Szabadság, 1991. július-december (101. évfolyam, 27-52. szám)

1991-08-16 / 33. szám

10. OLDAL SZIKLAY ANDOR N. 111­1 (WASHINGTON) Magyar lábnyomok... 413. Dr. A.C. KUy (17. évf.) A boldog élet úttörője „Budapesten minden külföldi világhírű”, mond­ja egy rosszmájú jóbarátom. Annál furcsább hát, hogy van itt egy világhírű magyar, akit Budapesten nem is­mernek. Pedig magyarabb alig is lehetne: valóságos nemzetiszínű lobogót visel keresztnév és családi név formájában. Úgy hívják, hogy Csíkszentmihályi Mihály. És bár idegenben nőtt fel, külföldön tanult, Ameriká­ban végzett és Chicagóból áradt mind messzebbre a hírneve, ebből a pántlikás névből egy szótagot, egy betűt, egy jottányit nem engedett. Tanár és író, tehát amit előad, azt meg kell tanulni és amit ír, azt el kell olvasni, így a hosszú és egzotikus nevet megjegyezni természetes szükséglet és nem is olyan nagy boszor­kányság ebben a százszoros hibriddé vált társadalom­ban. A familia egy székelyföldi községtől kapta a nevét és nyilván nagyon szerették, annyira, hogy még keresztnévnek is átiktattak belőle. (Úgy látszik, másutt is vannak, akik vonzónak találják a „Mi­hályt”, jár erre olykor egy ismert jugoszláv emigráns író, akinek a neve Mihajlo Mihajlov.) Nem tudok arról, hogy őelőtte magyar került volna az „Encyclopedia Britannica” akadémiai szu­persztárok testületének tekintett tanácsosi­ karába. De szakmai tanácsosa a chicagói egyetem kiadóvállalatá­nak és a J.P. Getty Museum-nak is. A hatalmas chi­cagói egyetemen nem egy, hanem két fakultásnak tan­székvezetője: a kulturális és a pszichológiai osztályé. Mondjam még? Az utóbbi években vendégtanárként adott elő Finnországban, Brazíliában, Kanadában, Olaszországban, Új-Zélandban. Több ízben vett részt amerikai, angol és olasz televízión közvetített tudományos műsorokban. Nyolc könyve közül a legú­jabb előtt — amelyre mindjárt rátérek — egynek öt kiadása volt, kettő megjelent németül és japánul. írt cikkeket az Atlantic-nak, a New Yorker-nek, fordí­tott prózát és verset olaszból, franciából, magyarból és munkásságáról riportok, interjúk, analízisek jelentek meg a N.Y. Times, Chicago Tribune, Washington Post, Newsweek, U.S. News és más újságok és magazinok hasábjain, újabban pedig — és nevével ez volt első találkozásom — a vezető német lapnak, a Frankfurter Allgemeine-nak egyik legutób­bi vasárnapi mellékletében több oldalon, számos kép­pel. A fiam klinikai pszichológus. Megkérdeztem: „Tudsz erről az emberről?” „Hogyne”, felelt. „Mindenki tud Zigrenmihali­ról.” Csak a budapestiek nem, akiknél „minden kül­földi világhírű”... AMIT A KÖNYVRŐL MONDANAK... „A ,FLOW’ soha jobbkor nem jelenhetett volna meg....Ráébreszt arra, hogy ha mélyebben akarunk érezni és eredményesebben dolgozni, a módot ma­gunkban kell megtalálnunk...” (O’Hara, Chicago Sun-Times.) „Olyan tudományos felfedezésekről értesülünk itt az emberi természetről, amelyek minden ember személyi tapasztalatait megvilágítják. Mélyenjáró, nagyfontosságú könyvet írt Csíkszentmihályi.” (Howard Gardner.) „Lendületes és ékesszóló védelme ez a könyv an­nak a felfogásnak, hogy keresnünk kell a kielégülést szellemileg és érzelmileg nemcsak saját magunk, hanem a társadalom javára is.” (Booklist.) „Új képét vetíti annak, hogy mi az, ami az embereket célkitűzésre bírja.” (Newsweek). „Csíkszentmihályi kifinomult, de olvasmányos módon kezeli a látszólag megválaszolhatatlan kér­dést: ,Mi a boldogság?’ Izgalmas ez a könyv.” (J.L. Singer.) „Csíkszentmihályi a boldogság megszállottja.” (Richard Flast, N.Y. Times.) Ezt a tetszetős utóbbi jellemzést átalakítanám. A boldogságnak nem megszállottja, hanem úttörője, lélektani szálláscsinálója ez a tudós. Mindenkihez szól arról, hogy miképpen lehetne mindenki élete szebb, jobb, derűsebb, kielégítőbb — saját erőforrásaiból. ...ÉS AMIT A KÖNYV MOND Mit értsünk a könyv különös címe alatt? Mi az a „flow”, ami az Országh-féle nagyszótár­ban megadott jelentések szerint első helyen „áradat”, ez pedig az Akadémiai Értelmező Szótár szerint olyan folyamat, amely „nagy erővel terjed”? Csíkszentmihályi professzor így írja körül: „Örömteljes alkotóképesség, az élet lehetőségei­nek teljes mértékű felhasználása.” Ejnye, de komplikáltak ezek a meghatározások pedig a könyv, a cél, a módszer egyáltalában nem bo­nyolult. A szerző kristálytisztán ír és mindjárt az 1. oldalon, annak is már a 2-ik bekezdésében, angolul is tud igazán magyarul beszélni, ami alatt magyaros szó­kimondását értek, így: „Az ember ma egészségesebb és magasabb kort ér el, mint valaha; a legszerényebb keretek közt élőnek is olyan luxus­tárgyai vannak, amelyek még néhány évtizeddel ezelőtt sem voltak megszerezhetők, és szenzációs tudományos ismeretek állnak rendelke­zésünkre — mindezek dacára az emberek gyakran úgy érzik, hogy az életüket elfecsérelték és ahelyett, hogy boldogan, elégedetten töltenék azt, az évek sora nyugtalanító és unalmas.” (Múltkoriban láttam egy statisztikai adatot, amely szerint népünk évente 34­ ezermillió dollárt fizet pszichoanalitikusoknak, hogy életüket elviselhetőbbé tegyék.) „Huszonöt évvel ezelőtt”, írja Csíkszentmihályi, „felfedezést tettem. Ráébredtem, hogy a boldogság nem valami, ami egyszerűen történik, létrejön. Nem szerencse és nem véletlen dolga. Nem lehet megvásá­rolni és nem lehet kierőszakolni. A boldogság olyan állapot, amelyre készülni kell gyakorlatokkal, felis­merésekkel, bennünk rejlő folyamatokon át, amelyek­től függ, hogy milyen minőségű és tartalmú életünk folyása” — a „Flow”, az áradat, az élet kitelje­sedése... „De hogyan érjük el a sikamlós célt? A köz­benső negyedszázad alatt meggyőződtem arról, hogy van közvetlenül odavezető út.” Elnevezte az utat úgy, hogy „optimal experience”, „legteljesebb élmény”. Nap nap után tapasztaljuk, mennyire igaza van: „A legtöbb ember csaknem elviselhetetlen ürességet érez, amikor egyedül van, különösen amikor nincs tennivalója. Fejlődő fiatalok, felnőttek és­ öregek egy­behangzóan mondják, hogy legkínzóbb állapotuk a magány...szükségük van valamilyen külső célra, külső serkentésre, külső visszahatásra ahhoz, hogy a figyelmüket és érzéseiket összpontosítani legyenek ké­pesek...Ebben rejlik a kulcsa a televízió, mint tömeg­cikk sikerének: a kép elhessegeti a magányt, a szemé­lyi aggodalmat, az ürességet.” Innen indul ki a „Flow” megvilágított, rendsze­rezett és hatásos módszere. BIRKÓZÁS A MAGÁNNYAL Jellegzetes példákat hoz fel a szerző a kényszerű magány leküzdésének néhány rögtönzött módjáról — és egy magyar példát is találok köztük. „Tollas Tibor, a költő, aki a magyarországi kom­munista rezsim legvadabb időszakában éveket töltött magánzárkában, meséli, hogy a visegrádi börtönben, ahol értelmiségiek százait tartották, a rabok versfor­dítási versenyt rendeztek maguk közt. Először el kellett dönteni, hogy melyik legyen a lefordítandó köl­temény. Hónapokig tartott, amíg lebonyolíthatták a szavazást celláról-cellára, és további hónapok, amíg a szavazatokat titokban begyűjtötték. A végül kiválasztott vers Walt Whitman-nak, a 19. sz.-beli nagy amerikai költőnek ,’ Captain! My Captain!’-je volt. Azért választották ezt, mert ezt a verset tudta a legtöbb rab visszaidézni eredeti angol szövegével. Kezdődött tehát a fordító verseny — de nem volt papír, nem volt íróeszköz... Tollas Tibor szappannal kente be a cipőtalpát és egy fogvájóval betűsorokat rótt bele. Amikor már kívülről tudta az így leírt sort, új felületet kent a cipőtalpra. És amikor már egy teljes versszakot tudott a magyarra fordított versből, továbbította azt a következő cellába; ezt csinálták a többiek is, sorra, amíg több, mint egy tucat fordítás volt közkézen. Ekkor egyenként felértékelték és az eredményt, tehát a szavazatokat, körbeadták. Az eljá­rás hosszú hónapokat vett igénybe. Amikor ezzel vé­geztek, egy másik költeményt tűztek programra, ezút­tal Schiller­től.” (Folytatás a 15. oldalon) AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA / SZABADSÁG 1991. augusztus 16., péntek

Next