Századunk, 1843. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)
1843-10-22 / 84. szám
675 676 nyakon nem ragadják, mit természetesen nyomban megtennének, ha pénzért ismét hozzájuk folyamodnék , mert tuszint azon gondolatra ébrednének : ennek az urnak gyakran sok pénzre van szüksége, azért legjobb lesz, ha mi a mi pénzünket tőle visszakövetelendjük. — Azokhoz sem mehet, kiknek nincsen, következéskép ha akarnának, sem adhatnának, s igy végre is egy uzsorás karjaiba veti magát, felvevén két ezeret sírván három ezer váltót! Most van ismét pénz söröm, s a tek.or fizet mindazoknak, kik erősen kérnek s csináltat mindent, mit mulhatlanul szükségesnek mondanak; de sokat nem mondanak szükségesnek, mert még egy hónapig eltarthat, s mert tudják, hogy a tek. ur a sokat nagyon rosz néven venné s végre mit sem csináltatna; sokan pedig épen ez időtájban pénzt nem kérnek s igy a kamatok, boltosok, mesteremberek stb. fizetetlen maradnak , mi természetesen szép sommára rúgna, így marad a t urnák egy pár száz forintja, s most a szegény büszkén mondja magában : no most csakugyan kielégítettem mindent, s mi pénzem van, azzal szabadon rendelkezhetem. És vagy leül s eljátsza, vagy megpillant egy lovat vagy kocsit s megveszi úgy, hogy még adós is marad reá. És most a t urnák ismét nincs pénze, mi nélkül pedig élni nem tud, s mi több, nem is kap többé senkitől, kivévén a legvakmerőbb s istentelenebb uzsorásokat, mert már e fajnak szelidebbjei is illy formán okoskodnak magukban: kamatokat nem fizethet többé, mint a sok panaszok bizonyítják , átokét, bármilly kicsit adjunk is neki, meg nem adhatja, míg jószága el nem kótyáltatik; ez pedig mindig hosszú s bajos itt szokott lenni, tehát inkább nem vesződünk vele stb. A tur jószága százezer váltót ér, s most negyvenezer váltó adósság fekszik rajta, s bár hatvanezer forint értéke van még, nem kap hitelt, vagyis pénzt kölcsön a világ minden kincséért. S ez az, min a tek. urak általában leginkább csodálkoznak, ez az, mit ők eszekkel megfogni nem bírnak. Pedig uraim ezt inkább oly igenigen könnyű megfogni, hogy inkább azon csodálkozhatni, hogyan hitelezhetni még oda pénzt, hol százezer forintos jószágon már negyvenezer forint adósság fekszik , és nem azon, hogy illy helyekre a becsületes hitelezők hitelezni nem akarnak. Hogy pedig ezt a t. urak is megfoghassák, szükséges itt megjegyeznünk, mikép mi nem gonosz uzsorásokról, kik kettőt adnak s négyet iratnak, sem a jószág után sóvárgó urakról szólunk, kik t. társuk együgyüségét hasznukra fordítván,minden alkalommal csak úgy szórják neki a pénzt, a nélkül hogy igen szoros számadást tartanának, vagy a kamatokat követelnék, csakhogy kijelölt bohójokat annál inkább elaltassák , a pénz minél előbb sokra szaporodjék, s ők t. társuk nyakaszegésével annál előbb a jószágba ülhessenek. Milly hitelezőkről mi nem szólunk, sőt hisszük, hogy a t. urak is kárhoztatják őket, hanem szólunk becsületes hitelezőkről, kiknek azon jó szándékuk mellett, megszorult embertársaikon segítni, egyéb czéljuk nincs, mint pénzükért csekély törvényes kamatot rendesen húzni, azután pedig annak idejében pénzüket becsületesen visszakapni. Márpedig azon becsületes hitelezőt eszes embernek csakugyan nem tarthatnak , ki látván , tudván , hogy itt vagy ott több kérésre évek óta kamatot nem fizetnek, a felmondott tőkéket annak idejében le nem tehetik, mégis illy helyre hitelezné pénzét s czélját egészen tévesztené. Uraim ! Ha a gondviselés valakinek százezer forintos jószágot rendelt élelemre, s az abból annyira nem tud megélni, hogy néhány év alatt negyvenezer forintot kellett segítségül kölcsön felvenni, azon már kölcsönök által e világon többé nem segíthetni, hanem ki kell felőle kereken mondani, hogy kezébe sem pénz sem jószág nem való. Mi pedig a turnák azt a tanácsot adnók, ha már a jószágát teljességgel elvesztegetni s hova előbb koldussá lenni akar, hát ne szemtelenkedjék, gyalázkodjék évek- s éveken át több százaktól pénzt kérve s kunyerálva — s mégis gyakran pénz nélkül búsulva s fohászkodva, hanem adja el százezeres jószágát, fizessen ki belőle negyvenezer forint adósságot, s a hatvan ezeret tegye zsebjébe s éljen vele tetszése szerint, költse el egy nap; ha pedig okosabb életet akar kezdeni, adja ki kamatokra jó helyekre a 60 ezeret , és ha okosan tud élni, mi jól állunk , hogy a 60 ezer forintos tőkének kamatjából könnyebben megélhet, mint a százezer forintos jószág bizonytalan jövedelméből. Ha pedig ez sem tetszik, akkor vegyen a 60 ezeren ismét 60 ezeres jószágot, azután kísértse meg erre csinálni adósságot, és bizonyossá tesszük: hahogy a százezer forintos jószágra nem sikerült 60 ezer forint adósságot tehetni, a 60 ezer forintos új jószágra bizonyosan sikerülene 20 ezer adóssáságot csinálni. E tanácsot adnak mi általában mindazon t. uraknak, kik szünet nélkül után útfélen mindig pénzt kérnek s keresnek, de visszafizetni mit sem tudnak vagy akarnak. De épen e tanács az , mellyet a t. urak követni egyáltalán nem akarnak, hanem sokkal tanácsosabbnak találják a százezer forintos jószágban ülve maradni s a világot folyvást aziránt ámitni, hogy az egész jószág még mindig övék, holott annak felét is alig tarthatják magokénak. Miután e jó urak azon hiszemben vannak, hogy a világ az ő adósságaikról keveset tud, s így őket az egész jószág valóságos urainak tartja, miután ők maguk magukkal sem tudják tökéletesen elhitetni, hogy azon jószágnak, mellyben ülnek, többé nem tökéletes tulajdonosai, s miután illy körülményekben mégis pénzt kölcsön sehol nem kapnak, természetesen felháborodnak, pattognak, piszkolódnak, gyalázkodnak, handabandáznak, hírlapokba irkálnak, megyegyűléseken lármáznak stb., s mi ellen ? A hitelt keveselik a jó urak, azt állítván, hogy százezer forint értékük van s koszos ezer forintot kölcsön nem kaphatnak stb. A negyvenezer forint adósságot perse mint csekélységet studio elhallgatják, csakhogy állításuknak nagyobb nyomatékot adhassanak. De édes t. uraim szűnjenek meg piszkolódni, handabandázni s inkább magokba szálva, vallják meg őszintén, hogy a jó honfiak úgyis többet hiteleztek az uraknak, mint érdemtették, mert lám annyival adósak, hogy sem a kamatokat fizetni nem képesek, sem a tőkét megadni nem tudják, mig jószágaikat el nem adják, s ez bizonyosan fölöttébb nagy hitel. Hallgassanak el hitelhiányróli panaszaikkal, s ismerjék el inkább, hogy az, ki azt, a mivel már adós, megfizetni nem képes, több hitelt jó lélekkel nem követelhet. — Különben hisszük, hogy a t. urak csak nem kívánják, hogy minden ember részökre kaparjon, túrjon, takarítson, szerezzen, hogy ők mindent elkölthessenek s aztán az öreg haranggal mindent megfizettessenek. Kérjük végre a t. urakat, ne tegyék magukat azon állítás által, hogy hazánkban nincs hitel, a világ előtt továbbá is nevetségesekké; mert ha körülnéznek az országban s egy kis tapasztalásuk van, tudni fogják, mikép falukban a parasztság, városokban a polgárság, az egész országban a köznemesség, a ties urak nagy serege és a mágnások — mind nyakig vannak adósságban ; már pedig hol hitel nincs, ott az egész ország népe nyakig adósságban teljességgel nem lehet. Ha a t. uraknak kevesebb hitelük lett volna mint volt, most kevesebb adósságuk volna mint van, s hihetőleg sokan nem fohászkodnának mint fohászkodnak most. — De hagyjuk azt abba s csak azt mondjuk ki, hogy e drága urak piszkolódásai részint a honfiakat,, részint a külföldieket illetik; a honfiak mellett talán lesz máskor alkalmunk szólhatni, azért a jövő számban csak a külföldiek mellett emelendőnk szót s védelmezendjük őket, a mint parányi tehetségünk megengedendi.K— ul. Cualificatiók. Napjainkban sokat beszélnek a qualificatiókról, s igen helyesen, mert ezek legfőbb tényezői egyes ember szintúgy mint nemzetek boldogságának. Sajnos dolog azonban, hogy mint számtalan eszme, úgy a qualificatio eszméje sincs tisztába hozva, s azok közül, kik róla szólnak, csaknem mindenik mást ért alatta, lehet hogy azért, mert már sokan nem tudunk latinul. Nevezzük tehát a qualificatiot „képességnek,“ így alkalmasint könnyebben fölfogjuk az