Szeged és Vidéke, 1903. február (2. évfolyam, 28-51. szám)
1903-02-01 / 28. szám
Szeged, 1903. vasárnap, február 1. SZEGED ÉS VIDÉKE. Politika. A véderő vita eseménye. Fővárosi tudósítónk táviratozza. A képviselőház véderő vitájának egyik eseménye lesz Ugrón Gábor beszéde. A régóta hallgató függetlenségi politikus beszédre készül, melynek rendkívüli érdekességet fog kölcsönözni az, hogy benne Ugrón a Házban eddig hallott véleményektől eltérő szempontokból fogja bírálni a javaslatokat s értesülésünk szerint leplezetlenül kifejezést fog adni annak a véleményének, hogy a nagyhatalmi állás fönntartása és ehez képest a véderő fejlesztése természetesen nemzeti alapon helyes és támogatandó politika. Az új magyar bíboros. A bécsi „Zeit“ tegnapelőtti számában megírta, hogy a Schlauch halálával megüresedett bíbornoki méltósággal Császka György kalocsai érseket tüntetik ki. Mint hitelt érdemlő forrásból értesülünk, ez a hír megfelel a valóságnak. Császka György érsek ezt a kitüntetést valóban meg is érdemli. Műveit lelkületű, jószívű főpap, aki nemcsak tudásával, hanem nemes cselekedeteinek egész sorával szerzett érdemeket a magas kitüntetésre. Legelős áll azok között, akik mindig bőségesen áldoznak az emberszeretet és kultúra szükségleteire. Császka Györgynek a bíboros egyházfejedelmek közé való emelése a magyar közvélemény minden rétegében osztatlan megelégedést fog kelteni. Országgyűlés. A képviselőház ülése. Budapest, január 31. (Saját tudósítónktól.) Jelentős és nagysúlyú felszólalás volt ma a Házban. Beöthy Ákos, a nagy közjogi tudós szólt hozzá a katonai javaslatok kérdéséhez. Hatalmas tudását, fényes szónoki tehetségét egyformán villogtatta Beöthy ebben a beszédében, nagyhatalmi állásunk új és érdekes megvilágítására. —• Deák Ferencz azt mondotta, — bizonyította Beöthy — hogy a nagyhatalmi állás nem függ a seregek számától. Észak- Amerika nem nagyhatalom, hanem világhatalom s bizony nincs is nagy hadserege. A nagyhatalmi állás semmi más, mint az uralkodóház családi politikája. Az uralkodóház a monarchia államait s tartományait hitbizománynak tartja. Figyelemmel hallgatta a Ház Beöthy fejtegetéseit és beszédének végeztével minden oldalról egyformán üdvözölték. Beöthy után a függetlenségi párt új tagja, Kelemen Béla, a tápéi kerület képviselője mutatkozott be. Első beszédével is magára vonta a figyelmet. Határozati javaslatot adott be, hogy a kormány teljesítse azt a kötelmet, amely 1868. óta köti, hogy a magyar katonatiszteket hozzák haza. Utal e tekintetben a Szeged és Vidéke híradására és reméli, hogy Pitreich be fogja váltani a nemzet óhajtását. Részletes tudósításunk különben a következő : Elnök: Gróf Apponyi Albert megnyitja az ülést, a múlt ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése után Stróter Alfréd az igazoló bizottság nevében jelenti, hogy Harkányi János báró mandátumát végleg igazolták. Elnök : A Ház áttér az újoncz-létszám felemeléséről szóló javaslat tárgyalására. Az ülés végén Nessi Pál fog interpellálni az állami tisztviselők fizetésrendezésének tárgyában. — Bejelenti még az elnök Kaas Ivor báró mandátumát. (Illyés Bálint.) Illyés Bálint: Az önálló magyar hadsereg érdekében emel szót s rámutat arra, hogy az országot nagggyá és erőssé csak egy nemzeti hadsereg teheti. Rámutat a magyar történelem nagyszerű példáira, amelyekből világos tanulság az, hogy az önálló, nemzeti hadsereg tudott csak csodákat művelni, ez a hadsereg produkálta Nagy-Sarló, Szeben s a függetlenségi harcz száz meg száz csodáját, melyek közül nem lehet tudni, melyik volt szebb, melyik dicsőbb. (Helyeslés a baloldalon.) Ha ez az önálló nemzeti hadsereg ilyen csodatetteket művelt királyi támogatás nélkül, milyen nagy hatalmasság volna a magyar önálló haderő a király segítségével. (Úgy van! Úgy van ! a baloldalon.) Szóló ezután a kiegyezést fejtegeti és támadja Deák Ferencz művét, amelyben minden nemzeti törekvéseink megölőjét látja. Az az út, melyen most jár a nemzet, nem a haladásnak, hanem a visszafejlődésnek útja. Végül határozati javaslatot terjeszt be, mely szerint utasittassék a kormány, hogy az 1848. 21. t.-cz. érvényt szerez. (Éljenzés a baloldalon.) (Beöthy Ákos.) Beöthy Ákos: A javaslat ellen teljesen indokolt a legélesebb ellenzéki fegyver, az obstrukció. Erőszakos kormányokkal szemben más védekezés nincs s ha az obstrukciónak csak az lesz a sikere, hogy a kormánybeli szentháromság megbukik, már nagy eredményt jelent. E szentháromságban a honvédelmi miniszter az atya, Széll Kálmán a fiú és a pénzügyminiszter a szentlélek. (Nagy derültség.) A javaslat nem egyéb, mint a militarizmus kirohanása s nem czéloz egyebet, mint azt, hogy a katonai játékot még csillogóbbá tegyék. (Úgy van! Úgy!) Mielőtt magáról a javaslatról tovább beszélne, két dologra akar kitérni. Eszébe akarja juttatni a honvédelmi miniszternek, hogy túlságos nagy a diskrecionális hatalma s meg akarta újból mondani, hogy miután a többség úgy viselkedik a delegáczióban, hogy a nemzet sohasem tudhatja, hogy milyen bort töltenek a pohárba, figyelmezteti a függetlenségi pártot, hogy menjen be ő is a delegáczióba. Ha csak 10—12 ember menne be, egészen más viszonyok állanának be. Rakovszky István : Úgy van ! Ez igaz! Barta Ödön: Intézzék Önök a maguk dolgát! Szüllő Géza: Ez az ország dolga. (Zaj a baloldalon.) Beöthy Ákos : Azt mondják, hogy a javaslatot a nagyhatalmi állás indokolja. Ez a nagyhatalmi állás az a szó, melyről Goethe ezt mondta: Wo Begriffe fehlen, stellt sich ein Wort zur rechten Zeit ein. Senki nem magyarázta meg e szó tartalmát s senki nem tudja czélját. Csak imponáló állás a czélja ? Erről már Deák megmondta, hogy az imponáló állás nem a seregek számától, hanem az ország gazdasági erőitől függ. (Úgy van! Úgy!) Vagy hódítás a czélja a nagyhatalmi állásnak? Nem. Hivatalosan megmondták, hogy mi expenzív politikát nem akarunk űzni. Akkor hát a nagyhatalmi állásnak csak a defenzíva lehet a czélja ? Ez a defenzíva azonban, a történelmi tanulságok szerint nem az ország defenzívája, hanem semmi más, mint a császári család házi politikája, a császári családi hitbizomá Miczi kisasszonyt bármily áldozatok árán is tartsam meg primadonnának. A hatvankilenczedik levél írója fölhívja emlékező képességemet arra a boldog időre, mikor együtt jártunk a gimnáziumba s ő akkor az önképzőkörben egy hatfölvonásos drámával két aranyat nyert. Mellékli a drámát s kéri előadását, lehetőleg a színház megnyitása napján. A hetvenedik levél írója a „London“kávéház főpinczére, aki nyolcvankét elfogyasztott feketekávé és tea árát sürgeti. Ez a legbecsületesebb ember, mert kérelme jogosult és nem kívánja, hogy az adósság elengedése fejében az unokaöcscse darabját fogadjam el. Kiváncsi vagyok a következő napokra . . . * . . . Ma ünnepélyesen üdvözölt a társulat. A szónok, egy poczakos szerelmes színész, a modern művészet fölkent atyját látja bennem, akinek korszakot alkotó működését a társulat szívvel-lélekkel szolgálja. Nota bene: megtudtam, hogy ez a színész áskálódott ellenem legaljasabban, mikor a színházért benyújtottam a pályázatot. Azt hangoztatta, hogy többszörösen büntetett váltóhamisító vagyok és Galicziából vándoroltam ide. Én mindamellett nyájasan válaszoltam. Dörgő éljenzéssel fogadták szavaimat. Egy szerződés nélküli színész besúgta, hogy éljenzés közben ilyen hangokat hallott ,Gazemberi Színészgyilkos! Antitalentum !“ Igazán örülök, hogy vannak még őszinte emberek is . . . Az első próba jól sikerült. A tíz primadonna-jelölt közül kilenc elájult, mert a tizedik kapta a főszerepet. Néhány perc múlva nyíltan suttogták, hogy ez a tizedik a szeretőm. Ha nem csalódom, X. báróval párbajra van kilátásom. A rendező, akit hosszú könyörgésre szerződtettem, rámszólt, hogy ne avatkozzam bele a színpadi dolgokba. Azért van ő itt, hogy rendezzen s nem engedi magát maczerálni. Jól van, hát nem maczerálom! A társulat kijelentette, hogy a rendezés egy üret taplót sem ér. Tíz ember, akinek szerződtetése még nem bizonyos, fölkért, hogy csapjam el a rendezőt s rendezzek én magam. Ők tudják, hogy ebben is óriási vagyok. Megpróbáltam egy jelenetet rendezni. A szemembe kaczagtak s a legenyhébb kifejezés az volt, hogy : „hülye, félbolond.“ Megfogadtam tehát, hogy ezentúl mindent én fogok rendezni. A rendezőt a főrendezői czímmel hallgattattam el. * . . . Egy hírlapíró járt nálam s kérte, hogy szerződtessem az ideálját. Kijelentettem, hogy társulatom szervezve van s igy legnagyobb sajnálatomra nem tehetek eleget nemes óhajának. A hirlapiró e szavakkal távozott: „Ön halott ember!“ Ijedten fordultam meg magam körül, miközben kezembe egy papírdarab akadt. Üres szerződési blanketta. Nyomban kiállítottam a fönt tisztelt ideál nevére. Másnap tíz kritikus rohant meg hasonló kérelemmel. Mindet teljesítettem. Ez igy nem mehet tovább ! Húsz tagom van, aki sétál a városban s éjszaka botrányokat csinál. Vagy tán azért vagyok a Botrányszínház igazgatója? A szerződtetett ideálok egymást kezdik marczangolni. Eddigelé három súlyos és öt könnyű testi sértést követtek el egymáson. A járásbíróság panaszkodik az ügyszaporulat miatt. Várom a miniszteri dorgatóriumot. A mélyen tisztelt ideálok beajánlólapjaikban hevesen megtámadták, hogy a szereposztás botrányosan rossz. Hát miért szerződtette az igazgató X . . . et? Vagyis az ideált. Kénytelen vagyok olyan darabot elővenni, melyben tiz nőszerep van. Ha nem találok ilyet, megkérem a „Friss Posta“ ez. legtekintélyesebb lap kritikusát, hogy nagyrabecsült tehetségét szentelje egy tíz női főszereppel megspékelt operett megírására. Megjegyzem, e lap kritikusa nagyon tisztességes ember. Naponta csak húsz szabadjegyet kér. Állítólag így fizeti a szabóját, a czipészét, a fűszeresét meg mit tudom kijét. * . . . Már látom, hogy minden lap szerkesztőségében legalább öt drámaíró ül. Eddig kétszáz szomorújátékot, négyszázötven népszínművet és kilenczszáz operettet kaptam. Valamennyit elfogadtam. A lapok istenítenek. A benyújtott darabok czimét papirszeletekre írattam s aztán a kalapomból