Szabadság, 1945. április-június (1. évfolyam, 63-133. szám)

1945-05-05 / 90. szám

I. évfolyam, 90. szám pengő 1945 május 5. szombat DEMOKRATIKUS NAPILAP SZERKESZTŐBIZOTTSÁG: BARCS SÁNDOR, DARVAS JÓZSEF, KÁLLAI GYULA, ZILAHY LAJOS Becserélik a bankjegyeket • Hatálytalanították a közmunkarendeletet A LEDÖNTÖTT SZOBOR Írta: KOVÁCS IMRE Büszkén, dölyfösen, délcegen megszegett nyakkal, vádoltan előretartott jobbkézzel, bal kar­jával hírhedt törvénykönyvét, a Tripartitumot szívére szorítva állt Werbőczy az Apponyi-téren. Úgy állt ott a szobor, mint a megdönthetetlen osztályelőítélet, úgy nézett szembe az idővel és a problémákkal, mint akit örök­re formáltak azok, akik hittek benne, akik követték, akik es­küdtek, rá. Az úri Magyarország „nagy“ törvénytudósát, a ma­gyar jogrend megteremtőjét, Dózsa hóhérát, a nemesi nemze­dékek nevelőjét, tanítóját, hiába faragták kőbe, mégsem tudta állni a legnagyobb vihart, azt, amelyiket a nép haragja kor­oá­­fel: jpfjus T-ér, ledöntött­­ték. Most üresen áll a talapzat, a szobor alázatosan, bukottan, vállig földbefúródva szimbolizál­ja egy rendszer bukását, egy világ összeomlását. Ledőlt a szobor s ahogy éppen az úri Magyarországot szimboli­zálta, most így, összetörten szin­tén az úri Magyarország sorsát példázza. Uraimék kizsákmányo­lással, praktikákkal, politikai manőverekkel, vagy huncutság­gal toldozták-foldozták az orszá­got. Szívósak voltak, sok vihart, sok támadást kiáltottak s már­­már azt hittük, hogy uralmuk megdönthetetlen, amikor végre elhangzott a halálos ítélet fölöt­tük. A történelmi osztály, ahogy tévesen nevezték, elvesztette a játszmát, a munkások és a pa­rasztok, a valóban történelmi osztályok felnyomulnak és át­veszik a vezetést. Sem huncutság, sem praktika, sem a legravaszabb manőver nem segít: vége Werbőczy or­szágának. Régóta, évszázadok óta féljük a harc. Ó, hányán és hányán próbáltak változtatni a helyze­ten, hányán és hányán próbál­ták megfordítani a sorrendet, de sohasem sikerült. A legizgalma­sabb, a legdrámaibb mérkőzést Dózsa és Werbőczy vívta meg. Dózsa képviselte a másik nem­zetet, az urak alatt élő és esz­mélő parasztságot, Werbőczy a nemesi Magyarországot. Egyez­kedésről szó sem lehetett, a job­bágyok türelme a végére ért, el­fogyott, tovább nem engedhet­tek, az uraknak kellett volna en­gedni, de ők sem engedtek s 1514-ben föllángolt a magyar történelem legnagyobb, legvére­sebb osztályháborúja. Dózsa százezer embert veze­tett, százezer elkeseredett job­bágy egyenesítette ki a kaszát, fogott kapát, ásót, fejszét, vas­villát, hogy igazságot szerezzen magának- Werbőczy nemzete is keményen harcolt s nagyobb ka­tonai tudásával, haditapasztala­­taival és külföldi segítséggel győzött. Werbőczy fogalmazta meg az ítéletet. Az ítélet kegyet­len volt: örök szolgaság! Föld­höz, röghöz kötötték a paraszt­ságot, törvénybe iktatták, hogy alacsonyabbrendű emberek, nem egyenlőrangúak a nemesekkel, az urakkal. A brutális ítéletet brutálisan végre is hajtották­ A vezért vastrónra ültették, ökör­szájkosárból készítettek koronát a fejére és elevenen elégették. Társait, alvezéreit ugyanígy, ilyen kegyetlenül végezték ki, a forradalomban résztvevő jobbá­gyok homlokára pedig keresztet égettek, hogy örökké emlékezze­nek az egyetlen keresztes hábo­rúra Magyarországon. Ezt a barbár ítéletet nyögte évszázadokon keresztül mind­máig a parasztság. A szobor az Apponyi-téren gőggel és fölény­nyel hirdette az urak elsőbbsé­gét ebben az országban. Büszkén szorította keblére a törvény­­könyvet, büszke is lehetett, mert az urak meg voltak vele elégedve! A ledöntött szobor alázatosan ráborul a földre, arra a földre, amelyik most már a paraszt­ságé és amelyiket ez a nép any­­nyiszor, olyan sokszor megázta­tott vérével, verítékével és könnyével, így jó, Werbőczy büszke nemzetének meg kellett alázkodni az új nemzet előtt, méltó formában kellett elégté­telt adni a sok szenvedésért. Nem volt olyan nagy az úri nemzet, amilyennek látszott. Mohácsnál csak huszonhétezren várták a törököt, negyedannyian, mint a Dózsa hadai. Ez az arány­talanság mindig tapasztalható volt, ha vérre ment a játék: csinálták a nagyhatalmi politi­kát a mások, a parasztok és a munkások olcsó vérével. Maguk­ban sohasem tudtak olyan nagy áldozatot hozni, amelyik felért volna azzal, amit maguknak markoltak ki az ország javaiból. Ledőlt a szobor, megdőlt az úri Magyarország uralma. A mérkőzést mégsem nyerte meg Werbőczy: Dózsa a győztes! Népe már nem egyedül harcol, mellette küzdenek a munkások a városokból, a nagy roham elsö­pörte az úri ellenállást: a nép országa épül az uraké helyén. Május 14-én kezdődött Dózsa forradalma 1514-ben, május 1-én dőlt le a szobor 1945-ben. Hosz­­szú idő, de mégis elérkezett. Elégtételt kapott a megcsalt, megkínzott, sokat szenvedett parasztság, elégtételt kapott, de ez még mindig kevés, az igazi elégtétel még hátra van: Wer- I­bőczy úri törvényei helyett meg­­ kell csinálni a nép törvényeit! Egymillió német liszt és katona tette le a fegyvert Montgomery frontján A szövetséges főhadiszállásról históriai jelentőségű eseményt jelentenek. Montgomery hadseregé­nek égési frontja hosszában, szóval Hollandiában, az é­szaki tengerparton, a dániai Schleuwigholsteinben és a helgolandi szigeteken minden német ellenállás megszűnt. Busch tábornagy egész hadserege, körülbelül egymilliónyi német tiszt és katona feltétel nélkül letette a fegyvert. Az északnémetországi német haderők fegyverletétele olyan hely­zetet teremtett, ami­ben a további ellenállás teljesen ér­telmetlenné vált. Ma már csak a k­eleti front hosszában, Szászország­­ban, Nyugat-Sziléziában, Aszal­-Csehszlovákiában, Északkelet-Aus­ztr­iában, Horvátország és Stájeror­szág egyes részeiben állanak még harcoló német csapatok. Észak-Olaszországban a német hadsereg utolsó maradványai­­* kapituláltak és a francia csapatok Alexander tábornagy hadseregével egyesült a Brenneren. Salzburg, Innsbruck szintén a szövetségesek ke­zén vannak és Linz kapitulációja órák kérdése. Itt várják Tolbuchin szovjet tábornagy hadseregének ta­lálkozását az amerikai szövetséges csapatokkal, melyek már a város külső részeiben harcolnak. A magdeburgi és drezdai terepzsák ma már az egyedüli német terület, melyen még Hitlerhez többé-kevésbé hű csapatok vereksze­nek. A hitleri birodalom tízezer né­gyzetkilométernyi területre zsugo­rodott össze. Hitler hadseregét jóf­ormán kiverték Németország terüle­téről. Cheater Wilnut, az angol rádió tudósítója Montgomery tábornagy főhadiszállásáról a következő tudó­sítást küldte: Montgomery főhadi­szállásán egy sátorban gyalulni van asztalnál, a német megbízottak most írták alá a­ fegyverletétel tör­ténelmi okmányát. Az aláírás má­jus 4-én, pénteken este fél hétkor történt és az egész esemény öt percig tartott. Az öttagú német küldöttség* Fried­enburg tenger­nagy, a német tengeri erő főpa­rancsnoka, Dönitz utódja és Kienzl tábornok, Busch vezérkari főnöke vezették. Először csütörtökön ke­resték fel a főhadiszállást, fel­ajánlva az oroszok ellen harcoló kötelékek megadását is. Montgo­mery ezt ridegen elutasította: „Mondják meg nekik, hogy erről nem tárgyalok”. Ezutá­n térképet hozatott és azon elmagyarázta a német megbízottaknak a valóságos hadi helyzetet és a német hadsereg kétségbeejtő állapotát. Friedenburg egyszerre megtört és zokogni kez­dett Nyilvánvaló volt, hogy tulaj­donképpen csak ebben a pillanat­ban látta be a a német haderő igazi helyzetét. Montgomery teljes és feltétel nélküli kapitulációt köve­telt. A német megbízottak eltávoz­tak, hogy a dolgot megtárgyalják Buseh tábornaggyal. Pénteken dél­után visszajöttek ás­­só nélkül alá­ * MEfiSZVIT | NAI9RU­­SZAKNYUGAT-EURÓPflBAH Busch tábornagy egész hadserege kapitulált—Innsbruck, Salzburg elesett Északnémetországban megszűnt a harc. Busch tábornagy összes csapatai, a hollandiai, dániai és schleswigholsteini német helyőrségek feltétel nél­kül kapituláltak. A háború rohamléptekkel halad a vége felé. A tulajdonképpeni hadműveletek, a szónak abban az értelmében, ahogy ezt a berlini, vagy a rajnai nagy döntő csatáknál alkalmaztuk, befejeződtek. Ami hátra van, az néhány desperácó alvezér, generális, vagy SS bandavezér végső har­ca, aminek célja már nem valami pillanatnyi győ­zelem, még taktikai siker sem, csak az egérúl biz­tosítása valamerre. A szovjet tudósító iroda legutóbbi jelentése is még néhány nagyobb mecklenburgi és branden­burgi város elfoglalásáról és mintegy negyvenöt­­ezer német katona elfogásáról, valamint arról szá­mol be, hogy a berlini német helyőrség parancs­nokai, úgy a rendőrség, mint a tűzoltóság és egész­ségügyi szolgálat összes jóemberei teljes számban megadták magukat. A felsorolt dignitáriusok közül hiányzik Hitler, Göring, Göbbels, Himmler és a többi alvezér neve. Ezekről nincsen újabb hír, maga a német hivatalos jelentés is, melyet még tegnap este kiadtak Kopenhágában, mélyen hallgat róluk. Ami megerősíti azt a feltevésünket, hogy Hitler halálhírével tulajdonképpen egy mentési ak­ciót takargattak a németek és az ismét igazat ad a szovjet kormánynak, mely egy percig sem adott hitelt ezeknek a hírverési manővereknek, írták a kapitulációt. Eisenhower tábornok nevében maga Montgo­mery írta alá az okmányt. Az egyezmény május 5-én szombaton reggel nyolc órakor lépett érvénybe és vonatkozik a második brit és az első kanadai hadsereggel szem­ben álló minden német erőre, bele­értve Dániát, É­szak-Hollandiát, Helgolandot, a Fríz-szigeteket, az Atlanti óceán sz­igeteit és Észak­­nyugat-Németországot. A pillanat, amelyre Nagybritannia népe öt és fél esztendeje annyira várt, elér­kezett. Alexander után Montgo­mery most a második brit had­vezér, aki előtt a németek ilyen nagy arányban feltétel nélkül le­tették a fegyvert. Európában brit katonákkal szemben már nem áll ellenség. Partraszállás Rhodos szigetén London, május 5. A Reuter­­iroda jelentése szerint görög kommandócsapatok angol tisz­tek vezetésével partraszálltak a Dodekanezoszon és Rhodos szi­getén harcban állnak a néplét erőkkel. Németország megszóla­lása a sanfranciscói értekezleten San Francisco, május 5. A vi­lágértekezlet szombaton kezdi tárgyalni azokat a javaslatokat, amelyek a dumbarton-paksi ha­tározatok módosítására irányul­nak. Ma estére várnak döntést abban a kérdésben is, hogy a négy nagyhatalom, Szovjetunió, Nagybritannia, Egyesült Álla­mok és Franciaország hogyan osztozik Németország megszál­lásában.

Next