Szabad Szó, 1958. október-december (15. évfolyam, 230-307. szám)

1958-10-21 / 247. szám

2 kellő figyelmet szentelve az okta­tás színvonalának fejlesztésére — kezdeményezte a szakszervezet ré­vén a tanügyi káderek közötti számos tapasztalatcsere, s egyes nyíltkörű előadások megtartását. A pártalapszervezet közgyűlésén A tanügyi tevékenység hozzáértő irányításáért AZ ELMÚLT NAPOKBAN se­ mulasztották egyes előadások kié- aktívabban,, harcosabban védelmezi ■"e­lentős esemény zajlott le a­lemzését, valamint a tudományos a párt irányvonalát, temesvári Pedagógiai Intézet po- tevékenység irányítását. A matematika-fizikai fakultás ke­litikai életében, megtartották a A diákok kommunista nevelése rétében működő dialektikus mate­beszámoló közgyűlést és megve- terén a beszámoló számos efed­­rializmus kör­tevékenységét elemez­­lasztották, a pártalapszervezet úl­ményt sorolt fel. A tanügyi káde­­ve, Drecin Gheorghe elvtárs, önki­­vezetőségét. rek nevelő munkája, az IMSZ- rAlattal élt, számos hibát ismert be A Pedagógiai Intézet kommu- szervezet, a Diákszövetség tévé- A kör tagjai , melynek vezetősé­­nistái tudatában voltak az ese­­kenysége, a rendszeresen megtar- „Abpri * vpc.7 _ pjArr+pipn­­,lett«Bén,k s ezért nagy,ott IMSZ politikai okt.tís ható- ffien­tiLímfivSk és Sen­­gonddal készítettek elő a gyűlést, sara, a kulturális es sportteve- t . A beszámoló kidolgozásában, esz­­kenység eredményeképpen a diá- vonalon, tT gtaL­latiala^Tolgja­­szeallitasaban a burotagok mel­­kok nagy része helyes magatar-­nak lett részt vett az alapszervezet tag- tást tartásit mind a tanulásban. . jaiból álló széleskörű munkakö- mind pedig a társadalmi munká- °„ ..., e­zt is is egeszse­s ' . . .*30' £ Pedagógiai Intézet diák- hibái kielemzésénél. Joggal bi-A beszámoló­­ jólszervezett,­jai lelkesen vettek részt az IMSZ rá.h­a a p­ártalapszervezet büróját, kollektív munka eredménye — és a Diákszövetség szervezte sza- , c . ., ,, , . mélyrehatóan elemezte a Pedagó­­mos akcióban. A nyár folyamán !?,ez az n,esJ1 z°­. o" gia. Intézet pártalap­szervezetének 50 IMSZ-tag diák dolgozott le - mel­yi értékes eszköz a párt s az alapszervezet bárójának egy kés lendülettel az ujbessenyei al- mozgositó és harci képességének év során kifejtett politikai és ideo­­lami gazdaságban.­­ Azonban megerősítésében lógiai tevékenységét, komoly hibák is merültek fel a T . . . .... . 3 Partsr«ryezetn©k sikerült az diákok nevelése terén. Előfordul- lett az intézet IMSZ-bizottságának intézet politikai eletének vezetőjé- nak meg fegyelmezetlenségek, titkára, az ifjúság nevelése terén vé válnia, s általában véve kié- megtörténik, hogy egyesek tiszte- f€nnáiíó néhány hibát elemzett, ségitően irányítania az oktatási ellen magatartást tanúsítanak a _ Bár általában ahol fordítottak folyamatot, a diákok kommunista tanügyi káderekkel szemben, vagy a kulturmunkára — mondotta nevelését és a tudományos katak nem ügyelnek a közvagyonra. —s mégis voltak e munkának u­­tótevékenységei. Tagjainak sora- A pártmunka megjavításához, o lyan oldalai is, amelyet nem kezel­­ban ott találhatók mind a nagy kommunisták felelősségérzetének sek jelentőségüknek megfelelően, s tudományos tekintélynek örvendő fokozásához nagymértékben hoz- ez az ateista propaganda, az ifjú­­idősebb­ tanügyi káderek, mind he­ rájárult a párt különböző dokumen­­ság materialista világnézetének ke­dig a szakmailag jól felkészült, tumainak feldolgozása. Ez alkal- alakítása. Előfordultak a miszticiz­­kombattiv fiatal erők. Ilymódon a ma* nyújtott a Pedagógiai Inté­­mus egyes megnyilvánulásai, me­­párta­la­pszervezet politikai téren ze* Pártszervezete számára is ah-­iyok ez­en nagyobb eréllyel kell fel­komoly hatást tudott gyakorolni hoz- hogy mélyrehatóan kielemez- venni a küzdemet. Erre tért ki fel­­a tanügyi káderekre és a diákok­­re­­ munkáját, s számos hibát szólalásában Preda Dumitru is, a­­ra egyaránt. A beszámoló azon- hozzon felszinte- E gyűlés nvo- ki azt ajánlotta, hogy tudományá­­ban helyesen tárta fel hogy ezt mia a Pártszervező számos konk­­san megalapozott előadássorozatot a befolyást tovább lehet erősíteni. rég­intézkedést hozott a helyzet tartsanak e célból az ifjúság szó­­fokozni, ha egyes, nagy tudomás megjavítása érdekében. Több tan- m3rvá­nyos tekintélynek örvendő tan­­széket erősítettek meg politikai- immád ügyi káderek - mint például Sál. 1„, , k„mm„„is,ák helyesebb be­­ófal és TOcTM Toî btótagl­ ceanu Constantin elvtárs, Neu- osztásával. Gyenge tevékenységük- mert kevés érdeklődést tanúsítói­ért keményen megbíráltak egyes tak a diákotthonban lakó fiatalok párttagokat és tagjelölteket, sőt élete iránt. —­ Voican elvtársnak egyes nevelő jellegű szankciókat az a szokása mondotta Nicolaes­ alapos elsajátításának. Szükséges , alkalmaztak AZza, bpszvhárom cu Nicolae ~• h°gY eljön ugyan az is, hogy több főiskolai hallga- . . az otthonba, de nem beszélget el +A+ - ...„Uni— Paj" csopor o a a u o a . megja­­g fjaja|okka’|, hanem csak az ott­volt az alapszervezet szervezeti hon gondnokával tárgyal. Pedig a felépítése. Intézkedéseket hoztak diákotthonban éppen elég hiba ta­­annak a helytelen magatartásnak látható. Egyes diákok egészségre- A beszámoló kiemelte a munka a leküzdésére is, amelyet egyet­­en magatartást tanúsítanak,é­s az során elért jelentős eredményes tanügyi káderek és diákok a fő-­bizottsága nem lép fel el­mann Maria elvtársnő és mások — nagyobb jelentőséget tulajdo­nítanak a marxizmus-leninizmus­tól — a tanulásban élenjárókat, a politikai munkában tevékeny­kedőket — vonjanak be a párt­szervezet soraiba. ket, így a pártalapszervezet tetteseikkel szemben tanúsítanak. eITM • .................... . . . .. Popa Constantin elvtárs, az m­­mént például a haldokolási Intéz­­tézet prorektora, Voican Ion elvtárs. kédéseket hoztak a hibákkal szem- a büró tagja és mások felszólalá­­beni megbékülés, a fegyelmezet­ sokban szintén a diákok nevelésé­­lenségek leküzdésére nek kérdéseivel s a meglévő hibák-A BESZÁMOLD, a pártmunka kal foglalkoztak. A párttagok és konkrét elemzésével jó ala- tagjelöltek nagy igényességről te­elemezte ki két fontos tanszék Pet szolgáltatott a párttagok és ve bizonyságot, több órán át mezte ki két fontos tanszék —­­ me­lyrehatóan elemeztek a partszer­ű matematika-fizikai fakultás mér- tagjelöltek számára a vitához Az . rt c 1_rtl___ tani tanszékének és az idegen alapszervezet tagjainak nagy ré­­nyelvek tanszékének keretében ré­­sze felszólalt. Beszélték a műn­vezet tevékenységét, s bátran hasz­nálták a bírálat fegyverét. Mindez arra vall, hogy az alapszervezet hü­­lye tanügyi, tudományos és zár­­kában szerzett tapasztalatokról s­zójának sikerült aktivizálnia, kom­­sadalmi tevékenységet. keményen bírálták a fennálló h­m­­munista szellemben nevelni a párt-E munka eredményei világosan nyosságokat. Ilymódon komoly­ágokat, megmutatkoztak a vizsgák alkal- mértékben hozzájárultak az alap. Ianculescu M.hai elvtárs a tar­­mával. Az 1957/1958-as tanév so­ .a«' ^ i • i tomanyi pártbizottság kikuldött te,­rán elért eredmények mindkét fa- ... '...e,merkt b'e em- összefoglalva a tanulságokat, hang­kultáson jobbak voltak az előző tesehez- s 3 gyűlést értékessé, súlyozta a diákok kommunista neve­­év eredményeinél A diákok 91,3 színv­onalassá tették. lése terén végzett munka megya­százaléka tette le sikeresen a vizs- —Az utóbbi időben megerősödött vitájának szükségességét. A párt­­yákat, mig az 1956/1957-es tan- az alapszervezet — mutatott rá fel­ szervezetnek s a bürónak a jövő­évben az arány 90.05 százalékos szólalásában Toró Tibor. -Megnő­ if justgr^ze^verete^?'^ rendsze! V° ' Ttmn,,,Mvnc­­­ve'nec!ett a párttagok kombattivitá- reserli nem pedig csak idő­szakon­­­ t­UDOMÁNYOS TEVE- ja, nagyobb igényességet tanusita­­ként kell irányítania annak tevé- KENYSÉG teren is jelentős­nak a feladatok teljesítésének kér- kenységét, eredmények születtek. Említésre désdben­­aktivabbak lettek az a. Az alapszervezet új bárójának erdemes, hogy ezen a téren eleu- iapSzervezet összes tap-jai A­onban megválasztására rátérve, a pártta­­járnak a kommunisták. A pártta- ' " ,­gok felelősségérzetről tettek tanu­tesz tanuságot . A leBtobbi legaktivabb, a J u 1 X1U 11 U U v UltilUUlJL Cl 1 \ 1 X LJ Cl 1 L l Cl ^ r ■ * f gok — mint Sălceanu Constantin, meg mindég nem .............OJ~~, --ö-..... Neumann Maria, Stoica Géza, Ma­ minden egyes párttag kellő kom­­partmunkában tapasztalattal ren­nin Viliam, Binder Ștefan és má- lattivitásról. Vonatkozik ez a meg-­delkező, a tömegek körében tekin­sok — értékes tudományos mun- állapítás — mondotta Toró elv­­tel­nel­ örvendő elvtársakat pá­kákat tettek közzé. társ — a fizikai tanszék köteléke- Y3S0, a^' ‘^z ld buro megaia^ 1 o-Az oktatási-tudományos tere­­ben dolgozó kommunistákra, akik­ utólag stoi­a Géza elvtársat vé­konység irányítása terén azonban nők soraiba ő is tartozik. Törő elvá­lasztották meg, komoly hibának számít, hogy elv­társ megfogadta, hogy a jövőben MALNASI VIKTOR SZABAD SZÓ Népi egyetemet nyitottak Az Egészségügyi Dolgozók Szak­­szervezete kezdeményezésére a te­mesvári gyermekkórház nagytermé­ben ünnepélyesen megnyitották a népi egyetemet, amelyre 130 egész­ségügyi dolgozó iratkozott fel. A megnyitó gyűlésen résztvevők meg­hallgatták dr. Schiffer Nelának, az egészségügyi szakszervezeti bizott­ság elnökének beszédét, majd dr. Zisu Elena, a népi egyetem igaz­gatónője ismertette a tantervet. A hozzászólások során a hallgatók kiegészítő javaslatokat tettek a tan­tárgyakra vonatkozólag, a megfe­lelő bibliográfia beszerzésével kap­csolatosan. Hálájukat fejezték ki pár­tunk és kormányunk gondoskodásá­ért, amely lehetővé teszi, hogy a dolgozó tömegek minden rétege számára hozzáférhetővé váljanak a kultúra kincsei. SZOVJET MUNKAMÓDSZEREKKEL Az ipar minden ágazatában alkalmazza egy re­talékkal sikerült gyártmányaik minőségén javító­­több munkás és műszaki dolgozó az új, fejlett szov- mjok.­jet munkamódszereket, amelyek jelentősen hozzá- Úgyszintén meghonosult a gyár dolgozói közé­járulnak a munka termelékenységének növeléséhez, ben Lidia Korabelnyikova módszere is: a takaró­­az emberi fizikai erő kíméléséhez, a munkamenet­kossági brigádok megszervezése. A kálciumkarbo­­javitásához. A Szovjetunió önzetlenül rendelkező- nát-részleg munkásai például arra törekednek, sünkre bocsátja azokat a módszereket, amelyeket hogy havonta legalább annyi nyersanyagot takarítso­­n szovjet munkások, szakemberek hosszú esztendők­nak meg, amely egy munkanap nyersanyagszak­­során dolgoztak ki.­ségletét teszi ki. Ilyen módszereket alkalmaznak már hosszabb A vegyipari minisztérium az új eljárások szé­­ideje a temesvári Solventul vegyigyár dolgozói lesebb körben való terjesztése érdekében dokumen­­is. A gyár különböző részlegeiben eddig három rációs osztályt nyitott a Solventul-gyárban is. E szovjet munkamódszert vezettek be, amelyek al­­dokumentációs osztályon tartományunk összesl­kalmazása hozzájárult a gyár termelékenységének vegyipari problémákkal foglalkozó, mérnökei, jelentős növekedéséhez. technikusai, munkásai tanulmányozhatják a leg­elsőnek Antonyina Zsandarova munkamódszerét újabb szovjet munkamódszereket és vegyipari el­alkalmazták, a „melegváltást“, vagyis munka­köz- járásokat, újabb kutatások eredményeit, vagy bár­­beni műrszakátvételt, amely nagymértékben kikü­ mely más felvetődő kémiai problémát. Azonkívül szöböli az időveszteséget, holtidőt. a dokumentációs osztály időszakonként megbeszél Másik módszer, amit már szintén évek óta al- seket tart, amelyeken a felvetődő vegyipart prob­­kalmaznak: a Csutkih-módszer, amely kiváló minő- témákat tüzetesebben megvitathatják és segíthet­­ségi áruk előállítását célozza. A minőség állandó nem egymásnak azok megoldásában, javítása érdekében, a hetenként megtartott terme- A dokumentációs osztály, amit szintén szovjet légi értekezleteken a dolgozók elmondják vélemé- példára állítottak fel, igen hasznosnak bizonyult: nyűhet a termékek minőségéről és mindjárt javas- bár csak rövid ideje működik, máris nagy nép­latokat is tesznek megjavításáért, így állan­­szerűségnek örvend, amit legjobban bizonyít az,­dyan az összes dolgozók tudják, hol van baj a hogy a dolgozók mind nagyobb számban keresik minőséggel és foglalkoznak a hibák kiküszöbölésé­­vel ezt az osztályt, hogy a szovjet vegyipar leg­­yen. A tejsav-részleg dolgozóinak mintegy 6 szám újabb eredményeit megismerjék. Levelezőink írják a női bizottságok tevékenységéről Végváron Kovács Máriát, aki a kollektív gazdaságban végzett szorgalmas munkájával is példát mutat a fia­taloknak. Az utolsó negyedévben a többi a „Dózsa György“ kollektív gaz­daság, a „Petőfi Sándor“ és De­cember 30 mezőgazdasági társa­ között tervbe vettük, hogy a hóna­posok női bizottságai a minap e­­pes kézimunka-tanfolyamot szer­­gyüttes ülésükön kielemezték az velünk Simon Erzsébet tanítónő elmúlt negyedévben végzett tevé­kenységüket, vezetésével. Ezenkívül november 1-től kezdődően minden körzetben A beszámolóból kitűnt, hogy a könyvtárat létesítünk egy-egy ház­­végvári nők élénk felvilágosító ráértő, a könyvet és olvasást szó­munkát folytattak annak érdeké­­rető nő vezetésével, ben, hogy minél több húst és to­ BÁLINT MÁRIA jást juttassanak a városi dolgo­zók asztalára. A végváriak nem a szabad piacon, hanem a helyi szö­vetkezet útján értékesítették ter­mékeiket, így például az elmúlt október 13-án a városi női bizott­­negyedévben 4.822 darab tojást, ság rendezésében két nevelő jelle­ 1.302 kg libát, 665 kg kacsát, 282 gy előadást tartottak a Fémipari kg csirkét és 931 kg tyúkot ad­ Kombinát kultúrpalotájában Ez­tak át a szövetkezetnek. alkalommal a terem zsúfolásig Sok nő vett részt önkéntes mán­ megtelt nőkkel, anyákkal, akik fi­kával az iskola, az orvosi rend e­­gyelmesen hallgatták Cresneac­lő és szülőotthon takarítási és me- Cornelia tanárnő „A szülők és szülési munkálataiban. Különösen gyermekek közötti viszony“ cím­­mel dolgoztak: Tóth Erzsébet, Vi­­mel tartott előadását. Az előadást őze Juliánna, Dömöndi Mária, Te- követően bemutatásra került a mesvári Erzsébet, Balogh Rebeka „Szülők iskolája“ című film. A jó- és Kiss Erzsébet, akiktől sokan fenlevő anyák meleg szavakkal példát vehetnének. Ebben az időszakban 35 új­ra fejezték ki köszönetüket a női bi­zottságnak , jól sikerült rendez­gőt szerveztek a Vöröskereszt-­vényért. Egyesek sajnálatukat szervezetbe, ebben kitűntek. Peres nyilvánították ki amiatt, hogy ha­ Erzsébet és Oláh Anna­­sonló hasznos előadást és filmet A rajoni női bizottság irányítá­ már huzamosabb ideje nem hal­­sával és támogatásával politikai lettak, illetve nem láttak, és kulturális tanfolyamot szervez- A jövőben a női bizottság kere­tünk, amelybe 41 nő iratkozott be, tében további nevelő jellegű elő- A tanfolyam november 15-én kéz-­adásokra kerül sor a szülők és dedik. A beiratkozott hallgatók gyermekek számára. közül meg kell említenünk az idős STURN ELISA Resicdn A jó gazdálkodás haszonnal jár 1956-ban az óteleki kollektív gazda- 3.600 kilót már leszállítottak, szállt­­ságban sokat vitáztak az akkor léte­­tásra vár még 12.000 kg, amelyért sizett 40 árnyi szőlőről. Voltak, akik szép pénzt fognak kapni. A dohány ellenezték, arra hivatkozva, hogy sok csomózása szintén folyamatban van, munkát igényel, nem érdemes bajlód- Eddig 1.100 kilót adtak it és még ni vele, mert nem hoz hasznot. És szállításra vár 6.000 kiló, amely — lám, most saját maguk is meggyőződ- alapul véve az elsőrendű dohány árát — szép hasznot hajt a kollek­tivistáknak. Nemrégiben cukor- és étolajelele­tek arról, hogy nem volt igazuk, mert e kis területről, első szüretelés­re, 2000 liter bort préseltek, nem be­szélve a finom törkölypálinkáról, ami­ket osztottak a tagoknak, minden igen jól jön majd disznóvágáskor. Ez 100 munkanapra 6 kg cukor és 1 %/ha év tavaszán újabb 19.000 szőlőtőkével liter olaj jutott előlegként. Azok, gyarapodott a gazdaság szőlőskertje, akik több mint 300 munkanappal Pár év múlva újabb 2000 liter borral rendelkeznek idáig mint ifjú Nagy növekszik az osztalék. János, Kupcsó István, Biró József és A pirospaprika zsinegrefüzése né­­mi sok­ nem panaszkodhatnak. Ote ne­­hány napon belül befejeződik. Eddig m­ég bebizonyosodott: ahol jé, gaz­­dálkodnak a kollektivisták, ott jelen­tős haszonra is tesznek szert. ERDEI MIHÁLY, levelező Túri Ferenc és csoportja is borult a városra. A kora­esti órákban oly népes temes­vári főtér kihalt, már csak rit­kán tűnik fel egy-egy megké­sett járókelő. Villamosok sem futnak ,végig zakatolva a síne­ken, betértek már a remízbe. Pihen a város, az emberek éj­szakai álmukat alusszák, de az Expres-falatozó előtt, a villa­­mosvonal mentén kékes, szikrá­zó fény villan. Kis csoport em­ber serénykedik ott: hegesztik, javítják a síneket, hogy mikor feldereng a hajnal, a munkahe­lyükre igyekvő dolgozókkal teli villamosok akadálytalanul fut­hassanak céljuk felé. Éjszakai munkások, számukra most kezdődött a munkanap, s reggel, mikor mások kipihenve, frissen kelnek fel ágyukból, ők akkor indulnak hazafelé. Így megy ez napról napra, hétről hétre, évről évre. Ők csak éjjel dolgoznak, mert vannak olyan munkálatok, amelyek elvégzésé­re csak éjfél kerülhet sor, ak­kor, amikor szünetel a forga­lom ... Munkavezetőjük a kommu­nista Túri Ferenc. Ott van most is közöttük, irányítja tevékeny­ségüket, de nem rest maga is munkához látni. Harminchat éve alkalmazottja a temesvári köz­üzemeknek. Mint felülvizsgáló lakatos kezdte, aztán 30 évig felsőszerelő volt, most meg né­hány éve a vonalak és váltók karbantartásával foglalkozó munkások csoportvezetője. Fá­radhatatlan munkásnak isme­rik. Sokszor megtörténik, hogy több, mint a fél éjszakát a hegesztőkkel és sincsiszo­­lókkal tölti el, de azért reggel már ott van csoportjá­nak nappal dolgozó tagjai kö­zött. Szorgalmáért, odaadásáért már 1948 ban vörös verseny­zászlóval tüntették ki, még ma is ott őrzi a műhelyben. Azóta többször is dicséretben részesí­tették, nemrégiben pedig dísz­oklevelet kapott jó munkájáért. __Javában folyik a munka. Túri Ferenc, Schneider Péter hegesztő és kisegítője, Botos lánca mellett segédkezik. Ked­ves embere ez a Schneider, mert ügyes szorgalmas, meg­bízható munkás. Rá lehet bízni bátran a csoport vezetését is. Schneider Péter 1950 óta dol­gozik megszakítás nélkül az éj­szakai csoportban. — Megszokta már az állan­dó éjszakai munkát? — kérdez­zük most tőle. Felénk fordítja keskeny arcát és csendesen válaszol: — Nehéz ezt megszokni, de ennyi év után az ember va­lahogy mégiscsak megszokja — mosolyodik el. — Végül is o­­dajut, hogy ha véletlenül akad egy szabad éjszakája, megszo­kásból azt is átvirrasztja. — Ha így van, mit csinál o­­lyankor, amikor kiveszi a pihe­nőszabadságát? A kérdésre ismét mosolyra de­rül az arca és élénk hangon fe­leli: — Az éjszakáimat olyankor a horgászbotom mellett töltöm el. Mert ez az egyetlen szenve­délyem: a halászás . . . Ezzel újra kézbeveszi a he­gesztőpisztolyt Felvillan a ké­kes láng, pattognak a szikrák — lassan egybeheged két sín vége Túri Ferenc kezét ellenzőként szeme elé tartva figyeli, hogyan dolgozik a hegesztő, Botos lán­ca pedig a párhuzamosan futó sínen munkálkodik ... Egyikük sem figyel már ránk: munká­jukba merültek. Hiába igyekez­ni kell, hogy mire kifut az el­ső villamos a remízből, elvé­gezzék a rájuk szabott felada­tokat. a. a. / vW//^ A „NIKOSZ BE­­LOJANNISZ“- GYÁR IMSZ-alapszer­­ve­zete már nem egy­szer hívta fel magára a figyelmet különböző akciók kezdeményezé­sével és azok sikeres végrehajtásával. Frisch Rudolf IMSZ- titkár alacsony ter­metű, izmos, 25 éves fiatalember. Barátsá­gos modoráért min­denki szereti, becsüli a gyárban. Beszélgeté­sünk során Íróasztala fiókjából iratcsomót szed elő, tényeket, e­­seteket mond el az if­júság életéről, szerve­zeti tevékenységéről, gondjairól, örömeiről. A gyárban dolgozó ifjak 95 százaléka IMSZ-tag. Az üzem­ben 9 ifjúsági brigád van, s ezek között ver­seny folyik, de a bri­gádokban dolgozó if­jak versenyben van­nak egymással is. Az IMSZ vándor­zászlója minden hó­napban más osztályba kerül, s csak ritkán marad ennél hosszabb ideig valahol. Az au­gusztusi termelési e­­redmények alapján a vándorzászlót a flexi­­bil­ osztály brigádja nyerte el. Ennek tag­jai szeptemberben is­mét az élen jártak, náluk maradt tehát a zászló. A legszorgal­masabb fiatalok közé tartoznak: Darida Jó­zsef, Aldea Elena, Ti­pam Petre. Persze, a többi brigádban is a­­kad élmunkás ifjú, például Vuia Gheor­­ghe, Ciocodan Ion, Szakál István, Kralik Matei, Bodea Dumitru stb. Ezekről a verse­nyekről, az e­redmé­­nyekről pontos kimu­tatások vannak az IMSZ-irodában. — Voltak IMSZ-ta­­gok, mint Tiparu Pet­re, Gănilă Nicolae — mondja Frisch elvtárs —, akikkel hanyagsá­guk, pontatlanságuk miatt bizony sok ba­juk volt a mesterek­nek. Ezekkel külön is foglalkoztunk, szerve­zési munkákat bíztunk rájuk s ha nem telje­sítették, felelősségre vontuk őket. Ma e­zekre az ifjakra rá le­het bízni bármilyen feladatot, mert idejé­ben elvégzik azt, rá­szoktak a rendre és pontosságra. JÓ SZERVEZÉSI­­ MUNKÁRA VALL az is, hogy a fiatalok örömmel al­kalmazzák az új mun­kamódszereket a ter­melésben. Nemrég pél­dául csatlakoztak a fővárosi „T. Vladimi­­rescu“ és a brăilai Progresul üzemek kol­lektíváinak kezdemé­nyezéseihez, amelyek a munkahely tisztántar­tását, a váltás menet közben való átadását, illetve a megtakarított nyersanyagok átszámí­tását irányozzák elő Az ifjak szabad ide­jüket is szervezetten töltik el. Hétköznapo­kon időnként elláto­gatnak a gyárakba, ü­­zemekbe. Mostanáig csaknem minden te­­mesvári gyárat meglá­togattak. Szívesen mennek társadalmi munkára is. Ezt bizo­nyítja az a tény, hogy szeptemberben 780 ó­rát dolgoztak önkén­tesen a csatornaásás­nál, 250 órát a gyári sportpálya építésén, 75 órai munkával pedig a rékási állami gaz­daságban segítettek a­­­ailózásnál A kulturcsoportok­ tagjai nagyobbára fia­­talok, s a sportolók leg-­­többje is IMSZ-tag. Minden hónapban két-­ szer — csütörtöki na­­pon — az IMSZ meg­­rendezi a már szoká sóssá vált táncdélutát a klubban. Ezeken délutánokon haszno és szórakoztató verse­nyeket rendeznek s , nyerteseket könyvek, csokoládéval jutalma­zák. Nemrég igen jó te­deményezést valósi­­tak meg: kirándul szerveztek Ruszkárt ott adták át 6 ifji az IMSZ tagsági kö­vecskét. Az ifjúság nevei­ben eddig elért mények serkei további jó munká­k Nikosz Belojánul gyár IMSZ-szervé­nek vezetőségét. Tevékeny ifjak ban Tudott dolog, hogy Aradon min- akik vétkesek ebben és javasoljuk, de a magyar színtársulat zsúfolt tér- hogy a jövőben sokkal nagyobb fi­nneket vonz. Mégis, október 11-én gyelmet fordítsanak az előadás­ak­­­a temesvári Állami Magyar Szín­ dezésére, népszerűsítésére, háznak a December 30-gyár­ba!­ A titokban tartott előadáson, e­­t értermében megtartott előadásán egyébként „A nők iskolája“ című a terem még félig sem telt meg. Moliére-darabot mutattak be. Nem telt meg egyszerűen azért, KOPPAUER LAJOS, mert senki sem tudott az előadásról. a­­(Q. Dimitrov“-gyár dolgozója Sehol a városban nem láttuk az elő­adást hirdető plakátokat. Honnan tudja meg a közönség, hogy elő­adás lesz, ha azt titokban tartják ? Úgy vélem, nem lehet mindegy sem a színháznak, sem a színmű­vészeknek, hogy százan vagy ötszá­zan nézik meg az előadást. El kell marasztalnunk azokat, n &­im MíKáá. MMk :r­­iíp: f:#: Buşteni a távolból Szélhegyi Károly felvétele Kedd, 1958 október 21 Fizess elő a „ Szobad Szó1” -ra

Next