Századunk, 1841. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)

1841-11-22 / 94. szám

gőg’ társaságában a’ tudatlanság szokott járni, a’ tudatlanságéban a’ henye, a’ henyéjében a’ nyomorúság. Igenis, a’ magyar nemesember nem tanul és nem dolgozik ; szégyen-­érzet öntené el keblét és pirulna, ha fiát némi hasznos is­meretre és foglalatosságra kellene alkalmaznia. Vagy ügyész, ’s igy egykori megyei tiszt, vagy semmi! Egyéb foglalatosságra vagy hiva­talra csekély kivétel. Az egész — magában értetődik — született mezei gazda. De milly arányban álland majd egykor a’ kisajtolt és rosszul miveit félholdat bíró tekintetes nemes nemzetes és vitézlő föl­desúr, a’ megváltott úrbéri telkes paraszthoz, kinek telke itt ott az or­szágban 60,70, 80 és több hold jó földből áll ? Ha a’ nyomorult bocs­­korosok seregeit meg lehetne menteni valahogy és felszabadítani mos­tani nemesi jogaiktól, kétségen kül járulhatna a’ nemzeti erőhöz te­temes mennyiség; az ipar, a’ kereskedés, maga a’ földmivelés is ha­szonbéresek által, tetemes kifejlődést nyerhetnének ; beléphetne egyik néptöredék a’ versenybe, ’s tán lassan lassan szükségtelenné tehetné a’ zsidót, ki egyik hatalmas teremtője bajainknak ; mi azonban mos­tani tárgyunkhoz nem tartozik. Mennyi volt valamelly időszakban ezen kisnemesség’ száma és mennyi most, mennyi föld volt és van jelenleg birtokában ? mindezt — isen is kézzel fogható — senki sem akarja tudni. Láttuk azt különbö­ző utakon aquirálni, a’ koronától, a’ nagy birtokostól; látunk birto­kában adózó földet is, noha ezért nem paraszt. A’ kisnemesség sza­porodott, de mivel életmódját nem változtatta, kényszerítve volt fen­­tarthatását azon után biztosítani, melly törekvésével megegyezőig — nyitva hagyatott. Mi és mennyi magyar föld lehetett egykor a’ mágnások birtokában, szinte nem tudhatni; de kitűnik ma, hogy ama roppant szerencsék, mellyek még csak 50 évvel ezelőtt ragyogóan mutatkoztak és a’ ha­talomnak kétségtelen kifejezését nyilványiták, tetemesen összeolva­­dának; melly összeolvadástól még ama egykét majorátus sem tuda me­nekülni , melly ismét egykét hazánkfia előtt valami különös immorális alakban mutatkozik. Ezen összeolvadásnak is több és különböző okaira találunk; el­ső köztök, minden héten túl első, az ősiség és az ezzel szoros kap­csolatban levő vagyon-bizonytalanság. Nagyok kicsinyek egyenlően titkolták birtokaik mennyiségét és minőségét; ’s ezen titkolódás, féle­lem és rettegés, mellyek közt élték óráikat elődeink , ki nem vevén a’ parasztságot, igen kellemetlen benyomást tesz a’ szemlélőre, ki képzelheti, hogy az ország összes lakosi, — mint bizonyos neme a’ rablóknak és tolvajoknak — eldugdosva élednek zsákmányukból, ne­hogy a’ rendkívüli utón nyert szerzeményt más valaki számbavegye. Láttuk, milly makacson szegőjének ellen nagyok kicsinyek min­den összeírásnak, ’s ha őszinték akarunk lenni, mondjuk, minden vi­lágosságnak. Láttuk, miként semmisíték meg, törvény utján, amaz az országban fenállása óta tett egyetlenegy munkát, melly akaratjuk el­len eszközöltetett, noha illy statistical munkálat, miilyen ez volt és lett volna, minden elrendezett társaság éltének és­ mozgásának alapfeltéte. Mi következése lett e’ titkolódásnak, e’ sötétségben­ keringés­nek a’ nagy birtokosra nézve? Félvén a’ megtörténhető veszteségtől, rettegvén amaz ősiségtől, mellyhez mind máig szorosan ragaszkodik , vagyonának mennyiségét, birtokának kiterjedését ’s igy közelítő értékét megismerni, nyilványi­­tani ’s igy biztosítani mindenkor átallotta. Most, midőn az esz­mék csakugyan tisztulni kezdenek, általláthatja a’ nagy birtokos, hogy a’ nyereség ideje reá nézve elmúlt, 's hogy a’ vesztesége bekövetke­zett ; mert a’ dolgok mibenléte nyilván élőnkbe tünteti, hogy sem a’ kis birtokosnak apró vagyonát, sem a’ jobbágy kezei közt levő földet soha többé semmi után vissza nem szerzi; még akkor sem szerzené, ha egykori gazdaságát fentartani tudta volna; hanem hogy ellenben, az ősiség további működése által vagyona folytonos csonkításnak és kisebbítésnek marad kitéve, ’s hogy ha ezen úton jövőben még valaki nyerhet vagy aquirálhat, e’ valaki nem a’ nagybirtokos vagy mág­nás letne. Ha e’ körülményt szem előtt tartjuk, nem csekély lehetne meg­lepetésünk, ha tapasztalnók, hogy az ősiség eltörlése ellen épen a’ nagybirtokosok szólanak. Csak félszázaddal ezelőtt valószínűleg mondható valamelly rop­pant birtoku magyar mágnás, az ismeretes ördög példájára, vendégét hegyre vezetvén „Nézz körül­ mindennek, mit szemeid látnak, ura va­gyok.“ Most? Ma? Meglehetős keringő utakon jut allodiuma rema­­nentiájának gyakorta csak nyomára. Az összeírással, vagyonkimutatással és az ősiségből eredhető veszélyektőli félelemmel köték egybe elődeink adótóli rettegésüket, melly szünetleni rettegés csak azt bizonyítja, hogy a’ magyar alkot­mány, vagy tán csak ennek egyik képviselője, a’ primae nonus, nem álla elég erős lábakon. Ma már ezen rémalak is, az adó, közelit felénk, ’s ha jól szemébe nézünk, félelmünk is enyészni fog, noha, mint látszik, „azt fejtegetni és támogatni 1841ben felesleges.“ Csak­hogy nem épen bizonyos, áll e’ teljes épségében 1841ben a’ primae nonus? A’ vagyonnak bizonytalan léte következteté a’ személyes bá­torság kétséges voltát. Az örök félelem és bizalmatlanság következ­tették a’ nemzet és feje közti súrlódásokat, a’ súrlódásokból eredt a’ maradás; a’ maradás szülte a’ teljes, az absolut elhanyaglást — ’s itt vagyunk, összes viszonyaink csaknem behatlan (inpenetrabilis) zava­rában. Az ősiségre nézve a’ magyar aristocratia Prometheus sorsát mutatja, és betűszerint való, hogy általa, mellette vagy vele elkerül­­hetlenül megy végromlása elébe. Mikint nyilvánitá az ősiség eddigi hatását? tudjuk. Az ősiségnek érdemes pusztítótársa az urbér, melly a’ jelen kö­rülmények közt magában is elég lesz — ha fentartatik — nagybir­tokosainkat tönkre tenni, ha jelen, még megmenthető földvagyonukat biztosítani nem képesek. Mennyi volt az adózó föld az urbér behozata alkalmával, köze­lítőleg volt feljegyezve ama’ megsemmisített munkálatban; de ki fog tűnni, hogy 1785. óta legalább is 60 százlolival nőtt, ’s hihetőleg több mint kétszer annyi, mennyi volt eredetileg. E’ következmény egyenesen folyik az adózó föld eszméjéből. Históriát kérünk alázatosan és statistikát! *) Egy századdal ezelőtt nagy birtokosaink tulajdonuk­nak tekintek mindazt, mi uradalmaik határvonalai közt találtatott; föld, lakosa, ennek vagyona, minden az övék volt. Közbenjött az úrbér, és az adózó föld megszületett, azonnal átváltoztatván a’ birtok czimét. Mikint fejlődött ki napjainkig ezen viszony; mikint jutott a’feudális birtokosnak az úrbéri adó, mint hihetőleges helyettese az egyenes haszonbérnek; mikint nőtt az adózó föld csakugyan előbbi összes földbirtokok csonkításával; mikint változott a’ közlegelő szántófölddé, az erdő legelővé, ’s mikint jött végre, hogy a’ purum, az allodium, a’ praedialis birtok összeolvadt? azt egyik jeles írónk kétségen kül elő­­adandja ; előadandja azt is, mikint nyert a’ jobbágy a’ kormánytól, a’ megyétől 's igy a’ kis nemességtől mindaddig feltétnélküli pártolást, mig a’ dolgok mibenféle fordulást tevén, most a’ birtokos veszi számba, és csakugyan nagy részben, szinte a’ pártolást úgynevezett jobbágyai ellen. Kétséget nem szenved, hogy az egyoldalú pártolás, bármelly részre hajuljon, a’ másik illető felet okvetetlenül eliminálja; mert a’ kettő szoros egybekötésben volt és van. Hihető azonban, hogy itt a’ mozdító erő amaz erkölcsi elvből származott, melly a’ föl­di javakban a’ többséget részvétett. *) Országunk rendes fizetéses historiographia , ubi cs ? A’ szerk.

Next