Szeged és Vidéke, 1903. február (2. évfolyam, 28-51. szám)

1903-02-01 / 28. szám

nyok védelme. Ezért keveredtek a Habsbur­gok minden háborújukba s nem volt európai háború, melybe bele ne keveredtek volna. (Zajos helyeslés a baloldalon.) Rámutat ezután arra, hogy a múltban egy Németországgal eshetőleges háborúra elégnek tartottak 800.000 embert. Ha ez akkor elég volt, miért nem elég most, mikor Német­országgal barátságos viszonyban vagyunk. Valahányszor emelést kértek, mindig rém­­hirekkel álltak elő. Kozákokat költöttek a határra s a tizedik hadtestet legott áthelyez­ték a határra. Przemislben várat emeltek s emelték a létszámot. Mikor mindez megvolt, egyszerre eltűntek a kozákok! Elmondja ez­után a krakkói sátortábor históriáját, melynek drága költségeit a delegáczió fizette meg. Föl­sorolja mindazon hibákat, melyekkel a katonai kormányzat szükségtelen vér és pénzáldoza­tokra ragadta a nemzetet. A háború mindig a politika eszköze. A politikát azonban mindig a törvény­hozás csinálja. Jogosulatlan hát a hadügyi kormány prepotencziája. A Ház osztatlan figyelme közt fűzi így tovább fejte­getéseit Beöthy, élesen támadva azt a folyto­nos presszionálást, amelylyel a hadügyi költ­ségeket kiszorítják a nemzetből. Hiába megy egyik hadügyminiszter a másik után, es kommt selten was besseres nach. Az a foly­­tonos erőszakos fegyverkezés az Aesopus meséjének pöffeszkedő békáját juttatja eszébe. Hagyják abba a hivatalos áltatást. A nemzet nem vesz többé zsákban macskát, megunta azt a helyzetet, hogy egy lélek nélküli, gépies rendszerért áldozzon. Az osztrák hadseregnek nincs gyökere a nemzetben s bármely sereg­gel szemben vereséget fog szenvedni. A nagy katonai terhek ki fogják szipolyozni az orszá­got s igy Magyarország nem képezheti majd a monarchia tengelyét, pedig erre leginkább a züllő Ausztriának volna szüksége. A javas­latot nem fogadja el. (Zajos helyeslés a bal­oldalon.) Elnök: öt perc­ szünetet ad a Háznak. (Kelemen Béla beszéde.) Szünet után Kelemen Béla: Azt tartja, hogy nem vagyunk önálló ország, hanem Ausztria militarizmusa alatt sínylődő, bizonyos autonómiával bíró szegény tartomány. (Úgy van­­ a baloldalon.) Endrey Gyula: Osztrák szatrapák ural­kodnak felettünk. Kelemen Béla: A honvédelmi miniszter­­ azt mondta, hogy a függetlenségi párt a markát köpi csak. Mondhatna-e ilyent, ha nem tudná, hogy olyan többség ül a háta mögött, amely mindent megszavaz. (Fölkiál­tások : Mamelukok ! Lelkiismeretlenek !) Hivatkozik Csongrád vármegye föliratára s a nemzet akaratára, amely nem akarja a javaslatokat s mégis a honvédelmi miniszter nem lát a függetlenségi pártban egyebet, mint akadékoskodókat. Beszél ezután az új ágyukról, melyekhez majd újabb lövegek kellenek. Förster Ottó : Töltsék meg Vészivel. Vészi József : Szétrepedne a puskájuk ! Nyilván érezte már az én robbantó erőmet. (Derültség.) Kelemen Béla : Áttérve a haditengeré­szet kérdésére, azt tartja, hogy nekünk nincs szükségünk tengerészetre, mert gyarmati politikát nem űzünk. Hisz mi magunk is csak gyarmat vagyunk, Ausztria gyarmata. (Úgy van ! Úgy! Zajos helyeslés a balol­dalon.) Végül határozati javaslatot nyújt be, melyben követeli, hogy a magyar ezredek­­ben szolgáló katonatisztek köteleztessenek záros határidő alatt a magyar honosságot megszerezni. A javaslatot nem fogadja el. (Zajos helyeslés a baloldalon.) Gabányi: Pompás kis szűzbeszéd volt. (Derültség.) (Interpellácziók.) Elnök : A tárgyalást itt megszakítja, meg­állapítja a keddi ülés napirendjét, melyen az újonczlétszám felemeléséről szóló javaslat tárgyalásán kívül a Győrffy-ügyben a zsűrit fogják kisorsolni. A Ház áttér az interpellácziókra. Az első interpelláló Benedek János, aki a kö­vetkező interpellácziót terjeszti a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez : Van-e tudomása a miniszter úrnak ar­ról, hogy a budapesti esküdtbíróság előtt f. évi január 20-án és a következő napjain megtartott nyilvános tárgyaláson a m. kir. budapesti tudomány-egyetemi törvényszéki orvostani intézetre vonatkozólag olyan ese­tek nyertek bizonyítékot, melyek arra mutat­nak, hogy ezen intézet vezetése nem törté­nik a megkívánható rendben. 2. Van-e tu­domása arról, hogy az ezen intézet szabály­talanságai ügyében már egy ízben folya­matba tett fegyelmi vizsgálat oly fölületesen vezettetett, hogy a nyilvánosságra jutott ada­tok szerint egy legfontosabb tanú vallomása jegyzőkönyvbe nem vétetett, sem a jegyző­könyv alá nem íratott ? 3. Szándékozik-e a miniszter úr ezen ügyben szigorú vizsgálatot tartani, gondoskodni a visszalépések vagy mulasztások megszüntetéséről s szándéko­zik-e eljárásáról a Háznak jelentést tenni ? Wlassics Gyula miniszter elmondta, hogy Csorba István szolgát súlyos vétségért állá­sából elmozdították és az a szolga viszont Ajtai tanár ellen tett büntető törvénybe üt­köző dolgokért följelentést, de a királyi ügyészség ezt, mint alaptalant, félretette. Az esküdtszék pedig az e vádakat közlő hírlap­írót becsületsértésért elítélte. De a szóló azért, ha az ítéletnek vele való közlése után fe­gyelmi vizsgálatra okot fog találni, azt meg fogja tenni. A törvényszéki orvostani intézet­nek óriás az elfoglaltsága s az a helyzet tart­hatatlan. Vissza kell adni az intézetet ren­deltetésének. Javul a helyzet azzal hogy a hulla­átvételt és kiadást most már rendőrtiszt teljesíti. Azonkívül hullaház épült, melyet a rend­őrség kezel s így azokat a viszásságokat, me­lyek kétségkívül megtörténtek, ezentúl meg lehet akadályozni. Ezentúl az orvostani in­tézet csak bonczolással és a törvényszéki és rendőrségi bonczolási jegyzőkönyvek kiállítá­sával fog foglalkozni. Kéri a válasz tudo­másul vételét. Benedek János tudomásul veszi a mi­niszter válaszát. A Ház is. Nessi Pál az állami alkalmazottak fize­tésének rendezése dolgában akar kérdést tenni a pénzügyminiszterhez, de mivel a miniszter nincsen jelen, interpellác­ióját most elhalasz­totta. Az ülés ezzel véget ért. sorsot húztam. Elolvastam a nyertes darabot. Infámis rossz! Egy másodikat vaktában vettem elő. Lehetetlen butaság! Egy harma­dikat különösen ajánlottak a figyelmembe. Szörnyűség! Képtelen vagyok műsort csi­nálni. Nem merek elővenni olyan darabot, ami nem újságíró műve. De hát újdonság mégis csak kell! így gondolkoztam s elő­adásra tűztem egy pompás színdarabot, melynek szerzője valami állami tisztviselő. A darab fényes sikert aratott. A közön­ség tódul a színházba. A jegyeket agiotage­­val veszik. Minden újság a sárga földig rántotta a darabot, mert a szerzője nem tartozik egy szerkesztőség kötelékébe sem. A kritika dühöng, tombol, átkozódik. Félek, hogy mégis elriasztja a közönséget. Elvégre Afghanisztán szellemi intelligencziája nem valami fejlett. Könnyen vezetheti a sajtó , hogy ezúttal nem sikerült, csupán Káder Mimi kisasszonynak köszönhetem, aki mesé­sen tánczol és a politikai élet vezértényezői­vel meleg barátságban van. Az ideálok persze pukkadnak. A kritikusok botrányokkal fenye­getnek. Hát miért vagyok én a Botrány­­színház igazgatója? ... No végre találtam egy férezművet, mely valamivel többet ér az átlagnál. A »Szenzáczió« ez a lap kritikusa írta, akiről hasábokban zengedeznek az összes lapok. Igazán megható ez a kollégialitás ! A »Szen­­záczió« kritikusa rettegett tollú bácsi s most agyonhizelgik, hogy velük szemben ne legyen szigorú. De szép is, mikor a szamarak ver­senyt bőgnek ! Az újságiró-darabot háromszor egymásután tűztem ki előadásra. Előbb azon­ban egy kedves franczia újdonságot mutat­tam be. A kritika levágta, nehogy műsoron maradjon s rontsa a »Szenzáczió« kritikusá­nak darabját, mely —­ mellesleg szólva — csúnyán megbukott. A szerzője állandóan a nyakamon van s kéri, hogy még négyszer adassam elő a darabot. Kénytelen voltam megtenni. Rettentően kongó házak! A hatal­mas bukás után elővettem egy értékes szín­művet, mely a kritika szerint buta agyrém. Ez is azért van, mert a »Szenzáczió« kritikusa lekerült a műsorról. Tehát egy rossz darab miatt két jó darab veszett oda. Hej, mond­tam, hogy sok bajom lesz! ... Az a tize­dik primadonna, akiről már szóltam, rám küldte a báróját. Kölcsönös pofozkodás után kölcsönös kimagyarázás és kölcsönös bocsá­natkérés következett. . . . Egy idegen operettet fordítás végett átadtam egy hírlapírónak. Előlegbe kapta az egész tiszteletdijat. Újságíróval szemben min­dig itr vagyok s különösen a fordításokért nem szeretek tartozni. Az első próbán látom, hogy az operettnek csak az eleje és a vége van lefordítva , a közepe hiányzik. Az ének­számok szövegét sehol se találtam. Hová sikkadtak a versek ? Egyszerűen egy ezék­­beli költőt bíztam meg a versek lefordításá­val. Szépen végezte a munkáját, mire az első fordító azt mondotta, hogy a költő meghamisította az eredetit s kompromittálta az ő hű fordítását. Ezentúl magam fordítom le a darabokat. Az afghanisztáni versüteme­ket majd csak megtanulom egy középiskolai könyvből! . . . A rendezéssel ma fölhagy­tam. A főrendező ugyanis addig intrigyált a lapoknál, míg kikezdték a rendezést. Azt ír­ták ki rólam, hogy próbák közben elalszom. Tessék, meg már pihenni sem szabad! ... A primadonnám beteg volt, de azért kikocsizott. Egy kritikus köszönt neki, amit a primadonna bágyadt mosolylyal viszonzott. Szegény, elfelejtette a csökhintést. Másnap veszett kritikát kapott. Én is találkoztam egy újságíróval. Pénzt kért tőlem kölcsön. Nem adtam, mert nem volt nálam. Az illető úr tüstént az újságírók klubjába rohant s buz­gón híresztelte, hogy fizetésképtelen vagyok. A hitelezők már csődöt is kértek ellenem. Persze az öles czikkek sem maradtak el. Kénytelen voltam nagyobb váltókölcsönt föl­venni. Most már igazán tudni szeretném, ki igazgatja a Botrány­színházat. Én, a sajtó, vagy maga a botrány ? Azt hiszem , én nem. SZEGED ÉS VIDÉKE, Szeged, 1903. vasárnap, február 1. SZEGED VÁROS KÖZGYŰLÉSE. A törvényhatósági bizottság mai ülése. (Tizedik nap.) Szeged, január 31. (Saját tudósítónktól.) Az államosítási vita mai, ötödik napján végre elfogadták az álla­mosítási tanácsi javaslatot. Pillichék obstruk­­cziója tehát megbukott s a közgyűlés a sza­vazat eredményével pálctát tört a felekezeti áramlat fölött is. Az első szónok ma László Gyula volt, aki az ellene fölhozott érvekre reflektált s különösen Reiniger Jakabbal, Kulinyi Zsig­

Next