Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1842-01-03 / 1. szám

egyik legnagyobb országát lakó 15 milliónyi roppant néphez olly szegények, kik azután a méltóságos, nagyságos és tekintetes urat jobbra balra szórják és bókolnak a czím és vagyon előtt. Fi­dnoc! És ez a „csak akarjátok“ milly buzdító memento, milly mélységes psichologiai hitvallás! Csak akarjátok, lesztek erősek, gazdagok és szabadok; az akaraton kívül minden egyéb szükség­telen; nem kell isteni ajándék miilyen a lelki szikra, a tiszta ész és az ép test; nem kell fáradság, munka és tanulmány; csak akar­jatok!! Tegyük fel p.o. — mi azonban alig hihető — hogy­­ sze­rényülni és okulni akarna; elégséges lenne e puszta akaratra, ha az egyikre fogékonysága, a másikra tehetsége nincs? Mit hasz­nálna akaratja, ha kivált ezt az uralkodás és önhittség következe­tes gyakorlatával támasztaná ? Mi köze a költészetnek a pénz­esi­­náláshoz és megfordítva? És ha ezen poétái „csak akarjatok“ tökéletesen elég, mi szükség volt a röpiratra? F. némelly jeles férfiak neveit írja oda, kétségenkül azon szerény czélból, hogy fájdalmainak némi egyhülést szerezzen. Nem, F ur, kegyed nem tartozik azok sorába, nyugodjék meg. A kapa­­cítások fokozata rendezve van; itt számára hézag nem mutatko­zik. Különben is azon kérdést, mellyhez csatolá ama neveket, a nemzet már eldöntötte és hajlandó a feledékenségnek átengedni. Ott áll ama rendíthetlen férfiú, az alkotmányi szellem és tör­vényszerűség hű képviselője, a haza és külföld tiszteletét arat­ván, ott egy másik fáradhatlan munkásságú, világhírű férfiú, az anyagi érdekek hatalmas mozditója: ennek roppant ereje a nem­zetet mozgásba hozta, de — szellemi eszközzel; ott ismét egy sze­líd és jeles lélek, kitől literaturánk már régóta gyöngyöket nyert és nyer, s kinek szive az emberiségért ver; ott állanak az ifjabb munkások gyönyörű előadásaikkal a nyelvet simítók, az Hiedel­met, az ízlést terjesztők, nemesitők számosan és kitűnőleg. De miként áll ezek közt­­ ? Mint alchimista ? Lám azon férfiak érde­meiből de csak egy porszemnyit sem fog bármelly súrlódás is enyésztetni, mert ezek tisztábban és tisztábban jőnek elő mint arany a tüzből, mint a teremtő mellekbe az önérzet bizonyos ne­mét önté, mellyet F. sejditeni sem tud. Ugye, a satyra és a sar­caim semmi szentet nem ismernek? Nem édes úr, csakhogy a satyr­a és sarcaim onnan visszapattannak, hol gyengeség és gyar­lóság nincsenek, egyedül mellyek érzik ama fegyverek élét. Hogy mindazon férfiak elkülönzött térben és körben forognak, egyfelől önállásra, másfelől nemzetünk jellemének egyik (nem eredeti) mostani ismertetőjegyére mutat. Hogy minden elágazás mellett is — szétoszlás alatt mást értünk — ezen erők üszponto­­sulhatnak, idővel hihetőleg üszpontosulni fognak, a következések­ben pedig okvetlenül öszpontosulnak, magában értetődik, de gyen­geség volna, egyedül a kivalitásnak tulajdonítani ama csapatokbani munkálódást, független törekvést; gyávaság pedig ama jelenetekre támaszkodva valamelly kedvencz ideát megragadni és kivitelét un­szolni. És világosan észrevehető, hogy a középszerűségek és az ezek alatti lények szinto oly figyelmet óhajtanak gerjeszteni, mii­lyen ama határozott erőktől meg nem tagadható; de a középszerű­ség arra van kárhoztatva, hogy tulajdon erejét megmérni soha képes ne legyen. Látjuk mikint van képviselve minden érdek, minden irányi kifejtés— csak egyet kivéve, a tudományt! Szomorú jelenet, melly mint siralmas következménye áll elő a szünetleni küzdések közt lefolyt századoknak, de különösen az utolsó félnek. És most is, ma is fagyos részvétlenség, mintha a magyar anyatejével szita volna be ama mondást, „nekem nem­­kell tudós.“ Pedig tudo­mány nélkül ő a nemzetek, a népek sorába, civilisatio körébe lép­ni soha , soha nem fog. Nem ver annak keblében magyar szív, nem lakik benne ma­gyar lélek, ki fájdalmat nem érez látván, hogy mindenre, min­denre mit az újabb előmenet gyümölcseiből előteremtenünk kell, a külföldre szorulunk. Örökre tributárjai maradjunk e mi ennek ? örökös függésben, martalikai a tudatlanságnak? Ki ama fájdalmat, melly az egész nemzetet búba mártá, nem érezvén gúnyolja, gyá­va egy teremtés. A szétoszlás kérdésére talpra esetten felel­­, s a vak tyúkra emlékeztet; vagy tán kínjai sajtolák ki belőle az igazságot? Csal­­hatlan való, hogy ha több olly ember lenne az országban miilyen NK,­­ kétségbe esnék és az egész tervező confraternitással egye­temben megszöknék. És ha a magyar egy pillanatot vet a föld­abroszra, egy pillanatot a népek politikai helyzésére, ha emléké­ben tartja a szerencsétlen szomszédnép borzasztó történetét, az egyeségnél egyéb jelszava nem lehet. Csakhogy az efféléket nem irányozandók F-hoz, ki előtt ily i­lyesmi —­ spanyol kastély. Van azonban ama recenzióban némi közeledés p. o. az alapideák hasonnemüségéről említés ; van­­ jó szándékának és munkásságának némi elismerése, csak hogy nem vulgaris alakban, hanem ollyanban, mellynek felfogásához kitűnő és consolidált jellem, felemelkedett érzelem kívántatnak meg, mellyeket bank tervezőnk röpiratában és feleselésében nem nyil­vánít, s azért csak ama recensio fanyarát volt képes ízlelni. Azért is kérjük, hogy azt, mi ezután itt következik, ne olvassa. Megszoktuk mi magyarok a n­e­m­z­e­t szót mindenkor és min­denütt elő­tolni, legyen a kérdés apró, legyen fontos tárgyakról. De ama szó, eszme, fogalom, elv, jel, valóság stb. stb. hatásának gyakorlata egész tisztaságában észre nem vehető. Nemzet alatt mi mindenkor olly független társaságot értünk, melly maga szokta el­dönteni és rendezni mindazon kérdéseket, tárgyakat, mellyek akár belső, akár külső viszonyaira nézve érdekeiben fekszenek. Nagyszerű intézkedésekről szólván, valószínű, hogy hy­­pothesisban forgunk. Bankot illetőleg p. o. meglehet, hogy a nem­zet érdeke legyőzheti a kivihetőség akadályait, mivel a priori ezen kérdés benső intézkedést jelöl; meglehet mondjuk, mert a nem­zet utóbbizaki története gyengébb okok melett is mutat alig kép­zelhető tartósságú ellentállást. Ama hypothesisban maradván, nemzeti intézet alatt olly köz­vállalatot értünk, a mellyből eredhető és eredendő jó közvetlen terjed szét a nemzet összes és egyes tagjaira, mi ismét csak akkor lehetetm ama intézet független, vagyis nemzeti. De melly ér­telme legyen ekkor a szabadalmazott nemzeti banknak? s mikint áll eme két első szó együtt? Periphrasis? Amphibologia? Catachresis? Metalepsis? Litota? vagy Antiphrasis? Tán inkább ideazagyva. Mi szabadalmazott, nemzeti nem lehet és megfordítva. Vagy léteznek csakugyan szabadalmazott nemzetek ? Röptessük élőnkbe a világ legnevezetesb bankjait. A római argentarii és numularii bizonyos neme voltak a ban­­quieroknak, de az a világ­­i bankokat nem ismerte. Első a XII század közepén felállított bank a velenczei; ennek eredeti alapja kényszeritett adó volt. Az erőltetett kölcsön, mellyért a bank 4°­0 kamatott fizetett, később rendes bankká vált 5 millió ducatival. Köteleztetett minden adós kész­pénzben fizetni tartozását a bankba, eme pedig jegyeivel fizeté ki a hitelezőket. Mindennemű kereskedési fizetés, portékáért, váltóért stb. a bank­ba folyt, melly igy a status egyetemes gazdagságát vsszíté, s mel­lyért a respublica volt kezes. A teljes biztosság és a mun­kálatok rendes folyamata, fentarták e bank nagy hitelét, és köte­lezvényei egész Európában elsőséget nyerének a királyoké felett. A későbbi barcelonai és genuai bankok, mintájára alakultak. Amsterdam városának tisztsége 1609 ben a lakosok örök pénz­tárnokává nyilvánult, és minden fizetésnek, előbb 600, később 300 gilderan felöl, a bankba kellett tétetnie. Ezen bank több te­kintetben igen nevezetes, és részletes leírása tanulmányos lenne. Soha sem lehet­ bizonyosan kitudni, mennyi ezen bank vagyona? de ismeretes, hogy vert pénz, és hogy mindenkor teljes érté­ke volt és van ládáiban valamennyi kötelezvényeinek és minden rajta létezhető követelésnek, hogy ezen teljes érték meglegyen, kezeskedik a város. A minden évben újonnan választott igaz­gatók ünnepélyes eskü alatt hasonlítják a bank kincseit annak könyveivel. Law testvérek bankja (1716) következő elvekre és czélra alapult. Véget vetni az uzsorának; Páris és a tartományok közt a felváltást könnyíteni. Növeszteni a gyárak mozgását és alkalmassá tenni a népet, hogy súlyos adóját könnyebben fizethesse. Law bankja 6 millió livrere alapult, és félév múlva már ~1­,2010 osztályékot fizetett. 1718 dec.­edikén a közönségnek tudtára ada­tott, hogy ő felsége ezen bankot kezeihez vette, királyi bank név alatt, Law igazgató lett. Az uralkodótól függvén e bank, tömérdek kiterjedést nyert s egész Európa figyelmét magára vonta. Ismervén a nagy uralkodókat vezérlő elemeket. Europa a bank kimeneten

Next