Századvég, Új folyam, 8. szám (1998)
ÚJRA ÍRT EMLÉKEZET - K. Horváth Zsolt: Historizált emlékezet mint "személyes történelem" - Az ötvenes évek kirekesztő mechanizmusai az emlékezet és a történelem szemszögéből
SzÁZADvég ÚJRAÍRT EMLÉKEZET 39 A történeti megjelenítés problémái és az „aktuális múlt” A történészek körében igen sokáig, s részben talán még ma is, másod- vagy harmadrangú kérdéssé degradálódott a forrásokból előhívott múlt-kép reprezentációja. Ám „magyarázataink meggyőző erejét nem értelmezést nélkülöző adatok tömegén, abszolút ritka leíráson kell lemérnünk, hanem azon, hogy a tudományos képzelet mennyire képes bekapcsolni bennünket idegen emberek vérkeringésébe."33 Az a narráció, mely negligálja az interpretációt, s csak forrásokon, a feltárt adatokon, adalékokon keresztül kísérli meg bemutatni a múlt „valóságát", az célját véleményem szerint nem fogja elérni. Umberto Eco így ír erről: „Bizonyos kritikai elméletek azt állítják, hogy a szöveg egyetlen megbízható olvasata a félreértés, a szöveg létét csupán a rá adott válaszok sorozata teremti meg, és ahogyan azt Todorov maliciózusan írta, (...) a szöveg olyan piknik, ahova a szerző hozza a szavakat és az olvasó hozza az értelmezést."34 A hatvanas évektől, elsősorban az Egyesült Államokban kialakuló történetelméleti diskurzus35 szintén gyökeresen más elméleti diszpozíciókat érvényesített a megjelenítés36 során. „Amennyiben a történeti megjelenítés nem válik önreflektívé, azaz a megjelenítés módszerét, lehetőségét és formáját nem tekinti a kutatás egyenrangú tárgyának, hanem továbbra is hisz abban, hogy a múltnak egyetlen helyes, a realista megjelenítésbe foglalható képe van, melyet bemutatni a történész képessége és feladata, akkor a történetírás nem lesz képes megfelelni a kor kihívásainak."37 Sok történész nem mérte fel annak súlyát, hogy a „régi időkről való beszéd", illetve annak narratív konstrukcióban való elrendezése számos, itt és most jelenlevő - etikai, esztétikai, politikai, mentalitásbeli - diszpozíció függvénye, s így az általuk bemutatott eseménysor nem a múlt „valóságát" mutatja be, hanem annak egy személyes értelmezését, reprezentációját. „A történeti megismerés - narratív jellegénél 38 fogva - hermeneutikus elveket követ, a valóságra szövegként tekint és azt textuálisan jeleníti meg."39 33 Goertz, 1994: 184. 34 Eco, 1993: 21. 31.E történetelméleti törekvések összefoglalását adja Magyarics, 1996, valamint Deák, 1994. 36 A megjelenítéssel kapcsolatos történetelméleti kérdések még élesebben vetültek fel a holocaust kapcsán. Lásd erről Friedländer, 1991, Braun, 1994 és Braun, 1995. 37 Braun, 1995. 34. Hayden White A történelem terhe című esszéjében ad hangot annak a fentebb már taglalt félelmének, hogy amennyiben a történettudomány nem látja be ezeket, úgy félő, hogy a történész mint tudományos intellektus elvész a mai értelmiség számára, s a történelem feloldódik a művészi reprezentáció világában. (White, 1997). 38 A narrativitásra lásd Ricoeur, 1981 és White, 1996. 39 Braun, 1995. 48.