Szabadság, 1991. január-június (101. évfolyam, 2-26. szám)
1991-05-31 / 22. szám
30. OLDAL LELKI SZEGÉNYEK A Biblia Újszövetsége egy hosszú prédikációval kezdődik. Ezt a prédikációt Jézus mondta el akkor, amikor földi misszióját elkezdte. Ez a prédikáció nem valamely ragyogó székesegyházban, vagy a jeruzsálemi zsinagógában hangzott el, hanem a Galileai tenger nyugati oldalán. Ez a mennyből küldött tanító az isteni szeretetnek kellemes illatát árasztotta. Szavai úgy szálltak alá, „mint eső a rétre, mint zápor, amely megöntözi a földet.” Zsolt,72,6. Az emberi történelem eme legsötétebb korszakában Jézus arról beszél, hogyan lehetnek máris boldogok azok, akik lelkéből a legparányibb reménysugár is kialudt. Nem valami elérhetetlen, jövőbeli boldogságról szól, hanem olyan boldogságról, amely már itt a földön, a nyomor és szenvedések közepette is meglelhető. „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa.” Mt.5,3. Általában irigyelni szokták a gazdagokat és sajnálni a szegényeket. Milyen szegényekre gondolt Jézus? Azokra-e, akiknek a földi javakból csak kevés, vagy semmi sem jutott? Tanítványaira tekintve mondotta egyszer: „Boldogok vagytok ti szegények, mert tiétek az Isten országa.” Anyagiakban a tanítványok valóban szegények voltak. Jézus maga is szegény volt. Szegényen ment végig ezen a világon, és nem volt mása mint az ártatlansága. Szülőháza istáló, bölcsője jászol, halottas ágya a kereszt volt. Jézus földi missziója volt, hogy „a szegényeknek örömet mondjon.” Bár itt sem a lelki szegényekről van szó mégis említeni kell, hogy az anyagi szegénység, ha az ember helyesen viszonyul hozzá, nagy áldást rejthet magában. „A szegénység angyallá válhat, aki a mennyországba vezet.” A szegénység átérezteti az emberrel, hogy ő segítségre szorul s így elsajátítja a megalázkodást, míg az angyali jólétben lévő ember elbizakodhat és büszkévé válhat. Jakab apostol mondja: „Avagy nem az Isten választotta-e ki a világ szegényeit, hogy gazdagok legyenek hitben, és örökösei az országnak, amelyet azoknak ígért, akik őt szeretik.” Jak.2,5. Hegyi beszédében Jézus a lelki szegényekhez szól először. Kik, és milyen társadalmi rétegel valók ezek az emberek? Lelki szegények alatt lényegében azokat az embereket értjük, akik Isten színe előtt tudatára ébrednek bűnösségüknek. Az ilyenek tudják, hogy semmit sem mutathatnak fel, amivel megállhatnának a szent Isten színe előtt. Lelki szegények azok, akik szükségét érzik a hitnek, akik Isten bűnbocsátó és megigazító kegyelméért könyörögnek. Ilyen lelki szegénységet érzett Ésaiás próféta, amikor Isten dicsőségét látva felkiáltott: „Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok!” És.6,5. A templomban imádkozó vámszedő is lelki szegénységet érezve mondotta: „Isten légy irgalmas, nekem bűnösnek.” Lk. 18,13.14. Lelki szegénységet érezve mondotta a római százados is: „Uram, nem vagyok méltó, hogy az én házamba jöjj.” Az öntelt, önigazult ember így vélekedik: „Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem...” Jel.3,17. Korunk embere megelégedett a biblia felületes ismeretével, vallása formaiságával. Nem érzi szükségét annak, hogy az Ige naponkénti olvasása és ima által megszentelődjön, közelebb jusson a feddhetetlen isteni élethez. Kedves Olvasó! Mit adjon az Isten egy önigazult embernek? Mit adjon annak, aki úgy érzi neki semmire sincs szüksége? Ám a lelki szegény kér, bűnbocsánatért Istenhez kiált. Minden ember lelki szegény, de a legtöbben ezt nem érzik; nem ismerik el. Valaki mondotta: „Nincs szegényebb ember annál, akinek mása sincs, csak a vagyona.” Ha érzed lelki szegénységedet, fordulj mennyei Atyádhoz. Az ég legdrágább kincseit, a hitet, reményt, szeretetet és bűnbocsánatot adhat neked. Petrik Imre :A REMÉNYSÉG HANGJA hi-... «3^ AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA / SZABADSÁG 1991. május 31., pénte Menedékjog az iraki nagykövetnek OTTAWA Sok millió üldözött és nyomorult hiába várja, hogy megnyíljon a mennyek kapuja, azaz bebocsátást nyerjen Kanadába vagy az Egyesült Államokba. Van akinek azonban tálcán nyújtják a menedékjogot. Mohamed Al-Mashatot, Irak washingtoni nagykövetét sűrűn láttuk az Öböl-válság idején, amint lelkesen védelmezte Saddam Hussein politikáját. Néhány nappal a háború kitörése előtt a nagykövetet azonban visszahívták Bagdadba. Útközben megállt Bécsben, mondván, hogy felesége gyógykezelést igényel. Mint kiderült, a nagykövet menedékjogot kért és kapott Kanadában a sok kanadai polgár és tövényhozó felháborodására. Most azt is nyilvánosságra hozták, hogy Amerika is felajánlotta a politikai menedékjogot, de Al-Mashat azt visszautasította. Elítélték Winnie Mandelát JOHANNESBURGHárom és félhónapi tárgyalás után 6 évi börtönbüntetésre ítélték Winnie Mandelát, az Afrikai Nemzeti Kongresszus vezetőjének feleségét négy fiatal elrablásáért és bántalmazásukra való felbujtásért. Mrs. Mandela, miközben férje börtönben ült, testőröket tartott maga mellett, akik terror alatt tartották a környéket. Fiatalokat raboltak el és vertek össze, sőt egyet meg is öltek — tanúk szerint — Mrs. Mandela aktív részvételével. A tárgyalás alatt azonban egy tanú eltűnt, volt aki visszavonta vallomását. Mrs. Mandela azt állította, hogy az incidens alatt a várostól távol volt. A bíró egyszerűen hazugnak nevezte. REMÉNYSÉG HANGJA P.O. Box 915 E. Brunswick, NJ. 08816 A CÍMÜNKÖN KAPHATÓ SZÉP KÖNYVEK CÍM ÉS ÁRJEGYZÉKE Petrik Imre rádióadásai szalagon .......................................................... 5.00 Krisztus Példázatai..................... 9.50 Apostolok Története................... 8.50 Erkölcsi tisztaság útja................ 6.50 Válaszd az Életet......................... 7.50 Az Elmélkedés Percei................ 7.50 Az igazság útján.......................... 6.00 Szemtől szemben a rákkal......... 3.00 Boldog Élet................................... 5.00 A megváltás története................ 4.50 Mit mondasz magadról............. 4.50 Örökkévaló evangélium............ 3.00 Egészséget az életnek................ 3.00 A könyvek könyve....................... 3.00 Az elszemélytelenedett bűn...... 3.00 Oltalomra vágyunk..................... 3.00 Követségben................................ 3.00 Kezdj el élni................................. 5.00 A kijegyzett könyv....................... 4.00 Nagybetűs magyar Biblia...........16.00 (a magas portó miatt Canadába küldve)...........................................18.00 Isten küldött egy embert............ 6.00 Megtalált élet............................... 5.00 Az imádság himnusza................ 2.50 Feltámadunk................................ 2.00 Jézushoz vezető Út...................... 3.00 A Zarándok útja.......................... 6.00 Kisebb bibliák: 5x4 inch., 6x5 inch., és 9x6 inches................................10.00 A Nagy küzdelem........................13.00 Jézus Élete.....................................13.00 Egyetlen dél-afrikai lap, még a feketék újságjai sem, vádolják a bírót faji elfogultsággal. Azon spekulálnak, hogy talán F.W. de Klerk elnök megkegyelmez az elítélteknek, hogy a kormány és Nelson Mandela, illetve az ANC közötti tárgyalások elé ne gördüljön akadály. Mandela, aki végig hangoztatta feleség ártatlanságát, lesújtva hallgatta az ítéletet. Winnie azonban diadalmasan vonult el híveivel. Mrs. Mandela ügyének komoly politikai következményei vannak: úgy tűnik, hogy az ANC legradikálisabb ága veszi át a hatalmat. Főtitkára, Alfred Nzo bejelentette, hogy felfüggeszti a tárgyalásokat a kormánnyal, ha az véget nem vet a feketék közötti törzsi öldöklésnek. Brit nő a szovjet űrhajón MOSZKVA • Az angol Helen Sharmant két szovjet kozmonauta társaságában indították útra a Mir űrállomás felé, ahol a szovjet űrhajósok felváltják az ott hónapok óta tartózkodó kollégáikat. Sharman kérvényével 13,000 jelentkező közül került ki győztesen, és így ő lett az első angol az űrben. Tizenhét hónapig tartó kiképzés után űrutazása alatt orvosi és mezőgazdasági kísérleteket hajt végre. SaEBSQLYSES NEW YORK Munkalehetőség Help Wanted Superintendent (Full time) 64 lakásos házban, házmester állás átadó. Szabad munkabeosztás, 3 hálószobás, tágas lakás (nem pince) és állandó mellék kereseti lehetőség (lakások folyamatos festése). Gőzfűtéses ház lift nincs. Angolul elfogadhat szintén beszélő, szorgalmas, szépmunkát végző személynek nen mindennapi lehetőség. Referencia és gyakorlat (esetleg betanítóm). (914) 633-8611 Superintendent. AJÁNDÉKTÁRGYAI KAPHATÓK. Molnár Travel Agencj 245 East 81st Street New York, NY 10028 (212) 535-3681 Népművészeti hímzések, herendi porcelánok, magyarnóta és hazafias népdal kazetták valamint Jákó Vera összes nótái kazettán ára $10+ 2.50 postákig. Kedves előfizetőink! Kérjük, hogy előfizetési megújításukat a lejárata szóló első értesítésre küldjék be. A legtöbb hetilaptól eltérően, mi ezt a felhívást nem hónapokkal előbb, hanem mindössze két-három héttel lejárat előtt küldjük. Újabb értesítések postázása a ló előállításának költségeit jelentősen megemelik, ugyanakkor a késői befizetés veszélyezteti az előfizetés folyamatosságát. Pontos ügykezelés érdekében azt is kérjük, hol megújításkor csekkjüket az általunk küldött válaszból tokban szíveskedjenek visszaküldeni. Szíves együttműködésüket hálásan köszöni a Népszava/Szabadság kiadóhivatala