Századunk, 1843. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)
1843-02-23 / 16. szám
idegen ajkú nőtlen parasztjaink czélirányos kedvezmények és jutalmak ígéretes adása által magyar nők vételére buzdíttassanak. Oct. 20kán, Váradolasziban a bárányka czimü vendégházban esti 7 és 8 óra közt az éjszobába vacsoráim menék, hol a pinczért egyedül és a nagy költő Kisfaludy Sándor regéit olvasva felém. Ez igen jó jel, gondolom magamban, s a derekasan megmagyarosodott német születésű ételhozóval a lelkikép tápláló magyar eledelről több kellemes szót váltok. Majd ő olvasmányát elcsukás rendeletemet teljesítni kiforduló, és én szinte félóráig tartott magányomban egy az almáriomon hevert, czimétől és talán már két harmadától is fosztott régi német könyv forgatgatásával elém az időt. Benne holmi zordán nyelvű izetlen „Predigten“ és legvégül e czikkre akadék: „Allgemeine Gedancken, Uiber die Vereinigung der Evangelischen, so durch die Namen Lutherisch und Reformiert gemeiniglich unterschieden werden.“ A czikkgyártó közönséges gondolatival e két kérdés megfejtése körül forog: „I. Was für eine Vereinigung der Evangelischen zu suchen sege?“ „II. Woran es liege, dass man darzu gelange?“ Nov. 24-én. Rozsnyón szónyomozó tudósunk főtiszt. Hollók Imre czimzetes kanonok és oktató ur „Gömör vármegye philologiai tekintetben“ czim alatti munkáját készíti sajtó alá, kinél ezen ritka magyar könyvet fedezöm fel: „Az örök eletnek uttya.“ Nyomtatott Nagyszombatban 1672. negyedrétben, szerzője P. Derekay György, jesuita. Nov. 29-kén, Borsodban, Kazincz helység neve dicsőült Kazinczy Ferenczre emlékeztete, s elmondám, mit halálára költöttem vala: „Sir, zokog a magyar hon, gyászolnak az égi Camoenák: Mert müveit földünk észfejedelme kimúlt.“ Dec. utolján. Váczon az irgalmasok szépműveltségü perjele, I. Raymann Joachim Károly, budai születésű hazánkfia, újévi ajándékul a nemzetnek azzal kívánt kedveskedni, hogy egyesülete pecsétjét eme magyar körülirattal elláttatá : „Váczon az irgalmasok egylete.“ 1843. jan. 19-én, Barsban, Léván a kegyesiek ház- és tanodaigazgatója, nagyon tiszt. tudós Fejér Glycér ur szokott nyájassága szerint, „Danielis Georgii Morhofii Polyhistor“ czimü munka I. k. I. k. 24. fej. 39. czikkének eme szavait mondogatá tollamba: „Tanaqu. Fabri scripsit de rdigionum unione librum gallica lingua, quo nec pontificiis nec reformatis piacuit.“ Jan. 26k án, Révkomáromban a tudós benedekiekhez sietek, kiknek egésséges, világos, nagyszerű házuk mindenik ajtaja homlokát magyar felülírat diszesiti. „Hol a külső illy nemzeties, ott a belső, a szív, nem lehet nem magyar.De hit adá a vezérfonalat az érintett tudósokkal a társalgásomban, és boldog hitem magasítva beteljesült. Ők a nemzet kivánatinak minden tekintetben megfelelni buzognak. Valami az olvasói tulajdonról. Ha jól emlékezem : „Árvíz könyv“ czimü munkában olvastam „az irói tulajdonról“ egy értekezést, mellyben mutogatja a tudós szerző az iró azon jogát, mellyel saját művéhez mint tulajdonához bír el annyira, hogy valamint egyéb vagyonát az embertől senki jogtalanság nélkül el nem tulajdoníthatja, áruba nem bocsáthatja, úgy a könyvet is, mely a szerzőnek vagyona, és pedig jövedelmező vagyona, nem szabadna a szerző vagy tulajdonos megegyezése nélkül újra nyomatni és az ő kárával árulgatni, sat. Olyformát én az árvízkönyvben olvastam —ha jól emlékezem, mondom, mert ámbár a tudás vágya nálam nemcsak azon óhajtással jár, vajha minden jó könyvet s irományt olvashatnék! hanem azzal is: vajha minden jó könyvet s irományt bírhatnék, hogy annyiszor mennyiszer a feledékenység ellen azokba visszatekintések által hathatós gyógyszerekkel bírnék! — De fájdalom, ez szegénységemből ki nem telik; — olvasó társulat pedig városunkban és szomszédságában , nehány lelkesebbek minden óhajtása s igyekezete daczára is, még eddig nem alakulhatott; noha vagyunk legalább is helyben vagy huszonöten, a szomszéd helységben szinte vagy tizenöten, kik mindnyájan megvárjuk az uralást és követeljük a miveitek közötti helyet. — Sőt vannak közülünk részvényesek az úgynevezett Agáregyletben is. — Az említett írói tulajdonnal olly közel rokonságban lenni látom én az olvasói tulajdont, mint az anyával a gyermeket; — minélfogva állítom, hogy ha van irói tulajdon, kell lenni olvasói tulajdonnak is, és ha az irat tulajdonában jogtalanul károsítni nem szabad, az olvasót sem. Már miben áll az olvasói tulajdon és jog? Véleményem szerint abban , hogy ő a könyvet, mellyért megfizet, olvashassa, s mint sajátját leírhassa; — valaki tehát a könyvet, mellyért én pénzemet adtam, vagy melly igaz után s módon tulajdonom, tőlem eltulajdonítja, engem annak olvasásától megfoszt, az nem kevésbbé sérti olvasói tulajdonomat s jogomat, mint ha bármilly vagyonomban okozna kárt s jogtalanságot. — Az olvasó jogához tartozandónak vélem még azt is, hogy a könyvtál, mellyért ő pénzét adja, legalább is olly minéműségeket kívánhat, mellyek az olvasó ápolt várakozásának megfeleljenek, különben sértve van olvasói joga. Azonban ezt nem akarom úgy érteni, mintha az iró mindenféle ízlést tartoznék teljesen kielégíteni. — Nem, mert ez az olvasók tarka vegyületében általában lehetetlen , hanem csak azt akarom e jog alatt érteni, hogy az iró s kiadó az olvasóknak azon osztályát, mellyhez irányzák művét, holmi félszeg darabokkal ne csalják , ne vakítsák; mert ha ezt és hasonlót cselekszenek, az olvasó jogát, ki az imilly csalódásért soha egy batkát sem adandóit, érzékenyen sértik. Az irók panasza, úgy látszik, régi, — már Palingeniusnál olvashatni Lib. X. v. 198. etc: „Pauperie premimur patimurque incommoda múlta, Deficimusque fame — —-----------Nec nostri quemquam miseret:“----------S hazánk koszorús meseirója is, Lúd Meczenása szájába ítélte tétetni az itós tollat, mivel szerinte az íróknak rágnivalót szájokba műveik nem igen nyújtanak. — Ha e dolog okait keressük, nem csak a Meczenások s olvasók hiányában találjuk azt, mint az irók szeretik mondogatni, hanem magokban az írókban és kiadókban is; — mert — az érdemes irók sérelme nélkül legyen nyíltan kimondva — ha vannak a tudósok s irók iránt részvétlenek, kik azoknak éjjeli nappali tollrágásukon teljességgel nem akarnak úgy elérzékenyülni, mint p. o. a kopók csaholásán, az agarak futtatásán; kik anyagiakon kívül a nemesebb szellemieket ízlelni akarni babonaságnak s balgaságnak tartják: — akadnak ellenben, fájdalom, kivált fejlődő hazánkban, iócskák és kiadók is, kik az olvasók tulajdonival s jogaival gyakran visszaélnek, kik ismeretlen munkákra az ismert jó és drága pénzt előre beszedik, és mivel talán egyedül csak ez vola czéluk, azután vagy a vállalatot abban hagyják, vagy olly dolgozatokkal, szerkezetekkel s kiadásokkal, többszöri sürgetések s évek után, midőn már némelly előfizető majd el is felejté a dolgot, állanak elő, a mi ilyenekben ugyan nincs köszönet. — Találkoznak igen is B**ak, G'^ak, kik a magyar hazát bekószálják — a hírlapokat rendre behirdetik —■ az egyházmegyei kormányok közbejárásáért, mint hathatós egy eszközért, esedeznek, könyörögnek kiadandó munkáik ügyében, s illy buzgalom itt-