Századunk, 1843. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)

1843-10-22 / 84. szám

675 676 nyakon nem ragadják, mit természetesen nyomban megtennének, ha pénzért ismét hozzájuk folyamodnék , mert tu­szint azon gondo­latra ébrednének : ennek az urnak gyakran s­­ok pénzre van szük­sége, azért legjobb lesz, ha mi a mi pénzünket tőle visszakövete­­lendjük. — Azokhoz sem mehet, kiknek nincsen, következéskép ha akarnának, sem adhatnának, s igy végre is egy uzsorás kar­jaiba veti magát, felvevén két ezeret s­írván három ezer váltót! Most van ismét pénz söröm, s a tek.­or fizet mindazoknak, kik erő­sen kérnek s csináltat mindent, mit mulhatlanul szükségesnek mon­danak; de sokat nem mondanak szükségesnek, mert még egy hó­napig eltarthat, s mert tudják, hogy a tek. ur a sokat nagyon rosz néven venné s végre mit sem csináltatna; sokan pedig épen ez idő­­tájban pénzt nem kérnek s igy a kamatok, boltosok, mesteremberek stb. fizetetlen maradnak , mi természetesen szép sommára rúgna, így marad a t­ urnák egy pár száz forintja, s most a szegény büsz­kén mondja magában : no most csakugyan kielégítettem mindent, s mi pénzem van, azzal szabadon rendelkezhetem. És vagy leül s el­­játsza, vagy megpillant egy lovat vagy kocsit s megveszi úgy, hogy még adós is marad reá. És most a t­ urnák ismét nincs pénze, mi nélkül pedig élni nem tud, s mi több, nem is kap többé senkitől, kivévén a legvak­­merőbb s istentelenebb uzsorásokat, mert már e fajnak szelidebb­­jei is illy formán okoskodnak magukban: kamatokat nem fizethet többé, mint a sok panaszok bizonyítják , átokét, bármilly kicsit adjunk is neki, meg nem adhatja, míg jószága el nem kótyáltatik; ez pedig mindig hosszú s bajos itt szokott lenni, tehát inkább nem vesződünk vele stb. A t­­ur jószága százezer váltót ér, s­ most negyven­ezer váltó adósság fekszik rajta, s­­ bár hatvan­ezer fo­rint értéke van még, nem kap hitelt, vagyis pénzt kölcsön a világ minden kincséért. S ez az, min a tek. urak általában leginkább csodálkoznak, ez az, mit ők eszekkel megfogni nem bírnak. Pedig uraim ezt inkább o­ly igenigen könnyű megfogni, hogy inkább azon csodálkozhatni, hogyan hitelezhetni még oda pénzt, hol százezer forintos jószágon már negyven­ezer forint adósság fekszik , és nem azon, hogy illy helyekre a becsületes hitelezők hitelezni nem akarnak. Hogy pedig ezt a t. urak is megfoghassák, szükséges itt megjegyeznünk, mikép mi nem gonosz uzsorásokról, kik kettőt adnak s négyet iratnak, sem a jószág után sóvárgó urakról szólunk, kik t. társuk együgyüségét hasznukra fordítván,minden al­kalommal csak úgy szórják neki a pénzt, a nélkül hogy igen szoros számadást tartanának, vagy a kamatokat követelnék, csakhogy ki­jelölt bohójokat annál inkább elaltassák , a pénz minél előbb sokra szaporodjék, s ők t. társuk nyakaszegésével annál előbb a jószágba ülhessenek. M­illy hitelezőkről mi nem szólunk, sőt hisszük, hogy a t. urak is kárhoztatják őket, hanem szólunk becsületes hitelezők­ről, kiknek azon jó szándékuk mellett, megszorult embertársaikon segítni, egyéb czéljuk nincs, mint pénzükért csekély törvényes ka­matot rendesen húzni, azután pedig annak idejében pénzüket be­csületesen visszakapni. Már­pedig azon becsületes hitelezőt eszes embernek csakugyan nem tarthatnak , ki látván , tudván , hogy itt vagy ott több kérésre évek óta kamatot nem fizetnek, a felmondott tőkéket annak idejében le nem tehetik, mégis illy helyre hite­lezné pénzét s czélját egészen tévesztené. Uraim ! Ha a gondvise­lés valakinek százezer forintos jószágot rendelt élelemre, s az abból annyira nem tud megélni, hogy néhány év alatt negyven­ezer fo­rintot kellett segítségül kölcsön felvenni, azon már kölcsönök ál­tal e világon többé nem segíthetni, hanem ki kell felőle kereken mondani, hogy kezébe sem pénz sem jószág nem való. Mi pedig a­­ t­­urnák azt a tanácsot adnók, ha már a jószágát teljességgel el­vesztegetni s hova előbb koldussá lenni akar, hát ne szemtelenked­jék, gyalázkodjék évek- s éveken át több százaktól pénzt kérve s kunyerálva — s mégis gyakran pénz nélkül búsulva s fohászkodva, hanem adja el százezeres jószágát, fizessen ki belőle negyven­ezer forint adósságot, s a hatvan ezeret tegye zsebjébe s éljen vele tet­szése szerint, költse el egy nap­­; ha pedig okosabb életet akar kezdeni, adja ki kamatokra jó helyekre a 60 ezeret , és ha oko­san tud élni, mi jól állunk , hogy a 60 ezer forintos tőkének kamatjából könnyebben megélhet, mint a százezer forintos jószág bizonytalan jövedelméből. Ha pedig ez sem tetszik, akkor vegyen a 60 ezeren ismét 60 ezeres jószágot, azután kísértse meg erre csinálni adósságot, és bizonyossá tesszük: hahogy a százezer forintos jószágra nem sikerült 60 ezer forint adósságot tehetni, a 60 ezer forintos új jószágra bizonyosan sikerülene 20 ezer adóssá­­ságot csinálni. E tanácsot adnak mi általában mindazon t. uraknak, kik szünet nélkül után útfélen mindig pénzt kérnek s keresnek, de visszafizetni mit sem tudnak vagy akarnak. De épen e tanács az , mellyet a t. urak követni egyáltalán nem akarnak, hanem sokkal tanácsosabbnak találják a százezer forintos jószágban ülve maradni s a világot folyvást aziránt ámitni, hogy az egész jószág még mindig övék, holott annak felét is alig tarthatják magokénak. Miután e jó urak azon hiszemben vannak, hogy a világ az ő adósságaikról keveset tud, s így őket az egész jószág valóságos urainak tartja, miután ők maguk magukkal sem tudják tökéletesen elhitetni, hogy azon jószágnak, melly­ben ülnek, többé nem tökéle­tes tulajdonosai, s miután illy körülményekben mégis pénzt kölcsön sehol nem kapnak, természetesen felháborodnak, pattognak, piszko­lódnak, gyalázkodnak, handabandáznak, hírlapokba irkálnak, megye­­gyűléseken lármáznak stb., s mi ellen ? A hitelt keveselik a jó urak, azt állítván, hogy százezer forint értékük van s koszos ezer forintot kölcsön nem kaphatnak stb. A negyven­ezer forint adósságot perse mint csekélységet studio elhallgatják, csakhogy állításuknak nagyobb nyomatékot adhassanak. De édes t. uraim­­ szűnjenek meg piszko­lódni, handabandázni s inkább magokba szálva, vallják meg őszin­tén, hogy a jó honfiak úgyis többet hiteleztek az­ uraknak, mint érdemtették, mert lám annyival adósak, hogy sem a kamatokat fi­zetni nem képesek, sem a tőkét megadni nem tudják, mig jószágaikat el nem adják, s ez bizonyosan fölöttébb nagy hitel. Hallgassanak el hitelhiányróli panaszaikkal, s ismerjék el inkább, hogy az, ki azt, a mivel már adós, megfizetni nem képes, több hitelt jó lélekkel nem követelhet. — Különben hisszük, hogy a t. urak csak nem kíván­ják, hogy minden ember részökre kaparjon, túrjon, takarítson, sze­rezzen, hogy ők mindent elkölthessenek s aztán az öreg haranggal mindent megfizettessenek. Kérjük végre a t. urakat, ne tegyék ma­gukat azon állítás által, hogy hazánkban nincs hitel, a világ előtt továbbá is nevetségesekké; mert ha körülnéznek az országban s egy kis tapasztalásuk van, tudni fogják, mikép falukban a parasztság, városokban a polgárság, az egész országban a köznemesség, a ties urak nagy serege és a mágnások — mind nyakig vannak adósságban ; már pedig hol hitel nincs, ott az egész ország népe nyakig adósság­ban teljességgel nem lehet. Ha a t. uraknak kevesebb hitelük lett volna mint volt, most kevesebb adósságuk volna mint van, s hihe­tőleg sokan nem fohászkodnának mint fohászkodnak most. — De hagyjuk azt abba s csak azt mondjuk ki, hogy e drága urak pisz­­kolódásai részint a honfiakat,, részint a külföldieket illetik; a hon­fiak mellett talán lesz máskor alkalmunk szólhatni, azért a jövő számban csak a külföldiek mellett emelendőnk szót s védelmezend­­jük őket, a mint parányi tehetségünk megengedendi.K— u­l. Cualificatiók. Napjainkban sokat beszélnek a qualificatiókról, s igen helye­sen, mert ezek legfőbb tényezői egyes ember szintúgy mint nem­zetek boldogságának. Sajnos dolog azonban, hogy mint számtalan eszme, úgy a qualificatio eszméje sincs tisztába hozva, s azok kö­zül, kik róla szólnak, csaknem mindenik mást ért alatta, lehet hogy azért, mert már sokan nem tudunk latinul. Nevezzük tehát a qua­­lificatiot „képességnek,“ így alkalmasint könnyebben fölfogjuk az

Next