Szabadság, 1945. április-június (1. évfolyam, 63-133. szám)
1945-04-28 / 85. szám
SZOMBAT, 1945 ÁPRILIS 28. nácivacsora pengő! Így reprezentált 1944-ben Budapest polgármestere Budapest polgármestere a múltban évi 24.000 pengőt, vagyis részi mértékkel számítva körülbelül 48 közepes fizetésű tisztviselő egészévi díjazását kapta „reprezentációs költségek“ címén. Most itt fekszik előttünk a reprezentációs kiadások 1944. évi bizalmas elszámolása és ezen keresztül bepillanthatunk a nagy titokba: várjon mire költött el havi 2000 pengő közpénzt a város első polgára a nácikkal súlyosbított 1944. évben. A berlini főpolgármester fia... Március végéig a reprezentációs költségek viszonylag régi normák szerint alakulnak- Az elszámolási tételek közt sok a cigaretta, a jegymegváltás, „kötelező“ könyvvásárlás- Március 19. után a reprezentációs költségek eszeveszetten emelkedni kezdenek, amin nem szabad csodálkozni, mert abban az időben egymásnak adták a kilincset a „tejben vajban úszó” Budapesten a nácidelegációk, bizottságok, látogatók, német katonai missziók. Tíz nappal a náci megszállás után már „udvariassági“ látogatásra érkezett Steeg berlini főpolgármester fia. A polgármester fizette ki a reprezentációs alapból a Gellért-szálloda számláját, amely szerint Steeg úr 28- és 29-i vacsoraszámlája 273 pengő, 30-án 12 személyes vacsora JIS9 pengő, mozijegyek 40 pengő, vacsoránál a zenekarnak 20 pengő.(Ezt a húszast kereste a nácivendégen a 16 zenész ) A polgármester látogatást tett fezekben a napokban a Weiss Manfréd-gyárban és ez alkalommal 10 pengőt elreprezentált. Ennyit kapott az ajtónyitó altiszt a hajlongásért. Valószínűleg nem szédült el a túlzott bőkezűségtől. De láthatunk ennél épületesebb reprezentálásokat is a márciusi számla 54. sorszáma alatt. íme: Munkaképtelen szegények gondozási alapjára: € (hat) pengő. Csodálatos, hogy ettől a „tékozló“ „szociálpolitikától" nem szakadt meg a polgármester pénztárcája. De ne higyjük, hogy mindig ilyen szűkmarkúan reprezentált a város első polgára, jó nem, mert ugyanakkor a hadatüzenő Bárdossy László „Maervar politika“ című elmeművéért 20 pengőt fizetett. Stubenrauch és a bombakárosultak Április 15-én a három alpolgármester 800 pengőt adott a tomakárosultak segélyezésére. Vigyázat! Az urak nem a saját zsebükből adakoztak, hanem a reprezentációs alapból eresztettek meg 100-at, azaz magyarul megint közpénzből voltak nagylelkűek. Ezt megelőzően Stubenrauch altábornagy több magasrangú nácitiszttel meglátogatta a Községi Élelmiszerüzemet. A német uraságokat hihetően nem az üzemi munkások bér- és életviszonyai érdekelték, hanem inkább az, hogy a főváros élelemtárából mit lehetne az itt lézengő nácicsapatok ellátásának javítására igénybe venni. E látogatás alkalmával a polgármester megüt „elreprezentált” borravalóra 28 pengő 10 fillért, ezzel szemben a „kóstoló”, amit a nácilátogatók elfogyasztottak 1270 pengőt ért. Utóvégre nem tehetnénk szemrehányást, ha a polgármester — közpénzről lévén szó — mindig szűkmarkúnak bizonyult volna, de úgy látszik, a takarékosság szempontjai csak kisemberekkel szemben érvényesültek. A március 27-iki elszámolás 3. pontja szerint „a polgármester úr lakásán adott reprezentációs vacsora költsége 243 pengő’”. Ezt is náci „előkelőségek” falták fel, miközben a nép sort állt egy tojásért. A „Wolff Károly Klub” évi tagdíját, 224 pengőt is a reprezentációs alapból fizette a polgármester, mert bizonyára bokros közérdek volt, hogy tagja legyen ennek a klubnak. Május 16-án a polgármester végiglátogatta Sztójay Döme négy miniszterét és négy helyen összesen 8 pengőt fordított az ajtónálló személyzet borravalójára. Gyermeknyaraltatásra május 20-án 20 pengőt adakozott a Városháza ura, de a Budapesten tartózkodó német légóvezetőség tiszteletére rendezett vacsora költsége ugyanakkor 1979 pengőre rúgott. Június 5-én Kirpfner altábornagy német birodalmi vezetőt Balatonkenesére kellett vinni vacsorára, ami megint 774 pengőjébe került a pesti adófizetőknek. Június 20-án a bombakárosultaknak ismét csak 500 pengő csurrant, de ugyanakkor a „Kénessé” nevű vitorláshajó fenntartási költségeihez 4000 pengővel járult hozzá a polgármester a reprezentációs alapból. Aki a virágot szereti... Hát ez az aránytartás jellemezte a reakciós dzsentri városháza régi álszociális szellemét és urait. Öt pengőt adott a polgármester a személyzetnek, amikor tisztelgett a kormányzónál, hat pengőt tett le a főkapitánynál, helyettesénél és a Közmunkatanács elnökénél tett látogatásakor a személyzet tányérjába, húsz pengő jutott július elsején Nikolits Ignác és nyomorgó családja segítésére, de július 8-án a Tulipánkert-cég virágszámlája 150, négy nappal később 60 pengő volt. így látszik, hogy Doroghi-Farkas Ákos, Sztójay Döme polgármestere — mert róla van szó — azt hitte, hogy ha a nácikat és a virágot szereti, az adózók szemében, rossz ember nem lehet. Tévedett. Díszsírhelyet kapnak a munkásmozgalom áldozatai A főváros úgy döntött, hogy a munkásmozgalom áldozatai részére, azoknak, akik az ellenállási mozgalmakban és az illegális harcban estek el, mint a reakció áldozatai, díszsírhelyet juttat. Megtörtént az intézkedés, hogy ezeket bárhol vannak eltemetve, kihantolják és a Kerepesi temetőben, a Kossuth mauzóleum előtt helyezzék örök pihenőre. 1.250.000 lakosa van Nagy-Suilapskis. Elkészült az új bejelentőhivatal statisztikája Több mint százmillió bejelentőlap pusztult el a főkapitányságon az ostrom alatt. A bejelentőhivatalt teljesen újjá kellett szervezni. A Nádorutca 12. szám alatt, a Magyar-Olasz Bank központi nagytermében kapott ideiglenes szállást, vezetője Bohdaneczky Aladár rendőrfőtanácsos. A hivatal az elmúlt hónap alatt óriási munkát végzett. A nyers statisztikai rész már el is készült. _1 993.901 bejelentőlap futott be eddig hozzánk — mondja Bohdaneczky Aladár —, 60.000 lap van még Újpesten feldolgozatlanul. Ehhez a számhoz hozzá kell még venni a lakosság 20 százalékát, ennyi a hat éven aluli gyermekek és az 50 éven felüli feleségek, hozzátartozók átlagos száma és akkor megkapjuk a nyers eredményt, ami szerint körülbelül 1.250.000 lakosa van jelenleg Nagy-Budapestnek. A lakosság alaposan megcsappant, a veszteség körülbelül 7—800.000 fő. Az I. kerület néptelenedett el a legjobban, körülbelül 13.000 lakosa van. A leglakottabb a VIII. kerület, körülbelül 84.000 lélekszámmal. A férfilakosság fiatalabb évjáratai 18—30 között igen erősen megcsappantak és az arányszám a férfi- és nőlakosság között jelentősen rosszabbodott. A régi adatok szerint Budapest területén 1000 férfire 1031 nő jutott, ma 1200. Az elmúlt hónap alatt óriási forgalmat bonyolított le a bejelentőhivatal. Hatvanezren hurcolkodtak Budapesten. A költözködési láz még mindig nem ért véget, úgyhogy e pillanatban két bejelentő működik egymás mellett, az egyik a statisztikát és a régi anyagot dolgozza fel, a másik alig győzi az új bejelentések légiójának elintézését. — Sajnos, egyelőre — mondja Bohdaneczky Aladár rendőrfőtanácsos — nem tudjuk kielégíteni a közönség igényeit lakbizonylatok és állampolgársági igazolások szempontjából. Nyomozó csoportokat kell szerveznünk és ezek segélyével tudjuk majd csak a lakbizonylatokat kiállítani. A bejelentőhivatal körülbelül három hét múlva nekifoghat már ennek a munkának. _ Miért jöttél haza?“ — kérve-dezik sokan az ismerőseim közül, akikkel mostanában az utcán találkozom. A szemük elborul, a fejük lekonyul és így suttogják tovább: „Igen, igen... minek jöttél ide, Moszkvából, haza, ebbe a szegénységbe, ebbe a szellemi és erkölcsi romvárosba?“ De nemcsak Pesten sóhajtott felém ez a kérdés. Debrecenben, Miskolcon is sokan ezzel fogadtak. Ugyanaz a szemrehányóan részvétes arc, tekintet s csodálkozás kísérte a kérdést. De volt más találkozásom is! Pesten, Miskolcon, Debrecenben, Diósgyőrött, Ózdon, Nádudvaron, Hajdúsámsonban munkások, parasztok, szabad szellemi foglalkozásúak s hivatalnokok álltak elém, kemény kézfogással gyötörték jobbomat, szinte a bordám roppant ölelésükben és azt kiáltották, nevetve, barátin: „Hát megjöttél? Itt vagy... No, csakhogy megjöttél... Haj, de nagyokat fogunk együtt dolgozni.“ Hát persze, hogy „nagyokat fogunk együtt dolgozni.“ A hajdúsági, vagy borsodi parasztokkal, a diósgyőri vasgyár, az ózdi kohók néhai rabszolgáival, a pesti gyárak, irodák, színházak,a szerkesztőségek, boltok robotosaival! Hiszen azért jöttem haza, ami miatt elmentem, bújva, lopakodva, az országhatárokon Moszkváig. Azért éltem Moszkvában közel másfél évtizeden át, hogy készüljek, felkészüljek a hazatérésre s — folytatván a munkát, amelyben megakasztott a fasizmus szálláscsinálóinak brutalitása. Akkor ... másfél évtizeddel ezelőtt... a pesti, a debreceni, a miskolci utcákon lopva intettek felém s behúztak kapuk alá azok a pajtások, akik most olyan ámuldozva kérdezik: miért is jöttél ? Akkor azt suttogták: „Te... te őrült, hát érdemes ? ... Elment az eszed ? Börtönben rohadsz meg. S miért? S miért ez az önkéntes kínlódás?“ . .. S ugyanakkor ... másfél évtizeddel ezelőtt a pesti, miskolci, győri s szombathelyi utcákon óvón, fedezőn jártak előttem, mögöttem pajtások, néha intettek felém, a szemöldökükkel csak, vagy a kapuk alá parancsoltak s a testükkel fedeztek a várható bajtól... még ha az életükbe is került volna. Tehát mindez csak líra, viszszaemlékezés. Mindig voltak kishitűek. S vannak ma is. Csak... csak keserves kimondani, hogy a kishitűség ma, a nép sorsforduló útján különösen a magyar szellemi élet vezető embereiben ül tomboló orgiákat. A magyar szellemi élet reprezentánsainak a tucatja értetlenkedik a mai időkön s többek közt azon, hogy én s néhány tucat társam már hazatért. S álmélkodnak, hogy a Szovjetunióban, Angliában, Amerikában, Mexikóban, Franciaországban már csomagolják, bőröndjeiket a negyedszáz esztendeje odamenekült magyarok és gyerekeik is, akik csak törve beszélik a magyar nyelvet s készülnek arra, türelmetlenül, boldogan, hogy otthagyjanak jó lakást, jó munkakört, baráti társaságot és békenívóra átállított életet és hazajöjjenek ebbe az anyagi és erkölsi romországba, amit ma Magyarországnak hívnak. Alig egy-két magyar írástudó fogadott azzal, hogy „de jó, hogy hazajöttél, de jó, hogy segítesz oszlatni a ködöt, amely megülte az agyakat és kartársaink szemét“. És ennek az alig egynéhány jószándékú írástudónak is ez az elképzelése, hogy hirtelen, egy-kettőre, összefogva, valami fergeteges szélvihart csapunk, amiből rögtön eloszlik a köd, a szemek rögtönlátóvá lesznek és a felszabadult agykerekek azonmód termékenyen forogni kezdenek. A kishitűség és szűklátókörűség volt a legnagyobb baja, betegsége a magyar szellemi életnek. A kishitűség: hitetlenség az önmaga és népe erejében. A szűklátókörűség: nem látta meg a saját magában és népében kifejlődött életveszélyes áramlatokat s — a rohanást a nemzetvesztő meredek felé!eírom tudatosan és szemre- hányóan: a magyar írók, művészek, tudósok nagy része semmire se becsülte és nem szerette igazán — a hazáját. A magyar hazáját. Azt a magyar hazát, amelyért évtizedeken át néhány ezer magyar munkás, paraszt és szellemi munkás — s köztük néhány magyar író — nem szűnt meg harcolni s dolgozni —, akiket „hazátlan nemzetközieknek“ stigmatizáltak a fasizmus szálláscsinálói. S ezt a megbélyegzést a magyar szellemi élet jószándékú s jóhiszemű töredéke is magától értetődőnek fogadta el. A magyar írástudók és rokonszakmásaik nagy része nem értette meg — mert kishitű volt és szűk látókörű —, hogy a „boldog béke éveiben“ háborúellenes propagandát vinni nem hóbort, agyrém, hanem a tények feltárása. Nem értették meg, hogy a hadbaszállt és a fasiszta rendszerhez idomult magyar államélet hadivereségét kívánni és előmozdítani a legnagyobb fokú hazafiság, mert ez a dolgozó magyar népmilliók érdekeiért történik. A magyar írástudók és rokonszakmásaik nem értették meg, hogy, a föld alá szorított maroknyi harcos magyar azért vállalt börtönt és bitót is, mert olthatatlan szomjúsággal szerette azt a falut vagy várost, amelyben született, azt a füzest vagy parkot, ahol gyerekkorában játszott, azt a bölcsődalt, amellyel anyja dúdolta és ringatta álomba... És ez az igazi hazafi az ő olthatatlan, megsemmisíthetetlen szeretetét a faluja, városa, nyelve, népe iránt úgy mutatta meg másoknak, hogy azon volt, hogy a falu ne maradjon néhány undok kétlábú kényén, a város ne maradjon nyomortanyák lakóinak pokla, a füzesben s a parkokban boldog, egészséges, jóllakott gyerekek játszadozzanak és az anyai bölcsődal, az a szépséges anyai magyar dal, amely haláláig a gyereke fülében cseng, ne legyen olyan szomorú, bánatos futamú, hanem bizakodó magyar anya ajkáról szálljon ringatóan, derűsen. Hát ezért jöttem, ezért jöttünk haza. „Miért jöttél haza?" Írta: Gergely Sándor t Jiabadr Ast 3 Megállapították a kapupénzt Rendezték a házfelügyelők és segédházfelügyelők fizetését A házfelügyelők és segédházfelügyelők fizetését az illetékes szervek bevonásával rendezték. A házfelügyelői díj az eddigi 2% helyett 10%. A szemétpénz szobánként 5 pengő. Ha a lakásban iroda, műhely, rendelő vagy más munkahely van, az a szoba külön 5 pengő szemétpénzt fizet, vagyis az ilyen szobák szemétpénze 10 pengő. Az üzlethelyiségeknél havi 15 pengő a szemétpénz. A kapupénz éjfél előtt 1 pengő, éjfél után 2 pengő. Azok, akik állandó munkájuk, illetve hivatalos elfoglaltságuk miatt térnek haza éjfél után lakásukba, azok éjfél után is pengő kapupénzt fizetnek. A háztulajdonosok a jövőben a házfelügyelőket, azok pedig a segédházfelügyelőket nem használhatják fel, illetve nem vehetik igénybe külön egyéni munkára, ami a házfelügyelők és segédházfelügyelők külön szociális érdekét szolgálja. Ez az igazság a Henzelmann-ügyben! fertőtlenítési ügyekben legjártassabb szakember kapott megbízást, a fertőtlenítő berendezések felülvizsgálatára és ellenőrzésére. Az ügy fejleményeként a Fertőtlenítő Intézet üzemi bizottsága most nyilatkozatot juttatott el hozzánk, amelyben a legélesebben tiltakozik Henzelmann megbízatása ellen. A nyilatkozat szerint Henzelmann a múltban a legdurvábban és legkizsákmányolóbban bánt alkalmazottaival. Az Intézet tranfolyamhallgatóinak cukorjegyeit saját céljaira váltotta be és szappankészletéből is jelentős mennyiséget tulajdonított el. Felfüggesztése után mind a mai napig megtartotta a lakását az intézetben és jelenlétét arra használta és használja fel, hogy viszályt szítson a mindenkori vezető és munkásai között. Hogyan lehetséges, — kérdezi a® üzemi bizottság —, hogy a súlyos kihágások miatt felfüggesztett, és politikailagsem megbízható Henzelmann beosztást kaphatott a tisztifőorvosi hivatalban, majd megtették a fertőtlenítő gépek felügyelőjévé? A kérdést elsőnek mi vetettük fel, most ismételten csatlakozunk az üzemi bizottság kérdéséhez és a leghatározottabban követeljük a Henzelmann-ügy lezárását. A Szabadság április 18-i számában foglalkoztunk dr. Karyitai- Henzelmann Eleiknek a Fertőtlenítő Intézet volt igazgatójának kinevezési botrányával. A közleményre vonatkozóan a polgármester azt a tájékoztatást adta, hogy Hargitai-Heinzelmann mint a Kávéház, vendéglő-, espressó, berembezések, üveges porcellánok nagy választékban, Slexner, Király u 26.