Szeged és Vidéke, 1903. február (2. évfolyam, 28-51. szám)
1903-02-01 / 28. szám
nyok védelme. Ezért keveredtek a Habsburgok minden háborújukba s nem volt európai háború, melybe bele ne keveredtek volna. (Zajos helyeslés a baloldalon.) Rámutat ezután arra, hogy a múltban egy Németországgal eshetőleges háborúra elégnek tartottak 800.000 embert. Ha ez akkor elég volt, miért nem elég most, mikor Németországgal barátságos viszonyban vagyunk. Valahányszor emelést kértek, mindig rémhirekkel álltak elő. Kozákokat költöttek a határra s a tizedik hadtestet legott áthelyezték a határra. Przemislben várat emeltek s emelték a létszámot. Mikor mindez megvolt, egyszerre eltűntek a kozákok! Elmondja ezután a krakkói sátortábor históriáját, melynek drága költségeit a delegáczió fizette meg. Fölsorolja mindazon hibákat, melyekkel a katonai kormányzat szükségtelen vér és pénzáldozatokra ragadta a nemzetet. A háború mindig a politika eszköze. A politikát azonban mindig a törvényhozás csinálja. Jogosulatlan hát a hadügyi kormány prepotencziája. A Ház osztatlan figyelme közt fűzi így tovább fejtegetéseit Beöthy, élesen támadva azt a folytonos presszionálást, amelylyel a hadügyi költségeket kiszorítják a nemzetből. Hiába megy egyik hadügyminiszter a másik után, es kommt selten was besseres nach. Az a folytonos erőszakos fegyverkezés az Aesopus meséjének pöffeszkedő békáját juttatja eszébe. Hagyják abba a hivatalos áltatást. A nemzet nem vesz többé zsákban macskát, megunta azt a helyzetet, hogy egy lélek nélküli, gépies rendszerért áldozzon. Az osztrák hadseregnek nincs gyökere a nemzetben s bármely sereggel szemben vereséget fog szenvedni. A nagy katonai terhek ki fogják szipolyozni az országot s igy Magyarország nem képezheti majd a monarchia tengelyét, pedig erre leginkább a züllő Ausztriának volna szüksége. A javaslatot nem fogadja el. (Zajos helyeslés a baloldalon.) Elnök: öt perc szünetet ad a Háznak. (Kelemen Béla beszéde.) Szünet után Kelemen Béla: Azt tartja, hogy nem vagyunk önálló ország, hanem Ausztria militarizmusa alatt sínylődő, bizonyos autonómiával bíró szegény tartomány. (Úgy van a baloldalon.) Endrey Gyula: Osztrák szatrapák uralkodnak felettünk. Kelemen Béla: A honvédelmi miniszter azt mondta, hogy a függetlenségi párt a markát köpi csak. Mondhatna-e ilyent, ha nem tudná, hogy olyan többség ül a háta mögött, amely mindent megszavaz. (Fölkiáltások : Mamelukok ! Lelkiismeretlenek !) Hivatkozik Csongrád vármegye föliratára s a nemzet akaratára, amely nem akarja a javaslatokat s mégis a honvédelmi miniszter nem lát a függetlenségi pártban egyebet, mint akadékoskodókat. Beszél ezután az új ágyukról, melyekhez majd újabb lövegek kellenek. Förster Ottó : Töltsék meg Vészivel. Vészi József : Szétrepedne a puskájuk ! Nyilván érezte már az én robbantó erőmet. (Derültség.) Kelemen Béla : Áttérve a haditengerészet kérdésére, azt tartja, hogy nekünk nincs szükségünk tengerészetre, mert gyarmati politikát nem űzünk. Hisz mi magunk is csak gyarmat vagyunk, Ausztria gyarmata. (Úgy van ! Úgy! Zajos helyeslés a baloldalon.) Végül határozati javaslatot nyújt be, melyben követeli, hogy a magyar ezredekben szolgáló katonatisztek köteleztessenek záros határidő alatt a magyar honosságot megszerezni. A javaslatot nem fogadja el. (Zajos helyeslés a baloldalon.) Gabányi: Pompás kis szűzbeszéd volt. (Derültség.) (Interpellácziók.) Elnök : A tárgyalást itt megszakítja, megállapítja a keddi ülés napirendjét, melyen az újonczlétszám felemeléséről szóló javaslat tárgyalásán kívül a Győrffy-ügyben a zsűrit fogják kisorsolni. A Ház áttér az interpellácziókra. Az első interpelláló Benedek János, aki a következő interpellácziót terjeszti a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez : Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy a budapesti esküdtbíróság előtt f. évi január 20-án és a következő napjain megtartott nyilvános tárgyaláson a m. kir. budapesti tudomány-egyetemi törvényszéki orvostani intézetre vonatkozólag olyan esetek nyertek bizonyítékot, melyek arra mutatnak, hogy ezen intézet vezetése nem történik a megkívánható rendben. 2. Van-e tudomása arról, hogy az ezen intézet szabálytalanságai ügyében már egy ízben folyamatba tett fegyelmi vizsgálat oly fölületesen vezettetett, hogy a nyilvánosságra jutott adatok szerint egy legfontosabb tanú vallomása jegyzőkönyvbe nem vétetett, sem a jegyzőkönyv alá nem íratott ? 3. Szándékozik-e a miniszter úr ezen ügyben szigorú vizsgálatot tartani, gondoskodni a visszalépések vagy mulasztások megszüntetéséről s szándékozik-e eljárásáról a Háznak jelentést tenni ? Wlassics Gyula miniszter elmondta, hogy Csorba István szolgát súlyos vétségért állásából elmozdították és az a szolga viszont Ajtai tanár ellen tett büntető törvénybe ütköző dolgokért följelentést, de a királyi ügyészség ezt, mint alaptalant, félretette. Az esküdtszék pedig az e vádakat közlő hírlapírót becsületsértésért elítélte. De a szóló azért, ha az ítéletnek vele való közlése után fegyelmi vizsgálatra okot fog találni, azt meg fogja tenni. A törvényszéki orvostani intézetnek óriás az elfoglaltsága s az a helyzet tarthatatlan. Vissza kell adni az intézetet rendeltetésének. Javul a helyzet azzal hogy a hullaátvételt és kiadást most már rendőrtiszt teljesíti. Azonkívül hullaház épült, melyet a rendőrség kezel s így azokat a viszásságokat, melyek kétségkívül megtörténtek, ezentúl meg lehet akadályozni. Ezentúl az orvostani intézet csak bonczolással és a törvényszéki és rendőrségi bonczolási jegyzőkönyvek kiállításával fog foglalkozni. Kéri a válasz tudomásul vételét. Benedek János tudomásul veszi a miniszter válaszát. A Ház is. Nessi Pál az állami alkalmazottak fizetésének rendezése dolgában akar kérdést tenni a pénzügyminiszterhez, de mivel a miniszter nincsen jelen, interpellációját most elhalasztotta. Az ülés ezzel véget ért. sorsot húztam. Elolvastam a nyertes darabot. Infámis rossz! Egy másodikat vaktában vettem elő. Lehetetlen butaság! Egy harmadikat különösen ajánlottak a figyelmembe. Szörnyűség! Képtelen vagyok műsort csinálni. Nem merek elővenni olyan darabot, ami nem újságíró műve. De hát újdonság mégis csak kell! így gondolkoztam s előadásra tűztem egy pompás színdarabot, melynek szerzője valami állami tisztviselő. A darab fényes sikert aratott. A közönség tódul a színházba. A jegyeket agiotageval veszik. Minden újság a sárga földig rántotta a darabot, mert a szerzője nem tartozik egy szerkesztőség kötelékébe sem. A kritika dühöng, tombol, átkozódik. Félek, hogy mégis elriasztja a közönséget. Elvégre Afghanisztán szellemi intelligencziája nem valami fejlett. Könnyen vezetheti a sajtó , hogy ezúttal nem sikerült, csupán Káder Mimi kisasszonynak köszönhetem, aki mesésen tánczol és a politikai élet vezértényezőivel meleg barátságban van. Az ideálok persze pukkadnak. A kritikusok botrányokkal fenyegetnek. Hát miért vagyok én a Botrányszínház igazgatója? ... No végre találtam egy férezművet, mely valamivel többet ér az átlagnál. A »Szenzáczió« ez a lap kritikusa írta, akiről hasábokban zengedeznek az összes lapok. Igazán megható ez a kollégialitás ! A »Szenzáczió« kritikusa rettegett tollú bácsi s most agyonhizelgik, hogy velük szemben ne legyen szigorú. De szép is, mikor a szamarak versenyt bőgnek ! Az újságiró-darabot háromszor egymásután tűztem ki előadásra. Előbb azonban egy kedves franczia újdonságot mutattam be. A kritika levágta, nehogy műsoron maradjon s rontsa a »Szenzáczió« kritikusának darabját, mely — mellesleg szólva — csúnyán megbukott. A szerzője állandóan a nyakamon van s kéri, hogy még négyszer adassam elő a darabot. Kénytelen voltam megtenni. Rettentően kongó házak! A hatalmas bukás után elővettem egy értékes színművet, mely a kritika szerint buta agyrém. Ez is azért van, mert a »Szenzáczió« kritikusa lekerült a műsorról. Tehát egy rossz darab miatt két jó darab veszett oda. Hej, mondtam, hogy sok bajom lesz! ... Az a tizedik primadonna, akiről már szóltam, rám küldte a báróját. Kölcsönös pofozkodás után kölcsönös kimagyarázás és kölcsönös bocsánatkérés következett. . . . Egy idegen operettet fordítás végett átadtam egy hírlapírónak. Előlegbe kapta az egész tiszteletdijat. Újságíróval szemben mindig itr vagyok s különösen a fordításokért nem szeretek tartozni. Az első próbán látom, hogy az operettnek csak az eleje és a vége van lefordítva , a közepe hiányzik. Az énekszámok szövegét sehol se találtam. Hová sikkadtak a versek ? Egyszerűen egy ezékbeli költőt bíztam meg a versek lefordításával. Szépen végezte a munkáját, mire az első fordító azt mondotta, hogy a költő meghamisította az eredetit s kompromittálta az ő hű fordítását. Ezentúl magam fordítom le a darabokat. Az afghanisztáni versütemeket majd csak megtanulom egy középiskolai könyvből! . . . A rendezéssel ma fölhagytam. A főrendező ugyanis addig intrigyált a lapoknál, míg kikezdték a rendezést. Azt írták ki rólam, hogy próbák közben elalszom. Tessék, meg már pihenni sem szabad! ... A primadonnám beteg volt, de azért kikocsizott. Egy kritikus köszönt neki, amit a primadonna bágyadt mosolylyal viszonzott. Szegény, elfelejtette a csökhintést. Másnap veszett kritikát kapott. Én is találkoztam egy újságíróval. Pénzt kért tőlem kölcsön. Nem adtam, mert nem volt nálam. Az illető úr tüstént az újságírók klubjába rohant s buzgón híresztelte, hogy fizetésképtelen vagyok. A hitelezők már csődöt is kértek ellenem. Persze az öles czikkek sem maradtak el. Kénytelen voltam nagyobb váltókölcsönt fölvenni. Most már igazán tudni szeretném, ki igazgatja a Botrányszínházat. Én, a sajtó, vagy maga a botrány ? Azt hiszem , én nem. SZEGED ÉS VIDÉKE, Szeged, 1903. vasárnap, február 1. SZEGED VÁROS KÖZGYŰLÉSE. A törvényhatósági bizottság mai ülése. (Tizedik nap.) Szeged, január 31. (Saját tudósítónktól.) Az államosítási vita mai, ötödik napján végre elfogadták az államosítási tanácsi javaslatot. Pillichék obstrukcziója tehát megbukott s a közgyűlés a szavazat eredményével pálctát tört a felekezeti áramlat fölött is. Az első szónok ma László Gyula volt, aki az ellene fölhozott érvekre reflektált s különösen Reiniger Jakabbal, Kulinyi Zsig