Szeged és Vidéke, 1903. február (2. évfolyam, 28-51. szám)

1903-02-01 / 28. szám

Szeged, 1903. vasárnap, február 1. SZEGED ÉS VIDÉKE. Politika. A véderő­ vita eseménye. Fővárosi tudósítónk táviratozza. A képviselőház véd­erő vitájának egyik eseménye lesz Ugrón Gábor beszéde. A régóta hallgató független­ségi politikus beszédre készül, melynek rend­kívüli érdekességet fog kölcsönözni az, hogy benne Ugrón a Házban eddig hallott vélemé­nyektől eltérő szempontokból fogja bírálni a javaslatokat s értesülésünk szerint leplezet­lenül kifejezést fog adni annak a véleményé­nek, hogy a nagyhatalmi állás fönntartása és ehez képest a véderő fejlesztése természete­sen nemzeti alapon helyes és támogatandó politika. Az új magyar bíboros. A bécsi „Zeit“ tegnapelőtti számában megírta, hogy a Schlauch halálával megüresedett bíbornoki méltósággal Császka György kalocsai érseket tüntetik ki. Mint hitelt érdemlő forrásból ér­tesülünk, ez a hír megfelel a valóságnak. Császka György érsek ezt a kitüntetést va­lóban meg is érdemli. Műveit lelkületű, jó­szívű főpap, aki nemcsak tudásával, hanem nemes cselekedeteinek egész sorával szerzett érdemeket a magas kitüntetésre. Legelős áll azok között, akik mindig bőségesen áldoz­nak az emberszeretet és kultúra szükségle­teire. Császka Györgynek a bíboros egyház­­fejedelmek közé való emelése a magyar köz­vélemény minden rétegében osztatlan meg­elégedést fog kelteni. Ország­g­yűlés. A képviselőház ülése. Budapest, január 31. (Saját tudósítónktól.) Jelentős és nagy­­súlyú felszólalás volt ma a Házban. Beöthy Ákos, a nagy közjogi tudós szólt hozzá a katonai javaslatok kérdéséhez. Hatalmas tu­dását, fényes szónoki tehetségét egyformán villogtatta Beöthy ebben a beszédében, nagy­hatalmi állásunk új és érdekes megvilágítá­sára. —• Deák Ferencz azt mondotta, — bi­zonyította Beöthy — hogy a nagyhatalmi állás nem függ a seregek számától. Észak- Amerika nem nagyhatalom, hanem világha­talom s bizony nincs is nagy hadserege. A nagyhatalmi állás semmi más, mint az uralkodóház családi politikája. Az uralkodó­ház a monarchia államait s tartományait hit­­bizománynak tartja. Figyelemmel hallgatta a Ház Beöthy fejtegetéseit és beszédének végeztével minden oldalról egyformán üdvözölték. Beöthy után a függetlenségi párt új tagja, Kelemen Béla, a tápéi kerület kép­viselője mutatkozott be. Első beszédével is magára vonta a figyelmet. Határozati javas­latot adott be, hogy a kormány teljesítse azt a kötelmet, amely 1868. óta köti, hogy a magyar katonatiszteket hozzák haza. Utal e tekintetben a Szeged és Vidéke híradására és reméli, hogy Pitreich be fogja váltani a nemzet óhajtását. Részletes tudósításunk különben a kö­vetkező : Elnök: Gróf Apponyi Albert megnyitja az ülést, a múlt ülés jegyzőkönyvének fel­olvasása és hitelesítése után Stróter Alfréd az igazoló bizottság ne­vében jelenti, hogy Harkányi János báró mandátumát végleg igazolták. Elnök : A Ház áttér az újoncz-létszám felemeléséről szóló javaslat tárgyalására. Az ülés végén Nessi Pál fog interpellálni az állami tisztviselők fizetésrendezésének tár­gyában. — Bejelenti még az elnök Kaas Ivor báró mandátumát. (Illyés Bálint.) Illyés Bálint: Az önálló magyar hadsereg érdekében emel szót s rámutat arra, hogy az országot nagggyá és erőssé csak egy nemzeti hadsereg teheti. Rámutat a magyar történelem nagyszerű példáira, amelyekből világos tanulság az, hogy az önálló, nemzeti hadsereg tudott csak csodákat művelni, ez a hadsereg produkálta Nagy-Sarló, Szeben s a függetlenségi harcz száz meg száz csodáját, melyek közül nem lehet tudni, melyik volt szebb, melyik dicsőbb. (Helyeslés a balolda­lon.) Ha ez az önálló nemzeti hadsereg ilyen csodatetteket művelt királyi támogatás nélkül, milyen nagy hatalmasság volna a magyar önálló haderő a király segítségével. (Úgy van! Úgy van ! a baloldalon.) Szóló ezután a kiegyezést fejtegeti és támadja Deák Fe­rencz művét, amelyben minden nemzeti törekvéseink megölőjét látja. Az az út, me­lyen most jár a nemzet, nem a haladásnak, hanem a visszafejlődésnek útja. Végül hatá­rozati javaslatot terjeszt be, mely szerint utasittassék a kormány, hogy az 1848. 21. t.-cz. érvényt szerez. (Éljenzés a baloldalon.) (Beöthy Ákos.) Beöthy Ákos: A javaslat ellen teljesen indokolt a legélesebb ellenzéki fegyver, az obstrukc­ió. Erőszakos kormányokkal szem­ben más védekezés nincs s ha az obstrukc­ió­­nak csak az lesz a sikere, hogy a kormány­beli szentháromság megbukik, már nagy eredményt jelent. E szentháromságban a honvédelmi miniszter az atya, Széll Kálmán a fiú és a pénzügyminiszter a szent­lélek. (Nagy derültség.) A javaslat nem egyéb, mint a militarizmus kirohanása s nem czéloz egyebet, mint azt, hogy a katonai játékot még csillo­góbbá tegyék. (Úgy van! Úgy!) Mielőtt magáról a javaslatról tovább beszélne, két dologra akar kitérni. Eszébe akarja juttatni a honvédelmi miniszternek, hogy túlságos nagy a diskrecionális hatalma s meg akarta újból mondani, hogy miután a többség úgy visel­kedik a delegáczióban, hogy a nemzet soha­sem tudhatja, hogy milyen bort töltenek a pohárba, figyelmezteti a függetlenségi pártot, hogy menjen be ő is a delegáczióba. Ha csak 10—12 ember menne be, egészen más viszo­nyok állanának be. Rakovszky István : Úgy van ! Ez igaz! Barta Ödön: Intézzék Önök a maguk dolgát! Szüllő Géza: Ez az ország dolga. (Zaj a baloldalon.) Beöthy Ákos : Azt mondják, hogy a javas­latot a nagyhatalmi állás indokolja. Ez a nagy­hatalmi állás az a szó, melyről Goethe ezt mondta: Wo Begriffe fehlen, stellt sich ein Wort zur rechten Zeit ein. Senki nem magyarázta meg e szó tartalmát s senki nem tudja czélját. Csak imponáló állás a czélja ? Erről már Deák megmondta, hogy az imponáló állás nem a seregek számától, hanem az ország gazdasági erőitől függ. (Úgy van! Úgy!) Vagy hódítás a czélja a nagyhatalmi állásnak? Nem. Hiva­talosan megmondták, hogy mi expenzív poli­tikát nem akarunk űzni. Akkor hát a nagy­hatalmi állásnak csak a defenzíva lehet a czélja ? Ez a defenzíva azonban, a történelmi tanulságok szerint nem az ország defenzívája, hanem semmi más, mint a császári család házi politikája, a császári családi hitbizomá­ Miczi kisasszonyt bármily áldozatok árán is tartsam meg primadonnának. A hatvan­­kilenczedik levél írója fölhívja emlékező ké­pességemet arra a boldog időre, mikor együtt jártunk a gimnáziumba s ő akkor az ön­képzőkörben egy hatfölvonásos drámával két aranyat nyert. Mellékli a drámát s kéri elő­adását, lehetőleg a színház megnyitása nap­ján. A hetvenedik levél írója a „London“­­kávéház főpinczére, aki nyolc­vankét elfo­gyasztott feketekávé és tea árát sürgeti. Ez a legbecsületesebb ember, mert kérelme jogosult és nem kívánja, hogy az adósság elengedése fejében az unokaöcscse darabját fogadjam el. Kiváncsi vagyok a következő napokra . . . * . . . Ma ünnepélyesen üdvözölt a tár­sulat. A szónok, egy poczakos szerelmes színész, a modern művészet fölkent atyját látja bennem, akinek korszakot alkotó mű­ködését a társulat szívvel-lélekkel szolgálja. Nota bene: megtudtam, hogy ez a színész áskálódott ellenem legaljasabban, mikor a színházért benyújtottam a pályázatot. Azt hangoztatta, hogy többszörösen büntetett váltóhamisító vagyok és Galicziából vándo­roltam ide. Én mindamellett nyájasan vála­szoltam. Dörgő éljenzéssel fogadták szavai­mat. Egy szerződés nélküli színész besúgta, hogy éljenzés közben ilyen hangokat hallott­ ,Gazemberi Színészgyilkos! Antitalentum !“ Igazán örülök, hogy vannak még őszinte emberek is . . . Az első próba jól sikerült. A tíz primadonna-jelölt közül kilenc­ elájult, mert a tizedik kapta a főszerepet. Néhány perc­ múlva nyíltan suttogták, hogy ez a tizedik a szeretőm. Ha nem csalódom, X. báróval párbajra van kilátásom. A rendező, akit hosszú könyörgésre szerződtettem, rám­szólt, hogy ne avatkozzam bele a színpadi dolgokba. Azért van ő itt, hogy rendezzen s nem engedi magát maczerálni. Jól van, hát nem maczerálom! A társulat kijelentette, hogy a rendezés egy üret taplót sem ér. Tíz ember, akinek szerződtetése még nem bizo­nyos, fölkért, hogy csapjam el a rendezőt s rendezzek én magam. Ők tudják, hogy­ ebben is óriási vagyok. Megpróbáltam egy jelenetet rendezni. A szemembe kaczagtak s a leg­enyhébb kifejezés az volt, hogy : „hülye, félbolond.“ Megfogadtam tehát, hogy ezen­túl mindent én fogok rendezni. A rendezőt a főrendezői czímmel hallgattattam el. * . . . Egy hírlapíró járt nálam s kérte, hogy szerződtessem az ideálját. Kijelentettem, hogy társulatom szervezve van s igy leg­nagyobb sajnálatomra nem tehetek eleget nemes óhajának. A hirlapiró e szavakkal távozott: „Ön halott ember!“ Ijedten fordul­tam meg magam körül, miközben kezembe egy papírdarab akadt. Üres szerződési blan­ketta. Nyomban kiállítottam a fönt tisztelt ideál nevére. Másnap tíz kritikus rohant meg hasonló kérelemmel. Mindet teljesítettem. Ez igy nem mehet tovább ! Húsz tagom van, aki sétál a városban s éjszaka botrányokat csinál. Vagy tán azért vagyok a Botrány­­színház igazgatója? A szerződtetett ideálok egymást kezdik marczangolni. Eddigelé há­rom súlyos és öt könnyű testi sértést követ­tek el egymáson. A járásbíróság panaszkodik az ügyszaporulat miatt. Várom a miniszteri dorgatóriumot. A mélyen tisztelt ideálok be­ajánló­­lapjaikban hevesen megtámadták, hogy a szereposztás botrányosan rossz. Hát miért szerződtette az igazgató X . . . et? Vagyis az ideált. Kénytelen vagyok olyan darabot elővenni, melyben tiz nőszerep van. Ha nem találok ilyet, megkérem a „Friss Posta“ ez. legtekintélyesebb lap kritikusát, hogy nagyrabecsült tehetségét szentelje egy tíz női főszereppel megspékelt operett meg­írására. Megjegyzem, e lap kritikusa nagyon tisztességes ember. Naponta csak húsz szabad­jegyet kér. Állítólag így fizeti a szabóját, a czipészét, a fűszeresét meg mit tudom kijét. * . . . Már látom, hogy minden lap szer­kesztőségében legalább öt drámaíró ül. Ed­dig kétszáz szomorújátékot, négyszázötven népszínművet és kilenczszáz operettet kap­tam. Valamennyit elfogadtam. A lapok istení­tenek. A benyújtott darabok czimét papir­­szeletekre írattam s aztán a kalapomból

Next