Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)
1842-03-28 / 17. szám
135 436 majd megmutatnám a világnak, miként járásom helységeiben a szembetűnő kicsapongások naponkint gyérülnének. Én. Ugyan mit cselekednék kend? Talán minden embert agyon veretne, vagy fölakasztatna. Bíró. Isten mentsen! csak a gonoszokat büntetném, nem kegyetlenül, hanem csak érdemlőleg; a jókat pedig dicsérném, védeném sutalmaznám. Minden két hétben minden helységeimben mélhatlanul megjelennék, és a legkisebb, társaságos élet, vagyon, bátorság, közcsend ellen közben történt kihágásokat szigorúan ugyan, de mégis a körülmények s a vétek fokozatához képest sujtatnék, szóval biró lennék. Én. De hogyan s kilói tudná meg kend mindezeket ? Biró. Uram , ritkán történik falukban akár lopás, akár verekedés, részegség, vagy más mezőn s rétekben kártevés, melly nyomban a faluban köztudomásúvá ne válnék; a lelkészeknek tehát, helybeli tiszteknek, mestereknek, mint elöljárók, fülvigyázóknak lelkekre kötném, hogy köteleségök szerint minden illy eseteket körülállásosan megtudjanak, magoknak följegyezzenek, s nekem oda érkezésem előtti vagy még előbbi napokban a legközelebbi helység lelkészéhez vagy tisztéhez küldendő, de nekem szóló tudósító leveleikben födözzenek úgy, hogy a majd általam meglepetendő s kérdezendő egyének magok se tagadhassák. Illy tudósításokhoz a tulajdon vallomások is hozzájárulván, nyomban megfenyítetnének, s fogadom, hogy két-három hónapi szigorú, múlhatlanul megtartandó, senkinek nem kegyelmezendő executio mellett ollybéke, rend és csend lépendne helységeimbe, minőről azoknak, kik a népet csak tudományokra tanítatni kívánják, még fogalmuk sincsen. A ki ezt s illyeseket át nem lát, nem hisz, az a maga előtt álló gyarló embert sem látja s ismeri. A helybeliek által tulajdon helységeikben elkövettetni szokott kicsapongásoknak csak fele kerüljön e szerint nyilvános büntetés alá, fogadom, egy év múlva huszad része sem fog elkövettetni. Én. De hol az a szolgabíró, ki illy keserves munkát magára vállalna ? Biró: Ha egy gazdatisztet vagy lelkészt a hivatal s az avval járó kenyér ugyanazon egy helységben úgy leköthet, hogy az csak néha néha legfölebb egy-két napra távozhatik tőle, ha egy gazdasági főtisztet jó fizetésért arra bírhatni, hogy éveken át az uradalom számos helységeiben folyvást személyesen megjelenvén, mindenütt maga intézkedik czélszerüleg, magavizsgál meg mindent, valóban a szolgabirót is rábírhatni arra, hogy többnyire mindig járásában lakjék s hónaponkint minden helységébe legalább egy vagy fél napot eltöltsön s minden köréhez tartozókat elintézzen. Ha a szolgabiráknak nem tiszteletdíjt, nem fél, hanem egész kenyeret, az az olly fizetést, mellyből rang s hivatalukhoz illőleg megélhetnek, adnánk, fogadom a terhesebb bírói hivatalt szintolly örömest elválalandják sokan valamint most a könynyüt; s ha a megyei járásokat kiterjedtségi népességekre nézve a lehetőségek egyenlőkké tennék, úgy, hogy egy bírónak ne 60, a másiknak 20 falu, egyiknek 15, a másiknak 4 ezer lélek, egyiknek 14, a másiknak 30 mérföld jusson, fogadom, kötelességüket is könnyen teljesíthetnék. E szerint a falusi elöljárók hivatalukban miképeni eljárása, a mesterek szorgalma, az iskolák mibenléte tudatnék ; az adó kis részletekben, amint a szegény nép sorsa kívánja, hónaponkint beszedethetnék, és az alig beszedhető restantiák megszűnnének; a vétségeknek nagyobb része megfenyítetnék, és a nép erkölcse megjavulandna; a pörös bonyolódott ügyek nem a megyei gyűlésekre, nem az onnan még kiküldendő bírák megjelenésére várakoznának, hanem hónaponkint eldöntetnének, a számnélküli előfogatok, miután minden helység a legközelebb szomszéd helységbe s visszajövet ingyen tartoznék elvinni biráját, megszűnnének; télen nyároni százszortás igen alkalmatlan járások-kelések, várakozások, mellyeket a szegény emberek távol lakó biráikhoz, többnyire hon nem létök miatt, hasztalan tesznek, elmaradnának; a Karok és Rendek gyűlések alkalmával számos kisebb ügyek tárgyaltatásától fölmentetnének s érdekesebb tárgyak fölötti vitatkozásokra több időt nyernének, annyival inkább, mivel úgyis minden kisebb bajok tettleges orvoslása gyülésileg ismét csak a szolgabirákra szokott bízatni. Szóval, az volna legszükségesebb ,és száz meg száz akármilly jó intézkedéseknél többet érne, ha minden szolgabiró s esküdt vagy egyenesen járásában, vagy legalább annak szomszédságában házalna s folyton folyvást faluról falura helységeiben vizsgálódva, intézkedve járna-belne. Ezt a haza igen könnyen megtehetné, és ez — föltéve hogy mindenki köteleségeiben pontosan eljárna, amint erre szigorú büntetés alatt szorítandó is lenne — többet érne, mint eddigi minden akár foliantokra menő hazai intézkedéseink. Mig a szolgabirák helységeikben csak akkor jelennek meg, mikor bikáznak, összeírnak, úriszéket tartanak, vagy nagyobb rendetlenségek következtében a megjelenésre felszólítatnak, s akkor is panaszló, vádló nincsen, miről sem tudakozolódnak, mig azok a helységekkel csak currens által tudatnak mindent s intik őket a teendőkre, addig uram — valamint a menynyei evangélium mellett, melly olly gyakran hirdettetik nekünk, de a melly nem üt, ver, hanem csak szépen kér, szelíden int, nem jobbulunk — úgy az emberi puszta rendeletek mellett sem jobbulandunk, hanem örök rendetlenségben maradandunk ! Én. Ebben a köztapasztalás szerint igaza van kendnek, de a jó fizetést miből teremtené kendtek elő, miután most a kis fizetést is nagyon sokalja a nép? Biró. Uram, az évenkint 9—10 ezer pengőútra menő előfogati költségeket, mellyek, miután a bírák törvényszékekre, gyűlésekre , tulajdon alkalmazoságukon járnának, e szerint egészen megszűnnének, a mostani 6400 pengő frtnyi fizetésekhez hozzá adnak és minden kicsapongót vétsége fokozatához képest elitéltetése után nyomban a bírónak lefizetendő egy vagy két húszasra büntetnék, mi nem csak a gonoszságoktól sokakat visszarettentne, hanem a két tisztviselőnek az előbb említett előfogatt járulékkal jövedelmeket annyira szaporítandná, hogy azok igen becsületesen, s pedig már csak azért is becsületesebben élhetnének, mivel járásukban jobbára mindig tisztek, lelkészek, uraságok vendégei lennének, s így mindig ingyen élhetnének, mulathatnának. Én. Ha egyszer húszasok fizetésére ítélendné kezdtek a bűnösöket, akkor arra is lehetne őket kárhoztatni, hogy a tisztviselőket ők vigyék vagy vitessék a legközelebb szomszéd faluba. Biró. Mindenesetre, ez a dolog veleje és a józan ész kivánata, hogy ne az ártatlan, hanem a bűnös szenvedjen. Én. Ez magában mind jó, s csak az az észrevételem ellene, hogy a bűnösök előre a szolgabirákhoz futkoznának, azokat holmi ajándékokkal megvesztegetendők. Biró, Uram, a becsületes ember — mert a nemes vármegyének illyeneket kellene a bírói s esküdti hivatalokra alkalmazni — valami csekélység által nem hagyja magát megvesztegettetni, s ha mégis itt ott illyen találkoznék, az semmit sem tenne, mert a megvesztegetés maga magában is fáradságba, költségbe kerülne, s olly büntetéssé válnék, hogy maga is a gonoszságokat korlátozná, mert a költség a szegény embernek igen nehezen esik. Különben ettől még tartani sem lehetne, mert ha egyszer néhány helységbeliek megbüntettettek, bizonyosan nem nézendnék el, ha mások büntetlen maradnának.