Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1842-05-26 / 41. szám

dégszeretetreből vont erősségre, adatokból tudjuk, hogy hajdanra a gyűlésekre megjelenő országnagyok és követek igen kis szál­lással megelégedtek, az 1790-ki országgyűlési névkönyvből lát­ható , hogy Blumenthal külvárosban, mellynek utczáit csak falusi kunyhó-forma házak diszesítik, még a magas aristocratia több tag­jai is szállásoltak, m­ig most a főhivatalnokok és követek családaik­­kal egész szobarendeket igényelnek s kapnak, s nem törődve a „senki más kárán nem gazdagodhalik“ általán­os jogelvvel, ha nem is gazdagodnak, de bizonyára ingyen élősködnek, kényelmes­­kednek, míg a háztulajdonosok eladósodnak, özvegyek és árvák pénzeikhez nem juthatván nyomorognak, gyakran ínségre jutnak. Illy jogtalanságot törvényeink sehol sem erősítnek meg. Sok­kal magasb jogfogalmat tulajdonítunk őseinknek, hogysem felteg­hetnők, hogy bármikor is kívánták volna a természeti örök s az isteni szent törvényeket meghazudtolni. Törvénykönyvünk szelle­me legalább az ellenkezőt tanúsítja, sőt ha a legrégibb élőkor tör­vényeit vizsgáljuk, látandjuk, hogy a természetjogot szoros­ kor­látok közé szorító törvényeink a szigor-nyerseség bélyegét viselik ugyan homlokukon, de néma jogtalanságét, igaztalanságét, nem az erkölcstelenségét. Vannak, kik a fönebb kifejtett elveket magokénak elismerik ugyan, de tagadják a károkat, mellyek a városra háramolhatnak. Pozsony városa megfelelt a lehető ellenvetésekre említettünk fo­lyamodásában, mellynek fonalát ezennel felfogjuk. — A nyeremény vagy kár kétféle lehet, érdekelheti a közt vagy magányosokat. A város mint testület hasznot épen nem húz, miután a vámok, híd, serház, vásárok, felsőbb meghagyás következtében kibérelvék s igy a városi pénztár egy fillérrel sem gyarapul; de igen növe­kednek kiadásai, miután legfensőbb parancsnál fogva az utczai ki­világításra, kövezetre, szóval mindenre, mit kényelem és bátorság megkívánnak, sokkal többet kell forditnia; mit adatokból bebizo­nyítani könnyű volna. Mennyi jövedelmet húznak egyesek, már fö­nebb érintők, midőn a lehető hasznot a mesterembereknek enge­dők. De tekintsük Pozsony fekvését, s meglátandjuk, hogy míg a mesteremberek és kereskedők elől a székes főváros szedi a hasz­not, addig a termesztők haszna is parányi, miután a szomszéd vi­dékek sőt megyék országgyűlések idején szeretik eladandóikat ide behozni, drágábban adhatván el azokat. — De gyakran magok az itt levő országos Rendek élelmezésöket jószágaikról hozatják s a pénz zsebükben maradván, a pozsonyi polgárt nem gazdagíthatja. A folyamodó város felhozza kérelmében, miszerint jeles­­ nemzetgazdasági írók tapasztalásból bebizonyíták, hogy az éven­­kint kerengő pénzösszegből általán véve csak 10 percent nyere­mény marad hátra. Ha a követek díjai s a sokkal dúsabb magas aristocratia költségei — ezeket két annyira tevén mint az alsó tábláért — felszámitatnak, a növekedett pénzkerengést 1,600,000 p. frtra vagy 4,000,000 váltóra tehetni legfölebb; feltévén, hogy e tőkének fele kamatra, azaz 80,000 p. frt. Pozsony városára esik, azt lehetne gondolni, mikép ez elegendő kárpótlás lenne az okozott ká­rokért. Lebbentsük fel azonban a fátyolt s tekintsünk be a dolog ál­lásának rejtélyes­ zugaiba. Országgyűlési szállásokul mintegy 2300 szoba szolgál 580 konyhával, ide járulván még az istálók és kocsi­színek, ezeknek bérei, úgy a rájok fordított költségek és búto­rok, évenkint 120,000 po­ntra rúgnak, melly somma a háztulajdo­nosok vesztesége; e rendkívüli nagy terhet pedig csak mintegy 700 háztulajdonos viseli az egész országért, mert vannak tehermentes házak, s többen távolságuk vagy egyéb okok miatt szállásadásra alkalmatlanok. Hol van itt jog és igény egy részről, kötelesség és tartozás más oldalról? Ha tehát a jog örök elvei valamint mindenben föl­tettek s most is föltesznek megfelelő kötelességeket, s ha írott törvény nem korlátozta meg az örök törvényeket, akkor a tett nem helyes, nem rendes, s homlokán viseli az igazságtalanság bélye­gét, mi pedig a státusban sem állhat fen, kivált ha azon ország, mellyben illyesmi történhetik, még alkotmánnyal is bir, mellynek a hon polgárait egyenlő joggal — habár nem egyenlő kedvezmé­nyekkel is — védni és otalmaznia kellene. De a fenebb említett terhekhez még egy más rendkívüli is járul: a katonai szállásolás. Pozsony városa azáltal, hogy költsé­ges katonai kaszárnyát építtetett, az állandó egyéb katonai szállá­solástól magát mentessé tette, melly mentességét joggal és igazsá­gosan élvezheti. Mégis országgyűlés alatt mintegy 1000 kato­na van beszállásolva. Ezek, legkisebb számot véve fel, miután a lisztek szállásait a kincstár fizeti, a többiektől pedig hálókraj­­czár jár, 24.000 pengő forinttal terhelik a várost, s igy míg az évenkénti nyereség 80,000 ftot tesz, addig a teher vagy veszteség 144,000 forintra rúg, vagyis a kármérleget 64,000 forint nyomja. E károk iszonyuk és aránytalanok, de tűrnék azokat a háztu­lajdonosok, ha még most is rendkívüliek volnának, de ez utóbbi országgyűlések óta rendesekké váltak, mert az országgyűlési szál­lások a hongyűlések után is üresen maradnak, senki sem szeretvén koc­káztatni, hogy a bekövetkező országgyűléskor vagy a drága vendéglőkbe lakni vagy rögtön elköltözni kénytelenítessék. Innen magyarázható Pozsony város lakosságának csökkenése, mig béke­­korunkban a haza majd minden városai gyarapulnak; innen ma­gyarázható , hogy mig ezelőtt Pozsony városát egészséges égalja, kényelmes fekvése s a­ székes városhozi közelléte miatt capita­­listák serege lakta s a nyugdíjasok felkeresték, most ezek lassan­­kint máshova költöznek, hol nem zaklattatva nyugalmasan és ké­nyelmesen élhetnek. A népesedés pedig külforrása a gazdagság­nak, jólétnek, morális és physikai erőnek. Pedig ha van város, melly igényeket tarthat jogra, igazságra és méltányosságra, az bizonyára Pozsony, melly a haza és a fel­séges uralkodó Ház iránti ragaszkodásának, hivségének olly fényes bizonyítványait adta. Pozsony képezte a 16. és 17dik században Ausztria védfalát a törökök berontásai s a bellázadások ellen, s e város lakosságának hivségét a történet pártatlan kézzel irt lapjain feltalálhatjuk; tanúsítják ama kitüntetések, mellyekkel fejedelmeink által megtiszteltetett. VI. Károly e városban telepítette le a nm. Helytartó-Tanácsot és m. k. udv. kamarát, úgy a főhadi parancs­nokságot; Mária Terézia pedig a kir. várat tágasitotta s gyak­ran hoszabb ideig itt tartózkodott. Egy tollhúzás elég volt e ked­vezmények végét szakasztani, a hivatalnokoknak tett elköltözése által a város jóléte és virágzása kifejtését ha nem is végkép meg­akadályozni, de bizonyára számos évtizedekre hátrataszitani, s Po­zsony városa zúgolodás nélkül tűrte, mit a sors vas keze és felsőbb akarat reá szabtak, mert a károk, mellyeket szenvedett, nem tör­vénytelenségen, nem jogtalanságon alapultak. Most azonban, mi­után a keserű pohár fenekéről a méltatlanság mellett az igazság­talanság is szemszarva feltűnik, méltán mondhatja ki fenhangon az egész haza előtt, hogy a „törvénytelenséget”1 még tovább tűrni nem köteles. Nem rémképek sem szép szavakba burkolt semmiségek, mit fönebb előadánk, hanem olly tények, mellyeket mindennapi tapasz­talások tanúsítnak, tett dolgok, mellyeket tagadni nem lehet. Láto­gassa bárki meg városunkat, s élő bizonyságát látandja, mint gyil­kol meg erkölcsileg a törvénytelenség és igazságtalanság egyese­ket úgy mint testületeket. Már érintők, mikép költöznek váro­ Lignis cum Lectis pro septimana deponeremus illi 10 Thaleros, illique e vestigio depositi 6 Thaleros.“

Next