Szabadság, 1945. április-június (1. évfolyam, 63-133. szám)

1945-04-28 / 85. szám

SZOMBAT, 1945 ÁPRILIS 28. nácivacsora pengő! Így reprezentált 1944-ben Budapest polgármestere Budapest polgármestere a múlt­ban évi 24.000 pengőt, vagyis részi mértékkel számítva körülbelül 48 közepes fizetésű tisztviselő egészévi díjazását kapta „reprezentációs költségek“ címén. Most itt fekszik előttünk a reprezentációs kiadások 1944. évi bizalmas elszámolása és ezen keresztül bepillanthatunk a nagy titokba: várjon mire költött el havi 2000 pengő közpénzt a vá­ros első polgára a nácikkal súlyos­bított 1944. évben. A berlini főpolgármester fia... Március végéig a reprezentációs k­öltségek viszonylag régi normák szerint alakulnak- Az elszámolási tételek közt sok a cigaretta, a jegy­megváltás, „kötelező“ könyvvásár­lás- Március 19. után a reprezentá­ciós költségek eszeveszetten emel­kedni kezdenek, amin nem szabad csodálkozni, mert abban az időben egymásnak adták a kilincset a „tejben vajban úszó” Budapesten a n­ácidelegációk, bizottságok, látoga­tók, német katonai missziók. Tíz nappal a náci megszállás után már „udvariassági“ látogatásra érkezett Steeg berlini főpolgármester fia. A polgármester fizette ki a reprezen­tációs alapból a Gellért-szálloda számláját, amely szerint Steeg úr 28- és 29-i vacsoraszámlája 273 pengő, 30-án 12 személyes vacsora JIS9 pengő, mozijegyek 40 pengő, vacsoránál a zenekarnak 20 pengő.­­(Ezt a húszast kereste a nácivendé­gen a 16 zenész ) A polgármester látogatást tett fezekben a napokban a Weiss Man­­fréd-gyárban és ez alkalommal 10 pengőt elreprezentált. Ennyit ka­pott az ajtónyitó altiszt a hajlon­­gásért. Valószínűleg nem szédült el a túlzott bőkezűségtől. De látha­tunk ennél épületesebb reprezentá­­lásokat is a márciusi számla 54. sorszáma alatt. íme: Munkaképte­len szegények gondozási alapjára: € (hat) pengő. Csodálatos, hogy ettől a „tékozló“ „szociálpolitiká­tól" nem szakadt meg a polgár­mester pénztárcája. De ne higyjük, hogy mindig ilyen szűkmarkúan reprezentált­ a város első polgára, jó nem, mert ugyanakkor a hadat­­üzenő Bárdossy László „Maervar po­litika“ című elmeművéért 20 pen­gőt fizetett. Stubenrauch és a bombakárosultak Április 15-én a három alpolgár­mester 800 pengőt adott a tom­a­­károsultak segélyezésére. Vigyá­zat! Az urak nem a saját zsebük­ből adakoztak, hanem a reprezen­tációs alapból eresztettek meg 100-at, azaz magyarul megint köz­pénzből voltak nagylelkűek. Ezt megelőzően Stubenrauch altábor­nagy több magasrangú nácitiszttel meglátogatta a Községi Élelmiszer­üzemet. A német ura­ságokat hihe­­tően nem az üzemi munkások bér- és életviszonyai érdekelték, hanem inkább az, hogy a főváros élelemtárából mit lehetne az itt lé­zengő nácicsapatok ellátásának ja­vítására igénybe venni. E látogatás alkalmával a polgármester megüt „elreprezentált” borravalóra 28 pengő 10 fillért, ezzel szemben a „kóstoló”, amit a nácilátogatók el­fogyasztottak 1270 pengőt ért. Utóvégre nem tehetnénk szemre­hányást, ha a polgármester — köz­pénzről lévén szó — mindig szűk­markúnak bizonyult volna, de úgy látszik, a takarékosság szempont­jai csak kisemberekkel szemben ér­vényesültek. A március 27-iki el­számolás 3. pontja szerint „a pol­gármester úr lakásán adott repre­zentációs vacsora költsége 243 pengő’”. Ezt is náci „előkelőségek” falták fel, miközben a nép sort állt egy tojásért. A „Wolff Károly Klub” évi tagdíját, 224 pengőt is a reprezentációs alapból fizette a polgármester, mert bizonyára bok­ros közérdek volt, hogy tagja le­gyen ennek a klubnak. Május 16-án a polgármester végiglátogatta Sztójay Döme négy miniszterét és négy helyen összesen 8 pengőt fordított az ajtónálló személyzet borravalójára. Gyermek­­nyaraltatásra május 20-án 20 pen­gőt adakozott a Városháza ura, de a Budapesten tartózkodó német légóvezetőség tiszteletére rendezett vacsora költsége ugyanakkor 1979 pengőre rúgott. Június 5-én Kirpf­­ner altábornagy német birodalmi vezetőt Balatonkenesére kellett vinni vacsorára, ami megint 774 pengőjébe került a pesti adófizetők­nek. Június 20-án a bombakárosul­­taknak ismét csak 500 pengő csur­­rant, de ugyanakkor a „Kénessé” nevű vitorláshajó fenntartási költ­ségeihez 4000 pengővel járult hozzá a polgármester­­ a reprezen­tációs alapból. Aki a virágot szereti... Hát ez az aránytartás jellemezte a reakciós dzsentri városháza régi álszociális szellemét és urait. Öt pengőt adott a polgármester a sze­mélyzetnek, amikor tisztelgett a kormányzónál, hat pengőt tett le a főkapitánynál, helyettesénél és a Közmunkatanács elnökénél tett lá­togatásakor a személyzet tányér­jába, húsz pengő jutott július else­jén Nikolits Ignác és nyomorgó családja segítésére, de július 8-án a Tulipánkert-cég virágszámlája 150, négy nappal később 60 pengő volt. í­gy látszik, hogy Doroghi-Far­kas Ákos, Sztójay Döme polgár­mestere — mert róla van szó — azt hitte, hogy ha a nácikat és a virágot szereti, az adózók szemé­ben, rossz ember nem lehet. Tévedett. Díszsírhelyet kapnak a munkásmozgalom áldozatai A főváros úgy döntött, hogy a munkásmozgalom áldozatai részére, azoknak, akik az ellenállási mozgalmakban és az illegális harcban estek el, mint a reakció áldozatai, díszsírhelyet juttat. Megtörtént az intézkedés, hogy ezeket bárhol vannak eltemetve, kihantolják és a Kerepesi temetőben, a Kossuth mauzóleum előtt helyezzék örök pihenőre. 1.250.000 lakosa van Nagy-Suilapsk­is. Elkészült az új bejelentőhivatal statisztikája Több mint százmillió bejelentőlap pusztult el a főkapitányságon az ostrom alatt. A bejelentő­­­hivatalt teljesen újjá kellett szervezni. A Nádor­utca 12. szám alatt, a Magyar-Olasz Bank köz­ponti nagytermében kapott ideiglenes szállást, vezetője Bohdaneczky Aladár rendőrfőtanácsos. A hivatal az elmúlt hónap alatt óriási munkát vég­zett. A nyers statisztikai rész már el is készült. _1 993.901 bejelentőlap futott be eddig hoz­zánk — mondja Bohdaneczky Aladár —, 60.000 lap van még Újpesten feldolgozatlanul. Ehhez a számhoz hozzá kell még venni a lakosság 20 száza­lékát, ennyi a hat éven aluli gyermekek és az 50 éven felüli feleségek, hozzátartozók átlagos száma és akkor megkapjuk a nyers eredményt, ami sze­rint körülbelül 1.250.000 lakosa van jelenleg Nagy-Buda­pestnek. A lakosság alaposan megcsap­pant, a veszteség körülbelül 7—800.000 fő. Az I. kerület néptelenedett el a legjobban, körülbelül 13.000 lakosa van. A leglakottabb a VIII. kerület, körülbelül 84.000 lélekszámmal. A férfilakosság fiatalabb évjáratai 18—30 között igen erősen megcsappantak és az arányszám­ a férfi- és nőlakosság között jelentősen rosszabbo­dott. A régi adatok szerint Budapest területén 1000 férfire 1031 nő jutott, ma 1200. Az elmúlt hónap alatt óriási forgalmat bonyolított le a beje­lentőhivatal. Hatvanezren hurcolkodtak Budapesten. A költözködési láz még mindig nem ért véget, úgyhogy e pillanatban két bejelentő működik egy­más mellett, az egyik a statisztikát és a régi anya­got dolgozza fel, a másik alig győzi az új bejelen­tések légiójának elintézését. — Sajnos, egyelőre — mondja Bohdaneczky Aladár rendőrfőtanácsos — nem tudjuk kielégíteni a közönség igényeit lakbizonylatok és állampol­gársági igazolások szempontjából. Nyomozó cso­portokat kell szerveznünk és ezek segélyével tudjuk majd csak a lakbizonylatokat kiállítani. A bejelentőhivatal körülbelül három hét múlva nekifoghat már ennek a munkának. _ M­­iért jöttél haza?“ — kér­­ve-­­dezik sokan az ismerő­seim közül, akikkel mostanában az utcán találkozom. A szemük elborul, a fejük lekonyul és így suttogják tovább: „Igen, igen... minek jöttél ide, Moszkvából, haza, ebbe a szegénységbe, ebbe a szellemi és erkölcsi romváros­ba?“ De nemcsak Pesten sóhajtott felém ez a kérdés. Debrecenben, Miskolcon is sokan ezzel fogad­tak. Ugyanaz a szemrehányóan részvétes arc, tekintet s csodál­kozás kísérte a kérdést. De volt más találkozásom is! Pesten, Miskolcon, Debrecenben, Diósgyőrött, Ózdon, Nádudva­ron, Hajdúsámsonban munká­sok­, parasztok, szabad szellemi foglalkozásúak s hivatalnokok álltak elém, kemény kézfogással gyötörték jobbomat, szinte a bordám roppant ölelésükben és azt kiáltották, nevetve, barátin: „Hát megjöttél? Itt vagy... No, csakhogy megjöttél... Haj, de nagyokat fogunk együtt dol­gozni.“ Hát persze, hogy „nagyokat fogunk együtt dolgozni.“ A haj­dúsági, vagy borsodi parasztok­kal, a diósgyőri vasgyár, az ózdi kohók néhai rabszolgáival, a pesti gyárak, irodák, színházak,a szerkesztőségek, boltok roboto­­saival! Hiszen azért jöttem ha­za, ami miatt elmentem, bújva, lopakodva, az országhatárokon Moszkváig. Azért éltem Mosz­kvában közel másfél évtizeden át, hogy készüljek, felkészüljek a hazatérésre s — folytatván a munkát, amelyben megakasztott a fasizmus szálláscsinálóinak brutalitása. Akkor ... másfél évtizeddel ezelőtt... a pesti, a debreceni, a miskolci utcákon lopva intet­tek felém s behúztak kapuk alá azok a pajtások, akik most olyan ámuldozva kérdezik: mi­ért is jöttél ? Akkor azt suttog­ták: „Te... te őrült, hát érde­mes ? ... Elment az eszed ? Bör­tönben rohadsz meg. S miért? S miért ez az önkéntes kínló­dás?“ . .. S ugyanakkor ... más­fél évtizeddel ezelőtt a pesti, miskolci, győri s szombathelyi utcákon óvón, fedezőn jártak előttem, mögöttem pajtások, né­ha intettek felém, a szemöldö­kükkel csak, vagy a kapuk alá parancsoltak s a testükkel fe­deztek a várható bajtól... még ha az életükbe is került volna. T­ehát mindez csak líra, visz­­­­szaemlékezés. Mindig vol­tak kishitűek. S vannak ma is. Csak... csak keserves kimondani, hogy a kishitűség ma, a nép sorsforduló útján különösen a magyar szellemi élet vezető em­bereiben ül tomboló orgiákat. A magyar szellemi élet reprezen­tánsainak a tucatja értetlenke­dik a mai időkön s többek közt azon, hogy én s néhány tucat társam már hazatért. S álmél­­kodnak, hogy a Szovjetunióban, Angliában, Amerikában, Mexi­kóban, Franciaországban már csomagolják, bőröndjeiket a ne­gyedszáz esztendeje odamene­kült magyarok és gyerekeik is, akik csak törve beszélik a ma­gyar nyelvet s készülnek arra, türelmetlenül, boldogan, hogy otthagyjanak jó lakást, jó mun­kakört, baráti társaságot és békenívóra átállított életet és hazajöjjenek ebbe az anyagi és erkö­lsi romországba, amit ma Magyarországnak hívnak. Alig egy-két magyar írástudó fogadott azzal, hogy „de jó, hogy hazajöttél, de jó, hogy se­gítesz oszlatni a ködöt, amely megülte az agyakat és kartár­saink szemét“. És ennek az alig egynéhány jószándékú írástudó­nak is ez az elképzelése, hogy hirtelen, egy-kettőre, összefogva, valami fergeteges szélvihart csa­punk, amiből rögtön eloszlik a köd, a szemek rögtön­­látóvá lesznek és a felszabadult agyke­rekek azonmód termékenyen fo­rogni kezdenek. A kishitűség és szűklátókörű­ség volt a legnagyobb baja, be­tegsége a magyar szellemi élet­nek. A kishitűség: hitetlenség az önmaga és népe erejében. A szűklátókörűség: nem látta meg a saját magában és népében ki­fejlődött életveszélyes áramlato­kat s — a rohanást a nemzet­vesztő meredek felé!­­­eírom tudatosan és szemre-­­ hányóan: a magyar írók, művészek, tudósok nagy része semmire se becsülte és nem sze­rette igazán — a hazáját. A ma­gyar hazáját. Azt a magyar ha­zát, amelyért évtizedeken át né­hány ezer magyar munkás, pa­raszt és szellemi munkás — s köztük néhány magyar író — nem szűnt meg harcolni s dol­gozni —, akiket „hazátlan nem­zetközieknek“ stigmatizáltak a fasizmus szálláscsinálói. S ezt a megbélyegzést a magyar szel­lemi élet jószándékú s jóhiszemű töredéke is magától értetődőnek fogadta el. A magyar írástudók és rokonszakmásaik nagy része nem értette meg — mert kishitű volt és szűk látókörű —, hogy a „boldog béke éveiben“ háborúel­lenes propagandát vinni nem hó­bort, agyrém, hanem a tények feltárása. Nem értették meg, hogy a hadbaszállt és a fasiszta rendszerhez idomult magyar ál­lamélet hadivereségét kívánni és előmozdítani a legnagyobb fokú hazafiság, mert ez a dolgozó ma­gyar népmilliók érdekeiért tör­ténik. A magyar írástudók és rokonszakmásaik nem értették meg, hogy, a föld alá szorított maroknyi harcos magyar azért vállalt börtönt és bitót is, mert olthatatlan szomjúsággal sze­rette azt a falut vagy várost, amelyben született, azt a füzest vagy parkot, ahol gyerekkorá­ban játszott, azt a bölcsődalt, amellyel anyja dúdolta és rin­gatta álomba... És ez az igazi hazafi az ő olthatatlan, megsem­­misíthetetlen szeretetét a fa­luja, városa, nyelve, népe iránt úgy mutatta meg másoknak, hogy azon volt, hogy­­ a falu ne maradjon néhány undok két­lábú kényén, a város ne marad­jon nyomortanyák lakóinak pokla, a füzesben s a parkok­ban boldog, egészséges, jóllakott gyerekek játszadozzanak és az anyai bölcsődal, az a szépséges anyai magyar dal, amely halá­láig a gyereke fülében cseng, ne legyen olyan szomorú, bánatos futamú, hanem bizakodó ma­gyar anya ajkáról szálljon rin­­gatóan, derűsen. Hát ezért jöttem,­­ ezért jöt­tünk haza. „Miért jöttél haza?" Írta: Gergely Sándor t Jiabadr Ast 3 Megállapították a kapupénzt Rendezték a házfelügyelők és segédházfelügyelők fizetését A házfelügyelők és segédház­felügyelők fizetését az illetékes szervek bevonásával rendezték. A házfelügyelői díj az eddigi 2% helyett 10%. A szemétpénz szobánként 5 pengő. Ha a lakás­ban iroda, műhely, rendelő vagy más munkahely van, az a szoba külön 5 pengő szemétpénzt fizet, vagyis az ilyen szobák szemét­pénze 10 pengő. Az üzlethelyi­ségeknél havi 15 pengő a sze­métpénz. A kapupénz éjfél előtt 1 pengő, éjfél után 2 pengő. Azok, akik állandó munkájuk, illetve hivatalos elfoglaltságuk miatt térnek haza éjfél után lakásukba, azok éjfél után is­­ pengő kapupénzt fizetnek. A háztulajdonosok a jövőben a házfelügyelőket, azok pedig a segédházfelügyelőket nem hasz­nálhatják fel, illetve nem vehe­tik igénybe külön egyéni mun­kára, ami a házfelügyelők és segédházfelügyelők külön szo­ciális érdekét szolgálja. Ez az igazság a Henzelmann-ügyben! fertőtlenítési ügyekben legjártas­sabb szakember kapott megbízást, a fertőtlenítő berendezések felül­vizsgálatára és ellenőrzésére. Az ügy fejleményeként a Fertőt­lenítő Intézet üzemi bizottsága most nyilatkozatot juttatott el hoz­zánk, amelyben a legélesebben til­takozik Henzelmann megbízatása ellen. A nyilatkozat szerint Hen­zelmann a múltban a legdurvábban és legkizsákmányolóbban bánt al­kalmazottaival. Az Intézet tran­folyamhallgatóinak cukorjegyeit saját céljaira váltotta be és szap­­pankészletéből is jelentős mennyi­séget tulajdonított el. Felfüggesz­tése után mind a mai napig meg­tartotta a lakását az intézetben és jelenlétét arra használta és hasz­nálja fel, hogy viszályt szítson a mindenkori vezető és munkásai között. Hogyan lehetséges, — kérdezi a® üzemi bizottság —, hogy a súlyos kihágások miatt felfüggesztett, és politikailag­­sem megbízható Hen­­zelmann beosztást kaphatott a tisztifőorvosi hivatalban, majd meg­tették a fertőtlenítő gépek fel­ügyelőjévé? A kérdést elsőnek mi vetettük fel, most ismételten cs­at­­lakozunk az üzemi bizottság kér­déséhez és a leghatározottabban követeljük a Henzelmann-ügy le­zárását. A Szabadság április 18-i számá­ban foglalkoztunk dr. Karyitai- Henzelmann Eleiknek a Fertőtle­nítő Intézet volt igazgatójának ki­nevezési botrányával. A közle­ményre vonatkozóan a polgár­­mester azt a tájékoztatást adta, hogy Hargitai-Heinzelmann mint a Kávéház­, vendéglő-, espressó, berembezések, üveg­es porcellánok nagy választékban, Slexner, Király­ u 26.

Next