Századunk, 1838. január-december (1. évfolyam, 1-104. szám)
1838-02-23 / 16. szám
Felszólítás Kunoss úrhoz. A’ Századunk’ 14dik számába iktatott czáfolatban Kmoss úr több más eddigien becsben tartott munkák között az én közönséges és fenyitő törvényszéki polgári magyar törvényekről irt munkáimat is, jóllehet azokat, a’ mint a’ németországi jogkérdés iránti tulajdon vallomásából kitetszik, nem is olvasó, rendszer nélkülieknek nyilvánítja, sőt még azt is gyanúba venni látszatik, hogy az első úgy, mint eredeti rendszeres munka méltattatott legyen a’ Marczibányi nemzet’ alapítványából jutalomra. — Szerényebben ítélek ugyan önmagamról, mintsem hogy munkáimnak mindenek általi dicséretét követelném de , megvallom, olly könnyelmű sem vagyok, hogy azon dicséretet is, mellyre azokat dologhoz értő férfiak méltaták, a’ közönség előtt gyanúba vétetni, vagy azokat be nem bizonyított hiányokkal vádoltatni egykedvűleg venném. Ugyan azért ezennel komolyan felszólítom Kunoss urat, hogy úgy, mint férfiúhoz illik, rendszer elleni általa követelt botlásaimat egyenként kijelölvén, munkáim’ becsét kisebbítő állításának alaposságát vírja ki. Hogy pedig ne kételkedhessék Kunoss úr arról, hogy a’ Marczibányi nemzet’ alapítványára ügyelő deputatio közönséges törvényszéki polgári törvényünkről irt munkámat valóban rendszeres munkának elismerte, ide iktatom szóról szóra mind a’ deputatiónak magának jutalmazó ítéletét, mind pedig az 1823dik évben kijött magyar munkák’ vizsgálatával általa megbízott, ’s Teleky József gróf, Schedius Lajos, és Horváth István, hazánk’ nagy nevű tudósaiból álló subdeputatiónak hivatalos jelentését. — A’ subdeputatio’ 1824dik September 3-kán benyújtott jelentésének szavai ezek: „Nem a’munkák’számára, hanem az egyetlenegy ide tartozó munkának velősségére nézve fő figyelmünket érdemli meg ezen esztendőben a’ magyar törvénynek tudománya, mellyben Szlemenics Pál ur’ közönséges törvényszéki polgári magyar törvénye kétség kívül időszakot fog alkotni. Akár a’ tárgy’ nagyságát, nevezetességét, akár a’ kidolgozás’ velősségét, akár a’ megjobbított rendet, akár az előadás’ folyóságát, és a’ nyelv’ erőltetés nélkül való tisztaságát tekintjük, ezen munka az e’ tárgyban akár magyar akár diák nyelven kijött munkák közül az elsőséget alkalmasint egyiknek sem fogja általengedni, maga mellett pedig keveset szenved meg, és magyar tudományosságunk újabb korának bizonyosan legnevezetesebb jelenetei közé fog tartozni.“ Magának pedig a’ mélt, deputátiónak 1824dik Sz. Mihály hava’dikén nagymélt. Cziráky Antal gróf úr’ elölülése alatt hozott jutalmazó határozása imigy szól: ,,A’ subdeputatio’ véleményéhez képest azon munkák közül, mellyek a’ legközelebb múlt 1823- dik esztendő' folyta alatt magyar nyelven kijöttek, a' Marczibányi fundáliojában kitett 400 forint jutalomra a’ közvélekedés szerént legérdemesebbnek találtatott Szlemenics Pál úrnak közönséges törvényszéki polgári magyar törvénye, melly jeles munka a’ magyar törvényt egész kiterjedésében, egy helyes systemába foglalva, kimerítve, és érthetőleg, tiszta, és könnyű magyarsággal, négy kötetben adja elő, úgy hogy ebből a’ törvénytudó ismereteit bővítheti, és a’ járatlan is magának minden tekintetben világositást szerezhet.“ — Kívánom Kunoss úrnak, hogy munkája’ rendszeréről és belső érdeméről a’ fen nevezettekkel mérkőzhető tudósaink kedvezőbb ítéletet hozzanak. Szlemenics Pál, kir. akadem. professor. A' gazdag magyarok. Közmondás. (Vége.) ’S mind e’ körülmény mellett nem úgy élünk e egészen, hogy mások magokat jogosítva higyjék, bennünket gazdag magyaroknak nevezni? Van e vége-hossza kivánatinknak, követelésinknek, kedvtöltéseinknek? Nem ollynemű e kastélyainkban, házainkban, equipage-ainkban , szolgatartásunkban, ruházatunkban és ékszereinkben a’ fényűzés, hogy bennünket gazdagoknak, igen gazdagoknak kell tartani? ’S e’ roszak’ legroszabbika még az, hogy mind e’ tárgyakért kevés készpénzünket a’ külföldnek küldjük vagy visszük. Az öltönyök, mellyeket mi és hölgyeink viselünk, a’ lovak, mellyeket lovaglásra vagy kocsizásra használunk, vagy mellyek méneseinket alkotják, a’ hintők, mellyekben vonattatunk, a’ bor, asztalszerek, bútorok, ágyak, röviden mind az, mi környez és a’ mivel élünk, a’ külföld által nyujtatik, ’s mind ezt magyar pénzzel fizetjük, mellyel többé soha nem látunk. ’S ugyan azért utaznak e földjeink oda, hogy megtanulják, mint szerezhetni gazdagságot és jólétet? Nem, sőt azért, hogy ott hagyják vagyonukat és lássák, mint élnek ott a’ gazdag emberek. Az idegen életmód’ ügyetlen majmolása mellett épen nem hozatik közénk a’ jónak és hasznosnak magva, hogy nálunk elültettessék és szorgalmasan ápoltassék, idővel tőle kívánt gyümölcsözést várhatván, hanem az egész külföldet minden kecseivel és öröméldeshetésivel, mintegy varázslat által, rögtön közénk akarjuk idézni. Nem a’ gyönge növény létetik át hozzánk, hanem a’ vén, már gyakran féregrágta fának kell, bár mibe kerüljön, itthonosulnia, hogy vagy kiszáradjon, vagy rosz, eltörpült gyümölcsöket hozzon. Innen a sok költséges, alig bevégzett és már ismét elhagyatott kastély, kert, ültetvény, ménes és mindennemű intézkedés. A földnek egy intésre meg kellene változnia, uj zöldeletnek, uj légmérsékletnek, uj világnak előállnia; Nápoly’ napjának bennünket melegitnie, vagy Angliáénak ránk szelíden fénylenie; semmi áldozat, semmi pénzmennyiség nem nagy, hogy gőzkocsikat és vasutakat bírjunk. Első esztendei folyamat 1838. 23.