Századunk, 1839. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)
1839-09-19 / 75. szám
menyi fém, hogy kapok tudósítást, 's midőn junius’ 20ig még meg nem érkezett, kénytelen voltam utamat tovább folytatni. Zomboron tudosíttattam, hogy az újvidéki útban egy postahivatalnál több nevezetes feronzáresek ’s penátesek volnának, mellyek még akkor ásattak ki, midőn t uraságod’ b. e. atyja a’ Ferencz-csatornát ásatta ; de megtudván , hogy a' postamester ur t. uraságodnak unokaöccse, minden reményem elmúlt, belőlök valamit kaphatni. Csakugyan egy bronz táblát fedeztem föl Bács vármegyében, melly ugyanazon alkalommal jött világosságra és olly szép egy mű, hogy Phidias’ vagy Praxiteles’ idejéből valónak kénytelen állitni a hozzáértő. — Ritka pénzek’ szerzésében ezen utániban nem voltam szerencsétlen , ’s ideje is már, hogy olly pénzekkel tudjak előállani, mellyek t. uraságod’ világszerte ismeretes vagy gyűjteményéből hibáznak. Több mázsa pénz megfordult cabinetemben néhány év alatt, és zsákokkal méltóztatott t. uraságod átvenni tőlem, ’s annyi ezernyi ezerek közt, melly legalább numerusára roppant gyűjteményében meg ne lett volna, nem találtatott; hanem most most tudom akarná t. uraságod olvasni, hogy a’ numismatica’ országában micsoda tüneményekkel dicsekszem; íme tehát néhány: Constantius Caesar simpla aranya és medaillonja, melly négy aranyat nyom; D. Anthemius nob. Caes. Tib. Const. és Joh. Zimisc. mind aranyban; Const. Tirannus’ tallérnagyságú medaillonja , Barbia Orbiana, Lívia, Messalina, Plotina, Antinous, Hidia, Clara, Diudumenianus, Jord. Afr. Emilianus, Magnia Urbica, Pivo Romulo Urbis Conservatori ’stb. Reményem, szépen hangzanak ezek. Zagoriában kaphattam volna egy Regilianust is jól conserválva; de mivel t. ns. Komárom vármegye’ főbírája t.Sárközy úrtól tudom, hogy a’ tisztelt ur adott a’ t. táblabiró urnak, azért meg nem vettem, különben is háromszáz frank volt utolsó ára. A’ régi Petavium valamint hajdan úgy ma is igen szép város; tornyaiban ’s templomaiban sok inscriptiós kő van berakva; a’ felső piaczon áll még egy pompás pogány oltár, közel 3 öl magasságú, egy darab kőből. A’ szomorú emlékezetű vas századokban annyira lealacsonyították a’ tisztes régiségnek eme’ szentségét, hogy pelengérnek használták, é s a’ pór ma is Pranyernek nevezi; ’s mivel a’ résznak is néha jó következése van, ez volt oka, hogy a’ tudatlanság le nem döntette. Ezen körülbelől levő tartományokban a’ gyermekek is tudják, hogy a’ régi városokat Atilla romboltatta össze. Petavium térdet fejet fogott hajtani a’ győzedelmesnek, mert — a’ régi traditio szerint is — nem bántotta; ide mutatnak épségben megmaradt szép statuái is. A’ menynyire kivehettem, Septimius Severus Perticax’ tiszteletére készült az említett oltár, és igy több mint 1600 év óta áll. Ama’ nyomorult századokban vandal módra ocsmány lyukakat vágtak e’ szép műbe, mellyekbe kemény vas pántokat öntöttek be ólommal, az emberi szokott gyarlóságból magokról megfelejtkezett mindkét nembéli szerencsétlenek’ kifeszítésére, ’s a’ vizsgálódó utazónak mutatja e’ nagy kő-krónika szomorúságára, hogy a’ sötét századokban csak ezen egy városban is mennyi boldogtalan anyának s rokonnak kellett e’ téren a’ kétségbeeséssel küzdeni, midőn a’ kemény gránitba ujjnyi mélységre bemetszett több sor betűket a’ különben is már elég sajnálkozásra méltók vállaikkal ’s házaikkal úgy elkoptatták, hogy csak ott lehet még néhány betűt észrevenni , a’ hová a’ szerencsétlenek testökkel nem érhettek, így az antiquarius kézzel tapinthatólag tudja sok ezer tárgyból a’ régibb századok’ rettentőségeit, ’s örvend, hogy a’ sors nem akkor engedte élni, hogy olly borzasztó tetteket láthasson. Emlékük is menjen már örök feledékenységbe! E°y Povoda nevű nyugalmazott szelíd lelkű tisztelendő itt az antiquarius, ki sok szép maradványt megment az elpusztulástól. Kaptam a’jó öregtől egy 1330beli oklevelet és egy pár tesserát. A’ polgármester is a’ legnagyobb készséggel közlötte velem a’ városháznál levő ritkaságokat. Nevezetes itt egy régi kép, mellyen Pettau a 11. századból látszik lefestve, ’s mellyen láthatni, mikép a’ csehek győznek s a magyarok hátrálnak. Könyveim nem lévén velem, eszembe nem jut, hogy ekkor, t. i. Péter’, Samu’, András”stb. idejében , a’ magyarok Simában hadakoztak volna; különben az akkori magyar öltözet megeggyez azon formával, minőt az augsburgi kereszteken látunk, melly keresztek onnan veszik eredetöket, midőn a’ Lechi folyónál Lél és Bulesu is odavesztek. Van Pettauban egy zsibárus is, kinek sok ritkasággal kell bírni. T. Rupp urat ismeri, ki ezelőtt öt évvel itt volt nála, de nyilván csak annyit kaphatott tőle mint magam. Ennek három nagy padlása és néhány eresze teli van mindenféle licitátiókon megvett tárgyakkal. Az öreg tisztelendő Povoda urnák sok kérésére már 25 esztendeje mindig ígéri, hogy padlásán lévő egy inscriptiós római követ megenged lerajzoltatni, hanem még azóta soha sem volt ideje. Az ember felette barátságos; bementünk belső szobáiba; némelly jó festéseket mutatott; kértem, hogy egyebeket is mutasson, hanem ő bort és savanyu vizet hozatván elő, avval kívánta lelki szomjúságomat oltani; minden kérésem hasztalan volt, ha mondtam neki: „Édes jó emberem, én sokáig nem maradhatok, mennem kell Radkersburgba ez volt szava: ,,Ha elmegyen, majd ismét visszajő még az úr; mert az én magazinumaim úgy teli vágynak könyvekkel, edényekkel, üvegekkel ’stb., hogy macskákat sem tarthatok, mind odaszorulnak ’s odavesznek; hónapok kénének, mig valamit fölkereshetnek; majd egyszer licitátiót hirdetek; a’ bécsi antiquariusoknak is megígértem, ’s akkor jőjön el az ur is.“ Hiába állítám, hogy ha nem tudják mije van, senki sem jó, ’s egynéhány aranyat markába s nyomván, kértem, engedje bár a’ régi okleveleket átnéznem; az aranyakat visszaadta, ’s végre egy magazinba vitt, de nem hogy valamit eladjon, hanem hogy előlem ki nem térhetvén, megmutassa, hogy ott valamit fölkeresni sok idő kívántatik. Itt ezer meg ezer könyvek voltak féligmeddig elrothadva ’s rajtok Verslagok; egy láda tizenöt vagy húsz esztendős fris tojásokkal; azok mellett egy hombár toll, roppant chinai vasak belé hányva; egy régi pohárszék, harsonló velenczei üvegekkel megtömve; vas ágyúk ’s a’ vár’ falaiból kiszedett vastag kulcsvasak, mellyek miatt lépni sem volt bátorságos. Magyar bundákat, kalpagokat, macska-, kutya-és rókabőröket is nagy mennyiségben vettem itt észre a’ molytól csaknem egészen megemésztve. Egy katulyát fel akartam nyitni, gondolván, hogy régi pénzekre találok benne. Kért az Istenre, hagyjak békét, mivel abban 53 esztendős uj kalapja van, mellyet csak ünnepnapokon tesz föl, ’s abban esküdt meg kedves feleségével. Ekkor siettetett, hogy menjünk le, mivel szörnyű sietős dolga van. Egy darab papirost nagynehezen ezen zsugoritól kicsikartam, mellyet 1476 ban Albrecht herczeg irt Cilley Herman grófnak, ’s melly igy kezdődik az akkori dialectus szerint: „Wir Albrecht von Gots gnaden herzog ze Ostreich ze Steyer ze Kharnten und ze Crain, Grauf ze Tyrol empfielen dem edlen unsers getrain lieben Graif Herman von Zylly unser gnad und alles guts.“ A végén: „geben ze Wien am fünztag nach dem heilige Kreuzestag ze Herbst. Annout supra.“ Kivül: „Freyheit wegen der schädlich leuth.“ Innen Freudenauba igyekszem herczeg Rosenbergnek szép gyűjteményének megtekintésére,s ha itt és Gratzben valami szép magyar régiségeket fedezhetnek fel, azokkal visszatérendek Magyarországba.