Századok – 1934
Történeti irodalom - Hajnal István: Az 1642. évi meghiúsult országgyűlés időszaka. Ism.: Baráth Tibor 86
87 TÖRTÉNETI IRODALOM, kiadásától eltekintve, csupán a török kiűzése utáni korszakra terjed ki. Tehát a kiadás szempontjából a korábban is mostoha elbánásban részesült XVII. század ismét gazdátlanul maradt. Emiatt kétszeresen is figyelemre méltó az Esterházy Pál herceg vállalkozásában megjelenő és sokat ígérő jelen sorozat. Hogy a herceg választása éppen erre az elhanyagolt korra esett, azt ezen bölcs tudománypolitikai elgondoláson kívül történetírásunk ama véletlen szerencsének is köszönheti, hogy az emelkedő Esterházy-család egyik kiemelkedő sarja éppen ebben a korban jutott országos jelentőségre, húsz éven keresztül viselvén a nádori tisztet. A tudományt manapság, amikor szinte fegyverekkel egyenrangú erőt képvisel, az ország véderejének igen fontos egységéül szokták tekinteni és az állam, a társadalom szinte kivétel nélkül minden országban támogatására siet. Ahogy régen a nagy vagyon és kiváltság raison d'être-je a haza védelmében végzett nagyobbmértékű hadiszolgálat volt, olyasféle gondolkodásmóddal tekintik a mai tudománypártolók gazdasági hatalmuk egyik raison d'être-jének azokat az obulusokat, melyeket a tudománynak, az új honvédelemnek oltárán helyeznek el. Örömmel tölt el bennünket, hogy a kiadó Esterházy Pál herceget is, mint ajánlásából kiderül, az őse iránti tiszteleten kívül ez a mélyebb hazafias meggyőződés is vezeti. S ha nemes szándéka szerint a tervezett sorozat valóban megvalósul és gazdag tartalmú díszes kötetek egész sorozata fogja ékesíteni a magyar tudomány fegyvertárát, néhány század leforgása után a felkelt mecénás nevéről bizonyára úgy fog megemlékezni majd az eljövendő történetíró, mint ma a végek atyjáról, egykori Comes Palatínusunkról, Miklós nádorról. Az első kiadvány az 1642. évi országgyűlés problémájára vonatkozólag 137 darab irományt közöl, függelékül hozván Szemere Pál abaúji követ naplóját. E forrásanyag legnagyobb része az Esterházy-levéltárból került elő s a Fontes mintájára bocsáttatott közre. Az okmányokat bevezetés előzi meg, mely az adatok felfűzésén túlmenőleg, keretként is szolgál. A magyarázatok közt megtaláljuk a hercegi levéltár új beosztásának leírását is (VI—VII. 1.). A kiadvány technikai részében a szerkesztő Hárich János szakavatott segítségét használta. A szövegközlés módját a magyar nyelvészeti kutatások szempontjainak figyelembevételével választották meg, alkalmazkodva a betű- és ékezethírközlési elvhez. Az iratok összeválogatásánál H.-t kettős célkitűzés vezette : egyrészt igyekezett a nádor arcvonásait minél hívebben elénk varázsolni, másrészt pedig XVII. századi köztörténetünk nagy űréhez becses adalékot szolgáltatni. E két irányba lekötött figyelem azonban mégsem borította fel a munka egyensúlyát, minthogy a nádor 1642 körül csoportosítható iratai túlnyomórészt egyetemes magyar kormányzattörténeti jellegűek. A nádor személyét illetőleg most már tudjuk, hogy többrendbeli ankétjai révén, melyeken nagy memorandumai is alapultak, elég tisztán látta országa helyzetét, habár a tények fel-