Századok – 1968
Tanulmányok - Sarlós Béla: A kiegyezés magyarországi jogpolitikája. 965
SARLÓS BÉLA zajlott le az osztrák és a magyar államférfiak között. Ez a vita elsősorban jogi síkon folyt, s úgy tűnik, mintha mind a két fél úgyszólván kizárólag jogi eszközök felhasználásával kívánná eldönteni a politikai kérdéseket, mintha az egyik vagy másik oldalról felhasznált jogászi érvek ereje, alapossága vinné megoldásra és döntésre a kiegyezés problémáit. Egészen természetes, hogy magyar részről ez így történt, a magyar uralkodó osztálynak, a magyar politikusoknak kizárólag jogi eszközök állottak rendelkezésre abban a harcban, amelyet az Ausztriával való megegyezés számukra minél előnyösebb tétele érdekében vívtak. „Mellettünk jog és törvény állnak és a szerződések szentsége — mondotta rendkívül találóan és kifejezően Deák Ferenc, 1861. május 13-án, első felirati javaslatának előterjesztésekor —, ellenünk az anyagi erő." Valóban így volt. A magyar uralkodó osztály semmiféle hatalmi eszközzel nem rendelkezett, egyedül jogi érvekre támaszkodhatott. De mi volt az oka annak, hogy a gyakran élesen és szenvedélyesen kiéleződő vitában osztrák oldalról sem az „anyagi erőre", a hatalmi helyzetre hivatkoztak elsősorban és döntően, hanem a magyar közjog egyes tételeire s annak szerintük helyes értelmezésére ? „Éppen oly kevéssé akarjuk a hamis eszméket pusztán anyagi erővel elfojtani, mint amily kevéssel vagyunk hajlandók azoknak engedni" — fejeződött be Rechberg gróf, osztrák külügyminiszter által Deák első felirati javaslata hatásának ellensúlyozására a Monarchia külügyi képviselőihez intézett terjedelmes jegyzék. E jegyzék oldalakon át használta fel a pragmatika szankciót, s azt megelőző és követő különböző magyar törvényeket Deák felirati javaslata cáfolatául, s csupán egész rövid passzusban hivatkozott az 1848/49-i szabadságharc leverésére, bevallva e kérdés „kínos" voltát s elismerve, „hogyegy fejedelemre milyen bántó saját alattvalóival szemben a hódításra, mint jogcímre hivatkozni". Valóban teljesen apolitikus dolog lett volna, ha osztrák részről elsősorban és döntő mértékben a hatalmi helyzetre és eszközökre hivatkoztak volna a magyar álláspont cáfolatául, hiszen az 1849-es győzelmet , a cári fegyvereknek köszönhették, s ez, a hódítás és a fegyveres leigázás súlyos szépséghibájaként jelentkezett; továbbá figyelembe kellett venniök, hogy az európai közvélemény szimpátiája a magyarok oldalán állott, így a fegyverek erejére történő hivatkozás növelte volna e közvéleménynek Ausztria elleni antipátiáját, s ami a legdöntőbb volt: Ausztria hatalmi helyzete a solferinói csatavesztés folytán meggyengült, Königgrätz után pedig megrendült. Így állt elő az a különös helyzet, hogy nem csupán osztrák—magyar belügynek, hanem mindinkább európai kérdésnek is számító kiegyezés megoldása körül támadt vitát mind a két fél úgyszólván kizárólag jogi érvek felhasználásával vívta meg, holott nagyon jól tudjuk (s ezzel az 1860-as években az érdekeltek is tisztában voltak), hogy a kiegyezés valamennyi problémájának megoldását korántsem a korábbi közjogi, alkotmányjogi törvények tartalma, azok mikénti magyarázata, hanem a hatalmi helyzet, annak változásai, az európai politikai helyzet alakulása, s az uralkodó osztályok érdeke határozza meg. De ha a kiegyezést mint politikai aktust alapvetően az uralkodó osztályok érdekei határozták is meg, a kiegyezés jogi formába öntésénél szó sem lehetett ezeknek az érdekeknek leplezetlen feltárásáról. Hisz burzsoá jellegű jogszabályok megalkotásáról volt szó, a polgári jogelmélet álláspontja szerint pedig 2 Kónyi Manó: Deák Ferenc beszédei. III. köt. 35. 1. 3 Kónyi Manó: i. m. III. köt. 74. 1. 4 Kónyi Manó: i. m. III. köt. 70. 1.