Századunk, 1845. január-június (8. évfolyam, 1-52. szám)

1845-03-04 / 18. szám

álló nemzetnél igen veszedelmesek lehetnek, mellyek más, a mű­veltségben haladtabb nemzetnél semmi veszedelmet nem okoznak; erre nézve különbséget teszen az alak is, mellyben a nyomtatott iratok közre bocsáttatnak, p. o. ha a veszedelmes állítások nagyobb terjedelmű tudományos munkákban foglaltatnának, mivel illyen könyvek részint ezen alak, részint a nagyobb áruk miatt csak ke­vés műveltebbek által vétetnek, annyi veszélyt nem okoznak, mint­ha időszaki folyóiratokban p. o. hírlapokban, mellyek a nagyobb résztől és a kevesbbé műveltektől is olvastatnak, terjesztetnének. Minthogy pedig a korlátlan sajtóvali élés, melly abban áll, hogy az ízó akármit ir, soha kérdőre nem vonathotik, semmi státusban ve­szély nélkül nem létezhetik; azért a kormány köteles a sajtóvali visszaéléseket gátolni, ez pedig kétféle uton történhetik, t. i. vagy úgy, hogy a sajtókihágások előzés által akadályoztatnak (systhema praeventivum), vagy pedig minden státuspolgárnak a szabad sajtói jog megengedtetik ugyan, de törvény által (sajtótörvény) annak határai nem különben, mint a kihágás esetében következő bünte­tések, meghatároztalak, melly büntetések az áthágókon végre is hajtatnak; ide tartozik a rendelés is, miszerint az iratok szerzői, kiadói, nyomtatói, és a könyvárusok is neveket nyilvánítani tartoz­zanak, hogy igy kihágás esetében a törvény szabta rendelés rajzok végrehajtassák, tovább hogy az időszaki folyóiratok kiadói, pénz­beli cautioval kezeskedjenek. Ezen rendszerben tehát az iratok nyilvánítása nem gátoltatik, hanem a sajtós kihágás a nyilvání­tás után az illető bíróság által megboszultatik. Az előzés az előleges vizsgálat (censura) által éretik el, hol t. i. ez létezik, ott a status által rendelt censorok megegyezése nélkül egy szót sem szabad kinyomatni, a vizsgálaton átment ira­tokért pedig már nem a szerző, hanem a censor felelős, ebből ki­tetszik, hogy a policziai intézkedésekhez csak a censura tartozik. A tárnokok, mellyek a sajtószabadság mellett felhozatnak. Nem létezik könnyen politicai kérdés, melly újabb időben a képviseleti kamarákban, és a tudósoknál olly heves vitatkozá­sok tárgya lett volna, mint a sajtószabadság iránti kérdés. Mint­hogy pedig az igazság akkor leginkább kitűnik, ha az ellenkező ál­lítások egymás mellé tétetnek, azért ezen kérdésben mind a két fél által véleményük támogatására felhozott főokokat előre bo­csátjuk. A sajtószabadság védői t. i. azt állítják : 1­ er. Hogy az embernek természeti joga vagyon eszméit sza­badon közleni, és igy az emberi nem művelődésére közre mun­kálni. 2­­or. Hogy a sajtószabadság minden fensőbb művelődésnek életelve, és főemeltyűje, ellenben hol censura létezik, ott az em­beri ész gyámság alatt tartatik, a szellemi kifejlődés lebilincsezte­­tik, a lángeszű fejek az Írástól elkedvetleníttetnek. 3-­or. Hogy a sajtószabadság mind a közállományi, mind a magánosok bátorságának védpajzsa, és legerősb istápja, a közállo­mányi azért, mert a sajtószabadság a kormánynak megbecsülhe­­tetlen tudósításokat szerez a nép szükséges kivonatairól, annak sérelmeiről, és vélekedéseiről, az uralkodó hiányok és visszaélések miképeni orvosolhatásáról; tovább sok egyes érdekes eseményeket, és a tisztviselők maguk viselete fölötti adatokat felfedez. A magánosok bátorságának védpajzsa pedig azért, mert a sajtószabadságnak legnagyobb befolyása van az erkölcsiségre, mi­vel általa minden polgárnak erkölcsi magaviselete és cselekvései a közönség bírálata alá bocsáttathatnak, melly nyilván birálhatás azt eszközli, hogy a hatalmasabbak nem olly könnyen merészkedend­­nek a gyöngébbeken kényuraságot űzni; a tisztviselők is félvén a közvélemény hatalmas ítéletétől, cselekvéseikben a törvényességet és emberiséget mindig szemeik előtt tartani késztetnek. 4-er. Hogy a sajtószabadság alkotmányos országban az alkot­mánynak garantiája, és az alkotmányos életnek szükséges föltétele; mert az alkotmánynak istápja és ütere a nyilvánosság, melly abban áll, hogy a nemzet minden hazai és külföldi viszonyokról, és azok fölötti vélekedésekről magának könnyen tudomást szerezhessen, csak ezen eszmesurlódás, és kölcsönös értelmesítés által megsze­rezhető azon politikai műveltség, melly szükséges, hogy a státuspol­gár jó országgyűlési követválasztást tehessen, hogy a választottnak jó utasítást adhasson, és annak az országgyűlésen­ magatartása fe­lől kellően ítélhessen, tovább hogy’ a megyei és községi ügyekben üdvhozó befolyást gyakorolhasson, és magát mind a tisztviselőknek önkénye, mind a népcsábítók incselkedései ellen otalmazhassa. Az előleges vizsgálati rendszer mellett felhozott tárnokok. Ellenben az előleges vizsgálati rendszer mellett e következő tárnokok hozatnak fel: 1- er. Hogy a józan censura az embernek közlési jogával igen megegyeztethető; mert ezen jog amaz által csak annyiban korlá­­toztatik, mennyiben ezt a status java kívánja, illyen korlátozás pe­dig az igazsággal nem ellenkezik. 2- ér. Hogy a censura a czélnak jobban megfelel, mint a saj­tókihágásoknak későbbi megbüntetése, mivel a censura a veszedel­mes elveknek terjedését csírájában elfojtja; de ellenben mit sem segít a sajtószabadságnál a kihágó írónak későbbi megbüntetése, ha rész elvei már terjedtek, és a népben mély gyökeret vertek. 3-­or. Hogy tökéletes, czélszerű és kimerítő sajtótörvénynek létrehozása igen nehéz, mert minő eszmék közlése különösen saj­tókihágásnak tartandó, és ez a beszámítás különféle fokozati sze­rint minő büntetéssel megfenyítendő, a törvényekben pontosan meghatározni, ha nem egész­en lehetetlen, mégis igen sok nehéz­ségekkel jár, abból következik, hogy a sajtókihágások megbünte­tésében igen sok a bírónak önkényétől függ, és hogy a törvények határozatlansága miatt az is történhetik, miszerint tán kellettnél óvatosabb és félékenyebb irók, nehogy tán eszméjök közlése miatt büntetés alá vonassanak, leghasznosabb munkáik kiadásától vissza­­ijesztetnek; ellenben más bátor, de kevés ítélettel biró irók köny­veiket vakmerően nyilvánítják; máskép történik ott, hol censura létezik, mert itt a felelet terhe nem a szerzőn, hanem a censoron fekszik. De tovább 4­ er. A sajtószabadságnál a kihágások ellen hatá­rozott büntetés sokszor foganatlan, mert történhetik, hogy midőn olly h­ó, ki kedvencze a népnek, mellynek tán hízelkedik, megbün­­tettetik, attól azonnal kármentesítést kapjon, minek már több izó­beni történtét a köz­tapasztalás tanúsítja. A mi véleményünk azon kérdés fölött, valljon az előleges vizsgálati rendszer, vagy a sajtószabadság érdemel-e elsőséget? az, hogy ezen kérdésnek megfejtése leginkább a körülményektől, főleg a népnek műveltségi fokától, az eddigi viszonyoktól, és a fenálló alkotmány minőségétől függ; átaljában azt lehet állítani, hogy a nemzetnek bizonyos szellemi kifejlődése, és más intézetek is kí­vántatnak ahhoz, hogy a sajtó veszedelem nélkül szabadon hagyas­sák, és hogy vannak esetek, mellyekben a jól elrendezett censura a sajtószabadság fölött elsőséget érdemel, egyébiránt még a cen­­sura létéből magából a nemzet elfásulása, a szellemi élet zsibbadt­sága, és a közvélemény elfojtása szükségképen nem következik,­­ez csak akkor történik, ha a censura igen önkényesen gyakorol. A mi véleményünk a sajtóra nézve.

Next