Szeged és Vidéke, 1903. március (2. évfolyam, 52-78. szám)
1903-03-01 / 52. szám
Szeged, 1903. vasárnap, márczius 1. SZEGED ÉS VIDÉKE. lenségi párt vezetőségének tegnap többen jelentették be belépésüket a pártba. A belépők között előkelő állami tisztviselők vannak. Arról értesülünk, hogy névaláírásokat gyűjtenek s egyszerre háromszázanjelentik be belépésüket a negyvennyolcas és függetlenségi pártba. Ezt voltaképen mi megjósoltuk, mikor hiában tanácsoltuk a szabadelvűpártnak, hogy restaurálja magát. Majd rájön erre a szabadelvűpárt, de jó későn.“ lóta. 3 A politika kulisszái előtt. Szeged, február 28. Kibújt ma a szög a függetlenségi papzsákból. Mert már van ilyen is. Nyilvánosságra került egy politikai tartalmú levél, amelynél érdekesebbet és világosabbat nem írtak az utóbbi esztendőkben két politikai párt ölelkezéséről. A ilyen politikai nyilatkozatokat illetőig úgy áll nálunk a bál, hogy néha a legszenzácziósabb kijelentésekbe se világol be az igazi szándék és a valódi meggyőződés, néha meg a sisak felvont rostélyával, a mellveregető liberalizmus leplezetlen nyíltságával megtett sablonos nyilatkozatok sem izgatják a kedélyeket, mert szűkölködnek a különösebb és érdekesebb politikai enuncziáczióknak legapróbb jellege nélkül is. Ezért mondjuk, hogy szokatlanul ritka az érdekességgel párosult világosságnak olyan nyílt egyesülése, mint amelyben egy ma nyilvánosságra került politikai levél révén gyönyörködik is, boszankodik is egyúttal a politikai közvélemény. De miről is szól az ének? Nem suttogó a dal pártok együttérzéséről, nem is lágyan ömledező ellentétes czélokért küzdő politikai hadtestek leszereléséről. Az előbb agyonhallgatott, később is rejtve titkolt paktálás Kismiska a politikai életnek ehhez a mai mázsás sulyokkal dobálódzó Góliátjához képest. Arról van szó, hogy Ugrón Gábor, a politikai és kereskedelmi manipuláczióiról egyformán híres nagyerejű székely rabonban, nekigyürkőzött, belevágta a kalamárisba tövig a pennáját és szerelmes levelet írt Galántára, az ottani függetlenségi és 48-as Kossuth-párt elnökének. Ezt a szerelmes epitetont ne úgy tessék venni, hogy ezúttal a czímzettnek adta le az ellenzéki vezérférfit időnként boszantó következetességgel, bár a médium szerint különböző hangon eldeklamált úgynevezett vallomásait. Korántsem a rágalommal, hogy a feleségének leánykorában is volt magzatja, akit elföldelt. Biczók elkergeti az asszonyt. Ami azután történik, némileg hasonlít a Gárdonyi „Bor“-ának cselekvényéhez, de az indító ok más. Biczók elmegy az asszonyért, aki nem akar visszatérni hozzá. Erre a férj elhalt gyermekük emlékét idézi föl, mire a szerelmesek egymás keblére borulnak. Ez a história nagyon szépen van kigondolva, a kidolgozás kerekded és festői. A könyv sikerült részei még az „Öregek“, „János leteszi a pipát“, „Ezelt haza hozták“, a „Czimborák“, az „Új bor“, „Üres a ház“, „Viktor hazajött“ és „István könyvet vesz“ czímű novellák. S ennyi elég ahhoz, hogy Cserzy könyvét a magyar irodalomban számottevőnek tartsuk. Az író talentumának ennyi fényessége mellett van árnyék is, amit fizikailag természetesnek mondanak. Mit sem vont le Cserzy kiválóságából, ha egyet mást kiemelünk, ami könyvének olvasása közben felötlött. Az első hiba az, hogy az író sokszor ismétli magát. Bár tárgyai mások, a leírás, a külső rajz, a részletezés, de kivált a múltakon való eltűnődés föltűnően egyforma és gyakori. Pedig Cserzy könnyen elkerülhetné azt, hogy ismétlésbe essék. Sok mindent lát ő, más és más formában s igy a földolgozás is más volna. Nem a lényeg ellen van kifogásunk. A levélben az országgyűlési néppárttal való frigy kötést jelenti be. Bár nem eljegyzés formájában. Hanem olyan alakban, amely a hosszabb együttélést és a régebbi házassági gyönyörűségeket már feltételezi. Ugron Gábor levelében a politikai becsület érdekében joggal inkriminálható kijelentések szórólszóra ezek: «Igen szépen kérem, szavazzanak néppártira, mert a néppárt szövetségesünk nekünk és elveink munkájának.» Szóról szóra ideiktatott idézet ez, kimagyarázások és hasonló politikai iparágak tehát ki vannak zárva. Kedves politikai ellenfeleinket ezért eleve kérjük, hogy cáfolatok ne következzenek erre a pár sor írásunkra. Mindezeket pedig azért szerkesztjük ide, mert a sötétben bujkálók Magyarországon hozzászoktatták már ehhez az igazságot és érzékeny oldalukat egy és ugyanazzal a bonczoló késsel piszkálgató igazmondókat. Fikarcznyi csodálnivaló sincs abban, ami különben könnyen kimagyarázható, bár annál nehezebben menthető, hogy a magyar sajtó orgánumai miért nem foglalkoznak érdeme szerint a boldog házastársak együttélésének e nyílt, bátor és meglepő bevallásával. Holott a dolog negligálásának elfogadható mentsége nincs. A politikai szenzácziókat kellőképen tudja mérlegelni a magyar politikai újságírás. Miért tehát a gyáva hallgatás és félénk meghunyászkodás ? Ha már előbb sejtettük is a frigyet, aminthogy az időnként felmerülő egyes konkrét jelenségekből következtettük is, ilyen egyenes őszinteséggel, merészséggel és last not least, hitelességgel még sohase vallották be a bizalmas összeköttetést. Az újságot olvasó magyar közönség tehát elvárhatja, hogy Ugron Gábor politikai levelének keretei közé ékelt hivatalos jelentésnek lényegéről és érdeméről teljes, kimerítő és megbízható tájékozást kapjon. Ezzel a jogos óhajtással szemben azt látjuk, hogy az újságok mélységesen, de azért korántse bölcsen hallgatnak a politikai nekszus egyébként sok vizet zavaró és sok port fölverő dokumentálásáról. És miért történik ez ? Mert édes-kevés kivétellel pártlap valamennyi magyar újság. Mihelyt pedig akár politikai pártnak, akár vallásfelekezetnek, akár osztályérdeknek szolgája valamelyik újság, meg van kötve a keze és érdeme szerint nem irhat olyik kényes, ámbátor szenzácziós, de őt magát, főkép gazdáit mégis közelről érdeklő és közvetlenül érintő dologról. Ebben az esetben is áll ez a nagy általánosságban jellemző igazság. A kisült szeretkezés a függetlenségi és 48-as illetve észrevételünk, csupán a leírás, az elbeszélés módjára nézve. íme, a túltengésben levő tárczairodalomnak micsoda kinövéseket köszönhetünk. Ha a magyar író megélhetne a könyve után, nem volna ráutalva, hogy hetenkint kényszertárczát írjon. Szólni akarunk még a másik hibáról, mely a közhelyek alkalmazásában található föl. Cserzynek erre sem volna szüksége. Tud ő oly szépen és eredetien írni, hogy a „loci communes“ teljesen fölöslegesek. Miért használja őket ? A könnyebbség, a gyorsaság kedvéért ? A stílus folyamatossága miatt ? Egyiket sem gondoljuk. Talán megszokásból, aminthogy sok fiatalkori hiba marad meg az íróban, ha idejekorán nem mentesíti tőlük a tehetségét. Cserzy Mihály könyvét — ismételjük — a tősgyökeres magyar irodalom nyereségének valljuk. A nép barátjai forgassák és olvassák ezt a szép és kedves könyvet. Különösen az ifjúság között volna ajánlatos terjeszteni Cserzy műveit. A fogékony telkekre mély hatást gyakorolnának. Hiszszük, hogy maga Szeged város hatósága fogja megvásárolni a „Földmivesek“ legtöbb példányát. A könyv Endrényi Imre nyomtató intézetéből került ki s külsőre is igen tetszetős. Ára a Kossuth-pártot is, az országgyűlési néppártot is kompromittálja. Egyformán. Ám nem egy irányban. A negyvennyolczasokat lefelé, a néppártiakat fölfelé. A független érzelmű választópolgárság bizony nem a legjobb szemmel nézi a pártjabeli képviselőknek a klerikalizmus és ultramontanizmus feketelelkű lovagjaival való paktálását. Az udvar meg, amelyre pedig nagyon sokat ad a Bécs felé ép úgy, mint Róma felé csókokat hintegető és hamisan kacsintgató néppárt, a magyar kormánynyal együtt szintén megcsinálja a maga glosszáit az országgyűlési néppárt tagjainak az udvarhoz való hiperlojális ragaszkodásáról. Se a függetlenségi, se a néppárti sajtó ezért érdeme szerint az intim összeköttetés bevallásának fontosságával nem foglalkozik. Kormánypárti újságok meg azért nem pertraktálják részletesebben az ügyet, mert hiszen ebben a mostani esetben tulajdonképen a galántai választókerület kormánypárti jelöltjének a malmára hajtja a szelet a szövetséges társak kipattant titka. A politikai köztudatból azonban elsikkasztani a szenzácziós leleplezést immár nem lehet, mert az a bizonyos szög, amelyre hivatkozni oly nagy előszeretettel a néppárti sajtónak eddig is szerencséje volt, kibújt a zsákból. Amiért is a függetlenségi papzsákból kikandikáló rozsdás szög most a legérdekesebb tárgya a politikai megfigyeléseknek. Pártoktól, felekezetektől, osztályoktól és klikkektől függetlenül álló, befolyásoktól ment újság lévén, el merjük mondani, hogy milyen vegyes érzelmeket kelt bennünk Ugron Gábor nyilatkozata. Sokszor megmondtuk, most is hangsúlyozzuk, hogy tiszteljük, szeretjük, becsüljük a függetlenségi és 48-as Kossuthpártnak azt a részben meddő törekvését, amely mellett a mai magyar társadalom gerincze akár el is sorvadhat és amely jó ideig nem válik ugyan valóra, hanem reménynek és hitnek megbecsülhetetlenül szép, hogy Magyarország független legyen ne csak gazdasági, hanem politikai téren is. Ez alkalommal pedig a nagy titkot feltáró és a fényes ünnepiesség legkisebb jele nélkül végbement leleplezésnél a kijelentés súlyának mérlegelésekor nem tévesztjük szem elől, hogy már nemcsak talpfairól hírhedt Ugron Gábor levelének szóban forgó néhány passzusa nem az egész függetlenségi pártra vonatkozik, de nem is csak az ő híveire, hanem a negyvennyolcasoknak egy kétségtelenül jelentékeny részére, akiknek szíve együtt dobog a néppártiakéval. Ezt az együttdobogást a néppártiak, hogy öregbedjék népszerűségük, egyik titkos értekezletükön körülbelül másfél esztendővel ezelőtt úgy akarták kifejezésre juttatni, hogy a párt vesse le a hatvanhetes közjogi köpenyeget és negyvennyolcas mentét vessen a vállára. Megbukott akkor ez az indítvány, de most, úgy látszik, ismét kitör és eget kér. Néppártiakkal czimboráló negyvennyolcas képviselők! Olvassátok csak el, hogy a függetlenségi papzsákból kibújó szög hegyes vége, karczolgatva a politikai tisztesség lepattogó zománczát, mit ír a levegőbe. Parancs, intés, óvás legyen az nektek, akiket a választók nem a néppárt programmja alapján küldtek a képviselőházba. Vagy maradjatok hívek adott szavatokhoz, nagyhangon elszavalt elveitekhez, vagy pedig mondjatok le mandátumaitokról. Aztán felléphettek újból néppárti programmal, úgy se kelletek majd az «ó-nép»-nek, amely nem kormánynyal és néppárttal paktáló szószegőket akar képének viselőiben tisztelni, hanem meg nem alkuvó törhetetlen hívét a választás előtti eszméknek. A most elmúlt héten az ellenzék legjelesebb tagja szemére vetette a kormánypárti képviselők egy részének, hogy mért fogadják el az újonczlétszám megállapításáról, tulajdonképen azonban fölemeléséről szóló törvényjavaslatot, ha a választópolgárok előtt hevesen tiltakoztak az újabb katonai terhek elvállalása ellen. Ennek az aktuális szemrehányásnak viszonzásaképen most meg a szabadelvűnek csúfolt kormánypárt egyik szónokának kellene felállania és a függetlenségi képviselőknek kerületeik választói iránt érzett erkölcsi kötelességük megszegéséről lenne alkalomszerű akkordokat pengetni negyvennyolczas honatyai fülek nagyobb örömére. Ez volna a politikai becsület. Ha volna. K. E