Szabolcs-Szatmári Szemle, 1973 (8. évfolyam, 1-4. szám)
1973 / 1. szám
Költő vagy az isten is annak teremtett! Régen túlhágtál a mindennapiságon, S bár a fellegekhez ragad fel szellemed, Üdvös magot szórtál széjjel e világon. Magot — mely ha kikér, virágzik s megérik Jogot követelnek — azt többé nem kérik. Üdvözlégy barátom! a nép apostola, A mire törekszel, nehéz lesz elérni, Régen szenved a nép, megszokta a jármot, Kilencszázadon át rá tudták beszélni. De annál nagyobb lesz az erők küzdése, Ha lehat közidök szép dalod zengése. Utánnad törekszem, bár ha el nem érlek, Tetszik nékem az út, a mellyen te haladsz, Célod : sok szenvedő millióknak üdve, Én ott alig lépek, ahol te biztosan szaladsz Elég, hogy szellemem, szellemed megérti, S a miért te küzdesz, szintén megkísérli. P. Sándor sírján Hol nyugszol, mellyik föld takarja tetemed, Kinek keze tett telt megfagyott szivednek? Barátid sem tudjuk, még is felkeresünk Láthatatlan szálain az emlékezetnek. Felkeresünk síró, bánatos kebellel, Költői egünknek lehullott csillaga. Felkeresünk igaz, nemes önérzettel, Mert bár korán vesztél, — büszke rád a ház Kedves dalaidban egykoron így szóltál: Tomboló paripák, s harci moraj között. Múljék el életem. Meghallgatott az ég — Lelked jobb csillagba csaták közt költözött. Tomboló paripák nyargalták keresztül Kard-s szurony sebektől vérező tetemed, Senki, senki nem volt befogni szemeid, Csak a hír nemtője, csak az gondolt veled. Az virraszt melletted, több száz éveken át. S neved dicsőségét akkor is említi .— Midőn szerencsétlen, de erős nemzeted Talán egy jobb kornak szelleme kivitt.