Szabad Szó, 1947. január-március (49. évfolyam, 1-74. szám)
1947-01-12 / 9. szám
Móricz Zsigmond telt házai Irtat VASS LÁSZLÓ CSUDÁLATOS DOLOG történik mostanában a Nemzeti Színház üveg falai között. Hetek óta két klasszikust játszanak felváltva, minden este zsúfolt nézőtér előtt: Shaketsteufet és Móricz Zsigmondot Teljesen szokatlan a két név egy útt említése, s ezúttal nem is irodalomtörténeti mértékre gondolunk, hisztv) csupán a műsorválasztás szerencsés véletlene hozta így, hogy egyik este az „Antonius és Cleonatrot“, a másikon a ,,Léon tó mindhalálig“ alakjai elevenednek meg a rivaldafényben. Annyi bizonyos, s ezt különösen most érezzük, bori kicsi maryar szlóbuszunkon immáron Móricz Zsigmond is klasszikussá érett be. Meg kell móri Hamuik. hotry gyönyörű czínművét tulajdonképpen a drámai szerkesztés örök törvényeit zseniálisan semmibevevő epikus írta, s otthenotla hogy minden jelenetből mégis állandóan telített drámai feszültség villáé a néző felé, s e fojtott drámai levevő sokéig, nagyon sokaté él bennünk. Tizenhét évvel ezelőtt ott voltunk az ősbemutatón azóta is, valahányszor at ev-rer osztásban roveorra tedött, elmentünk megnézni. Mostani felújítása •órán ez.ázhuszadik előadását érte met? « felejthetetlen színpadi mű de mai kő* *öt,sélre más, lestesedőbb, mint a régi. Többen is vannak: telt ház felt hás után! Olyan tömegek jönnek a mélyból e gyönyörű játéket megnézni, amelyek aze’őtt nem íven svolt ak színházba ' járni, s különösen nem a Nemzeti Színházba MÁRTOZ ZSIGMONT) kedve«. amnyjánosirtssn szép őer. fejét és nyálas mosolyát kerestük a színház nézőterén, ott valahol hátul az ajtó melletti sarokban, ahogy mégennő szemével a kölésziumi _ diákok mókáin nevető és a szegény M viki* Misi sorsén síró emberfőket sizokta figyelni. Bizony, egész világok dőltek össze azóta hogy ezek a drága fig velő szemek örökre eltűntek, s a Nyilas Mihály (négy hé!) debreceni diákkorától meg messzibbre ke*rültünk, mégis a ..Légy jó mindhalálig“, ez a varázslatosan örökömben ma semmit sem avult szavai ma is úgy csendülnek, tisz■ tán és frissen, mint az első előadás napján. A színészek most talán még forróbb lelkesedéssel játsszák, s a hajdani gyermekvilág keserű emlékei mibennünnk is mélyebbről fakadnak fel, ahogy a tiszacsécsi kis bárány, minden küzdő parasztdiák őse a farizeusi bírák kegyetlen ítélőszéke előtt kimondja az útravalóul küldött anyai varázsszót: Légy rá fiam. Uav rá mindhalálig... Utákjára a háborús években láttuk ezt a színművet, amikor a vak gyűlölet és a náci métely kezdte hatalmába kerít«*! « szerencsétlen fővárost. Ifjúsági előadáson Gobbi Hilda kísérletezett a tizennégy éves kis diák nehéz, bonyolult szerepében. Szép, bátor előadás volt, a Városi Színház óriási nézőtere telistele pest-budai gyerekekkel; bátor azért, mert a Nemzeti fiatal, szocialista gárdája, amely akkoriban céltáblája volt a jobboldali lapoknak Major Tamással és Gobbi Hildával az emen régnek, igényes előadássorozatok rendezésével, próbálta menteni és tisztának megőrizni a háború és a gyűlölet fúriáitól feldúlt város gyermekeit. A szakmai kritika akkoriban bár Istennek alig figyelt fel erre a hősies vállalkozásra, így a céhből csak kevesed magaikkal, de annál nagyobb diékeegeggel Üt- t vendeztünk Gobbi Hilda remekmívű alakításának- Abban az időben és az előadás is egyik szép bizonyítéka volt a maroknyi magyar színész harcos ellenállásának. Mint ahogy a regény is, amelyből a „Légy jó mindhalálig“ színpadi változata készült, az ellenforradalom első éveiben íródott. Igen, a „Légy jó mindhalálig“ tiltakozást ési ellenállást jelentett a szocialista forradalom alatti magatartásáért és szerepléséért »okat támadott Móricz Zsigmond részéről mindaz ellen, ami 1920-ban kezdődött^A Magyarországon... "Móriczi Zsigmond már akkor ellenállt Mórt, hogy $& új Nemzeti Színház ismét műsorra tűzte • „Légy jó mindhalál ig‘*ot kitűnő szereposztásban, óira Gobbi Hildával a» élen, kicsit, aggódva mentünk a felújításra. Mert » színéezek fölött bizony múlnak az évek, de Nyila« Gyerekek rátnk sejtik milyen komor, mély bánat szorongatja a szüleiket. Mi csak annyit vettünk észre 1919-ben, hogy egész karácsonyig kinnmaradtunnk Lonyfaluban is mikor be is jöttünk Pestre, erőszakos nagy csönd volt körülőttünk. Az amink keserűen hallgatott, nem irt, sokat aludt, velünk még lágyabban bánt, mint máskor, idegen alia lépett közénk Egyszer, egy tél vége felé besütötték a dolgozószobáját is és sok bácsi érkezett. Hangosan nevettek, beszéltek. Csak Medgyessy Feri bácsit ismertük, a többieket sose láttuk, de tudtuk, hogy mind asztinytársaiáltak valaha, a mesebeli múliban apánknak a csodálatos debreceni kollégiumban és most azért jöttek, mert apuka regényt fog írni, gyerekregényt, kisfiúkról és iskoláról, aminek mi nagyon örültünk, mert úgy gondoltuk, új mese lesz ez, olvashi odfi, nekünk. De aztán a könyvet apuka nngz,rmoménak adta. Nagymama ,igy Krí- Wijri teste remegett És apuka is sírt, hüppögve, az öklével terülte a könnyét. Meg voltunk döbbenve. Évek teltek el Légy fát mindtojájig... Vidoszsi megis lefödött tettet jelentett, süniről nem szabad beszélni. Áruink rengeteg könyvét dedikálta, ismerős és ismeretleneknek, de a Légy jót soha, az a nagymamáé volt, mindhalálig. Amint a Harmatot rózsa anyukáé. Ebbe a két könyvbe még nekünk sem írta bele soha a nevét. És nemeszélt róla. Soha. Talán én is második gimnazista voltam, mikor engedély nélkül, titokban elolvastam. Nehezen szántam rá magam, nehezen melegedtem bele. Eleinte apró részletekben lopkodtam, aztán egy este, mikor színházban voltak, balemerültem. Az asztalra borulva zokogtam, szinte önkerületben. N egyszeresük ott állt mögöttem, halkan nevetett, megcsókolt, elvette a könyvet. — Menj aludni, fiam, majd holnap végigolvashatod — mondta. Talán el volt a rugója, hogy ifjúsági kiadást rövitített belőle. Mikor kicsit na gyobbak lettünk, elvültumeninket, ássz vénát át yayecz országot látni. Eljutottunk Debrecenbe. Első nap a kolléziumba. Nyár volt, üres iskola, furcsa. Felmentünk a coetusba is, nem volt benne semmi bútor, csak az öreg, nagy kerek fekete vaskályha, úgy kacagott rajta, a könnye kicsordult. A biprsoházban megmutatta a szemétládát, ám a mögé becsúsztatta a bicskát. Leült a lépcsőre s elmondta, itt ültek tették a kisdiákok? a felibevágott óriás görögdinnyét. Bementünk a Harmathy bácsi könyvesboltjába és megnéztük a Füvészkert helyét és a liceumbokrot... Már egyetemi hallgató voltam, mikor színdarab lett a léggióból. Izgalmas, gyönyörű készülődés, remegő, szenérmes, szégyenkező bemutató. Lángban égett, a gyomra remegett, nem tudta végignézni az előadást. Részletekben látta, naponta egy keveset belőle, örült a színészek lelkesedésének, sikerének, örült a vidéki előadásoknak. Mindig a színészekről beszélt és a rendezőkről, Hevesi Sándorról. A meséről, p tartamsól még akkor sem, még a nagy suffvantw-* hangot kavargásban sem érett szó otthon. Nagymama már nem élt, anyánk is halott, az ő komolyságuk őrizte a titkot. Amerikában a dániuk é Légy jót. De úgy megváltoztatták, lottó elleni propagandaharcat csináltak belőle és apánk dühösen örült, hogy megbukott. Végeredményben a film is megbukott, mert éppen a titok hiányzott belőle, az áhítatot igazság. Úgy harcolt a forgatókönyvért, de Mária, külsőségek nem pótolják a szívet. Legalább pénzt szeretett volna préselni belőle, de nem hagyták. Mindig a szakemberek, az okosak rontották el a darabjait, a filmjeit. Azzal vigasztalta magát, a ■ színház társasjátéka megkapgatta a tanácsokat és utólag szégyene. És vrisszamenekült a regényhez, az egyetlenhez amis egy ember, ő egyedül csinálhatott... Tán tíz éve a Hevesi Sándor kedvéért beleegyezett, hogy a Magyar Színházban feljttjék « LévijóL A teliben nem engedték, —» e Magyarban pedig nem ver otthon. Hevesi Sándor is megbetegedett, alig tudott résztvenni a próbákon,, 6 petis fáradt volt és kedvetlen tsz előadás hangulata lankadt. Nagyon szomorú volt ab hr*,* az időben. Most vassimap műtő* három unokájával Ültem e Nert'reti Színházban. Apró gyeretek, mir*t mi voltunk, mikor a regényt írta. Még alig tudnak olvasni, még soha nem voltak színházban, csak azt öldják, hogy narryapa irta. Még csak a külsőtérieket látják, de meg vannak hatva és büszkék. A színház óriásifélében rengeteg ember, nevetnek, tapsolnak, sírnak és a bird gyerekek éjinélkülével bánkódják tájékozásán eszecskésfíkkel, ami reluk tartozik Annak a nagy kisfiúnak ártatlan jóságát, bántását, bánatát igazságát. Majd egy pár év mokig ők is olyan felsülett, dyltan fonnek sírni, mint mi szegény felnőttek, akik tudjuk, hogy ez olyan igaz, olyan, boldogtalanul igaz, mint a magunk élete. És ezért fog vak csak tapsolni, mint mi hogy zárulják izgalmukat és megköszönjék az írónak » szál « ezeknek • najt/wrfi «fefidfiznfemfe « katsgoi NYILAS MISI SZÜLETÉSE írta: Móricz Virág LÉGY itt MINDHALÁLIG Ezt a régi vertet 4 strófákkal megtoldva, szeretettel ajánlom Gobbi Hildának. 103 Nyilas Mihályé*» Küldöm ölelésem. Ezt a magyar dicsősége! Kova mibe véssem? TG* elolvass! érce!, Vilmos, ki elmállik. Fiaira szívébe véstem: Légy Jé mindhalálig." Levelem Így kezdtem — Hány év® is annak? Fialm már kirepültek Az évek rohannak. Stenditlenen Mian Egyedül 8 át! Itt, Nyilas Mihály — s csengelyűzi: Légy !* mindhalálig. Kit regénybe írtál S színpadi deszkákra, Negyedszázad sötétjében ő maradt a fáklya. Háború volt fura. S újra Itt a béke. S kis hősöd volt. 5 Is maxtrolt Jövőnk reménysége. S a seb, amit szívása A csalódás vágott. Gyógyulóban. És gyógyulni Segít egy országot hallod. Móric* Zsigmond? ŐM! regény volt, s színpad. Üt, s jobb magyar valóságra Váltja álmainkat. Hallod, Móric* Zstgmond? ÚjMagyar nép él Itt Soha® csenaptyűzték szebben Angyali igéid. GELLIiRT OSZKAS SZABAD SZÓ 1947 Január 12, vasárnap^ Mint tizennégy asztendelést már aligha kezdi ki a bmvasztó, ugyanaz maradt. a kis debreceni kollégista * négy héből, mint tegnap, vagy 1894 ben, mikor a töirténet elindult egy szép őszi napsütésben a hírt* "hív vészkert és a Csokonai szobor mellől... Gobbi Hilda legyűrte az időt, s bizony, kerülnünk kellett már az első jelenekben, hogy megkülönböztessük a nyüzsgő kolégiumi udvar igazi gyermekeitől Ez a nagy művész jól ismeri a gyermekvilág finom és törékeny szövevényét, a gyermeki vágyak tehetetlen sóvárgását, a képzelő» dús félelme«, a kötelesség súlyos jármát. • mindezenfelül azt a zsarnoki idegen világot, amely hatalmasan, sokszor már kibírhatatlanul ráterpeszkedik a gyermekekre: a felnőttek világeszünkbe juttatja Móric*gát! Elhitető erejű játék* Zsigmond önéletrajzának azokat a sorait, amelyek a fájdalmas debreceni diákélményre vonatkoznak: „Ezek a kínok, a vágott, zúzott, mart sebek na ér legnagyobb kincseim; ha én ezeket feltárom, meg fogják látni az emberek az emberiség, hogy nem érrtemes az emberek között élni, mert az ember szelírdíthetetlen vadállat“. IT*t Gabhi Hildának mo sikerült feltárnia az író legnagyobb kincseit... „Légy jó fiam, légy * jó mindhalálig“... hangzik most már időtlen időken át Móricz Zsigmond legbensőbb emberi és írói testamentuma, az igazi humanizmus parancsa, amelyet p«rv szegény tiszacsées rvaranzs.fiú üzen az törésvs magyarságnak. • • Örökbe, títtntetia-LALIG szívügyünk marad most már fi Nyilas Misi melindító az emberi sorsa, legalább az less mindaddig, alulfi csak tanárok élnek a főkéstr. jó és rossz tanárok meg szegény, de nyilt szemű diákok. Ha a népi kollégiumok ifjai hinnni tudnának a szentekben, bizony védőszentüknek, őrző angyaluknak, de igazi barátunknak mindenképpel Nyilas Mihályt ajánlnám, a debreceni négy héből..