Századok – 1981
Köpeczi Béla: Bethlen Gábor és állama 664/IV
667 BETHLEN GÁBOR ÉS KORA ország királya és Erdély fejedelme. Az egyik párt véleményét a mufti így fejti ki: „Mert Bethlen Gábor, ha Isten adja, legyen magyarországi király, bátor Erdélyt mi Magyarországhoz soha nem engedjük, hogy bírja, mert Erdély szultán Szulimán találmánya és sajátja az hatalmas császárnak; mi olyan tökéletesen nem bízhatunk ezután Magyarországhoz, mint Erdélyhez, s nem hagyjuk mi másnak a miénket." A másik párt elképzelhetőnek tartotta a két ország egy fő alatti egyesítését, s ezt az álláspontot fejezte ki a szultáni levél is. A török tisztségviselők véleményeltérése jelentkezett a Bethlennek nyújtandó segítség kérdésében is, a békepárt a háború elkerülését akarta a Habsburgokkal, s ezért kezdetben megakadályozta a Bethlennek nyújtandó támogatás, a másik nem pusztán a fejedelem, hanem a Porta számára is előnyöket keres a várak elfoglalásával. Ilyen körülmények között a besztercebányai országgyűlés 1620. augusztus 25-én megválasztja Bethlent Magyarország királyának, de ő nem koronáztatja meg magát, mert diplomáciai és hadi sikerei ellenére is ingatagnak tarja helyzetét. A kedvezőtlen külső körülmények óvatosságra intik, de ezt követelik a magyarországi fejlemények is. A magyar uralkodó osztály csalódott Bethlenben, akitől - amint a királyi hitlevélből kitűnik — azt várták, hogy a rendiséget erősíti meg. Ő abszolút uralkodóként akart kormányozni, a nemesek felülését követeli, hadak kiállítását, elkobozza az egyháziak és a hűtlenek birtokait, nagyobb adókat vet ki, mint a császár, még a nemesekre is. A belső ellentétek ellenére az 1620-as őszi hadjárat nagy sikert hoz, mert a fejedelem birtokába kerül az egész Dunántúl, s jelentős császári erőket köt le, segítséget nyújtva Csehországnak is. Az 1620. november 8-i fehérhegyi csata azonban súlyos csapást mér Bethlen terveire, hisz megfosztja egyetlen tényleges szövetségesétől, Csehországtól, és felbátorítja régi és új ellenségeit országon belül és kívül. Bethlen francia közvetítéssel tárgyalásokat kezd a bécsi udvarral, de az ajánlott feltételeket elfogadhatatlanoknak tartja, és szervezi a további ellenállást. A főurak jó része elpártol tőle, s a vármegyei nemesség sem hajlandó a küzdelemhez semmivel sem hozzájárulni. Bethlen szigorúsága sem segít, pedig a fejedelem él hatalmával. 1620. november 27-én ezt parancsolja a szepesi kamarának: „A dicatorok szedjék fel a dicát mind urakon, nemeseken, paraszton, mert sokat felakasztatok közülük." A szigorú rendeletek ellenére a bomlás feltartóztathatatlan, a nádortól kezdve a kisnemesig, még ha protestáns is, a császárral való kiegyezést keresik, mert Bethlent gyengének tartják, és félnek a töröktől. Különösen érdekes a válságos helyzet jellemzésére az a levelezés, amelyet Bethlen az általa nagyon kedvelt, de ekkor ingadozó főúrral, Thurzó Imrével folytat a béke ügyében: „Magam uram én sem vihetek mindent véghez, mert nec Hercules contra duos, et nemo sibi satis (Herkules sem harcol kettő ellen és senki sem elég önmagának), eddig is nagy ! Ehhez még hozzáteszi: „Mert ha Bocskai István élt volna és magyarországi király lett volna is, soha az hatalmas császár Erdélyt Bocskai Istvánnak is nem engedte volna." Borsos Tamás második konstantinápolyi követsége, 1618-1620, Erdélyi Történelmi Adatok. Szerk. Mikó Imre, Kolozsvár, 1861,11. 272-273. "Erről R. R. Heinisch: Habsburg, die Pforte und der Böhmische Aufstand (1618-1620), Südost-Forschungen, 1975, 34. köt. 'Bethlen Gábor kiadatlan politikai levelei. Kiadta Szilágyi Sándor, Budapest, 1879, 225.