Századok – 1912
Történeti irodalom - Bártfai Szabó László: Válaszom Horváth Sándornak és Friedreich Istvánnak 785
790 TÖRTÉNETI IRODALOM. 8. Az Ákos nemzetség helyett Horváth most a Szelényieket kapcsolja össze a Gyürkyekkel (708. 1.), a megelőző válaszomban felvett kérdéseket tehát most erre a részletre nézve kellene megismételnem, de nem teszem, úgy se mennék vele semmire. 9. A válasz tetőpontja : Horváth azt akarja tudomásomra adni, hogy az 1252-ben élő Péter, de genere Gurka comitis a Gyürky-Széchényi és Péteri családok őse. Hát lesz' ez nagy esemény. Csak az a baj, hogy alulírott a Széchényiek oklevéltárát éppen a fenti oklevéllel kezdi, azt fényképmásolatban is közli (69. 1.), Péter urat mindenhol szerepelteti a családfákon, tehát tökéletesen érthetetlen, miért szeretné ezt újdonságnak feltüntetni ? Lehet-e a legkisebb tárgyilagosság ebben az eljárásban ? A monographiában hosszú lapokat szentelek Gyürky Péter kilétének meghatározására, megmondom azt is, hogy a Gyürky nem lehet nemzetségnév, se a Pétery, néha Petruxy (nobiles de Petruxy, Oszláron 1270, Wenzel XII. 676. 1.), máskor Pateri (nob. de Patery Oszláron, 1264, Wenzel VIII. 2761, se a Széchényi, mert az elnevezés ugyanazon egyénre nézve a szerint változott, hogy melyik birtok miatt pereskedett, tehát ezek csak helynevek. Azt is kimutattam, hogy a különböző elnevezés alatt előfordulók közül az 1274-ben Szécsénykén élő Mohóny fiai Gyürk István és Péter, Gyürk fia István, Sixtus fia Péter, Barakony fia Herbert, Kozma fia Mátyás csak a Zách nemzetség tagjai lehetnek. Erről Horváth megint hallgat, pedig különösen figyelmeztettem rá ! Az a megjegyzése, hogy én ezen Gyürky Pétert és fiát az Ákos nemzetség tagjának teszem meg, félrevezetés (709. 1.), mert az idézett helyen egészen más Oszlári családról van szó. 10. Arra az észrevételre, hogy nem Szécsényke és Becske történetét kellett volna megírnom, az a válaszom, hogy nem is tettem. A családi levéltár középkori okleveleinek díjával lévén valamihez kellett ragaszkodnom, mint vezető fonalhoz, s ez csak a község, illetőleg az abban élő Széchényiek nemzedékrendje és birtokai lehettek. Próbálja meg csak a bíráló egy olyan hely történetét tisztázni az Árpád-kortól kezdve, amelynek nevét se ismertük eddig a középkorból, majd belátja akkor, hogy nem akar ez a végzett munka emlegetése lenni, csupán szerény mentegetődzés azokkal szemben, akik mások munkáját becsülni nem szokták. 11. A hibák újabb összeállítására (711—713) megjegyzem, hogy az első sorozat javításait Horváth nagyrészt tudomásul veszi, tehát elismeri, hogy ő hibázott a revideálásnál ; több esetben azt kérdeztem, megnézte-e az eredetit, mielőtt a hibát rám fogta, erre azt feleli, hogy az illető oklevél nem eredeti (amit én sohase állítottam). Az olvasó láthatja, hogy néhány oklevél már az első sorozatban is szerepel, most újabb hibával kerül elő. Önként felmerül itt az a kérdés, vájjon az első összehasonlítás volt-e hibás, vagy a mostani nem alapos ? Horváth azon állítása, hogy a monographiában a Nemzeti Múzeum okleveleiből közölteket csak most hasonlíthatta össze, nem fedi a valóságot, mert az elenyésző csekély számú családi letétbeli daraboktól eltekintve, a többi (hivatalos iratokból megállapíthatja bárki) az első közlemény megjelenése előtt heteken át rendelkezésére állott. Elkezdtem az újabb sorozat felülvizsgálását is, de azután abbahagytam. Sajnáltam tőle az időt, itt meg a helyet. A figyelmes szemlélő úgy is láthatja, hogy ez újabb szemelvény is csak kákán csomókeresés. 12. A minduntalan ismétlődő »alapos, végzetes, megdöbbentő« stb. szertelen jelzőkkel ellátott tévedésekre az a válaszom, hogy azokat Horváth korábbi és mostani polémiáiban már úgy megszoktam olvasni, hogy — fel se veszem. * * *