Szeged és Vidéke, 1903. január (2. évfolyam, 1-27. szám)

1903-01-01 / 1. szám

SZEGED ÉS VIDÉKE SZEGED, 1903. csütörtök, januif 1. i POLITIKAI NAPILAP. II. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. SZERKESZTOSEG: KARASZ-UTCZA 10. SZÁM. Kiadóhivatal: SCHULHOF KÁROLY könyvkereskedése. A FELELŐS SZERKESZTŐ TELEFONJA 3. A SZERKESZTŐSÉG TELEFONJA 84. FELELŐS SZERKESZTŐ: dr. BAI.ASSA ÁBMIN. TÁRSSZERKESZTŐK; dr. FÜLÖP ZSIGMOND és dr. SZÁSZ HUGÓ. ELŐ FIZETNI .4 Egősz évre 24 korona, —i B^óvre 12jterona. Egy hóra 2 korona -^Sgyes »zám-------------------A KIADÖhA’A^ re 6 korona. P. E. 8Z. Szeged, deczember 31. (B.) Csöndesen, minden nagyobb hullámverés nélkül vájja medrét az a mozgalom, a melynek czélja az, hogy a párbaj kiküszöböltessék a társadalmi intézmények köréből. Lesz-e sikere ennek a mozgalom­nak vagy sem, azt egész bizonyos­sággal megjósolni nem lehet, mert a magára vállalt föladat megoldása egyike a legnehezebb társadalmi problémák­nak. Olyan nehéz, hogy a büntető­törvénykönyv javaslatának főrendiházi tárgyalása alkalmával Csemegi Ká­roly ezt az apodictikus kijelentést tette: Akármit mondanak is, az kétszer kettő négy, hogy a századoknak gya­korlata és tapasztalata bebizonyította, hogy a párbajt törvények nem irtották ki, nem irthatták ki a legszigorúbbak, nem irthatják ki az enyhébbek. Igaz, hogy a lángelméjü tudós már akkor szemben találta magát Anglia ama törvényhozási tényével, amely perhorreskálta a párbaj törvé­nyes védelmét, s hogy ennek következ­tében Angliában a párbajok kipusz­tultak; de ezzel az egy tapasztalati ténynyel szemben rámutatott arra a másik tényre, hogy az angol esküd­tek nem voltak hajlandók kimondani a bűnöst, ha párbajban következett be a halál. Lehetetlennek tartotta tehát, hogy Magyarország olyan törvényt hozzon, a melyet a birák ne alkal­mazzanak, éppen úgy, mint Angol­ország bíróságai. A kérdés tehát megoldhatatlannak látszik, mert a jogállam képtelen arra, hogy a társadalmi érzéseket le­fegyverezze és olyan törvény oltalma alá helyezze, amely egyfelől a tör­vényt alkalmazó állam tekintélyének sérelme nélkül végrehajtassék, más­felől az egyénenkint érdekelt társa­dalom megnyugvását eredményezze a legszigorúbb birói alkalmazás da­czára is. Igaz, hogy Csemegi felfogásával szemben hivatkozni lehet arra, hogy az esküdtbiróságok nemcsak Angliá­ban, hanem mindenütt és jelenleg ná­lunk is, nem minden halált eredmé­nyező cselekmény tettesét mondják ki bűnösnek. Ennek magyarázata pedig az, hogy az anyagi büntető törvény- könyvek, közöttük a Csemegi törvénye is, elismerik bizonyos körülmények kö­zött az emberölés jogosságát és ebből kifolyólag a büntetés alól való men­tességét. A párbajnak közönséges bűn­tetté való minősítése elől tehát a Cse­megi által felhozott okból kitérni nem egészen indokolt, mert az anyagi tör­vény alkalmazása más bűncselekmény­nél is nem a törvény elvi minősítésé­nek, hanem a concret eset körülményei alapján kiformálódó birói meggyőző­désnek van kiszolgáltatva; mégis az a tapasztalás, hogy az anyagi büntető­törvénykönyv bármily szigorú végre­hajtása a bűnesetek visszaszorítására alkalmatlan, azt látszik bizonyítani, hogy ha a párbaj kivételes büntető­jogi sanctionálása megszűnnék is, ez a körülmény maga nem lenne elegendő a párbaj dühöngésének meggátlására. Ahhoz, hogy az angol törvény- hozás eredménye beálljon, szükséges volna a continens erkölcseinek olyan eldurvulása, amilyen Angliában tom­bolt akkor, amidőn királyi assistentia mellett folytak a bérgyilkosságok és a napi mulatságok közé tartozott a párbajozás czimén folytatott ember­mészárlás, mert csak az erkölcsök ilyen elfajulása nyomán támadhat olyan eredményes reactio, aminő Angliában a párbaj kipusztulásához vezetett. A mi rendezett erkölcsi viszonyaink között ilyen eredményre törvényhozási utón számitani nem lehet még akkor sem, ha a párbajnak közönséges bűn­tetté való minősítésén kivül megvaló­síttatnék a párbaj ellenségeinek az a követelése is, hogy a becsület ellen intézett támadások a mostaninál sú­lyosabb büntetéssel toroltassanak meg. Nem lehetne eredményre számi­tani azért, mert azok a sérelmek, a melyekkel szemben a párbaj legelkese- redettebb ellenségei is kénytelenek el­ismerni, hogy semmiféle idegen be­avatkozással ki nem egyenlithetők, mint pl. a hitvesi becsület sérelme, végső elemzésben oda vezetnek, hogy az állam bírósága mellett a társa­dalom szervezzen magának külön bí­róságot, amely az eléje utalandó eset körülményének megvizsgálása alapján eldöntené, hogy a sérelem olyan ter- mészetü-e, amelynek igazságát csak a párbaj bírálhatja el. Ha tehát a párbaj a társadalmi intézmények köréből végleg kipusztit- hatónak nem látszik, fölmerül az a kérdés, hogy az a mostani nagy eszmeáramlat, amely Ausztriát, Fran- czia-. Olasz-, Német- és Spanyolorszá­gokat átölelve, nálunk Magyarország­ban, Nagyváradon talált termő talajra, tömöríteni tudja-e a társadalmat any- nyira, hogy a mozgalom czéltalannak ne tekintessék, hatásában pedig üdvös­nek elismertessék. Ez a mozgalom, amely hazánkban Nagyváradról kiindulva „Párbaj Ellenes Szövetség“ (P. E. Sz.) név alatt öltött i társadalmi formát •ady Z mond vezérlete meltett^^'^yike a leg- üdvösebb és leghasznosabb társadalmi mozgalmaknak és épen ezért a leg­melegebben üdvözöljük közéletünk ama kitűnő férflait, a kik az eszmét magukévá tették és a szövetség meg­alakítása érdekében; értesülésünk sze­rint, itt Szegeden is nehány nap múlva kibontják az actio zászlaját. Üdvözöljük és minden erőnkből támogatjuk a mozgalmat azért, mert, a kérdés egyszerűsítése végett figyel­men kivül hagyva ezúttal a párbaj jogosultságának elvi vitatását, kifejez­zük ama meggyőződésünket, hogy a párbaj hallatlan elfajulásának kizáró­lagos oka abban keresendő, hogy a tár­sadalom szertelenül beleavatkozott a leg­egyénibb ügyek elintézésébe és Ítéletének terrorizmusával boldogot, boldogtalant egy­másra uszított a lovagias becsület jel­szava alatt. Abban a pillanatban tehát, amint köztudattá válik, hogy a párbaj elől való kitérés a társadalom jellemileg kifogástalan tagjaiból álló szövetség megítélése szerint nem diffamaló, föl­éled az egyén szabad rendelkezési joga, hogy az ellene elkövetett sértésért az elég­tétel milyen módjában akar megnyugvást találni. Ha pedig ez bekövetkezik, a párbajok száma a minimumra csök­ken, mert ugyancsak meggyőződésünk az is, hogy a mai munkás magyar társadalom tisztán meg tudja különböz­tetni a valódi becsületet az ököljog erejével kérkedő banditaságtól. A szövetség megalakulása azt a nagy ethikai erőt fogja tehát kép­viselni, a melynek hiányában társa­dalmunk eddig nem vette észre, hogy a mi kitűnő törvénykönyvünk 295. §-át igénybe véve, megakadályozhatta volna a társadalmi Ítélet végzetes ki­fejlődését. Ez a törvényszakasz ugyanis Qgy évig terjedhető államfogházzal rendeli büntetni azt, aki valakit azért, mert mást párviadalra ki nem hi, vagy a kihívást el nem fogadja, megvetéssel fenyeget. íme tehát a törvény jó. Nem szorul bizonyításra, hogy a modern tyúkszem-párbajok túlnyomó része a nyilvános közmegvetésnek való kiszolgáltatás megelőzéséből egyszerű kényszerként keletkezett, aminek egy­szerre gátat vetett volna, ha valakinek eszébe jut, hogy a megvető nyilatko­zatok szerzőit biróilag üldöztesse. A párbaj visszautasításának czime alatt űzött kaszinói kigolyózások és más ilyen természetű megbélyegzések bizonyára mérsékeltebben jelentkeztek Lapunk mai száma 16 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék