Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Gyáni Gábor: A posztmodern és a magyarországi történetírás I/177
184 A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE vábbmenve, az sem tűnik ma már egészen magától értetődőnek, hogy a bírósági akták, a periratok ténylegesen a valóságot jelenítenék meg. Jóllehet a mikrotörténet és az antropológiai történetírás egyik klasszikus munkájának szerzője, Emmanuel Le Roy Ladurie közvetlen referenciális jelentéssel ruházta fel az (inkvizíciós) dokumentumokat, ekként adva elő a történelem alulról való (history from below) megközelítésének jegyében alkotott nagyhatású elbeszélését.27 A könyv egyes történész kritikusai (például Natalie Zemon Davies) azonban világossá tették, a forrás születésének konkrét (mármint az inkvizíciós) körülményei nemhogy kizárnák, sőt kifejezetten elősegítik a hagyományos mesemondást, a népi önéletrajzi emlékezet megszólaltatását, és egyáltalán a „sztorizást". Túl sok tehát a fikció a tanúvallomásokban.28 Hasonló a felismerés, ami a főként 1956 peres iratait tanulmányozó történészek körében érlelődött meg; számukra is nyilvánvalónak tűnt ugyanis e forrásanyag messzemenően fikcionális természete. Ez utóbbi, egyre erősebb meggyőződés hátterében az a feltételezés bújik meg, hogy a történeti forrásokban láthatatlanul benne rejlő narratív stratégiák szabják (szabhatják) meg a múltbeli események történetírói ábrázolását, s kivált ez a helyzet, ha a történész még csak tudatában sincs e körülménynek.29 Tudva, hogy a történelmi források már előre kódoltak, ezért nem is várhatjuk el tőlük a szokványos referenciális jelentést. Valójában a forrást keletkeztető erők (intézmények, személyek) önreferenciális valósága jelenik meg inkább a dokumentumokban, az, ami eredendően a szövegen kívüli valóságról tudósítva kellene hogy segítse a történeti megismerést. A történészek ez okból gyakran úgy találják, hogy a megismert források egy bizonyos hányada nem a „reáltörténelem", hanem a mentalitástörténet „tényeire" szolgáltat egyébként becses adatokat és nem utolsósorban kész narratív sémákat. Egy ilyen történészi belátás kölcsönöz stratégiai jelentőséget, egyebek közt, a visszaemlékezés-irodalom posztmodern ízlés szerinti használatának. Romsics Gergely vállalkozott nálunk erre elsőként.30 A bizonyos értelemben mindig fiktív memoárszövegek — sugallja Romsics Gergely —, amelyek formálták, sőt olykor maguk teremtették a kollektív emlékezetet, ezen a Mindennapok Rákosi és Kádár korában. Új utak a szocialista korszak kutatásában. Nyitott Könyvműhely, Bp. 2008. 94-115.; Farkas Gyöngyi: Ügynökjelentések, kihallgatási jegyzőkönyvek, kérvények. A társadalomtörténet-írás lehetséges forrásai. Aetas, 21. évf. 2006/4. 146-170.; Rainer M. János: Jelentések hálójában. Antall József és az állambiztonság emberei 1957-1989. 1956-os Intézet, Bp. 2008. 27 Emmanuel Le Roy Ladurie: Montaillou, egy okszitán falu életrajza (1294-1324). Osiris, Bp., 1997. E történetírói látószögről Id. Jim Sharp: History from Below. In: Peter Burke, ed.: New Perspectives on Historical Writing. Pennsylvania State University Press, University Park, Pennsylvania, 1992. 24-41. 28 Klaniczay Gábor: Montaillon harminc éve. BUKSZ, 10, 2 (1998, Nyár), 176. 29 Takáts Tibor: Esemény, emlékezet és a múlt megkonstruálása. Gyón, 1956. december 10. In: Okváth Imre, szerk.: ÁVH - politika - 1956. Politikai helyzet és az állambiztonsági szervek Magyarországon, 1956. ÁBTL, Bp. 2007. 155-178.; Takáts Tibor: Szövegek, tények, stratégiák. A történelem és forrásai. BUKSZ, 2008, Tél, 353-362.; Takáts Tibor: Emlékezeti aktus és történeti esemény. A Biksza-gyilkosság, 1956. Korall, 11. évf. 41. (2010) 138-158.; Gyáni Gábor: A megtorlás és az emlékezet narratívái. In: Gyáni Gábor: Az elveszíthető múlt. i. m. 304-320. 30 Romsics Gergely: Mítosz és emlékezet. A Habsburg Birodalom felbomlása az osztrák és a magyar politikai elit emlékirat-irodalmában. L'Harmattan, Bp. 2004.