Szabadság, 1945. április-június (1. évfolyam, 63-133. szám)
1945-05-05 / 90. szám
I. évfolyam, 90. szám pengő 1945 május 5. szombat DEMOKRATIKUS NAPILAP SZERKESZTŐBIZOTTSÁG: BARCS SÁNDOR, DARVAS JÓZSEF, KÁLLAI GYULA, ZILAHY LAJOS Becserélik a bankjegyeket • Hatálytalanították a közmunkarendeletet A LEDÖNTÖTT SZOBOR Írta: KOVÁCS IMRE Büszkén, dölyfösen, délcegen megszegett nyakkal, vádoltan előretartott jobbkézzel, bal karjával hírhedt törvénykönyvét, a Tripartitumot szívére szorítva állt Werbőczy az Apponyi-téren. Úgy állt ott a szobor, mint a megdönthetetlen osztályelőítélet, úgy nézett szembe az idővel és a problémákkal, mint akit örökre formáltak azok, akik hittek benne, akik követték, akik esküdtek, rá. Az úri Magyarország „nagy“ törvénytudósát, a magyar jogrend megteremtőjét, Dózsa hóhérát, a nemesi nemzedékek nevelőjét, tanítóját, hiába faragták kőbe, mégsem tudta állni a legnagyobb vihart, azt, amelyiket a nép haragja koroáfel: jpfjus T-ér, ledöntöttték. Most üresen áll a talapzat, a szobor alázatosan, bukottan, vállig földbefúródva szimbolizálja egy rendszer bukását, egy világ összeomlását. Ledőlt a szobor s ahogy éppen az úri Magyarországot szimbolizálta, most így, összetörten szintén az úri Magyarország sorsát példázza. Uraimék kizsákmányolással, praktikákkal, politikai manőverekkel, vagy huncutsággal toldozták-foldozták az országot. Szívósak voltak, sok vihart, sok támadást kiáltottak s mármár azt hittük, hogy uralmuk megdönthetetlen, amikor végre elhangzott a halálos ítélet fölöttük. A történelmi osztály, ahogy tévesen nevezték, elvesztette a játszmát, a munkások és a parasztok, a valóban történelmi osztályok felnyomulnak és átveszik a vezetést. Sem huncutság, sem praktika, sem a legravaszabb manőver nem segít: vége Werbőczy országának. Régóta, évszázadok óta féljük a harc. Ó, hányán és hányán próbáltak változtatni a helyzeten, hányán és hányán próbálták megfordítani a sorrendet, de sohasem sikerült. A legizgalmasabb, a legdrámaibb mérkőzést Dózsa és Werbőczy vívta meg. Dózsa képviselte a másik nemzetet, az urak alatt élő és eszmélő parasztságot, Werbőczy a nemesi Magyarországot. Egyezkedésről szó sem lehetett, a jobbágyok türelme a végére ért, elfogyott, tovább nem engedhettek, az uraknak kellett volna engedni, de ők sem engedtek s 1514-ben föllángolt a magyar történelem legnagyobb, legvéresebb osztályháborúja. Dózsa százezer embert vezetett, százezer elkeseredett jobbágy egyenesítette ki a kaszát, fogott kapát, ásót, fejszét, vasvillát, hogy igazságot szerezzen magának- Werbőczy nemzete is keményen harcolt s nagyobb katonai tudásával, haditapasztalataival és külföldi segítséggel győzött. Werbőczy fogalmazta meg az ítéletet. Az ítélet kegyetlen volt: örök szolgaság! Földhöz, röghöz kötötték a parasztságot, törvénybe iktatták, hogy alacsonyabbrendű emberek, nem egyenlőrangúak a nemesekkel, az urakkal. A brutális ítéletet brutálisan végre is hajtották A vezért vastrónra ültették, ökörszájkosárból készítettek koronát a fejére és elevenen elégették. Társait, alvezéreit ugyanígy, ilyen kegyetlenül végezték ki, a forradalomban résztvevő jobbágyok homlokára pedig keresztet égettek, hogy örökké emlékezzenek az egyetlen keresztes háborúra Magyarországon. Ezt a barbár ítéletet nyögte évszázadokon keresztül mindmáig a parasztság. A szobor az Apponyi-téren gőggel és fölénynyel hirdette az urak elsőbbségét ebben az országban. Büszkén szorította keblére a törvénykönyvet, büszke is lehetett, mert az urak meg voltak vele elégedve! A ledöntött szobor alázatosan ráborul a földre, arra a földre, amelyik most már a parasztságé és amelyiket ez a nép anynyiszor, olyan sokszor megáztatott vérével, verítékével és könnyével, így jó, Werbőczy büszke nemzetének meg kellett alázkodni az új nemzet előtt, méltó formában kellett elégtételt adni a sok szenvedésért. Nem volt olyan nagy az úri nemzet, amilyennek látszott. Mohácsnál csak huszonhétezren várták a törököt, negyedannyian, mint a Dózsa hadai. Ez az aránytalanság mindig tapasztalható volt, ha vérre ment a játék: csinálták a nagyhatalmi politikát a mások, a parasztok és a munkások olcsó vérével. Magukban sohasem tudtak olyan nagy áldozatot hozni, amelyik felért volna azzal, amit maguknak markoltak ki az ország javaiból. Ledőlt a szobor, megdőlt az úri Magyarország uralma. A mérkőzést mégsem nyerte meg Werbőczy: Dózsa a győztes! Népe már nem egyedül harcol, mellette küzdenek a munkások a városokból, a nagy roham elsöpörte az úri ellenállást: a nép országa épül az uraké helyén. Május 14-én kezdődött Dózsa forradalma 1514-ben, május 1-én dőlt le a szobor 1945-ben. Hoszszú idő, de mégis elérkezett. Elégtételt kapott a megcsalt, megkínzott, sokat szenvedett parasztság, elégtételt kapott, de ez még mindig kevés, az igazi elégtétel még hátra van: Wer- Ibőczy úri törvényei helyett meg kell csinálni a nép törvényeit! Egymillió német liszt és katona tette le a fegyvert Montgomery frontján A szövetséges főhadiszállásról históriai jelentőségű eseményt jelentenek. Montgomery hadseregének égési frontja hosszában, szóval Hollandiában, az északi tengerparton, a dániai Schleuwigholsteinben és a helgolandi szigeteken minden német ellenállás megszűnt. Busch tábornagy egész hadserege, körülbelül egymilliónyi német tiszt és katona feltétel nélkül letette a fegyvert. Az északnémetországi német haderők fegyverletétele olyan helyzetet teremtett, amiben a további ellenállás teljesen értelmetlenné vált. Ma már csak a keleti front hosszában, Szászországban, Nyugat-Sziléziában, Aszal-Csehszlovákiában, Északkelet-Ausztriában, Horvátország és Stájerország egyes részeiben állanak még harcoló német csapatok. Észak-Olaszországban a német hadsereg utolsó maradványai* kapituláltak és a francia csapatok Alexander tábornagy hadseregével egyesült a Brenneren. Salzburg, Innsbruck szintén a szövetségesek kezén vannak és Linz kapitulációja órák kérdése. Itt várják Tolbuchin szovjet tábornagy hadseregének találkozását az amerikai szövetséges csapatokkal, melyek már a város külső részeiben harcolnak. A magdeburgi és drezdai terepzsák ma már az egyedüli német terület, melyen még Hitlerhez többé-kevésbé hű csapatok verekszenek. A hitleri birodalom tízezer négyzetkilométernyi területre zsugorodott össze. Hitler hadseregét jóformán kiverték Németország területéről. Cheater Wilnut, az angol rádió tudósítója Montgomery tábornagy főhadiszállásáról a következő tudósítást küldte: Montgomery főhadiszállásán egy sátorban gyalulni van asztalnál, a német megbízottak most írták alá a fegyverletétel történelmi okmányát. Az aláírás május 4-én, pénteken este fél hétkor történt és az egész esemény öt percig tartott. Az öttagú német küldöttség* Friedenburg tengernagy, a német tengeri erő főparancsnoka, Dönitz utódja és Kienzl tábornok, Busch vezérkari főnöke vezették. Először csütörtökön keresték fel a főhadiszállást, felajánlva az oroszok ellen harcoló kötelékek megadását is. Montgomery ezt ridegen elutasította: „Mondják meg nekik, hogy erről nem tárgyalok”. Ezután térképet hozatott és azon elmagyarázta a német megbízottaknak a valóságos hadi helyzetet és a német hadsereg kétségbeejtő állapotát. Friedenburg egyszerre megtört és zokogni kezdett Nyilvánvaló volt, hogy tulajdonképpen csak ebben a pillanatban látta be a a német haderő igazi helyzetét. Montgomery teljes és feltétel nélküli kapitulációt követelt. A német megbízottak eltávoztak, hogy a dolgot megtárgyalják Buseh tábornaggyal. Pénteken délután visszajöttek ássó nélkül alá * MEfiSZVIT | NAI9RUSZAKNYUGAT-EURÓPflBAH Busch tábornagy egész hadserege kapitulált—Innsbruck, Salzburg elesett Északnémetországban megszűnt a harc. Busch tábornagy összes csapatai, a hollandiai, dániai és schleswigholsteini német helyőrségek feltétel nélkül kapituláltak. A háború rohamléptekkel halad a vége felé. A tulajdonképpeni hadműveletek, a szónak abban az értelmében, ahogy ezt a berlini, vagy a rajnai nagy döntő csatáknál alkalmaztuk, befejeződtek. Ami hátra van, az néhány desperácó alvezér, generális, vagy SS bandavezér végső harca, aminek célja már nem valami pillanatnyi győzelem, még taktikai siker sem, csak az egérúl biztosítása valamerre. A szovjet tudósító iroda legutóbbi jelentése is még néhány nagyobb mecklenburgi és brandenburgi város elfoglalásáról és mintegy negyvenötezer német katona elfogásáról, valamint arról számol be, hogy a berlini német helyőrség parancsnokai, úgy a rendőrség, mint a tűzoltóság és egészségügyi szolgálat összes jóemberei teljes számban megadták magukat. A felsorolt dignitáriusok közül hiányzik Hitler, Göring, Göbbels, Himmler és a többi alvezér neve. Ezekről nincsen újabb hír, maga a német hivatalos jelentés is, melyet még tegnap este kiadtak Kopenhágában, mélyen hallgat róluk. Ami megerősíti azt a feltevésünket, hogy Hitler halálhírével tulajdonképpen egy mentési akciót takargattak a németek és az ismét igazat ad a szovjet kormánynak, mely egy percig sem adott hitelt ezeknek a hírverési manővereknek, írták a kapitulációt. Eisenhower tábornok nevében maga Montgomery írta alá az okmányt. Az egyezmény május 5-én szombaton reggel nyolc órakor lépett érvénybe és vonatkozik a második brit és az első kanadai hadsereggel szemben álló minden német erőre, beleértve Dániát, Észak-Hollandiát, Helgolandot, a Fríz-szigeteket, az Atlanti óceán szigeteit és Északnyugat-Németországot. A pillanat, amelyre Nagybritannia népe öt és fél esztendeje annyira várt, elérkezett. Alexander után Montgomery most a második brit hadvezér, aki előtt a németek ilyen nagy arányban feltétel nélkül letették a fegyvert. Európában brit katonákkal szemben már nem áll ellenség. Partraszállás Rhodos szigetén London, május 5. A Reuteriroda jelentése szerint görög kommandócsapatok angol tisztek vezetésével partraszálltak a Dodekanezoszon és Rhodos szigetén harcban állnak a néplét erőkkel. Németország megszólalása a sanfranciscói értekezleten San Francisco, május 5. A világértekezlet szombaton kezdi tárgyalni azokat a javaslatokat, amelyek a dumbarton-paksi határozatok módosítására irányulnak. Ma estére várnak döntést abban a kérdésben is, hogy a négy nagyhatalom, Szovjetunió, Nagybritannia, Egyesült Államok és Franciaország hogyan osztozik Németország megszállásában.