Századunk, 1840. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)

1840-10-22 / 85. szám

85. szám. Harmadik esztendei folyamat 1840. October 9 . . Kalászok a’ hadtudomány* mezején. *­­ I. A’ háborúról. Háború a’ népek közötti erőszakos tusa. A’ népek egyén­­ekkint tekintve különféle viszonyokban állhatnak egymáshoz. Ezen viszonyok néha összeütközők lehetnek. Mert, noha kép­zelhető olly angyali nem, mellynél a’ csupán balértésböl és vé­letlen támadt perek’ elintézésére egyedül az igaz' elismerése szolgálna; mellyben a’ perlekedő egyes emberek, valamint egész nép­ fek is távol minden önzéstől, büszkeségtől és gyűlölettől, egy­másnak minden kétes esetben a’ tiszta mérséklettel kitudako­zott igazságot szolgáltatva, csupán a’ természet’ megismerésé­ben és ettől kapott tehetségeik’ tökéletesítésében fáradoznának; ] de illy angyali nem csak képzelhető. Mi még igen távol va­gyunk e’ szép nemzedéktől. Ha többünk között vita támad, ’s mi tudjuk, hogy nyertes, mivel igazságos, csak egyikünk lehet, nem szoktuk az igazat jószivű egykedvűséggel kifürkészni, hanem körömszakadtig ragaszkodunk fejünkhöz, 's mindenek fe­lett arra törekedünk, hogy féligaz perünk el ne vesszen. így van a’ dolog egész országokkal is. Nem teszek igen nagy ugrást, ha az országokat egyes emberekkel egybehasonlítom: korunkban az országok’kormányzói, ügyvivői, és mozgatói ma­gok is többnyire egyes emberi fők lévén. Egy azonban közöt­­tök a’ különbség. A’ kis perlekedők’ ügyét a’ törvény dönti el, ’s őrködik egymás iránti magok viselete felett; az országok felett ellenben nincs elhatározó törvényhatóság; ők független egyé­nek. Különféle népek’ akaratjainak összeütközésekor tehát csak engedés, vagy erőszak dönthet el. E’ részről a’ világon még létezik némi maradványa azon erősebb’jogának, melly az ember­nek testületekbe állása előtt átalányos volt, ’s a’ nemember álla­toknál még most is divatos. A’ meggyőzöttnek szabadsága, va­gyona és élete felett ur a’ győző, ’s enyhítést a’ rab csupán urának nagylelkűségében és emberségében kereshet. Rabság pedig és uraság a’ háború’ végeredményei. Ila korunkban, legalább Európában, magunkat a’ tatárféle pusztításoktól mentve véljük is, mégsem kell a’ háború’ ered­ményének ezen fogalmától eltévednünk. Mert az emberek’ cse­lekvéseit kevésbbé módosítja értelmi műveltségök, mint érzel­meik’ és indulataik’ nagysága. Az erkölcsi műveltség pedig kortársainknál még jóval alább van annál, mellyre a’ tudomá­nyokban felemelkedett. Igen­, cselekményeinkben az irigység, boszu, a’ vágyak’ egész serege még főszerepvivők, ’s ezért in­kább visszaborzadnunk mint csodálkoznunk lehete a' franczia forradalom’ iszonyatosságain. Háború tehát az erőszak’ és megeresztett szenvedélyek’ mezeje, mellyeknek csak erőszak szegülhet ellen. Mind a’ mel­lett az elvégzett háború’ eredetéből és czéljából az következik ugyan, hogy a’ gyözedelemmel csak a’ két fél közötti eredeti per határoztatok el; de, ki vet határt a’ győző’ akaratjának? Valóban, a’ tökéletes meggyőzetés vajmi keserves állapot lehet. Élet, vagyon, szabadság, az ország’ függetlensége, ’s tehát egész lénye veszélyezve, vagy már egészen vesztve van. Olly szükség tehát a’ háborúra elkészülés, mellyel a’ kereskedés’, víz-szabályozás’, csatornák’, állóhíd’ és színház’ szüksége tá­volról is csak igen gyengén hasonlítható össze. Miután tehát illy vállalatok’ létesítésére már elértük a’ kedvező kort, mellyben országos hátramaradtunkat egyes akarattal „országos dolog­nak”, szoktuk elismerni ’s helyrehozni; állapodjunk meg egy kissé hadi hátramaradásunk mellett is; kiáltsunk fel, hogy „or­szágos dolog“, és cselekedjünk. Tizszerezett akarattal, erő­­vel, gyorsasággal cselekedjünk 1840 ben, midőn (mint mondják) a’ világ’ minden zuga történetdus háborút lehel. II. A’ katonákról. De mi az, mihez mindenek előtt látnunk ’s mit leginkább sürgetnünk kell? Hadi literatura. Ennek bebizonyítására a’ hadi hatalom’ igen rövid taglalásához kezdek. Mivel a’ háború a’ végsőig azaz a’ megsemmisítésig me­hető erőszakos tusa, számot tart mind a’ két hadakozó fél utol­só csepp erejére. Midőn tehát valamelly ország’ hadi hatalmáról beszélünk, akkor az alatt mindent kell értenünk, valamit csak benne erőnek nevezhetni. Itten tehát az országok’ jövedelmét, gazdaságát, iparát, politikai egybeköttetéseit, a’ bennök lakó nemzetek’, hitek’és hivatalok’ egyetértését, ’stb. is tekintetbe kellene vennem; de itt csak a’ háború’ viselésére mélhatlanul megkívántaió, mintegy tisztán hadi eszközökről lehet szó, mily­­lyeknek következő hármat tartok: a) A’ földszin, mellyen a’ há­ború viseltetik. b) A’ hadviselésre közvetlen megkivántató szerek: fegyver, butyor, ló, táplálék, öltözet, ’stb. c) A’ hadakozó erő maga, t. i. az emberek. — Az első, vagyis a’ haditér’ színe tete­mes befolyással van az operatiokra, mert ezeknek szüntelenül hozzá kell szabatni. De mit tehet az előkészülő egyebet a’ föld’ mereven felületével, mint hogy azt jövendő hasznára jól meg­ismerni iparkodik, mi a’ literaturába vág. Lehet ugyan a’ föl­dön némi változásokat tenni, p. o. lakásokat megerősítni, uj vá­rakat építeni; de mind a’ mellett, hogy ez roppant költségű vál­lalat, annyi mégis bizonyos felőle, hogy nem fő dolog. A’ had­viselésre való szerek szinte nagy fontosságúak. Puszta kézzel az ember nincs vérontásra teremtve. A’ fegyverek’, kivált löve­­gek’ birtoka nélkül szembe nem szállhatunk az illyenekkel biró ellenséggel. Ezek tehát, valamint minden egyéb mű- és gazda­sági tárgyak, a’ kormányoktól készen szoktak tartatni. I ha nem úgy van az, akkor legalább tudni kell azokat szükség’ idejében gyorsan elöteremtetni. A’ két első pont’ további elmellőzésével a’ cselekvő erőhöz az emberhez jövök. M Meg akarom mutatni, hogy, bármi szép tu­lajdonságú bajnok, érzelmi különös kifejlése nélkül nem sokat használhat hazájának; ’s ebből ismét majd a’ hadi literatura’ becse fog kisülni; ’s ennek fejtegetésében leginkább Clause­­vitz’ gondolatfonalát követem; kinek e’ felőli remek munká­ját figyelemmel átolvasván, az abban lelt igazságokat ide bár­­mi gyengén átplántálni iparkodám. Háború bizonyos hivatal, *) Ürömm­el tapasztaljuk, hogy rövid idő alatt jelen czikkely’ szer­zője már a’ második, fiatal katona, ki figyelemre méltó dolgo­kat vesz tárgyalás alá 's lapjainkban önkint fellép. Örvende­tes jele, hogy literaturánk mindinkább tágabb körre terjed ki ’s mi már csak azon okból sem v­etnénk félre a’ czikket, mivel szerzője benne buzgalmat é s erőt fejtett ki. A’ szerk.

Next