vaságyat, a kezdetleges konyhát, mezei virágot bögrében, a nap fénypontját , a krumplileves elkészítését. Ha ki is lépett olykor szánalmas miliőjéből, a művészi alkotótevékenységet csak kultikusok, építkezők megfogalmazására tartotta célszerűnek. Semmit sem bízott a képzeletre, csupán megtörtént jelenetek megörökítése foglalkoztatta képességeit. Az első munkásfestőnk, romlatlan NAGY BALOGH JÁNOS (1874—1919) : Virágcsendélet 341