Századvég, Új folyam, 23. szám (2002)

ÖTVENHAT - Horváth Sándor: 1956 történetírása a rendszerváltás óta

SZÁ­ZAD VÉGÖTVENHAT 11- ben a befogadóra hagyja. Persze ez az 56-os annalesek esetében sincs így.17 A középkori hagiográfiák ugyanúgy forrásai voltak a középkori krónikák­nak, mint ahogy az 56-os „miniéletrajzok" forrásai voltak az 56-os ese­ménytörténeteknek, mondhatni, ezek átszőtték egymást, időnként egymás­ból táplálkoztak. Közhely, hogy egy történetnek egy bizonyos szempontból való elbeszélése szükségszerűen egy bizonyos értelmezés uralmát jelenti az összes többi lehetségessel szemben. 1956 kutatásában hosszú időn keresz­tül annak az értelmezésnek az uralma érvényesült, hogy a források - le­gyen itt szó periratokról vagy szóbeli visszaemlékezésekről - arra valók, „hogy végre megtudjuk és elmondjuk, valójában mi történt 1956-ban". „Nem elég történelmi emléket állítani" - fogalmazott Hegedűs B. And­rás 1995-ben, és 1956 kutatásának két fő forrását is megjelölte, majd el­mondta a két forrás „hátrányait" is a „tényfeltárás" szempontjából: „Kétfaj­ta forrásunk van. Az egyik a szóbeli közlés, ezért folytatjuk az életútinter­­júk gyűjtését. A másik forrást a periratok nyújtják. Mindkettő objektivitása megkérdőjelezendő. A perek, ha nem is mindig koncepciósak, de konstruk­ciós perek voltak. Ezért nagyon alapos kutatómunka és nagyon jó történel­mi, társadalmi és jogi érzék kell ahhoz, hogy a periratok és a vizsgálati, nyomozati iratok szörnyű nyelvezetéből kihámozzuk, valójában mi is tör­tént."18 A interjúkkal kapcsolatban ugyanennek, az eseményfeltáró értel­mezés szemszögéből „zavaró adáshibának" a kiküszöböléséről már számos vita folyt.19 Az 1956-os Intézet már 1994 februárjában vitát rendezett „Az oral history mint történeti forrás" címmel, amelynek egyik központi témája az interjúknak a „valóságfeltárásban" való használhatósága volt. Az intézet 1994-es beszámolója szélsőségesnek minősítette azt a nézetet, miszerint az interjúk elsősorban az interjúalanyok képzeteit és reflexióit rögzítik. Min­denesetre már feltették a kérdést: „Vajon az interjúalanyok visszaemléke­zései egy-egy történeti eseményre vonatkozó forrást jelentenek-e, vagy - szél­ső álláspont szerint - csupán az interjú pillanatában benne élő képzeteket és reflexiókat rögzítik?".20 A végkövetkeztetés az interjúk felhasználási irá- 17 A történeti megjelenítés annales, illetve krónika formáinak konstrukcióként történő elemzéséről lásd Hayden White: A történelem terhe. Budapest, 1997, Osiris, 103-142. 18 Tudnunk kell, mi történt valójában 1956-ban. Hegedűs B. András a forradalom tizenhá­rom napjának kutatási sajátosságairól, a fehér foltok eltüntetésének nehézségeiről. Népsza­badság, 1995. október 24. 19 Kovács András: Szóról szóra. BUKSZ, 1992. tavasz. 88-94. Hanák Gábor-Kövér György: Biográfia és oral history. In Valuch Tibor (szerk.): Hatalom és társadalom a XX. századi ma­gyar történelemben. Budapest, 1995, Osiris­ 1956-os Intézet, 92-101; Gyáni Gábor: Emléke­zés és oral history. In uő: Emlékezés, 128-145; Tóth Eszter Zsófia: Klió és az oral history. Múltunk, 2000. 3. sz. 165-177. 20 Beszámoló az Intézet 1993-1994. évi tevékenységéről. In Évkönyv. III. Budapest, 1994, 1956-os Intézet, 223-236.

Next