Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 1998 (33. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám
A megyei önkormányzat négy éves tevékenysége (1994-1998) 445 bővítéséhez szükséges, hogy minél több munkatársunk megfelelő szintű számítástechnikai ismeretekkel rendelkezzen. Idegenforgalom Az idegenforgalmi bizottságon keresztül, azzal együtműködve, elősegítettük a megye idegenforgalmának adottságait bemutató kiadványok készítését, az idegenforgalom egyéb szereplőivel való együttműködést. A szakbizottságokkal együtt szinte egyetlen szellemi műhelye vagyunk az idegenforgalmi célú fejlesztések koordinálásának. Munkánkat közvetlenül a működő, bár időnként nehézségekkel küzdő TOURINFORM Iroda segíti. Ehhez kapcsolódik a műemlékvédelem terén jelentkező különböző teendők ellátása. Aktívan részt veszünk a Falusi Turizmus megyei és országos szervezeteinek munkájában, ezzel is segítve a megyei idegenforgalmi elképzelések megvalósítását. Közlekedés, távközlés A megyei közgyűlés és a területfejlesztési bizottság több alkalommal foglalkozott a megye vasúti és közúti közlekedésének helyzetével. A jogos igényeket figyelembe véve segítettük a közúti, vasúti és helyközi autóbuszközlekedés fejlesztését. Az útalappályázatokkal összefüggően a helyi önkormányzatok irányába koordinációs feladatokat láttunk el. A határátkelőhelyek fejlesztése érdekében projekteket készítettünk. Ugyancsak koordinációs tevékenységet fejtettünk ki az országos gyorsforgalmi út megyét érintő tervrészeinek véleményezésében és elkészítésében. Segítettük a nyíregyházi repülőtér fejlesztésére, a légi forgalomba történő bekapcsolására irányuló városi és megyei törekvéseket. Közreműködői tevékenységet láttunk el a megyei távközlési és hírközlési fejlesztések előkészítésében. A gyorsütemű fejlesztés eredményeként valamennyi településünk bekapcsolódott az országos, illetve a nemzetközi távhívó hálózatba. Vízgazdálkodás Önként vállalt feladatunk a víz- és csatornaellátás fejlesztésének koordinációja, a fejlesztések konkrét elősegítése. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében valamennyi település egészséges ivóvízzel való ellátása megoldott, a csatornázottsági szint növelése nagyon fontos feladat, mivel a csatornázottság csupán 38 százalékos. Aktívan részt vettünk a megyei csatornázási koncepció elkészítésében, szakmai segítséget nyújtunk a települések, településcsoportok csatornázásának tervezésében. Energiagazdálkodás Az 1991. évi XX. törvényben foglaltaknak megfelelően a megyei közgyűlés a ciklus során két alkalommal véleményezte a megye területét érintő villamosenergia-korlátozási sorrendet. 1995-ben befejeződött a megyei földgázprogram, egy településünk kivételével valamennyi település bekapcsolódott a vezetékes földgázhálózatba. Az önkormányzatok felkérése alapján szerveztük és koordináltuk a fejlesztési munkák