Szeged és Vidéke, 1903. március (2. évfolyam, 52-78. szám)

1903-03-01 / 52. szám

Szeged, 1903. vasárnap, márczius 1. SZEGED ÉS VIDÉKE. lenségi párt vezetőségének tegnap többen je­lentették be belépésüket a pártba. A belépők között előkelő állami tisztviselők vannak. Ar­ról értesülünk, hogy névaláírásokat gyűjtenek s egyszerre háromszázan­­jelentik be belépé­süket a negyvennyolc­as és függetlenségi pártba. Ezt voltaképen mi megjósoltuk, mi­kor hiában tanácsoltuk a szabadelvűpártnak, hogy restaurálja magát. Majd rájön erre a szabadelvűpárt, de jó későn.“ lóta. 3 A politika kulisszái előtt. Szeged, február 28. Kibújt ma a szög a függetlenségi pap­zsákból. Mert már van ilyen is. Nyilvánosságra került egy politikai tar­talmú levél, amelynél érdekesebbet és vilá­gosabbat nem írtak az utóbbi esztendőkben két politikai párt ölelkezéséről. A ilyen poli­tikai nyilatkozatokat illetőig úgy áll nálunk a bál, hogy néha a legszenzácziósabb kijelen­tésekbe se világol be az igazi szándék és a valódi meggyőződés, néha meg a sisak fel­vont rostélyával, a mellveregető liberalizmus leplezetlen nyíltságával megtett sablonos nyi­latkozatok sem izgatják a kedélyeket, mert szűkölködnek a különösebb és érdekesebb politikai enuncziáczióknak legapróbb jellege nélkül is. Ezért mondjuk, hogy szokatlanul ritka az érdekességgel párosult világosságnak olyan nyílt egyesülése, mint amelyben egy ma nyilvánosságra került politikai levél révén gyönyörködik is, boszankodik is egyúttal a politikai közvélemény. De miről is szól az ének? Nem suttogó a dal pártok együttérzésé­ről, nem is lágyan ömledező ellentétes czé­­lokért küzdő politikai hadtestek leszereléséről. Az előbb agyonhallgatott, később is rejtve titkolt paktálás Kismiska a politikai életnek ehhez a mai mázsás sulyokkal dobálódzó Góliátjához képest. Arról van szó, hogy Ugrón Gábor, a politikai és kereskedelmi ma­­nipuláczióiról egy­formán híres nagyerejű szé­kely rabonban, nekigyürkőzött, belevágta a kalamárisba tövig a pennáját és szerelmes levelet írt Galántára, az ottani függetlenségi és 48-as Kossuth-párt elnökének. Ezt a sze­relmes epitetont ne úgy tessék venni, hogy ezúttal a czímzettnek adta le az ellenzéki vezérférfit időnként boszantó következetes­séggel, bár a médium szerint különböző hangon eldeklamált úgynevezett vallomásait. Korántsem a rágalommal, hogy a feleségének leánykorá­ban is volt magzatja, akit elföldelt. Biczók elkergeti az asszonyt. Ami azután történik, némileg hasonlít a Gárdonyi „Bor“-ának cse­­lekvényéhez, de az indító ok más. Biczók elmegy az asszonyért, aki nem akar vissza­térni hozzá. Erre a férj elhalt gyermekük emlékét idézi föl, mire a szerelmesek egy­más keblére borulnak. Ez a história nagyon szépen van kigondolva, a kidolgozás kerek­­ded és festői. A könyv sikerült részei még az „Öregek“, „János leteszi a pipát“, „Ezelt haza hozták“, a „Czimborák“, az „Új bor“, „Üres a ház“, „Viktor haza­jött“ és „István könyvet vesz“ czímű novellák. S ennyi elég ahhoz, hogy Cserzy könyvét a magyar irodalomban szá­mottevőnek tartsuk. Az író talentumának ennyi fényessége mellett van árnyék is, amit fizikailag termé­szetesnek mondanak. Mit sem vont le Cserzy kiválóságából, ha egyet mást kiemelünk, ami könyvének olvasása közben felötlött. Az első hiba az, hogy az író sokszor ismétli magát. Bár tárgyai mások,­­ a leírás, a külső rajz, a részletezés, de kivált a múltakon való eltűnő­dés föltűnően egyforma és gyakori. Pedig Cserzy könnyen elkerülhetné azt, hogy is­métlésbe essék. Sok mindent lát ő, más és más formában s igy a földolgozás is más volna. Nem a lényeg ellen van kifogásunk. A levélben az országgyűlési néppárttal való frigy kötést jelenti be. Bár nem eljegy­zés formájában. Hanem olyan alakban, amely a hosszabb együttélést és a régebbi házas­sági gyönyörűségeket már feltételezi. Ugron Gábor levelében a politikai becsület érdeké­ben joggal inkriminálható kijelentések szóról­­szóra ezek: «Igen szépen kérem, szavazza­nak néppártira, mert a néppárt szövetségesünk nekünk és elveink munkájának.» Szóról szóra ideiktatott idézet ez, kimagyarázások és hasonló politikai iparágak tehát ki vannak zárva. Kedves politikai ellenfeleinket ezért eleve kérjük, hogy c­áfolatok ne következze­nek erre a pár sor írásunkra. Mindezeket pedig azért szerkesztjük ide, mert a sötétben bujkálók Magyarországon hozzászoktatták már ehhez az igazságot és érzékeny oldalukat egy és ugyanazzal a bonczoló késsel piszkálgató igazmondókat. Fikarcznyi csodálnivaló sincs abban, ami különben könnyen kimagyarázható, bár annál nehezebben menthető, hogy a magyar sajtó orgánumai miért nem foglalkoznak érdeme szerint a boldog házastársak együttélésének e nyílt, bátor és meglepő bevallásával. Holott a dolog negligálásának elfogadható mentsége nincs. A politikai szenzácziókat kellőképen tudja mérlegelni a magyar politikai újságírás. Miért tehát a gyáva hallgatás és félénk meg­­hunyászkodás ? Ha már előbb sejtettük is a frigyet, aminthogy az időnként felmerülő egyes konkrét jelenségekből következtettük is, ilyen egyenes őszinteséggel, merészséggel és last not least, hitelességgel még sohase val­lották be a bizalmas összeköttetést. Az újsá­got olvasó magyar közönség tehát elvárhatja, hogy Ugron Gábor politikai levelének keretei közé ékelt hivatalos jelentésnek lényegéről és érdeméről teljes, kimerítő és megbízható tá­jékozást kapjon. Ezzel a jogos óhajtással szemben azt látjuk, hogy az újságok mély­ségesen, de azért korántse bölcsen hallgatnak a politikai nekszus egyébként sok vizet za­varó és sok port fölverő dokumentálásáról. És miért történik ez ? Mert édes-kevés kivé­tellel pártlap valamennyi magy­ar újság. Mi­helyt pedig akár politikai pártnak, akár val­lásfelekezetnek, akár osztályérdeknek szolgája valamelyik újság, meg van kötve a keze és érdeme szerint nem irhat olyik kényes, ámbátor szenzácziós, de őt magát, főkép gazdáit mégis közelről érdeklő és közvetlenül érintő dologról. Ebben az esetben is áll ez a nagy általánosságban jellemző igazság. A ki­sült szeretkezés a függetlenségi és 48-as illetve észrevételünk, csupán a leírás, az elbe­szélés módjára nézve. íme, a túltengésben levő tárczairodalomnak micsoda kinövéseket köszönhetünk. Ha a magyar író megélhetne a könyve után, nem volna ráutalva, hogy hetenkint kényszertárczát írjon. Szólni akarunk még a másik hibáról, mely a közhelyek alkalmazásában található föl. Cserzynek erre sem volna szüksége. Tud ő oly szépen és eredetien írni, hogy a „loci communes“ teljesen fölöslegesek. Miért hasz­nálja őket ? A könnyebbség, a gyorsaság kedvéért ? A stílus folyamatossága miatt ? Egyiket sem gondoljuk. Talán megszokásból, aminthogy sok fiatalkori hiba marad meg az íróban, ha idejekorán nem mentesíti tőlük a tehetségét. Cserzy Mihály könyvét — ismételjük — a tősgyökeres magyar irodalom nyereségének valljuk. A nép barátjai forgassák és olvassák ezt a szép és kedves könyvet. Különösen az ifjúság között volna ajánlatos terjeszteni Cserzy műveit. A fogékony telkekre mély hatást gyakorolnának. Hiszszük, hogy maga Szeged város hatósága fogja megvásárolni a „Földmivesek“ legtöbb példányát. A könyv Endrényi Imre nyomtató intézetéből került ki s külsőre is igen tetszetős. Ára a Kossuth-pártot is, az országgyűlési néppártot i­s kompromittálja. Egyformán. Ám nem egy irányban. A negyvennyolczasokat lefelé, a néppártiakat fölfelé. A független érzelmű vá­lasztó­polgárság bizony nem a legjobb szem­mel nézi a pártjabeli képviselőknek a kleri­­kalizmus és ultramontanizmus feketelelkű lovagjaival való paktálását. Az udvar meg, amelyre pedig nagyon sokat ad a Bécs felé ép úgy, mint Róma felé csókokat hintegető és hamisan kacsintgató néppárt, a magyar kormánynyal együtt szintén megcsinálja a maga glosszáit az országgyűlési néppárt tag­jainak az udvarhoz való hiperlojális ragasz­kodásáról. Se a függetlenségi, se a néppárti sajtó ezért érdeme szerint az intim összeköt­tetés bevallásának fontosságával nem foglal­kozik. Kormánypárti újságok meg azért nem pertraktálják részletesebben az ügyet, mert hiszen ebben a mostani esetben tulajdonképen a galántai választókerület kormánypárti jelölt­jének a malmára hajtja a szelet a szövetsé­ges társak kipattant titka. A politikai köztudatból azonban elsik­kasztani a szenzácziós leleplezést immár nem lehet, mert az a bizonyos szög, amelyre hivatkozni oly nagy előszeretettel a néppárti sajtónak eddig is szerencséje volt, kibújt a zsákból. Amiért is a függetlenségi papzsákból kikandikáló rozsdás szög most a legérdeke­sebb tárgya a politikai megfigyeléseknek. Pártoktól, felekezetektől, osztályoktól és klik­kektől függetlenül álló, befolyásoktól ment újság lévén, el merjük mondani, hogy milyen vegyes érzelmeket kelt bennünk Ugron Gábor nyilatkozata. Sokszor megmondtuk, most is hangsúlyozzuk, hogy tiszteljük, szeretjük, becsüljük a függetlenségi és 48-as Kossuth­­pártnak azt a részben meddő törekvését, amely mellett a mai magyar társadalom gerincze akár el is sorvadhat és amely jó ideig nem válik ugyan valóra, hanem reménynek és hitnek megbecsülhetetlenül szép, hogy Magyar­­ország független legyen ne csak gazdasági, hanem politikai téren is. Ez alkalommal pedig a nagy titkot feltáró és a fényes ünnepiesség legkisebb jele nélkül végbement leleplezésnél a kijelentés súlyának mérlegelésekor nem tévesztjük szem elől, hogy már nemcsak talp­fairól hírhedt Ugron Gábor levelének szóban forgó néhány passzusa nem az egész függet­lenségi pártra vonatkozik, de nem is csak az ő híveire, hanem a negyvennyolc­asoknak egy kétségtelenül jelentékeny részére, akiknek szíve együtt dobog a néppártiakéval. Ezt az együttdobogást a néppártiak, hogy öregbedjék népszerűségük, egyik titkos értekezletükön körülbelül másfél esztendővel ezelőtt úgy akar­ták kifejezésre juttatni, hogy a párt vesse le a hatvanhetes közjogi köpenyeget és negyven­nyolc­as mentét vessen a vállára. Megbukott akkor ez az indítvány, de most, úgy látszik, ismét kitör és eget kér. Néppártiakkal czimboráló negyvennyolcas képviselők! Olvassátok csak el, hogy a füg­getlenségi papzsákból kibújó szög hegyes vége, karczolgatva a politikai tisztesség le­pattogó zománczát, mit ír a levegőbe. Pa­rancs, intés, óvás legyen az nektek, akiket a választók nem a néppárt programmja alap­ján küldtek a képviselőházba. Vagy marad­jatok hívek adott szavatokhoz, nagyhangon elszavalt elveitekhez, vagy pedig mondjatok le mandátumaitokról. Aztán felléphettek újból néppárti programmal, úgy se kelletek majd az «ó-nép»-nek, amely nem kormánynyal és néppárttal paktáló szószegőket akar képének viselőiben tisztelni, hanem meg nem alkuvó törhetetlen hívét a választás előtti eszméknek. A most elmúlt héten az ellenzék leg­jelesebb tagja szemére vetette a kormány­­párti képviselők egy részének, hogy mért fo­gadják el az újonczlétszám megállapításáról, tulajdonképen azonban fölemeléséről szóló törvényjavaslatot, ha a választó­polgárok előtt hevesen tiltakoztak az újabb katonai terhek elvállalása ellen. Ennek az aktuális szemre­hányásnak viszonzásaképen most meg a szabadelvűnek csúfolt kormánypárt egyik szó­nokának kellene felállania és a függetlenségi képviselőknek kerületeik választói iránt érzett erkölcsi kötelességük megszegéséről lenne alkalomszerű akkordokat pengetni negyven­nyolczas honatyai fülek nagyobb örömére. Ez volna a politikai becsület. Ha volna. K. E

Next