Századok – 1910
Történeti irodalom - Erdélyi László: A tihanyi apátság története. Ism. Karácsonyi János 61
63 történeti irodalom, felhasználták és így azok egyes részeit megmentették. Ha már most a történeti bírálat segítségével a régit az újtól elválasztjuk, mint a nemes fémet a nemtelentől, akkor olyan hamisítványokban is találhatunk egyes részleteket, amelyeknek hiteles eredetijei nem maradtak fenn. Erdélyi László a tihanyi apátság hamis okleveleit már előbb külön értekezésben is ismertette, de itt természetesen kutatásait újra felhasználta és azonkívül előadását itt fényképmutatványokkal is igazolja. Mindazok tehát, akik a hazai oklevél-tudomány iránt csak kissé is érdeklődnek, a tihanyi apátság történetéből nagy tanulságokat meríthetnek. Valódi kincsesbányája e kötet a régi magyar személyneveknek is. A tatárjárás előtt virágzott régi magyar nyelvre, a nemzetiségi állapotokra, a helyesírási szabályokra, vagy inkább kísérletekre a magyar onomasticonból, személynév meghatározásokból lehetne még több világot derítni. De ez az onomasticon nehezen készül. Hálátlan munka ! Roppant sok helynév, családnév ismerete, roppant sok összehasonlítás szükséges ehhez, s mint Kubinyi Ferencz kísérlete igazolja, nemzetünk ezt még mindig nem tudja megbecsülni. De addig is, míg eljön a tatárjárás előtti személynevek értelmezője, e kötet s különösen benne az 1211-iki összeírás sok tájékoztatást nyújt. Én nem mindenben fogadom el a szerző személynévi értelmezéseit, de azt elismerem, hogy e tekintetben is haladt és sokszor egészen sikerülten fejti meg a ma már oly nehezen érthető Buhte, Chekeu, Nuetlen, Sumad neveket. De legnagyobb érdeme a szerzőnek az a sok műveltségtörténeti ismertetés, amelylyel e műben lépten-nyomon találkozunk. Ahol csak alkalma van, gazdasági, társadalmi szempontból hozzászól az oklevelek, az iratok adataihoz. Kiszámítja a penza, a márka, a rénes forint régi és mai értékét (18., 107., 153., 330. 11.), meghatározza, hogy 1314-ben mi volt az ára egy hold szőlőföldnek a régi és a mai pénzben (265. 1.) ; előadja a régi bor- és gabonamértékeket és azok felosztását (148. 1.) ; ha a holdak nagysága a közönségestől különbözött, megjelöli (369., 460.). De különösen szeret foglalkozni a régi néposztályok társadalmi állapotaival, kötelességeivel, átalakulásaival. Táblázatban is kimutatja, mint szaporodott a tihanyi apátság népe 1055-től 1211-ig (448—49.). Elmondja minden egyes néposztály jogait és kötelességeit (129—13.). A tihanyi várkapitányok korából meg éppen rengeteg adatot hord össze, hogy az akkori jobbágyok szolgálmányait részletesen feltüntesse. Ismerteti a 4-féle szolgálmányt, vagja azok váltságpénzét (szántó, arató, kaszás és a szolgáló pénzét 193—95.), a szolgáló népek tartozásának rendezését (331.) stb., stb. Végül midőn ezt az egyes birtokoknál és időszak