Századunk, 1840. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)

1840-12-03 / 97. szám

f.V* szám* Harmadik esztendei folyamat 1840. December’ 30. SZÁZADUNK. Alföldi levelek. XIV. November. 1840. Érdemteljes szerkesztő ur! Gróf Széchényi István’ „Se­lyemről“ czímzett röpiratát, mellyet kegyed f. évi 90-ik számú &«z«»/tf//a-jában megismertet és jegyzetekkel kisér, magától a’ szerzőtől vevém, ’s már rég elolvastam. A’ felette korszerű, és tiszta hazaszeretet’bélyegét, mint minden mi gróf István’tol­lából került, magán hordozó dolgozat, még inkább érdekelhet engem másoknál, mert a’ pályinkafőzés’ kárhoztatása’ folytában, mindazokat, kik ezen iparágat űzik, és így magamat is, a' „mérgezők és a’ nemzet’ jövendőjét hiúsítok'“ sorába látom ál­lítva. Első tekintetre, megvallom, nem kissé döbbentem meg, ’s attól tartok, hogy minket szegény pálinkafőzőket, kik ,,a’ jelen ’s jövő nemzedékbe mérget öntünk és a’ testet lelket egyiránt gyilkoljuk“, valahogy’ egy merő pályinkagyűlölőkből alkotott jury elébe talál állítani, ’s majd olly szép hírre kapunk, mint Luf­­farge Mária, ’s bitófához kötnek, vagy legalább ezen borzasztó történet a’ leendő mérsékleti egyesületek’ tagjainak nagy tapsai között és épületes mulatságára, egy eredeti nyolcz­ felvonásu drámába foglalva e’ czím alatt: ,A’ szeszgyárak’ utolsó napja­, egészen uj diszitvényekkel, a’ nemzeti színházban fog előadat­ni, nem tudom mellyik londoninak példájára, mellynek padjain nem régiben Laffarge Mária fordult meg. De mindezen félel­mek nem tartottak soká. Először megnyugtatott az, hogy mind Európában és Amerikában, mind hazámban, igen sok „mérge­ző“ találtatik, és igy gaudium est miseris socies h­ubuisse in ala­rum ; megnyugtatott továbbá, miszerint ezen „mérgezők“ kö­zött sok becsületes emberek vágynak, mit enyhítő körülmény gyanánt fognak talán az esküttek latba venni; megnyugtatott harmadszor, mikép gróf Széchenyi a’ 21. lapon azt kegyeske­dik hinni, hogy a’ pályinkaégető „alkalmasint nem is sejdítvén mennyi kárt okoz“, önti a’ mérget a’ jelen ’s jövő nemzedékbe, melly ignorantia supponibilis szinte szeliditheti biráink’ szigo­rúságát ; megnyugtatott negyedszer, hogy a’ jövő országgyű­lésig a’ Damoces’ pallosa függhet ugyan fejeink felett, de arra le nem eshetik, és így addig védelmünket jól elkészíthetjük, mig majd egy uj törvény ki nem mondja, hogy az 1836-iki törvény’ azon rendelete, melly az ennek előtte csak ezerekre szorított méregkészítés’ pályinka-égetés’­ szabadságát, kö­zel két millióra terjesztette ki, a’ testet és lelket egyiránt gyilkolja; megnyugtatott végtére annak tudása, hogy itt azon gróf Széchenyi István szól, kinek, ámbár az 50-dik évhez már közel, vagy talán fájdalom azon már túl is jár, erei­ben ifjúi vér foly még, ’s ki a’ mellett, mit jó ügynek tart, igen melegen szokván ömledezni, kifejezéseiben ollykor az elégen túl megy ugyan, de tetteiben azon innen maradni nem szokott. Ezen túlmenést a’ jelen esetben maga is elismeri az 52 ik lapon, „Selyemről“ értekező tisztelt barátom, gróf Széchenyi István. Ilyen lecsillapult állapotban voltam, midőn a’ 90-ik számú Századunkat postáról h­ozák, és abban kegyedet látom ab irato a’ „haszonleső“ pályinkaégetökre „kiknél az auri sacra fames minden jobb érzelmet elnyom“ még hangosabb anathemát kiáll­tani.*) Minthogy mind gróf István, mind kegyed , véleményem szerint, igen okos emberek, megvallom ezen „kettős frigy’“ ha­talma reám nagy hatással volt, és ha szorgalmas hirlapolvasó nem vagyok, és nem tudom, hogy Abdul-Medsid sultán, a’ né­gyes frigy’képviselőitől környezve, ’s általok támogattatva ana­­themát mondott Mehemed-Alira, mellyet — mivel egy kissé hir­telenkedve volt kimondva — talán vissza fog venni nem sokára; ha mondom azt nem tudtam volna, hogy mai időben sultánok és diplomaták is heveskednek, és így ez hírlapszerkesztőkkel is megtörténhetik, úgy valóban nagy lett vala aggodalmam. De érzésemre lévén mindezek, jónak találtam, kegyetek elébe állí­tani hyperboláik’ tréfás oldalát. Nem czélom egyébiránt ezen mezőn tovább haladni, hanem a’ tárgy’ komolyabb oldalára me­gyek mindjárt által, ’s azt fogom vizsgálni, valljon azon agita­­tiónak, mellyet kegyetek a’pályinka ellen elég hatalmasan meg­kezdettek, lesz e akár a’ selyemtenyésztés’ akár a’ mértékletes­ség’előmozditására valamelly befolyása, és azt tovább, valljon nem rejteznek e a’ gr. Széchenyi által pályinka-ostromja közben előhozott eszmékben némelly halvélemények? Mielőtt ezekbe ereszkednénk, ki kell ünnepélyesen nyilatkoztatnom, hogy sem a’ pályinkaital’ kedvelője nem vagyok, sem mámoros. Bár szeren­csém lehetne kegyeteket erről itt házamnál személyesen meg­győzhetni. **) Ezen óvást szükségesnek azért tartam, mert mi­után kegyed a’ 90-ik számban a’ pályinkavédőről felebarátilag ezeket méltóztatik feltenni, és a’ pályinkakészitőre illyesek talán épen olly vagy még több joggal illenek, attól féltem, hogy „névbecsülésből“ sem fog kegyed engem józan embernek el­fogadni. Látja érdemes szerkesztő úr, hogy azon „még egy szó44 „zárszó44 „végszó44 és sok szóból, mellyet Századunkban a’ váltó ovások iránt olvasunk, már reánk falusiakra is ragadt va­lami. — De lássunk dolgunkhoz. Bátor vagyok kegyeteket kérdeni: micsoda összeköttetés­ben van a’ selyemtenyésztés a’ pályinkafözéssel? A’ selyem­tenyésztés egy olly iparág, melly körül sok kísérlet történt már honunkban, de eddig csekély sikerrel, és a’ mellyről gróf Széchenyi legújabb röpiratában a’ leghelyesebb és felette jól meggondolt javaslatokat és eszméket közöl h­azafiaival. — A’ *­ 1832/6 VI-ik t. ez. „A* jobbágyoknak ... megengedtetik.... hogy akár saját szükségökre, akár akonkinti kereskedésre pályin­­kat főzhessenek.“ Nem hibázok talán, ha azokat, kiket ezen tör­vény érdekel, közel két millióra teszem. *) Ha a’ nagyér, enni ’s általam mélyen tisztelt beküldő úr az idé­zett „anathemát“ még egyszer méltóztatik olvasni, látni fogja, hogy nem a’pályinkaégetökre általányosan, hanem csak ama’ pá­­lyinkás arra volt szórva, ki az égettbor’egész kárát abban ponto­sítja össze, hogy , Európában itt-ott egy vagy más semmire­­való gazember azzal részegeskedik,— ’s hogy „a’ kár a’ haszon­hoz úgy áll, mint 1 : 1000. —“ Ez ellen keltem ki ’s meg vagyok győződve, hogy maga a’ tudós beküldő ur­ama’ pályinkavédelme­­zést sem helyesnek sem alaposnak nem tartja és azon dilemmát, mellybe én őt helyezem, helyeselni fogja. Ha csak félig úgy vé­delmezte volna kedvencz italát mint ezt itt most olvassuk, szót sem tettem volna iránta, mert őszintén megvallva, a’jelen czik­­kely’ legtöbb állításait teljesen magaméivá teszem. A' szerk. **­ E’ magyar szíves vendégszeretésnek milly örömest felelnék meg, ha hivatalom által némileg globae adstrictus nem volnék. A’ szerk.

Next