Századvég, Új folyam, 23. szám (2002)
ÖTVENHAT - Horváth Sándor: 1956 történetírása a rendszerváltás óta
SZÁZAD VÉGÖTVENHAT 11- ben a befogadóra hagyja. Persze ez az 56-os annalesek esetében sincs így.17 A középkori hagiográfiák ugyanúgy forrásai voltak a középkori krónikáknak, mint ahogy az 56-os „miniéletrajzok" forrásai voltak az 56-os eseménytörténeteknek, mondhatni, ezek átszőtték egymást, időnként egymásból táplálkoztak. Közhely, hogy egy történetnek egy bizonyos szempontból való elbeszélése szükségszerűen egy bizonyos értelmezés uralmát jelenti az összes többi lehetségessel szemben. 1956 kutatásában hosszú időn keresztül annak az értelmezésnek az uralma érvényesült, hogy a források - legyen itt szó periratokról vagy szóbeli visszaemlékezésekről - arra valók, „hogy végre megtudjuk és elmondjuk, valójában mi történt 1956-ban". „Nem elég történelmi emléket állítani" - fogalmazott Hegedűs B. András 1995-ben, és 1956 kutatásának két fő forrását is megjelölte, majd elmondta a két forrás „hátrányait" is a „tényfeltárás" szempontjából: „Kétfajta forrásunk van. Az egyik a szóbeli közlés, ezért folytatjuk az életútinterjúk gyűjtését. A másik forrást a periratok nyújtják. Mindkettő objektivitása megkérdőjelezendő. A perek, ha nem is mindig koncepciósak, de konstrukciós perek voltak. Ezért nagyon alapos kutatómunka és nagyon jó történelmi, társadalmi és jogi érzék kell ahhoz, hogy a periratok és a vizsgálati, nyomozati iratok szörnyű nyelvezetéből kihámozzuk, valójában mi is történt."18 A interjúkkal kapcsolatban ugyanennek, az eseményfeltáró értelmezés szemszögéből „zavaró adáshibának" a kiküszöböléséről már számos vita folyt.19 Az 1956-os Intézet már 1994 februárjában vitát rendezett „Az oral history mint történeti forrás" címmel, amelynek egyik központi témája az interjúknak a „valóságfeltárásban" való használhatósága volt. Az intézet 1994-es beszámolója szélsőségesnek minősítette azt a nézetet, miszerint az interjúk elsősorban az interjúalanyok képzeteit és reflexióit rögzítik. Mindenesetre már feltették a kérdést: „Vajon az interjúalanyok visszaemlékezései egy-egy történeti eseményre vonatkozó forrást jelentenek-e, vagy - szélső álláspont szerint - csupán az interjú pillanatában benne élő képzeteket és reflexiókat rögzítik?".20 A végkövetkeztetés az interjúk felhasználási irá- 17 A történeti megjelenítés annales, illetve krónika formáinak konstrukcióként történő elemzéséről lásd Hayden White: A történelem terhe. Budapest, 1997, Osiris, 103-142. 18 Tudnunk kell, mi történt valójában 1956-ban. Hegedűs B. András a forradalom tizenhárom napjának kutatási sajátosságairól, a fehér foltok eltüntetésének nehézségeiről. Népszabadság, 1995. október 24. 19 Kovács András: Szóról szóra. BUKSZ, 1992. tavasz. 88-94. Hanák Gábor-Kövér György: Biográfia és oral history. In Valuch Tibor (szerk.): Hatalom és társadalom a XX. századi magyar történelemben. Budapest, 1995, Osiris 1956-os Intézet, 92-101; Gyáni Gábor: Emlékezés és oral history. In uő: Emlékezés, 128-145; Tóth Eszter Zsófia: Klió és az oral history. Múltunk, 2000. 3. sz. 165-177. 20 Beszámoló az Intézet 1993-1994. évi tevékenységéről. In Évkönyv. III. Budapest, 1994, 1956-os Intézet, 223-236.