Szabad Művészet, 1951 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1951-01-01 / 1. szám
épületeit szerető gonddal óvják és őrzik, mint a múlt értékes hagyományait. A helyes városrendezés kérdése aktualitást csak az utolsó évtizedben kapott azáltal, hogy egyre növekvő fővárosunk és vidéki ipari-kulturális gócpontjaink arculatán mindinkább kiütköztek annak a súlyos szervi betegségnek jelei, amelyet a rövidlátó, önző spekulációs városépítési politika idézett elő. A városrendező és városépítő politika a múltban minden megmozdulásával a haszonszerzésre törekedett és más szempontra alig volt tekintettel, így történt meg az, hogy pl. Budapest a századforduló idején ugyan jelentős fejlődésen ment keresztül, azonban ez a fejlődés a műemlékek védelme szempontjából igen sok bűnt követett el. Számos városrészletet, műemlékjellegű épületet leromboltak, körülépítették, elvették perspektíváját, mivel túlnyomó esetekben a telekspekuláció szempontjai voltak a döntőek. A tehetség és koncepció nélküli városépítés folytatódott a későbbi évtizedekben is, így figyelmen kívül hagyták, hogy a középkori védelmi szempontokat követő építkezés emlékeit a Vár igen jellegzetesen őrizhette volna meg késői korok számára. Többek közt nem voltak tekintettel arra sem, hogy a barokkkor monumentalitásra törekvő épületei, melléjük emelt ötemeletes szecessziós bérházakkal nem lehet agyonnyomni. Ezt a szellemet sínylette meg többek közt a Lánchíd budai hídfőjének kialakítása is, mint ezt a kiállítás egyik táblája jól illusztrálja. Hasonlóképp az Erzsébet híd építésénél sem vették figyelembe, hogy a hídfőkiképzéssel a pesti oldal legjelentősebb műemlékét, a XII—XV. században épült Belvárosi templomot mintegy a föld alá süllyesztették. A fejlődő kapitalizmus városépítési programmjának kivitelezése során számos műemlék jellegű épület lett rommá kontár vállalkozók kezén. Ekkor „rendezték át“ a Belvárosban többek közt a Sebestyén- és Rózsa teret, lerombolták a Kasselik-Hild építette régi Városházát. A Várban lebontották a Bécsikaput, befalazták a Ferdinánd kaput s a Vár számos emlékét, melyeknek egy része az uralkodóházzal szemben folytatott harcokra emlékeztetett. Viszont gombamódra nőttek a stílustalan épületszörnyek. Az elmúlt évtizedekben nyugati példáktól elvakultan úgy akarták világvárossá fejleszteni Budapestet, hogy igen jelentős részben letörölték a város arcáról azokat a történelmi jegyeket, amelyek tükröznék főképp Budának történelmi múltját. A műemlékvédelem és városrendezés kérdései csak most vettek kedvező fordulatot, mikor népi demokráciánk nagyvonalú gondoskodása a műemlékek megóvásával igyekszik úgy alakítani a városképet, hogy az művészeti és célszerűségi szempontoknak egyaránt megfeleljen. A fővárosban, de főképp a Várban lévő épületekben a kontár és merkantil szellemnél is nagyobb kárt tett az ostrom. A bombazáporban igen sok műemlék rommá lett. A jól csoportosított kiállítás bemutatja a török időkből származó épületekben keletkezett pusztulást. A bemutatott anyag jól tárja elénk, hogy a romok alól évszázadok óta elrejtett értékek is előbukkantak. A Fortuna utca 16. számú házban került napvilágra a legtöbb középkori emlék: a gótikus kapualj, a két egymásalatti pince (az alsóban török kút volt). Az ostrom okozta sérülések hozták felszínre azokat a középkori falakat, amelyekből a 18. sz. házat a barokk korban kialakították. A sérült műemlékek hosszú sorát mutatja be a kiállítás, köztük a török alapokra épült tabáni templomot, a Batthyány utcai Fehér Kereszt ház rokokó épületét, a renaissance emlékeket idéző Corvin-tér 3. sz. házat, a copf stílusú, provinciális ízlésű Corvin-tér 13-at, a dísztéri Batthyány palotát, a Fortuna utca 7. sz. házat, középkori kapualj hevedereivel, továbbá a Hild és Czigler tervei szerint az 1849-es ostrom után egyszer már újjáépített ugyancsak copf stílusú krisztinavárosi templomot és az 1698-ban épült híres, gótikus-barokk-copf stílusú Russwurm házat. A háborús események következtében aránylag kevesebb kár esett a pesti oldalon. Ezekből a kiállításon főképp a XIX. század romantikus, illetve klasszicista épületeit láthatjuk. Legjelentősebb háborús épületkázaink közt kell nyilvántartani Hild teljesen megsemmisült Lloyd-palotáját és Feszi erősen megrongált Vigadóját. Rommá lett a volt Nemzeti Casino, az Akadémia utca sarkán állt István főherceg-szálloda és a Tanzer-ház. A kiállítás érdeme, hogy nemcsak a régmúlt vagy romantikus emlékekkel foglalkozik, hanem elénk tárja a 18. század végén megindult iparosodás építészeti emlékeit is. A legérdekesebb a Harrer Pál utcai selyemgombolyító, melynek egyemeletes copfstílusban hajló barokk épülete, mint a magyar